Rockstar69 írta:Mi a f***om lesz a matek érettségin?
A matek érettségi kétrészes. Az első részre van 45 perced, ezalatt az idő alatt 12 feladatot kell megoldani. Ezek többnyire könnyűek, általában csak a számológép és néha a függvénytábla kell hozzá, hogy meg tudd oldani. A tavalyi érettségin volt konkrétan olyan feladat, hogy a dkg-t kellett kg-be átváltani meg megszorozni 100-zal és kijött az eredmény. Tehát ezt azért meg lehet csinálni. Ez a rész egyébként 30 pontos, tehát ha itt elérsz 25 pontot már megvan az egész érettségire a kettesed. A második rész már nehéz. Erre több időd, van, asszem 120 perc. Itt már a legtöbb feladatnál kell használni a logikát meg az évek alatt tanultakat is a függvénytábla meg a számológép mellett. A második rész többnyire egyenlettel kezdődik, egy simával és egy másodfokúval vagy két másodfokúval. Aztán random bedobnak geometriai, trigonometriai meg egyéb szar feladatokat. Ja és a végén az utsó három feladat közül csak kettőt kell megcsinálni és a feladatlap elején jelölni kell azt, amelyiket nem csinálod meg. Ezek a legnehezebben általában, elég sok pontot is érnek, meg itt többnyire részpontokat is kaphatsz belőlük.
Luszie írta:Hát, elég sok minden..
Az előző évek feladatsoraival érdemes ismerkedni...
![nagyon boldog :D](./images/smilies/icon_e_biggrin.gif)
Igen, ha még nem tetted, én is osztom a hölgy véleményét, gyakorolj a régi feladatsorokból.
![kacsintás ;)](./images/smilies/icon_e_wink.gif)
Én már viszonylag sokat megcsináltam többnyire fos eredménnyel.
![nagyon boldog :D](./images/smilies/icon_e_biggrin.gif)
Na mindegy, kb. ennyit kell tudnod a matek érettségiről.
![mosoly :)](./images/smilies/icon_e_smile.gif)
Az erő legyen velünk, hogy a szóbeliig eljussunk!
![nagyon boldog :D](./images/smilies/icon_e_biggrin.gif)
Ja és a szóbelihez kell 13 pont.
A mocsok oltalmazója írta:Igazából nem kell a matek érettségitől parázni. Ami utána van, sokkal félelmetesebb.
Csak abban az esetben, ha a matekot viszed tovább. Én pl semmi félelmeteset nem tudok elképzelni az érettségin túl.
![nagyon boldog :D](./images/smilies/icon_e_biggrin.gif)
Persze az egyetem az kemény, de ha olyan helyre mész, ahol nem kell matek, akkor nem lesz félelmetes semmi.
![nagyon boldog :D](./images/smilies/icon_e_biggrin.gif)
Egyébként ha valaki valamiből nagyon gyenge, akkor lehet félelmetes a számára az adott tantárgy.
![mosoly :)](./images/smilies/icon_e_smile.gif)