Oldal: 49 / 63

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2014. 12. 10. 16:07
Szerző: dani.szentgali
Én is valahol 8-10 között lehettem, az én első GTA-m a San Andreas volt, ezzel játszottam először haveroméknál és nagyon megfogott. Sokat ökörködtünk, aztán két-három év múlva megjelent a VCS és szintén haveromnál sokat játszottunk azzal is. Akkor már nekem is volt konzolom, de csak egy régi, használt Xboxot tudtam beszerezni, azon viszont valamely megmagyarázhatatlan okból kifolyólag se a sima VC, se a 3, se a SA nem futott, pedig mindegyiket megvettem eredetiben, aztán számtalanszor másoltan is próbálkoztam az indításukkal, de furamód nem jött össze. Meguntam a szerencsétlenkedést az Xboxommal és vettem egy PSP-t, amire megvettem a VCS-t. A PSP-m is felmondta a szolgálatot másfél éven belül, aztán vettem egy X360-at, és az első játékaim között volt a GTAIV. Bár nagyon tetszett és rengeteg órát beleöltem haverjaimmal, bírt pár hiányossággal, ami a SA-ban volt és nekem nagyon hiányzott. Végül jött a GTAV és a kedvenc részem lett, mert ötvözte a SA és a IV összes pozitív tulajdonságát, kijavította a hibáinak nagy részét és egy jó játék lett belőle.

NikitaDragovich: Egész véletlenül az én töritanárom is kockul néhanapján, bár saját elmondása szerint csak a kisfia kedvéért ül le néha fifázni, egyébként nem szereti a játékokat. Infótanáraim meg csak az olyan játékokat szeretik, amelyektől "okosabb és bölcsebb lesz az ember", tehát csak az ódivatú logikai játékok érdeklik őket (pl.: sudoku, aknakereső és társaik). A GTA-ról azt sem tudják, micsoda. :D

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2014. 12. 10. 19:58
Szerző: PawahDani
Én kb. 7-8 éves voltam, amikor a GTA I-el vagy II-vel játszottam PS Oneon :D Nagyon bírtam, aztán PS2-re VC, LCS, SA, majd PS3-on IV és V. Nagyon imádom a sorozatot. Egy időben a VC volt a nagy kedvencem, de jött a V és irányt váltottam. Még most is imádom, nem lehet lerakni, még ha 1-1,5 éves a játék. De a VC-ről van a legtöbb emlékem, hiszen akkor voltam olyan korban, hogy emlékezzek több dologra is. Meg talán azért is szeretem még most is, mert GTA II után kapásból VC jött így fogtam a fejem, hogy mennyivel másabb, és jobb. Gondolkodok, azon, hogy beszerzek egy PS1-et, tartozékokat, és a hőn áhított GTA I, II-t :D De nem hiszem, hogy lesz belőle valami.

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2014. 12. 11. 11:38
Szerző: The Cleansing Fire
És azt mondják, hogy ha fiatalon kezdik, akkor veszélyes emberek lesznek... Ha ez így lenne, ez az oldal lelki sérültekkel lenne tömve :)

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2014. 12. 11. 12:33
Szerző: Arminho
Van benne valami igazság, mert azt vettem észre magamon, hogy egyre ingerültebb leszek, amikor játszok, bár szerintem csak azért van, mert nem szeretem, ha valaki játék közbe félbeszakít.

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2014. 12. 11. 19:00
Szerző: Kriss X
Ez embertől függ. Én pl. már 8 éve játszom és még nem volt semmi olyasmi nekem, hogy hirtelenharagú, vagy ingerült lennék játék alatt/után.

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2014. 12. 11. 20:23
Szerző: The Cleansing Fire
Arminho írta:Van benne valami igazság, mert azt vettem észre magamon, hogy egyre ingerültebb leszek, amikor játszok, bár szerintem csak azért van, mert nem szeretem, ha valaki játék közbe félbeszakít.
Jaj, srácok, meneküljetek mellőle! :D Szenteltvízzel foglak locsolgatni!

