Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

[Arminho]

A mindenit! Jó hosszú rész lett, de végigolvastam! Az eleje pedig valahonnan nagyon ismerős... várom a folytatást!

[NikitaDragovich]

Köszi! Örülök, hogy tetszett!
Igen, mivel valójában ez a fejezet úgymond egy röpke álom volt, így lemásoltam a GTA V első küldetését és a végét egy picit megfűszereztem Assassin's Creedes személyekkel! Ennek ellenére élveztem a rész írását!

Ha minden igaz, a folytatás pénteken érkezik, mely eléggé érzelmi lesz, mivelhogy ennyi akció után érlelődött bennem az a gondolat, hogy folytassuk érzelmekkel a sztorit!

[Arminho]

Várom a folytatást!

[NikitaDragovich]

FONTOS BEJELENTÉS!

Sajnálatos, ámde igazságos módon abbahagyom az IRBK-t, a Control részeket, a Rózsák háborúját és a jövőbeli Legend of North Yankton c. történetet! Nem írok má' többet, mert meguntam az írást. Sajnálom! Több mint valószínű, hogy ennek csak egy oka van, mégpedig: kevesen olvassák a regényeimet, és este elindulok Németországba!

Köszönöm azoknak, akik buzgó örömmel és vidám szívvel olvasták a múltamat és a jövőmet bemutató fiktív történetemet. Itt Hessára, Kiscserkóra és Arminhóra gondolok.

Köszönet nekik:
Hessa
Stan98
Kiscserko
Arminho
MOB662
Niko Bellic1300
realostew
bodom26
Tigrito
dani.szentgali

Viszont, azért mégis kiemelnék egy fontos személyt: VoorstedelijkeVikinget, aki ha nincsen, én nem tartottam volna ott, ahol most! Őneki köszönhettem, hogy megismertem az írás örömét és az ízét, mely folyton-folyvást új csodákat tárt fel elém.

Köszönök mindent, drága testvéreim a világegyetemi urbanisztikában! Ég veletek! Este én már Németországban leszek! Ciao!

[Arminho]

Ezt azért sajnálom... de megértem. Bár azért a Heistekre kíváncsi lettem volna, de no problem! Egy mi az a Cioa? Az nem Ciao?

[NikitaDragovich]

Ezt azért sajnálom... de megértem. Bár azért a Heistekre kíváncsi lettem volna, de no problem! Egy mi az a Cioa? Az nem Ciao?

Elírás! Köszi, hogy szóltál.

Amúgy, milyen nap van ma? Ez a nap befolyásolja a sztorimat is!

Szerk: Hülye lennék, ha abbahagynám az írást ilyen pikáns fordulatok közepette . Sőt, ma késő délutánra kidobok egy részt! S most Te lettél Április bolondja! Tudtam, hogy valaki beveszi, mivelhogy én sohasem adom azt fel, amit szeretek csinálni!
"Egy harcos nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret, hanem hogy szereti, amit csinál."

[Arminho]

Nem gondoltam volna, hogy átversz... (most hülyének érzem magam ) De nem voltam benne biztos, hogy te is igazi harcos vagy...

[NikitaDragovich]

Nos, hosszú késés után megérkezett a folytatás is! Mivel tavaszi szünet van, így lesz időm eléggé sok részt kiadni. Tehát számíthattok rá, hogy mostanában csak úgy foszlani fognak az IRBK részek .
Megjegyzés: Az alant látható fejezetben olyan visszaemlékezésekről lehet olvasni, melyek a napokban történtek meg velem! (De nem csak ebben a részben lehet ilyeneket olvasni, hanem visszamenőleg is, mivelhogy a saját múltamat írom le, már amennyire tudom ) Ezen események végett nem voltak új részek, tudniillik eléggé depressziós hangulatban vagyok, és még a tegnapi csalódás is megspékelte az ügyet, melyről a fejezet végén lehet olvasni. Ennek értelmében az évszámok eggyel előrébb vannak. Például:

2013. március 17. és 18., illetve 19. valójában 2014-ben történt, a 2012 novemberes dolog pedig 2013 novemberében.

Jó olvasgatást!

17. Fejezet: A megvetés fájdalma
Miután elhagytam lakrészemet, összetalálkoztam a konyhában ücsörgő Györggyel. Vontatottan és kissé mérgesen kezdtem el őt fürkészni szememmel. Láttam rajta, hogy fél tőlem. Rettegve méregetett engem azokkal a szép zöld szemeivel. Még mindig égett bennem a harag a tegnapi miatt. Tudtam, hogy még meg fog fizetni a fogaimért ez a rohadék. Megfogadtam, hogy bosszút fogok állni rajta. Ott fogom őt bántani, ahol a legjobban fáj neki.

