Olvastam a hírt, gondolkodtam rajta, hogy leközöljük-e, de erősen politikai, így hagytuk.
Az a hír igazából arról szól, hogy Dan Hauser úgy gondolja, a GTA VI-nak most még nem jött el az ideje. Részben Trump miatt is. Szerintem a hír nem mond túl sokat, mert a GTA VI -mint ahogy te is mondtad-, alapból is 2021-2022 körülre jönne. Csak annyi, hogy az RDR2 helyett most egy GTA VI jelenne meg, az több vitát kavarna a politikában. (Ami érthető, mert a GTA játékokat nagyon könnyű támadni). Most ugye divatja van a feminizmusnak, meg a rasszok közötti egyenlőség megvalósításának videó játékok terén is. Az RDR2 ebben pl. erős lesz, a GTA sorozat ebben annyira nem az, de nem is kellett annak lennie, hiszen ezek csak friss vonulatok, és 2013-ban ennek még nem volt akkora jelentősége. A hírt azért nem tudom hova tenni, mert függetlenül az USA elnökétől, egy GTA játékot mindig is nehezebb volt politikai értelemben is elfogadhatóvá tenni, mint egy jóval kisebb volumenű, de szintén open-world világot, mint amilyen az RDR is.
Szóval... annál többet nekem sem mond ez a hír, mint neked, hogy a GTA VI-nak még évek kellenek, de ezzel meg igazából valóban nem tudtunk meg többet.
Ui: Egyébként közel sem biztos az, hogy Trump egy ciklus után leköszön. De ha meg is választják még egyszer, abban biztos vagyok, hogy a GTA VI-t nem fogják elcsúsztatni.