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2015. 03. 27. 09:57
Szerző: realostew
G2A.com-on most csak 1200ft a GTAIV steam global valamint csak 700Ft a GTAIII steam global. Ha valaki még mindig lemaradt ezekről, most bepótolhatja. Igazán nem pénz értük ez az ár. :)

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2015. 04. 06. 15:10
Szerző: Mr.Vercetti
Végre egy jó hétfő, boldog húsvétot! :lol:

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2015. 04. 06. 16:00
Szerző: The Cleansing Fire
Jó, ez jó volt. :D

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2015. 05. 19. 19:21
Szerző: totyak
Ti (mármint a GTAPlace csapat, de akár bármelyik olvasó is) mit tudtok a GTA-k magyarországi forgalmazóiról, kiadásairól? Már egy ideje keresem a magyar kézikönyves, borítós (esetleg térképes) kiadásokat és azzal kellett szembesülnöm, hogy nem kevés "kézben" megfordult már a cím. Első körben találtam GTA3 éS GTA VC szkennelt magyar borítókat, ahol is magyar forgalmazónak az Automex multimédia volt megjelölve (nem tudom, hogy ezeknél a kézikönyv magyar e). A San Andreas normál, első kiadásának borítóján már Multimédia Holding Zrt. szerepelt kiadóként (itt magyar kézikönyv van). Viszont most van belőle a Cenega-tól Premium Games kiadás (karton díszdobozos, nem a másik), aminek a dobozán pontosan ugyanaz a magyar szöveg van, mint a Multimédia Holdingos normál kiadás dobozán, csak ez már ugye CNG-s kiadás (szintén magyar kézikönyves).

Arról már nem is szólva, hogy a GTA3-ból 3 fajta magyar kiadás is megjelent itthon. Mindegyiken más a magyar szöveg. Van egy, amit valami H&H 92 Kft adott ki. Rettentő gyenge minőségűnek tűnik a borítója, a kézikönyv pedig magyar ugyan, de olyan, mintha szkennelve lenne. Fekete-fehér az egész, kép egy darab nincs. Aztán van ugye az említett Automex-szes. Ennél nem tudom milyen nyelvű a kézikönyv (Automex kiadásokról nem találtam információt.) Illetve van egy harmadik, ami meg elvileg a kézikönyv hátuljában írtak alapján a CNG gondozásában jött ki. Normál kézikönyv, magyar az egész.

Lehet, hogy ez az egész csak engem érdekel és én vagyok csak rákattanva, de ha van valami konstruktív hozzáfűznivalója valakinek, szívesen meghallgatom. Illetve, ha valakinek vannak magyar kiadásai, szívesen venném, ha lefotózná, megmutatná, hogy milyen, elmondaná milyen nyelvű. Pár képet mellékelek, hogy jobban érthető legyen miről hadováltam eddig.

GTA3 Automex: http://kephost.com/image/FY7L
GTA3 H&H 92 Kft: http://kephost.com/image/FY7z
GTA3 Cenega (???): http://kephost.com/image/FY7R
GTA VC Automex: http://kephost.com/image/FY7Y
GTA SA Multimédia Holding: http://kephost.com/image/FY7d
GTA SA Cenega: http://kephost.com/image/FY7x

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2015. 05. 21. 18:12
Szerző: NikitaDragovich
A Rockstar perli a BBC-t. Kíváncsi lettem volna pedig erre a GTA-filmre.
http://www.gamestar.hu/a-rockstar-games ... miatt.html

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2015. 05. 21. 19:30
Szerző: Gonzales
Szóval a R* perli Ronaldo-t, Benzemát meg Bale-t?

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2015. 05. 22. 11:09
Szerző: Arminho
He? Ez hogy jött ide? A BBC egy tévécsatorna. :D

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2015. 05. 22. 12:23
Szerző: Gonzales
A fociban meg õk alkotják a BBC-t.
Bale
Benzema
Cristiano :)

Re: Általános társalgó

Elküldve: 2015. 05. 22. 17:07
Szerző: Mr.Vercetti
Akkor lehet hogy Budapestet, Bécset meg Cataniát perelték be, mert városokból meg ők alkotják a BBC-t? :roll: Maradjunk a British Broadcasting Corporationnél :P

Sajnálom amúgy a pereskedést, mert engem is érdekelt volna, de az is igaz, hogy meg sem kérdezték a rockstart, mit szólna hozzá (amúgy hogy akartak a gta-fejlesztésről filmet csinálni úgy, hogy nem kérdezték meg a fejlesztőket, hogy milyen volt a fejlesztés? Nem lett volna túl hiteles film :D )