– Jó reggelt, Robi – köszöntött reszkető és szelíd hangon.
– Jó reggelt, Gyuri – feleltem egyhangúan.
– Hogy vagy, Robi?
– Voltam már jobban is... – Azzal pedig levettem magamnak egy bögrét az egyik polcról, töltöttem bele egy kis vizet, majd a hideg vízbe egy teafiltert tettem. A bögrét ezután belehelyeztem egy mikrohullámú sütőbe, és vártam egy-két percet. Közben Gyuri még mindig engem figyelt. Aggasztotta őt a tegnapi balhé.
– Robi, szeretnék veled beszélni... – kezdett bele meggyötörten. – Beszélnünk kell a tegnapi ügyről.
– Én nem akarok veled beszélni többet, Gyuri. Túl sokat ártottál nekem.
– Tisztázni szeretnék veled mindent. Kérlek, beszéljük meg.
– Jó, beszéljünk akkor. – Kivettem a bögrémet a mikróból, és leültem Gyurival szembe egy székre.
– Először is bocs a fogaid miatt. Nem akartam őket kiütni.
– Már tökmindegy. Michael tegnap elvitt engem egy fogorvoshoz, és miattad kaptam egy fogszabályzót. Mindennap kéne hordanom, de én fel nem veszem! Rohadj meg, Gyuri! Ki kellett ütnöd a fogaimat, és most kínos helyzetbe kerültem! Rohadj meg!
– Én sajnálom, nem akartam! Robi, bocsáss meg. Ne haragudj rám emiatt – sajnálkozott szomorúan, de engem nem hatott meg a nyavalygásaival.
– Igenis haragszom rád! Ezt már semmivel sem tudod jóvátenni, seggfej!
– Igazad van, egy seggfej vagyok. – Szégyenében lesütötte a szemeit.
– Igen, az vagy és az is maradsz.
– Talán egyszer megérted majd, hogy én igazán szeretlek téged...
– Kizárt. Sohasem fogadnálak el téged barátomként. Tönkretetted a kamaszkoromat, mert egy seggfej vagy. Kizárt, hogy elfogadnálak téged a barátomnak – ábrándítottam őt ki. Hangomból még mindig mély közöny áradt.
– Én már túlléptem ezen az egész baromságon, de te még most sem léptél túl rajta...
– Könnyű ezt mondani egy depressziós és magányos embernek. Nekem nem voltak igazi barátaim sokáig... te voltál a legnagyobb példaképem. Rajongtam irántad, Gyuri! Olyan voltál a szememben, mint egy isten! De te... egy igazi g*ci vagy!
– Talán nem gondoltál arra, hogy veled van a baj, nem pedig velem?
– Mi van?! – förmedtem rá vérben forgó szemekkel. – Veled van a baj, nem pedig velem, te seggfej! Én barátkozni akartam veled, de te ezt nem vetted észre!
– Én barátkoztam is veled, csak te képtelen voltál megérteni, hogy Flórával kellett többet foglalkoznom, és a tanulás meg az edzés lefoglalta az időmet. Sajnálom, ha ezt képtelen vagy megérteni.
– Rohadék! Rohadék vagy, Gyuri! Dögölj meg! – kiáltottam rá. – Bárcsak ne jöttél volna Wintershore-ba! Idejöttél, hogy még jobban megkeserítsd az életemet. Csak tudod, rám vadászik a maffia, és csomó egyéb bűnszervezet akar megölni. Nincs időm ezek mellett még veled is foglalkozni. Takarodj vissza Tolkavba!
– Sajnálom, itt fogok maradni. Segíteni fogok Lesternek néhány rablásban – rukkolt elő a tervével lelkesen.
– Nem, nem fogsz! Menj haza, aztán basszál Flórával! Csinálj, amit akarsz, Gyuri, de te nem fogsz a rablásokban részt venni! Te nem értesz a fegyverekhez, mert béna vagy! Engem profi gyilkosok tanítottak ölni, de te...
– Lester orosz emberei megtanítottak engem lőni, és azt mondták, hogy kezdő létemre jó vagyok. Ez már haladás, nem? – vigyorgott.
– Na, jól van, Gyuri. Nekem ebből elegem van. Mondd el, hogy mit akarsz tőlem, és takarodj.
– Szeretnék kibékülni veled, és szeretném, ha barátok lennénk – tért a lényegre mosolyogva.
– Nem, nekem már van egy másik barátom. Raleigh a neve, és öt évvel idősebb nálam. Ő az én legjobb barátom, nem pedig te! Raleigh nagyon rendes és aranyos volt velem. Olyan akarok lenni, mint ő! Ő az én példaképem! Te az én szememben egy féreg vagy, egy patkány! Te sohasem leszel olyan csodálatos és tökéletes, mint az én szőke, kék szemű Raleigh barátom, akivel hamarosan Londonba fogok menni.
– Na, találtál magadnak egy másik barátot? Ügyes. Bemutatsz majd neki? Szívesen megismerkednék ezzel a Raleigh-vel. Biztosan rendes lehet, hogy ha ennyire kedveled őt – mondta egy vad mosollyal az arcán.
– Nem, szó sem lehet róla! – tiltakoztam hevesen. – Raleigh az én barátom, nem pedig a tied! Raleigh csak az enyém, és senki másé! Ő az én bátyám, érted? Mindig is egy olyan barátot akartam magamnak, mint őt, és most végre megkaptam! Pár hónapon belül elutazom vele Londonba, hogy segítsek visszaszerezni a családját.
– Jövök veletek – ajánlotta fel vidáman.
– Dehogy jössz! Elment az eszed? Csak én mehetek Raleigh-vel. Te nem jössz velünk, mert egy seggfej vagy. Mellesleg Raleigh az én pártomon áll. Meséltem neki rólad, és utál téged!
– Valószínűleg úgy állíthattál be engem, hogy én vagyok a rossz, te pedig a jó. Pedig az az igazság, hogy nem is ártottam neked, csak te nem tudsz túllépni a dolgokon, mert egy gyökér vagy!
– Nem, te vagy a gyökér! Én Raleigh-nek az igazat mondtam veled és a b*zi haverjaiddal kapcsolatban. Jó, azt nem tagadom, hogy direkt úgy állítottalak be benneteket, hogy utáljon téged, de ő legalább tisztel és megbecsül engem, és mindig foglalkozik velem, nem úgy, mint te! Ő mindig szakít rám egy kis időt, mert ő az igazi barátom!
– Jól van. Örülök, hogy egy igazi barátra leltél, ha már engem nem tartasz annak... – Gyuri beleharapott egy nagyot a kakaós csigájába, de olyan jóízűen ette, hogy én is megkívántam volna egy finom csigát, de nem kakaósat, hanem pizzásat.
– Egyébként az ikertesód, Richárd hogy van? Ő hogyhogy nem jött el veled Wintershore-ba? – kérdeztem kíváncsian, miután egy finomat kortyoltam a citromos teámból.
– Nem tudom, ő nem akart. Valószínűleg a tanulmányai foglalták le őt. Én azért jöttem el ide, hogy egy kicsit kikapcsolódhassak az egyetem előtt, és hogy téged megtalálhassalak.
– Aha, jól van. Jó tudni. – Egy kis cukrot tettem a teámba, majd óvatosan kevergetni kezdtem egy kiskanállal. – Antallal és Kristóffal mi a helyzet?
– Antal elment a zeneakadémiára, Kristóf pedig egyetemen van. Amúgy mindketten jól vannak.
– És Flórával? Vele mi a helyzet?
– Flóra? Ő most jól van. Nagyon hiányzik nekem. Ő életem szerelme. 2017 nyarán fog érettségizni, tehát még ebben a tanévben. Utána egyetemre fog menni. És ha majd lediplomázik, elveszem őt feleségül. Annyira szomorú volt az én galambom, mikor eljöttem a fővárosba miattad. Azt mondta, hogy ne menjek, de én fékezhetetlen voltam – mesélte romantikusan. Gyuri egész idő alatt el volt pirulva. Akkor jöttem rá, hogy ő tényleg nagyon szerette Flórát.
– Értem. Őszintén elmondom, hogy meglepődtem, mikor tizenkettedikben újra összejöttél vele. Flórával szakítottál tizedik elején, utána pedig Flórának lett egy másik szőke pávája, aki 1995-ben született. Neked egy évig nem volt senkid, míg végül össze nem jöttél az egyik osztálytársammal, Annabellával tizenegyedikben. Gondolom, a matematikai fakultáción jobban megismertétek egymást, és végül szerelembe estetek – kortyoltam egy nagyot a teából. – Annabella tényleg szép lány volt, csak sajnos nem illettél össze vele. Annabellának félhosszú, barna haja és barna szemei voltak, neked meg hátrafésült, szőke hajad és zöld szemeid vannak. Aztán hadd ne beszéljek a korkülönbségről sem. Te tizenegy hónappal vagy idősebb Annabellánál! Szégyelld magad!
– Mi van? Tizenegy hónap korkülönbség sok? Te normális vagy? – Gyuri szája tátva maradt a hallottaktól. Egyértelmű volt, hogy különcnek tartott engem a furcsa tendenciáim miatt.
– Gyuri, beleszerettél egy olyan lányba, aki egy kicsit tetszett nekem! Rohadj meg! Nem voltam szerelmes Annabellába, de azt nem tagadom, hogy egy picit tetszett nekem pár hónapig. Tizedikben tetszett nekem egy kicsit, de te elvetted őt tizenegyedikben! Dögölj meg!
– Te szerelmes voltál Annabellába? – kérdezte dadogva a meglepődöttségtől.
– Nem, dehogy! Nem voltam belé szerelmes, csak tetszett. Anita után én megválogattam az érzelmeimet. Megfogadtam, hogy több gimis lányba nem leszek szerelmes. Annabella csak tetszett nekem, de nem voltam szerelmes belé. Ennyi.
– Te féltékeny voltál ránk?
– Nem, nem voltam. Mondjuk, láttalak vele hússzor csókolózni, Flórával meg csak négyszer láttalak.
– Úristen! Te számolod? – állt el szeme-szája Gyurinak.
– Én mindent számolok, mert jó memóriám van. Én arra is emlékszem, amikor elsőnek láttalak csókolózni vele. 2014. szeptember 29-én épp beért a busz a gimnázium elé, mikor megláttam a buszból, hogy lesmároltad Annabellát a kapu előtt. Ott, a vaskapu előtt smároltál vele, én meg láttam a buszból. Hát, nem mondom, hogy kellemes érzés volt, de hamar belenyugodtam. Nem igazán érdekelt, hogy összejöttél vele, annak ellenére, hogy tetszett nekem. Nem is voltam féltékeny rátok. Azt is elviseltem, hogy mindennap bejöttél az osztályomba, és lecsókoltad őt mindenki előtt. Igazából nem voltam féltékeny, mikor láttalak benneteket együtt. Egyszerűen leszartam. Talán azért, mert már nem volt semmi reményem, hogy újra barátok leszünk, így felesleges lett volna féltékenykednem. Mikor még Flórával jártál, akkor volt még reményem, de Annabellánál már nem. Flóránál féltékeny voltam, Annabellánál nem.
– Tényleg nem voltál féltékeny?
– Nem, nem voltam. Az lehet, hogy számoltam, hogy hányszor láttalak vele csókolózni, de tényleg nem voltam féltékeny. Amikor összejöttél vele, már nem is tetszett nekem Annabella. Csak tizedikben tetszett, szóval. Érdekes, hogy azokra a lányokra, akik tetszettek nekem, mindig kivertem, de Annabellára egyszer sem. Annabellára nem akartam kiverni, és nem is tettem meg, de gondolom, te megtetted vagy milliószor.
– Az biztos! – nevette el magát büszkén.
– El is vetted a szüzességét, ugye?
– Te meg erről honnét tudsz? – hökkent meg kérdésemtől. Sohasem láttam még olyan meglepettnek, mint akkor.
– Gyuri, olvastam Annabella telefonján, hogy lefeküdtél vele tizenegyedikben. Úgy volt, hogy biológiaóra volt, azonban a tanár úr sokáig nem jött, mert értekezletük volt a tanároknak. Én a biológiateremben a második padban ültem, Annabella pedig az elsőben. Én pontosan Annabella mögött ültem, és láttam, hogy éppen telefonozik a lány. Legnagyobb meglepetésemre veled beszélt Menzeszteren, én meg láttam hátulról. Gondoltam, figyelem, hogy mit beszél veled.
– Te elolvastad a beszélgetésünket?! Ennyire b*zi vagy?! – háborodott fel idegesen.
– Igen, elolvastam. De mielőtt leszeded a fejemet, hadd mondjam el, hogy mit olvastam abban a beszélgetésben – vártam egy kicsit. – Valami olyasmit kérdeztél Annabellától, hogy reméled, nem fájt neki, amit csináltatok. Annabella azt mondta, hogy nem fájt, sőt nagyon jó volt. Te erre azt írtad vissza, hogy biztos, mert nagyon féltél, hogy fájni fog neki. Annabella megnyugtatott azonban téged, hogy nagyon jó volt, amit vele csináltál. Végül te megkérdezted, hogy tízből ez mennyi volt. Annabella azt írta erre, hogy tízből tíz, te meg azt írtad, hogy a tiéd tízből száz. Ezután pedig kilépett a Menzeszterből, mert jött a tanár. Na, ehhez mit szólsz? Láttam ám, Gyurka! Elsőnek azt hittem, hogy megujjaztátok egymást, de végül rájöttem, hogy szex volt. Szép, nem?
– Rohadj meg! Miért olvasod el másoknak a beszélgetését? Egy b*zi vagy! – bosszankodott mérgesen.
– Szerintem meg te vagy a b*zi! Mit képzelsz magadról? Megdugsz egy tizenhat éves lányt? Csak jelzem, hogy Annabella még nem volt tizenhét, mikor csináltátok, mert ő évvesztes. Te 1997. május 15-én születtél az ikerfajzatoddal együtt, Annabella meg 1998. április 19-én. Szégyelld magad, te f*sz! – vágtam neki vissza haragosan.
– Nehéz engem felidegesíteni, főleg egy olyan embernek, akit kedvelek, mint barát, de sikerült...
– Jó, leszarom. Megérdemelted, hogy ezt most elmondtam neked. Én mindent tudok és látok, Gyuri. Nekem sasszemeim és éles látásom van, sőt a memóriám is nagyon jó. Óvakodj tőlem, mert én mindent tudok és látok!
– Ezért még fizetni fogsz, Róbert! – morogta bosszúsan.
– Te pedig a fogaimért fogsz fizetni! Behajtom rajtad azt, amit a fogaimmal tettél, te rohadék! Visszakapod majd, meglátod.
– Jól van, most hagyjál enni nyugodtan, te seggfej! – Gyuri azzal pedig folytatta tovább a reggelizést. Egész idő alatt mérgesen és idegesen nézett engem, én azonban teljesen nyugodt és higgadt maradtam. Finoman ettem a kakaós csigákat és ittam a teámat.

Miután végeztem a reggelivel, felkeltem helyemről és megindultam a szobámba, hogy visszahúzzam a ruháimat. Gyuri közben idegesen figyelt engem. Be is jött a szobámba, és az ajtófélfának dőlve kérdezősködni kezdett.

– Mész valahová?
– Igen, megyek.
– És hová mész? Nem gondolod, hogy szólnod kéne róla valakinek? – kérdezte lekicsinylő és kioktató hangon.
– Semmi közöd hozzá, seggfej.
– Nézd, Róbert. Sajnálom, hogy előbb leoltottalak, de meg kell értened, hogy semmi közöd sincsen ahhoz, hogy megnézd mások beszélgetését. – Gyuri hirtelen békésebb hangnemre váltott.
– Én ezt meg is értem, Gyuri. Nézd, képtelen voltam nem elolvasni, mert előttem ült, és én láttam. Sajnálom, de tényleg. Bocs – bántam meg bűnömet. Gyuri szerencsére nem volt már mérges rám.
– Végül is már mindegy. Amúgy sem vagyok együtt már Annabellával. Szakítottunk tizenkettedikben, emlékszel?
– Igen, emlékszem. Miután szakítottál vele, újra összejöttél Flórával. Tudom.
– Mindegy. Most ne beszéljünk erről, ha lehet.
– Miről beszéljünk akkor? – tettem fel kérdésemet kíváncsian.
– Figyelj, nem jönnél el velem sétálni? Legyünk végre barátok, és béküljünk ki, oké?
– Hát, nem is tudom – hezitáltam.
– Nézd, nem akarom, hogy rosszban legyünk. Örökké barátok maradunk, bármi is történjen!
– Jó, legyen akkor. – Elmosolyodtam. – De akkor mindent át kell beszélnünk, mint régen, oké?
– Oké.

Mindketten megindultunk a kijárat fel. Sajnos Michael épp arra járt, és megállított bennünket a lépcsőről. Több mint valószínű, hogy nem tetszett neki, hogy Györggyel voltam kettesben, de meg kellett értenie, hogy ki akartam vele békülni. Kénytelen voltam egy picit szembeszállni jegyesem keresztapjával.

– Ti meg hová készültök? – harsogott utánunk a lépcsőről.
– Mi elmegyünk egy picit beszélgetni, mert szeretnénk, ha újra barátok lehetnénk, mint a gimnázium alatt – közölte György határozottan.
– Ezt nagyon nem tartom jó ötletnek, ugyanis Róbertnek pihennie kell a fogai miatt!
– Michael, nem lesz semmi baj – nyugtattam. – György nem fog bántani, nyugi.
– Nem bízom ebben a züllött gyerekben!
– Züllött? – mérgelődött György.
– Igen, az vagy, ha tetszik, ha nem! Úgy csinálsz, mint egy páva, mert az is vagy!
– Te pedig egy vénember vagy, aki egyfolytában idegeskedik! Mintha csak Robit látnám ötvenévesen – nézte le őt lekicsinylően.
– Hé, válogasd meg a szavaidat! – ordítottam rá Gyurira, hogy megvédjem Michael becsületét.
– Hagyjad, Róbert. Ez sohasem lesz a barátod. Csak kihasznál. Az ilyen nem barát – csillapította kedélyemet.
– Mi? – lepődött meg a páva Michael válaszára. – Mivel használnám már ki? Esküszöm, ugyanolyan vagy, mint Robi, hiszen ő is folyton azt hajtogatta, hogy kihasználjuk, bezzeg ez nem is igaz.
– Szerintem meg igaz – értettem egyet Michaellel.
– Tessék?
– Ahogyan korábban is mondtam neked, magatoknak köszönhettek mindent...! Nem értem, miért voltam nektek szokatlan, ezért is úgy kellett cselekednem, ahogy! Ti viszont elcsesztetek mindent, mert szóltatok a tanárnőnek.
– Robi, te is hibás voltál! – Megpróbált elérzékenyíteni, hogy fájjon az, amit mond.
– Gyuri, ez hatástalan. Túl sok fájdalmat okoztatok. Sajnálom.
– Ne legyél már ilyen! Barátok vagyunk! Mindig kitartunk egymás mellett! – magyarázkodott, kifogásokat keresve.
– Csak kifogás. Nem fogsz azzal meghatni, ha azt mondod, hogy barátok vagyunk. Ez nonszensz.
– Nézd, nem tudtam megadni neked mindent, azonban meg kell értened, hogy kevés időm volt. A szüleim sohasem engedtek oda a géphez, ha négyesnél rosszabb jegyet kaptam. Aztán rengeteg dolgom volt. Edzőtáborba jártam, és tanulnom is kellett sokat, illetve a barátnőmmel is kötelező volt foglalkoznom! Értsd meg, kérlek! – könyörgött tehetetlenül.
– Rengeteg dolgod volt? Például? Mivel voltál te leterhelve? A bulizásokkal meg a heves csókolózásokkal más-más lányokkal?! Vagy várj, kitalálom. Biztosan a földeken dolgoztál, mint az apám, aki egy őstermelő. Na, ha te is azt tennéd, mint ő, akkor azt mondanám, hogy oké, de így nem!
– Heves csókolózás? Miről beszélsz?!
– Tudod te jól, miről beszélek! Láttalak smárolni Flórával három évvel ezelőtt! Összetörted azzal a szívemet! – Szemeim könnybe lábadtak. – Miért tetted ezt, Gyuri? Miért a szemem előtt kellett csókolóznotok?
– Te b*zi vagy? Honnét tudhattuk volna, hogy te is ott vagy az ajtónál?
– NEM! Csupán összejöttél Flórával, és tudtam, hogy többet fogsz vele foglalkozni, mint a mi virágzó barátságunkkal – nyeltem egy nagyot, hogy folytatni tudjam mondandómat. – Egy nő tönkreteheti két férfi barátságát, ezt jegyezd meg! Flóránál nagyon mérges voltam rád, Annabellánál már nem.
– Akkor meg mi bajod van már megint? Az előbb beleegyeztél, hogy szeretnél velem kibékülni, és hogy elfelejtünk mindent, erre megint felhozod ezt a régi témát?!
– Fogd be a pofád! Én beszélek! – üvöltöttem. – Épp az ebédlő mosdójából jöttem ki, mikor hátrafordultam. De vajon mire lettem figyelmes? Na, mire? – nevettem hisztérikusan. – Ott, az ajtónál smároltatok, én meg láttam! El tudod hinni, milyen érzés volt ez nekem? De semmi vész, én csak mentem tovább... nem is vettetek észre... úgy tettem, mintha semmi sem történt volna... Baszd meg, ember! – A mondat végére kirohantam az épületből. Hosszú, keserű könnyeket eresztettem. Legnagyobb balszerencsémre az orosz őrök is látták, ahogyan kifutottam a panelből. Mint mindig, most is nevetni támadt kedvük, de én mégsem törődtem velük, csak szaladtam, amíg a talpam bírta.

Percekig rohantam céltalanul a nagy hóban. Annyira szomorú és bánatos voltam, hogy semmi kedvem nem volt visszamenni Lester rejtekhelyére. Úgy éreztem, hogy Gyuri a világ legnagyobb seggfeje, és megfogadtam, hogy hamarosan meg fogom őt ölni. Egyedül az vigasztalt, hogy sikerült az utóbbi időben barátokat szereznem, ezért egyáltalán nem vágytam arra, hogy Gyuri a barátom legyen. Ellenségként és vetélytársként tekintettem rá.

Megálltam a Mindszenti térnél lévő templom előtt, hogy pihenhessek egy kicsit. Zihálva vettem a levegőt a fáradtság miatt. Régóta nem futottam már ilyen sokat. Annyira hideg volt, hogy szívesebben hazamentem volna, de sajnos Acsó túl messze volt Wintershore-hoz képest, és a buszok is sokat késtek a havazás miatt. Úgy gondoltam, hogy addig is leülök egy padra és telefonozgatok egy kicsit. Az internetet böngésztem és közben zenét is hallgattam, azonban hamar abbahagytam a pihenést, mert furcsa hangokra lettem figyelmes a templomból. Felkeltem helyemről és óvatosan kinyitottam a bejárati ajtót. Ahogy beléptem, egy idős pappal futottam össze, aki épp imádkozott az oltárnál.

– Elnézést a zavarásért, atyám – szóltam lágy hangon. A pap felemelte fejét és rám szegezte tekintetét.
– Üdvözöllek, testvérem! – üdvözölt egy nagy mosollyal. Erős mexikói akcentussal beszélt. Annyira ismerős volt a hangja. Gyanús volt nekem ez az egész.
– Remélem, nem haragszik, hogy ilyen váratlanul toppantam be ide.
– Ugyan, az Urunk akarta így. Mi járatban errefelé?
– Atyám, gyónni szeretnék. Kérem, szabadítson meg a bűneitől! Nem bírom tovább! Depressziós vagyok! – Egy szuszra elhadartam a bennem lévő fájdalom miatt. A pap csupán elmosolyodott, és intett egyet, hogy kövessem.
– Rendben. Kövess, gyermekem!

Beültem a gyóntatószékbe, és már el is engedtem a szívemet sebző fájdalmakat. A gondolatok csak foszlottak belőlem, és egyre több bűnömet felejtettem el. Az érzelmeim tetőpontját elértem azáltal, hogy végleg megszabadultam bűneimtől. A pap csak figyelt és helyeslően bólogatott.

– Dicsértessék a Jézus Krisztus!
– Mindörökké.
– Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. – Kezembe vettem az előttem lévő imakönyvet, és hangosan olvasni kezdtem. – Gyónom a mindenható Istennek és neked lelkiatyám, hogy legutóbbi gyónás óta ezeket a bűnöket követtem el: embert öltem, verekedtem, veszekedtem, káromkodtam, hazudtam és csaltam.
– Ezek súlyos bűnök, testvérem! Esetleg vannak-e még más bűneid?
– Igen, vannak, atyám – biccentettem. – Tudja, én egy nagyon féltékeny és irigy ember vagyok, de csakis akkor, ha baráti vagy szerelmi ügyekről van szó. Én nem bírom elviselni, hogy ha az egyik barátomnak van barátnője, és csókolózik is vele. Volt például egy Gyuri nevű barátom, akit láttam csókolózni még régen egy Flóra nevű lánnyal, és én féltékeny voltam Flórára, mert tudtam, hogy Gyuri többet fog foglalkozik vele, mint velem. Egy nő tönkreteheti két férfi barátságát. Én ennek a tendenciának vagyok a híve. A nők mindenre képesek, hogy tönkretegyék a barátságokat. Nagyon féltékeny és irigy voltam...
– A féltékenység és az irigység tényleg nem túl szép dolog, bár te nem tűnsz féltékeny és irigy embernek.
– De, én nagyon féltékeny szoktam lenni. Pár héttel ezelőtt megtámadtam egy Tracey nevű lányt, mert nem bírtam elviselni, hogy régen kapcsolatban volt egy olyan személlyel, akit én is kedvelek. Mérgemben ledöntöttem a földre, és rugdosni meg köpködni kezdtem őt. Szerencsére a családtagjai lefogtak engem. Az apja, Michael egy kicsit neheztel rám emiatt. Nagyon kínos volt ez az egész ügy. Nagyon megbántam, hogy megtámadtam szegény lányt féltékenységből.
– Ez nagyon nagy bűn volt, gyermekem! Ez súlyos bűn! Szerencsére Urunk megbocsátja bűneidet. – Olyan átszellemülten állította, mintha igét terjesztett volna. – Van még valami?
– Igen, még mindig vannak bűneim. Tudja, én nagyon különc is szoktam lenni. Egyik különcségem az, hogy mindent dátumra pontosan megjegyzek. Nagyon jó memóriám van, és gyakran emiatt azt is szoktam például számolni, hogy a bátyám barátnője, Sári hányszor volt nálunk, vagy azt például, hogy Gyuri hányszor csókolózott Flórával és Annabellával. Aztán egyik legnagyobb különcségem talán az, hogy én másképp gondolkodom, mint a többi normális ember. Egy kicsit túl sokat aggódom korkülönbségeken barátságban és párkapcsolatban egyaránt. Nem bírom egyszerűen elviselni, hogy ha egy Y generációs fiú egy Z generációs lánnyal van párkapcsolatban. Nem tudom, miért, de egyszerűen nem bírom! Valószínűleg azért nem bírom ezt elviselni, mert utálom az Y generációt, és még azért, mert a Z-s lányok mindig az idősebb fiúkat szeretik, és minket, Z-s fiúkat lenéznek. A Z generációt sajnos mindenki utálja, mindig minket bántanak... pedig mi nem vagyunk rossz emberek, sőt! Nagyon is jó emberek vagyunk mi, csak van néhány idióta ebből a korosztályból, akik mindent elbasznak, ezért tekint minket csavargónak, naplopónak és huligánnak a többi korosztály. Én egyszerűen nem értem a többi korosztályt... mi is emberek vagyunk, és mi szeretünk a kényelemben élni. Szeretjük a videojátékokat és az okostelefonokat. Mi ebbe a digitális világba születtünk bele, és mi nem tehetünk erről. Mi ilyenek vagyunk egyszerűen, és kész! Ezt persze képtelen megérteni a baby boom és az X generáció, mert ők konzervatívak és régimódiak. Talán annyiban hasonlítunk az Y generációra, hogy őket is utáljak a baby boomok és az X-esek, mert ők is ebbe a digitális világba születtek bele, csak ők nem olyan nagymértékben játszanak és telefonoznak, mint a Z-sek. Érti már, hogy mi a bajom nekem, atyám? Érti már, hogy miért olyan rossz nekem, hogy mindenki bántja a Z-seket?
– Megértem fájdalmadat, gyermek. Te egy csodálatos ember vagy, érzékeny lélekkel – felelte barátságosan.
– Nekem kell utat mutatnom a Z generációnak. Én vagyok az egyetlen, aki utat tud mutatni! Ez az én küldetésem! – jelentettem ki elszántan és céltudatosan. – Én vagyok az egyetlen ember, aki képes megmenteni a Z generációt a fájdalomtól és a szenvedéstől. Én vagyok a Remény Gyermeke!
– Helyes hozzáállás, fiú! Tégy meg mindent a korosztályodért!
– Meg is fogok tenni értük mindent, mert mi erősek vagyunk együtt! Csak együtt tudjuk legyőzni a gonosz Y-t, az X-et és a baby boomokat, akik bántanak és megaláznak minket! Elég volt ennyi az elnyomásból! Mi is emberek vagyunk! Mi fogjuk világra hozni a jövő generációját! A Z generáció a jövő egyetlen bástyája! – magyaráztam nagyravágyóan. – Előtte viszont ki kell irtani a Gyuri-féle ivadékokat, akik tönkreteszik a Z generációt. Gyuri és társai a Z generáció legnagyobb szégyenei, én ellenben a Z generáció egyetlen büszkesége vagyok!
– Nem, ez nem helyes dolog! Nem szabad senkit sem bántani egyik korosztályból sem! Ők is emberek, ők is megérdemlik az életet, gyermekem! Ne hagyd, hogy az ördög irányítson! Te egy csodálatos és hatalmas ember leszel, aki utat fog mutatni a többi embernek.
– Gyurit akkor is ki kell irtani, és a többi pávát is! – vetettem oda ingerülten.
– Nem, nem szabad. Ez nem helyes! Az ördög beszél belőled! Ne hagyd, hogy ő irányítson!
– Igaza van, egyetértek magával. Nem fogok bántani senkit, de Gyurit akkor is meg fogom ölni előbb-utóbb.
– Miért utálod ennyire ezt a Gyurit? Csak a Flórás dolog miatt utálod? – kérdezte kíváncsian.
– Nem, nemcsak amiatt. Ez egy hosszú történet lesz, de azért elmesélem, atyám – vettem egy nagy levegőt, hogy összeszedjem gondolataimat. – Gyuri az iskolatársam volt a Tolkavi Gimnáziumban. Ő hatosztályosba ment, én meg négybe. Egykori ismerősöm, egy Antal nevű fiú mutatta be nekem őt. Antalt én már korábban ismertem. Bevallom, hogy Antalt nem utálom, csak Gyurit. Gyuri annyira szimpatikus és kedves volt. Mindig is egy ilyen barátot akartam. Kedvelem a szőke hajú, kék vagy zöld szemű fiúkat, mert ők általában jó fejek és nagyon viccesek. Később azonban rájöttem, hogy ezek a tulajdonságok egyáltalán nem igazak Gyurira. Gyuri egy pöcsfej páva, aki csak baszni meg smárolni tud más lányokkal.
– Értem. És végül miért utáltad meg őt? Bántott téged?
– Igen, ártott a lelkemnek ez a g*ci. Hónapokig próbálkoztam, hogy a barátom legyen, de végül ez nem sikerült. Ő Flórát választotta helyettem, mert neki ő fontosabb volt, mint én! Ekkor újból depis lettem, és egy szép márciusi napon megtettem a lehetetlent. Megtudtam bizonyos forrásokból, hogy Gyuriék gyakran kinevetnek és kigúnyolnak engem. Én ezt annyira zokon vettem, hogy bezavartam Antalt az iskola egyik mosdójába, ahol leoltottam őt és az egyik haverját, Kristófot. Összevesztem velük, és otthagytam őket a vécében. Igazából mindössze csak négyen voltunk: én, Antal, Kristóf és egy másik gyerek, de ő nem fontos, mert ő egy szót sem szólt – fújtam egyet, hogy megnyugodjak. – Amint hazaértem, írtam erről egy rövid novellát az osztályomnak a Lifeinvaderes csoportjában. Megpróbáltam úgy leírni, mint ahogy az a valóságban is megtörtént, de azért egy kicsit belevittem is a saját fantáziámat. Aztán kitettem ezt a novellát az osztálycsoportba, és mindenkinek nagyon tetszett, azonban az egyik g*ci osztálytársam elküldte ezt Gyurinak, aki a saját osztálytársainak is továbbította a sztorimat. Pár óra múltán már mindenki tudott erről az egész ügyről Gyuri osztályában és a sajátomban is. Gyuri azonnal rám írt, és kijelentette, hogy ő kétnaponta mos hajat, és azt is mondta, hogy nem tudok róla mindent, és így alkotok róla hamis külső és belső tulajdonságokat, ez pedig őt eléggé kiakasztotta, annak ellenére, hogy nehéz őt felidegesíteni. Én mentegetőztem, de sajnos ez nem segített semmit. Azt mondta, hogy beszélni szeretne velem az iskolában. Így is lett. De mielőtt ez megtörtént volna, összefutottam a folyóson György ikertesójával, Richárddal és annak barátaival, Antallal és Kristóffal. Richárd azt mondta, beszélni szeretne velem, és nem használhatom fel a nevüket egy történethez, Antal pedig burkoltan kijelentette, hogy hagyjam őt békén. Ebben a pillanatban a szívem hevesen vert, és féltem Gyuritól. Annyira féltem, hogy gyomorgörcsöm lett, és erősen furdalt is a lelkiismeretem.
– Sajnálom, ez tényleg szomorú. És mi történt ezután? – A pap egy kicsit együtt érzőnek tűnt.
– Két órával ezután felkeresett engem Gyuri, és társalogtunk. Meglepő módon nem utált meg, még kezet is fogtunk, ugyanakkor őszintén bevallotta, hogy ő a legelejétől fogva a barátom volt, és most is az, de meg kell értenem, hogy nem volt ideje, mert a szülei leterhelték és a csaja is fontos volt számára. Nos, én ezt mind tudomásul vettem, de Gyuri azt is elmondta, hogy megmutatták az osztályfőnöküknek a róluk írt történetemet, mert ő irodalomtanár. Képzelheti, hogy megállt bennem az ütőér. Mellesleg eredetileg az igazgatónőnek akarták megmutatni, de ezt nem tették meg, mert nem akarták, hogy igazgatóit kapjak. Végül elköszöntünk egymástól, és továbbra is barátok maradtunk. Nyelvtanóra következett. Amint vége lett az órának, félrehívott engem a tanárnő, én pedig elárultam neki mindent a történtekről. A tanárnő mondta nekem, hogy nem kellett volna a teljes nevüket használnom, mert megsértettem ezzel Gyuriékat. Én csak helyeslően bólogattam, meg egyetértettem vele. Végül a tanárnő megígérte, hogy nem fogja visszamondani a többi tanárnak, de beszélni fog Szilárddal, mert ő terjesztette, hogy Gyuriék bizony kihasználnak és átvernek engem. Több bűnömre nem emlékszem – fejeztem be mondandómat.
– Érdekes történet volt, mindenesetre köszönöm őszinteségedet. Bűnmentes lettél, gyermekem! Lefekvés előtt mindenképpen mondd el a miatyánkot – kacsintott. Újból kinyitottam az imakönyvet, és gyorsan olvasni kezdtem.
– Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal az úristent megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, és a bűnt, valamint a bűnre vezető alkalmat elkerülöm – tettem le eskümet megkönnyebbülve.
– Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk!
– Mert örökké szeret minket!
– Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével!
– Istennek legyen hála! – Becsuktam az imakönyvet, és távoztam a gyóntatószékből.

Amint végeztem a gyónással, megkönnyebbülve és feloldozva éreztem magam. Újból sikerült egy kicsit visszaszorítanom és legyőznöm a depressziót. Már nyolcadikos korom óta nem voltam gyónni, és most nagyon jót tett a lelkemnek. Noha meggyóntam bűneimet, a hangulatom nem változott semmit, ugyanis hamar észrevettem Györgyöt és Michaelt a templomban. Ott álltak a bejárat előtt.

– Robi! – kiáltott fel György hangosan.
– Végre, hogy megvagy! – sóhajtott Michael.
– Hát ti? Hogyhogy megtaláltatok? – értetlenkedtem tátott szájjal.
– Lester a telefonod alapján lenyomozta a tartózkodási helyedet – válaszolta Michael. Egyből dühös és ideges lettem.
– Lester, gondolhattam volna... Hagyjatok békén!
– Robi, mégis minek futottál el? És mit keresel egy templomban? Ugye nem gyónni voltál, vagy igen? – gúnyolódott Gyuri egy nagy nevetéssel.
– Jól gondolod. Elmeséltem a papnak, hogy hogyan szégyenítettél meg a tanárnő és az osztályom előtt.
– Idióta! – ordított. – Vissza fogja mondani!
– Ostoba! Egy pap nem mondhatja vissza senkinek sem, mert akkor bűnt követ el. Látszik, hogy nem jártál templomba.
– Most nagyot csalódtam benned, Robi!
– Srácok, hagyjátok már ezt a dedós hülyeséget! – kotyogott bele Michael. – Semmi értelme sincs a múlton rágódni.
– Szerintem ez pont fordítva van. – A pap előlépett az árnyékból, és lerántotta maszkját. Michael és én sokkot kaptunk a látványtól.
– Martin Madrazo! – mondtam egyszerre Michaellel ijedten.
– Végre elkaptalak benneteket! – nevetett fel gonoszan. – Hol van a feleségem?!
– Trevortól kérdezd... – köpte oda Michael lekezelően.
– Kis pimasz! Emlékszem ám még a Vinewood Hillsben történő eseményre.
– Ahogyan én is.
– Jézusom! – kacagott Gyuri. – Nem akarom megzavarni ezt a meghitt dumcsit, de annyira hülyén néz ki abban a csicsás öltözékben. Nincs magának ízlése, Mr. Maccaco.
– Martin Madrazo a nevem! – óbégatott indulatosan. – Robika, hogy hívják ezt a szőke legényt?
– Az ő neve... – Épp a válaszra készültem, mikor György közbeszólt.
– Dr. György Peterson a becsületes nevem – mutatta be magát szerényen. Még meg is hajolt Martin előtt ez a gyökér.
– Doktor? Mi? Te nem vagy orvos! – mordultam rá vérben forgó szemekkel.
– Mindegy – legyintett egyet a mexikói drogbáró. – Kapjátok el Róbert Bockot, Michael De Santát és Dr. György Petersont!
– Ugye nem akarja, hogy még egyszer elmondjam magának, hogy ő nem doktor? Ő csak simán György Peterson!
– Nem hiszek neked, Róbert.
– Reménytelen. Maga egy klinikai eset, Mr. Maccaco – csipkelődtem, hogy jobban felidegesítsem ellenfelemet.
– Martin Madrazo, nem pedig Maccaco!
– Egyetértek, Robcsival. – György újból nevetni kezdett, de a becézésétől és a hülye nevetésétől megint fájni kezdett a fejem.
– Robcsi? Akarsz egy tockost, Gyuri? – György felé fordultam, és már készültem a bunyóra, azonban Martin megzavart bennünket.
– Ebből elég legyen! Kapjátok el mindhármat! Michael De Santa az enyém! – Mexikói bűnözök léptek elő, fegyverekkel a kezükben. Martin lendülete és vérmérséklete lenyűgöző volt, bár lehet, ha távolabbról tekintettem volna erre a jelenetre, csak egy papi öltözékben ugráló ideges öregembert láttam volna benne.

Körbevették a templomot és bezárták az ajtókat. Semmi esélyünk sem volt a menekülésre. Sajnos még fegyver sem volt nálunk, így kénytelenek voltunk megadni magunkat. Martin magával vitte Michaelt a padlásra, engem és Gyurit pedig a mexikóiak bezártak egy kicsi kamraszerű helyiségbe, ahol veszekedni kezdtem Györggyel.

– Ez az egész a te hibáid! – hibáztatott hisztizve, miután megpróbálta kinyitni az ajtót, sikertelenül.
– Ó, miért is? Csak meg akartam gyónni a bűneimet!
– És ez engem hol érdekel?
– Na, idefigyelj, György! Kinek ugatsz te? Mit vétettem én neked...? Áh, dehogy... inkább nektek? – A hangom éles volt az ingerültségtől.
– Folyamatosan felhozod azt a k**va régi dolgot, ami már három éve történt! Miért nem tudsz túllépni rajta? Ennyire gyökér vagy?
– Ember, én nehezen lépek túl a dolgokon, mert nincsenek igaz barátaim!
– De én a barátod vagyok! – mondta most már hangosabban.
– Nem, nem vagy az! Egy büdös páva vagy! Nekem Raleigh a barátom!
– Jól van, szopd le neki akkor.
– Hogy mit mondtál?! – Leesett az állam a válaszától. Alig vártam, hogy adjak neki egy nagy pofont.
– Jól hallottad. Szopd le annak a gyökér Raleigh-nek. Ő is ugyanolyan f*sz, mint te – gonoszkodott. Szinte csepegett belőle a méreg. Amint meghallottam, hogy kritizálta Raleigh-t, az ökleim összeszorultak és teljes erőből bevágtam neki egyet. Gyuri a földre esett és vért köpött.
– Próbáld még egyszer kritizálni a legjobb haveromat! Próbáld csak meg, te féreg! Eltaposlak, mint egy bogarat! – csattantam fel feszülten. – Raleigh a legjobb barátom, érted? Ő Y generációs, de én mégis szeretem őt. Rengeteget szenvedett! Elvették tőle a barátnőjét és a kislányát, és én segítek visszaszerezni őket! Tudod te, mennyit jelent nekem ez a Raleigh fiú? Ő is depressziós, mint én! Egy picit hasonlítok rá. Szinte ugyanolyan a szőrzetünk, és a hajviseletünk is majdnem megegyezik. Annyi a különbség, hogy neki kék szeme, szőke hajszíne és kockás hasa van. 1992-ben született, öt évvel idősebb nálam.
– Esetleg a péniszének a méretét nem tudod? Ki a faszomat érdekel, hogy milyen a szemszíne, a hajszíne, és hogy mikor született? Bolond vagy te?!
– Te becstelen disznó! Mindjárt adok neked még egyet! Raleigh sokkal normálisabb és érettebb, mint te! És most hagyjál békén! Megpróbálom kitalálni, hogyan juthatunk ki innen.
– Jól van, te gyökér. – Gyuri vállat vont, és törölgette egy zsebkendővel a véres arcát. Hosszú percekig nagy csönd volt, míg Gyuri feltett nekem egy érdekes kérdést. – Egyébként régen mindig kérdezted, hogy ki volt a besúgó, aki elküldte nekünk az irományodat. Kíváncsi vagy rá?
– Már nem érdekel.
– Szerintem érdekelne téged. Elmondjam? – röhögött. Áradt belőle a rosszindulat.
– Mondjad – hagytam rá unottan.
– A besúgó nem más volt, mint Karfiola Lineáris.
– Gondoltam... – mondtam érzelemmentes és furcsán fakó hangon.
– Mi? Csak ennyi a reakciód? Meg sem vagy lepve? – csodálkozott a szavaimból áradó közöny miatt.
– Nem, nem lepődtem meg. Mindig is tudtam, hogy ő volt a besúgó. Már a legelejétől fogva gyanús volt nekem ez a kövér Karfiola. Emlékszem, hogy mikor megtörtént ez a viszály közöttünk, Karfiola letörölt engem Lifeinvaderről, majd én visszajelöltem, de jó sokáig nem jelölt vissza. Aztán pár hónappal később újból bejelöltem, és ő visszajelölt, azonban pár héttel ezután megint letörölt. Ekkor jöttem rá, hogy ő volt a besúgó. Végül azonban elvetettem ezt az ötletet, mert azt hittem, hogy nem ismer téged, de ezek szerint tévedtem.
– Igazából Karfiola azért küldte el nekünk azt a kis történetet, mert Karfiola Kristóf unokatestvére, és az unokatestvérek mindig összetartanak.
– Unokatestvérek? Az szép. Most már mindent értek. Ő nem ismert téged, Kristófot viszont ismerte, ezért elküldte neki. Így már minden világos.
– Egyébként nemcsak Karfiola küldte el nekünk, hanem hat másik lány az osztályodból is besúgó volt. Hat lány elküldte nekem. Karfiola csak Kristófnak küldte el, Kristóf pedig a többi osztálytársamnak.
– És ki volt az a hat lány? Elmondod? – kérdeztem rá óvatosabban, hogy kiszedjem belőle az igazságot.
– Jó kapcsolataim vannak, ám sajnos mégsem mondhatom el. – Olyan ostobán mondta, hogy azt hittem, egy üzletemberrel beszélek.
– Úgy beszélsz, mint egy üzletember. Jó kapcsolatok, mi? Aha. Biztosan azok a ribanc Petráék lehettek, mindig ők keverték a szart.
– Robi, hagyjuk már ezt a gyerekes hülyeséget. Béküljünk ki, oké? – bosszankodott. Látszódott rajta, hogy végleg ki akar velem békülni.
– NEM! Addig nem, amíg el nem mondok valamit. Valamit el kell neked mondanom, hogy végre megnyugodjak.
– Jól van, kezdj bele. – György megrázta fejét, jelezve ezzel, hogy hallgat engem.
– Ugyebár a kínos ügyet azzal zártuk, hogy egy hét elteltével megkerestelek a lovardában, ahol láttalak a csajoddal. Én odamentem, eljátszva, hogy kakaót veszek az automatából, és ott helyben kibékültünk, Flóra pedig egy szót sem szólt, csak figyelt bennünket. Tárgyaltunk, mint két barát, és megígérted, hogy másnap beszélni fogunk erről az egészről részletesebben a második óra után. Jó, tudomásul vettem. Mindenki élte tovább az életét. Másnap DIREKT vártam rád, DE te nem jöttél. Aztán beadtad azt a mesét, hogy sok dolgozatot írtatok, ennek ellenére tegyük át a beszélgetést csütörtökre. Eddig minden szép és jó, nemde? – Megálltam, de ő nem válaszolt, így folytattam. – Csütörtök lett, és te megint nem jöttél... arra hivatkoztál, hogy fizikából dolgozatot írtatok. Rendben, én ezt is megbocsátottam. Péntek lett, de te harmadszorra sem jöttél, pedig megbeszéltük! Tudod te, milyen érzés volt ez? Tisztázni akartam volna veled mindent, mielőtt Németországba mentem volna. Végül is pénteken az utolsó óra után találkoztunk egymással, és egy picit beszélgettünk, de nem arról, amiről szerettem volna. Érted már, miért vagyok rád mérges? Már nem érdekel, hogy láttalak smárolni Flórával és Annabellával, csak az érdekel, hogy újra barátok legyünk, és ne haragudjunk egymásra a történtek végett.
– Robi, sajnálok mindent. Nem tudtam, hogy neked ilyen érzelmeid vannak. Ne haragudj rám. És most én kérek bocsánatot, nem pedig te.
– Örülök, hogy így látod a dolgokat – vidámodtam meg.
– Róbert Bock, kérlek, bocsáss meg nekem! Maradjunk barátok! – Gyuri színpadiasan letérdelt előttem.
– Bocsánat elfogadva, György Peterson. Elfelejtem a múltat, és csakis előrefelé nézek. És bocs az arcod miatt, nem akartalak megütni.
– Semmi baj, az én hibám volt. Raleigh biztosan rendes lehet, hogy ha ennyire kedveled őt.
– Igen, nagyon rendes. Ő a legjobb Y generációs fiú az egész világon! Sokan példát vehetnének róla. – A mondat végére három erőszakos mexikói lépett be a kamrába.
– Kuss legyen már! Az udvarról lehet hallani a nyálas szarságaitokat! – méltatlankodott az egyik. Gyuri szerencsére szembeszállt vele.
– Nekem ne szóljon be egy mexikói f*sz!
– El Diablo! – A copfba kötött hajú mexikói pisztolyt rántott, és azzal megütötte barátomat. – Kinek képzeled magad, he?
– Seggfej, hagyjad békén a barátomat! – Megpróbáltam közbeavatkozni, azonban az őrült pasas megütött engem is.
– Kinek pofázol?! Szétverlek téged is, te gyökér! – Míg a férfi velem volt elfoglalva, és a társai is rajtam nevettek, addigra György feltápászkodott, és az asztalon lévő vaskos Bibliával leütötte az ürgét. Erre a társai gyorsan a fegyvereikhez nyúltak, de mielőtt még bármi is történhetett volna, felvettem a földön heverő Glockot, és lelőttem mindkettőt.
– Jól vagy? – Gyuri kezét nyújtotta és én a kezébe nyomtam a Glockot, majd újabb kéznyújtására kezemet kapta.
– Remekül. – Felvettem egy automatikusan működő pisztolyt a földről. – A Glock legyen a tied, nekem jó lesz ez az automata fegyver is.
– Oké, mentsük meg együtt Michaelt!

Amint kiléptünk a helyiségből, gondolkodás nélkül lőni kezdtünk mindenkit. Váratlan támadás volt ez, képtelenség lett volna visszaverni. Pár másodperc alatt kegyetlenül lemészároltuk ellenfeleinket. Majd mikor úgy tűnt, hogy megtisztítottuk a földszintet, fellépcsőztünk a padlásra. Utunkat azonban kegyetlen mexikói gengszterek és a plafonon pihenő denevérek keresztezték. Egyre dühösebben szedtük áldozatainkat. Golyókkal szaggattuk szét célpontjainkat, akik egyre többen és többen jöttek. Ezek az átkozott denevérek is nehezítették az utunkat, de legalább egy rövid ideig elvonták az őrök figyelmét ricsajos repkedésükkel. Gyorsan megöltük a maradékot, és sikeresen felértünk a tetőre. Fent szembetaláltuk magunkat főellenfeleinkkel. Martin a harangnál lévő kis helyiségben kínozta Michaelt, miközben Michael egy székhez volt hozzákötözve. A templom fedelén öt-öt férfi járőrözött. Társammal tüzet eresztettünk rájuk. Első áldozataimnak a fejét és a mellkasát találtam el erős lövedékeimmel. Sajnos Györgynek sokkal nehezebb dolga volt, mint nekem. Kénytelen voltam őt fedezni, mert ha nem segítek neki, akkor lehet, hogy megölték volna. Időközben újabb osztag érkezett a tetőre. Ráhagytam Gyurira, hogy megölje őket, mert Michael megmentése sokkal fontosabb volt. Egy gyors mozdulattal felmásztam egy létrára, mely rá volt támasztva a templomi harangra. Nagy levegővétellel beugrottam a haranghoz, ahol szembetaláltam magam Martinnal.

– Martin, adja fel! – Rászegeztem pisztolyomat. – Megölöm magát, ha nem engedi el Michaelt!
– Azt akarod, hogy engedjem el őt? Oké. – Martin a lábával megrúgta a széket, és Michael a székkel együtt zuhanni kezdett a tetőről. Szerencsére időben el tudtam kapni a szék lábát. Közben Martin nyugodtan elsétált. Esélyem sem volt elkapnom őt, különben Michael leesett volna.
– Michael, tarts ki! Mindjárt felhúzlak! Remélem, elég erősen vagy megkötözve!
– Kapd el Madrazót! Én nem vagyok fontos.
– Te fontosabb vagy. Inkább meghalnál? Gondolj a családodra, Mikey. – Azzal pedig megragadtam másik kezemmel is a szék lábát, és nehézkesen felhúztam Michaelt.
– Köszönöm, Róbert. Hálás vagyok neked. Kérlek, vágd el a kötelet – utasított fáradt és kimerült hangon. Elővettem késemet, és azzal gyorsan elvágtam a kötelet. Michael immár szabad lett.
– Gyerünk, kapjuk el Martint!

Martin Madrazo eközben már a menekülésre készült. Egy piros helikopter szállt le a fedélre. Megpróbáltuk megállítani őt, de sajnos már túl késő volt. Martin beugrott a helikopterbe, és egyre feljebb emelkedett a levegőben, előtte viszont még szólt hozzánk egy-két szót. Közben Gyuri elért bennünket, miután végzett az utolsó hullámmal is.

– Sziasztok, testvéreim! Milyen izgalmas csatának lehettünk a tanúi az előbb! Köszönöm, hogy ilyen izgalmassá tettétek a napomat. Szerencse, hogy bemagoltam azt a sok értelmetlen vallási zagyvaságot – nevetett öntelten.
– Remélem, nagyon boldog vagy most, Martin! – mondta Michael mérgelődve.
– Boldog is vagyok, barátom! Megtalálom Patriciát, bárhol is legyen.
– Minek neked Patricia, ha szeretőd van? – oktatta ki őt Michael.
– Hogy valaki főzzön és mosson rám.
– Becstelen állat! Kihasználod szegény nejedet!
– Szerintem nincs hozzá közöd, hogy mit teszek Patriciával. Ja, és Roberto Bettega, a KG Team Gang az üdvözletét küldi számodra, főleg Haky.
– Valóban? Szintúgy üdvözletemet küldöm Hakynak, CMYloznak, Oktyepnek és Reyksnek, valamint a többi KG-s balfasznak is. Rurekevről meg már nem mondok semmit, mert ő már nincs az élők sorában. Milyen jó, hogy megszabadultam attól a dagadt szartól! – büszkélkedtem egy erőltetett nevetéssel.
– Ezt nem fogod megúszni szárazon. Szerencsétek, hogy nem tudom, hol van az eredeti rejtekhelyetek.
– Wintershore-ban, azaz a Benedict Hotelben tartózkodik Michael családja – árulta el Gyuri. Én és Michael rögtön fel voltunk háborodva.
– Te barom! Elárultad a búvóhelyünket! – kiáltott rá Michael.
– Véletlen volt. – Gyuri lehajtotta fejét, és szomorúan nézte a földet.
– Tehát a fővárosban. Köszönöm a választ, Dr. György Peterson. Ez esetben mexikóiak, KG-s bűnözők és Merryweatherös katonák fogják meglátogatni a családodat, Michael. És végre megtalálhatom Patriciát is. Ég veletek!
– Rohadék! Megölik a családomat! Vissza kell mennünk azonnal a hotelbe!
– Gyuri, hogy lehettél ennyire barom? Temiattad a barátnőm, Liza életére fognak törni! – dühöngtem.
– Neked van másik barátnőd? Mi van Juliettel?
– Semmi közöd hozzá, Gyuri! Julietet már egy éve nem láttam, ezért felszedtem egy másik csajt. Én már Lizát szeretem, mert hamarosan gyereket fog szülni nekem.
– Ez komoly? Apuka leszel? Nahát, gratulálok, Robi! – Gyuri ölelgetni és csókolgatni kezdett engem. Tiszta undorító volt.
– Maradjatok már! Majd otthon ölelgethetitek egymást, de most minél előbb segítséget kell kérnünk Lestertől, úgyhogy induljunk is!
– Gyuri, hagyjál már! – löktem rajta egy nagyot, majd követni kezdtem Michaelt a kijáratig, ahol beszálltunk egy kék Baller terepjáróba.

Néhány perccel később visszatértünk Lester házához. Kiszálltunk mindhárman a terepjáróból, és már siettünk is be, azonban útközben összefutottam Vladimirral, akit mérgemben fellöktem.

– Óvatosan, mert rád uszítom a haverjaimat, kölyök – viccelődött jókedvűen.
– Most hagyjál, nem vagyok jó kedvemben, te idegen. – Megpróbáltam lekoppintani magamról.
– Neked csak Vladimir Borodin – mutatkozott be szerényen.
– Örvendek a találkozásnak. Na, most hagyjál! Ciao.
– Ciao.

Megtaláltuk Lestert a pincében, ahol ismét részvényeket nézegetett a gépéről.

– Lester! – szakítottam félbe Lestert. Lester hirtelen nagyon boldog és vidám lett, amint meglátott bennünket.
– Róbert, Michael és György, hogy vagytok? Történt valami, barátaim?
– Ezt most hagyjuk. Beszélnünk kell. Michael, átadom neked a szót.
– Figyelj, Lester. Martin Madrazo elrabolt az előbb bennünket, de sikerült megszöknünk. Sajnos tudja a családomnak a lelőhelyét. Segítened kell!
– Ejha! Martin Madrazo már megint? Picsába. – Lester egy nagyot csapott az asztalán. – Nem ronthatjuk el pont most a rablás előkészületeit. Sajnálom, de nem tudok segíteni, tudniillik fel kell készülnünk a mai tervek előkészítésére. Meghívtam a kijelölt bankrablókat egy délutáni találkozásra. Mellesleg azért örülök, hogy a segítségemmel megtaláltátok Róbertet. Egy picit aggódtam, mikor meghallottam, hogy elszökött.
– Ember, ez most komoly? – Elképedtem Lester szavain. – A barátnőm abban a hotelben él Michael családjával és Patriciával együtt. Megmentem akkor őket a segítséged nélkül!
– NEM! Nem rontjátok el pont ilyenkor az egész tervezgetést! – érvelt az álláspontja mellett.
– Lester, a családomról van szó! – Michael folytatta tovább a szót. – Segítened kell nekünk!
– Őszintén sajnálom, Michael, de nem tudok segíteni.
– Jól van. Én akkor Róberttel, Trevorral, Franklinnel és Györggyel együtt elmegyek megmenteni őket.
– Nem. Gyuri nem jön. Sajnálom – tiltakoztam. Gyuri erre nagyon mérges lett.
– Tessék? De hát nem láttad, hogyan öltem meg a maradék mexikóit a templomban?
– Láttam, de te akkor sem jöhetsz velünk! Menj, és beszélj inkább Anitával, azzal a nőszeméllyel, akibe teljesen belezúgtam, de az érzéseimet nem viszonozta, mert egy k**va!
– Robi, értsd már meg, hogy Anita nem szeretett téged!
– Igen? Akkor miért akart átölelni engem 2012 novemberében? És miért engedte meg, hogy megfogjam a seggét?
– Hát nem tudom, biztosan tetszhettél még akkor neki.
– Igen, és pont azért nem jöttem vele össze, mert abban a pillanatban nem öleltem át, mert én megzavarodtam teljesen. Bezzeg miután visszatértem Németországból, direkt gondoltam Anitára, és el is fogadta az ajándékomat, meg örülhetett is neki, mert az unokatestvérem, Tess szerint elpirult és szégyenlős volt, mikor átnyújtottam neki a képeslapot és a finom csokit. És mi is történt két nappal ezután? Alig akart köszönni nekem, és elárulta majdnem mindenkinek, hogy szerelmes vagyok belé! Később megüzente, hogy nem akar velem járni! És most már én sem akarok tőle semmit! Mondd meg neki nyugodtan... Én pontosan tudom, hogy ki fogják őt használni a kigyúrt izomagyak, akik csak dugni tudnak, de mikor gyereket nemzenek, magára hagyják szerencsétlen lányokat egy babával. Milyen férfiak vannak már? Legalább értékelte volna, hogy én kedvesen írtam neki egy verset és gondoltam rá, de nem! Nem voltam neki elég jó, mert külsőleg nem vagyok görög isten, de ahogyan te is tudod, hiába szép az alma, ha belül kukacos. Elcseszett generációban élünk, Gyuri. Takarodj vissza Tolkavba! – vártam egy kicsit, majd folytattam. – Michael, te pedig szólj Trevornak és Franklinnek, hogy indulunk. A kocsiban megvárlak benneteket. Szevasztok!

[Arminho]

A mindenit! Elég hosszú agymenés volt! Szeretem olvasni a sztoridat, van benne poén, érzelem, akció, szinte minden ami kell! Már alig várom, hogy elérjünk a Heist-ekig!

[NikitaDragovich]

Örülök, hogy tetszett! Tudtam, hogy Te el fogod olvasni .
Bizony, nekem is nagy agymenés volt, főleg az eltelt hetek eseményeit leírnom visszaemlékezésként, amely megtörtént velem . S pont ezért nem voltak új részek, mert egyszerűen oly mély volt bennem a fájdalom, hogy nem bírtam írni sem, s az Anitás dolog is megspékelt mindent. Bezzeg szerettem/szeretem azt a lányt, de nem viszonozta érzéseimet, holott még egy verset is írtam neki, de hiába... Sőt, akiket a karakterem említ, azok létező személyek, csak Gyuri és Anita kivételével az összes többi fiktív nevet kapott. (Tiszteletben kell tartani a személyiségi jogokat)

No, de ne az érzéseimről beszéljünk, hanem az IRBK-ról. Hamarosan itt lesznek a rablások is (körülbelül még három rész), s megpróbálok hozni egy bizonyos GTA V-ös feelinget .

Emellett neked eddig kik a kedvenceid a sztoriból?
Nekem ők:

1. Róbert Bock
2. Liza Snow
3. György Peterson
4. Michael, Franklin, Trevor és Amanda + Martin, illetve Izabella = Ők ketten a két rosszcsont, akiket Michael és Amanda fogad örökbe.
5. Mami
6. Roman és Niko (Niko is szerepelni fog a rablásokban )
7. László Hiller
8. Phil Bell
9. Necrosmoke
10. Noél (Ő később jelenik meg)

Nagyjából ennyi, de a többi karakter sem rossz .

Amúgy az előző részeket és az Under Controlt is olvastad?

[Niko Bellic1300]

László Hiller?

Az vajon kiről kapta a nevét? XDDD

[Arminho]

Kik a kedvenceim? Nehéz kérdés... igazából mindegyik szereplő tetszik, de a legjobbak:
- Róbert Bock
- Mami (ő a kedvenc)
- Trevor
- (Dr.) György Peterson
Kíváncsi leszek, hogyan oldod meg a Heisteket, de már várom!

[NikitaDragovich]

Niko Bellic1300: Na vajon kiről? Még te küldted be László Hiller karakterét .

Arminho: Mami tényleg a legjobb karakter. (Hessa is nagyon szerette őt)
Bizony, a Heisteken nagyon sokat gondolkodtam, s az ötleteidet is felhasználom, mert nagyon tetszenek .

[NikitaDragovich]

No, elérkezett a várva várt folytatás, testvérgyermekek!
Szerencsére hamarosan lesz érettségi szünet, ennek köszönhetően rengeteg részt fogok kiadni, mely bevezet minket a rablások univerzumába, kicsit kiegészítve a Merryweatherrel is.
Jó olvasgatást!

18. Fejezet: Családmentés
Miközben a kocsiban vártam a barátaimat, gyorsan előkaptam a telefonomat és nézegetni kezdtem a Lifeinvadert. Semmi különös nem volt rajta, csak a szokásos hülyeségek. Ezért is döntöttem úgy, hogy rákeresek néhány régi ismerősömre, akikkel már egyáltalán nem tartottam a kapcsolatot. Elsőként ránéztem a gimnáziumos osztálytársaimra. Figyelmesen elolvastam a bejegyzéseiket és szempillantást vetettem az újonnan feltöltött képeikre. Olyan osztálytársaimat kerestem meg a Lifeinvaderen, mint például Ákost, Patrikot, Jencit, Milánt, Olivért, Balázst és a két Mátét. Aztán a lányokra is ránéztem kíváncsiságból. Megkerestem Kingát, Barbarát, Enikőt, Anna Perecet, Annabellát, Anitát – nem összetévesztendő azzal az Anitával, akit utálok –, Karfiolát, Fannit, Csengét, Orsolyát, Zsófit, Laurát, Esztert, Petrát, Fruzsinát, Alexandrát, Redzsiót, a két Bettinát és a két Lucát. Végül ősellenfeleimre, Antalra, Kristófra, Richárdra és Anitára is ránéztem. Kicsit meglepődtem, amikor észrevettem, hogy Anita már megint kapcsolatban van valakivel. Aztán fújtam egy nagyot, és kiléptem a Lifeinvaderből. Már egyáltalán nem érdekelt engem Anita, és már egyáltalán nem voltam rá kíváncsi. Közben pedig Michael, Trevor és Franklin is megérkezett, fegyverekkel a kezükben. Sietve beszálltak, és már indultunk is. Én voltam a sofőr, Michael ült mellettem, Trevor és Franklin pedig hátul foglaltak helyet.

– Srácok, sietnünk kell! – mondta Michael idegesen, miközben szétosztotta a fegyvereket. – Trevor, te egy SMG-t fogsz használni, Franklin, te egy Uzit, Róbert pedig ezt a szép és erős Kruger karabélyt.
– És te? – kérdeztem a volán mögül.
– Van egy AK-47-em.
– Akkor jó – biccentettem, majd Michael folytatta mondandóját tovább.
– Meg kell mentenünk a családomat. Elsőnek berontunk a hotelbe és megöljük az ellenfeleket. Ha ez megvan, utána megkeressük a családomat, és reménykedünk benne, hogy nem esett bántódásuk – vett egy nagy levegőt. – Nagyon oda kell figyelnünk, hogy mit csinálunk egy tűzharc során! Pontosak legyetek, mert a családom élete a tét! Tegyetek meg mindent, hogy élve megússzuk velük együtt ezt az egészet!
– Számíthatsz ránk, Michael! Együtt meg tudjuk menteni a családodat! Együtt győzhetjük csak le az ellenfeleinket! Sikerülni fog, meglátod – fogadkoztam lelkesen.
– Úgy van, segítünk neked, nigga! – helyeselt Franklin egy nagy mosollyal az arcán.
– Gyerekjáték lesz, Mikey! Ha ezzel megvagyunk, utána megdughatunk majd pár nőt – nevette el magát Trevor. Nagyon undorítónak tartottam ezt a megjegyzését, ezért inkább feltettem egy kérdést, hogy eltereljem a témát.
– Egyébként nem akarom megzavarni ezt a lelkes állapotot, de nem tudjátok véletlenül, hogy mi az a Merryweather? Martin említette a templomban, hogy Merryweatherös katonákat fog küldeni ránk. Egyszer Leandros haverom és Lester is mesélt már erről a Merryweatherről, csak sajnos elfelejtettem.
– A Merryweather egy privát katonai milícia, akiknek az egész világon vannak területeik. 1997-ben alapította ezt a szervezetet egy Donald Percival nevű férfi. A Merryweather részt vesz a Közel-Keleten lévő fegyveres konfliktusokban, amellett pedig olajat is lopnak az USA-nak. Megsértik az emberi jogokat, és nem is indítanak ellenük eljárást. Gyilkosságokkal, lopásokkal, fegyvercsempészettel és anabolikus szteroidok forgalmazásával foglalkoznak. Donald Percivalt sokan zsoldoskirálynak gúnyolják, mert egyszerre támogatja az USA-t és Szaúd-Arábiát is. Emellett pedig Abu Ahmed bin an-Omar arab sejk egyik legnagyobb szövetségese. Percival az Iszlám Államot bombázza Szíriában és Irakban a nagyhatalmak parancsára. Mennyi pénzt kaphatnak ezért ezek a Merryweatherös katonák. Szerencsés gyökerek – mesélte Trevor. Tátva maradt a szám a hallottaktól.
– Azt a, ez kemény! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagy befolyása van ennek a Merryweathernek. Mindenesetre kösz, hogy meséltél róluk egy kicsit.
– Nincs mit, Roberto. Trevor bácsi mindent elmesél neked! – kuncogott.
– És a Merryweathert bárki felbérelheti? Martin azt mondta, hogy ránk fogja küldeni a Merryweathert és a KG Team Ganget. Ez pedig azt jelenti, hogy fel lehet bérelni őket.
– Igen, fel lehet bérelni őket, feltéve, ha van elég pénzed és nagy hírneved az alvilágban. Martin pedig pont olyan ember, akinek sok pénze és nagy hírneve van. Alig várom, hogy megöljem ezt a balfasz Martint és cinkosait, hogy Patricia végre az enyém legyen!
– Trevor, nem akarlak megbántani, de szerintem jobb lenne, ha visszaadnánk őt neki – szólaltam meg óvatosan, nehogy felbosszantsam Trevort. – Ha átadnánk neki, akkor minden megoldódna, érted?
– Nem! Nem adom oda nekik Patriciát! Nem tehetem, mert szeretem őt, érted? Egyszer az életben igazán szerelmes vagyok...
– Ja, egy öregasszonyba... – fűzte hozzá Michael röhögve. Franklin és Michael hangosan nevetni kezdtek, míg Trevor bánatosan sírdogált magában. Én nem voltam annyira szemét, hogy kinevessem őt. Egy picit együtt éreztem vele, mert mikor az ember szerelmes, akkor gyakran őrültségekre képes.
– Jó, ne nevessetek rajta. Nem volt vicces! – álltam ki Trevor mellett. – Inkább beszéljünk valami szebb témáról, amíg oda nem érünk a célállomáshoz.
– Mire vagy kíváncsi, Róbert? – kérdezte Michael.
– Meséljetek nekem a gyerekkorotokról. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan lettetek ti hárman bűnözők, mert alig tudok rólatok valamit, ti viszont sokat tudtok rólam. Kezdjük Franklinnel. Franklin, neked milyen gyerekkorod volt?
– Hogy milyen gyerekkorom volt? Tényleg erre vagy kíváncsi, nigga? – kérdezett vissza Franklin kissé flegmán. Láttam rajta, hogy nem nagyon akart beszélni a múltjáról.
– Igen, nigga. Erre vagyok kíváncsi. – Elmosolyodtam.
– Jól van, legyen. Dél-Los Santosban születtem 1988-ban egy szegény család gyermekeként. Apámat sohasem ismertem, mert elhagyta anyámat, amikor az anyám velem volt terhes. Azt hallottam, hogy az apám fizikailag is bántalmazta az anyámat, így anyám rászokott a drogokra, legfőképpen a kokainra. Később apám elhagyta anyámat, és anyámnak egyedül kellett felnevelnie engem. Ötéves koromban, 1993-ban aztán édesanyám meghalt túladagolásban. – Franklin megállt egy pillanatra, és törölgetni kezdte a könnyeit. Egy szót sem tudtam szólni. Nagyon sajnáltam őt. – Ezután a nagyszüleimhez kerültem, akikkel rossz lett a viszonyom, mikor kamaszodni kezdtem. Sokszor az utcára dobtak engem, így nem volt hol aludnom. Lopásokból és csalásokból éltem az utcán, meg gyakran füvet és drogot árultam, hogy legyen egy kis pénzem. Tudnod kell, hogy a kilencvenes években nagy volt a viszály a gettókban a négerek között. A két legnagyobb rivális banda, a Ballas és a Grove Street nap mint nap harcoltak egymással. Én a Grove Streetnek voltam a tagja, ezért mindig el kellett kerülnöm a Ballasokat, különben megöltek volna engem.
– Ejha, ez kemény, de tényleg! Gondolom, Amerikában sokan utálják a négereket.
– Igen, utálnak minket. Sok a rasszista – vetette oda Franklin szárazon.
– Adrwingtonban is ugyanez van, csak itt nem négerek vannak, hanem cigányok. Nálatok az amerikaiak utálják a négereket, itt meg az adrwingtoniak utálják a cigányokat. Nálunk van cigánybűnözés meg cigány maffia is. Mindegy, folytasd tovább, Franklin.
– Végül a nagyszüleim is meghaltak, így befogadott engem anyám húga, a nagynéném, aki beíratott engem egy középiskolába. Sajnos hamar kirúgtak az iskolából, mert megtámadtam az egyik tanárt. A nagynéném nagyon mérges volt rám emiatt, de szerencsére ő nem dobott ki az utcára, hanem megpróbált keresni nekem egy másik iskolát. