Sajnos a mai kedvem nagyon-nagyon-nagyon rossz, mert egy hónappal később elvesztettem még egy macskát.
Ez egy négy hónapos, perzsakeverék kismacska volt, és hosszú betegeskedés után végleg kilehelte a lelkét. 23:10 körül halhatott meg szegény.
Mostanában nagyon sokat nyávogott, és nem értettük, hogy mi baja lehet. De aztán ebben az egy hétben nagyon rossz lett az állapota, ezért egy héten keresztül ápoltuk őt. Az egyik szeme tele volt váladékkel, ezért naponta ki kellett mosni kamillával. Tegnap reggel például egy hüvelykujjnyi váladékot szedtünk ki a szeméből. Mindegy, ez most lényegtelen.
Tegnapelőtt reggel beoltotta őt az állatorvos, mert szerinte valamilyen fertőzést kapott el. Én azt hittem, hogy túl fogja élni a macska ezt a nyavalyát, de nagyot tévedtem!
Tegnap éjjel a kismacska meghalt. Minden úgy történt, hogy a bátyám mondta, hogy nézzem meg a macskát. Én lementem a garázsba, hogy megnézem őt. Ekkor a kismacska már fent volt, ült a kosárban és nézett engem, majd nyávogott. Én odatettem neki a tejet, hogy igyon, de ő nem ivott, hanem visszafeküdt aludni. Így hát otthagytam őt, és becsuktam az ajtót.
Öt perccel később aztán hallottuk, ahogyan a kismacska felordított. Egy nagyon hangos macskaordítást hallottunk, és én egyből tudtam, hogy baj van. Gyorsan lefutottam, kinyitottam az ajtót, de a macska már halott volt. Ott feküdt az ajtó előtt, holtan. Vagyis még nem halt meg, de már haldoklott. Láttam, ahogyan a szája nyitva van és levegőért kapkod. Másodpercenként kapkodott a levegőért, és én nem bírtam tovább nézni. Kimentem onnan, és otthagytam meghalni őt.
Mindegy, ez van. Ez történt. Majdcsak megnyugszom valahogy, és elfelejtem ezt az egészet. Mondjuk, ez volt idén a hatodik macska, akit elvesztettem, mert néhány héttel ezelőtt egy még kisebb macskát vesztettem el, aki beragadt a padlás egyik kis részében, és már nem lehetett kihozni onnan. Ott halt meg étlen-szomjan.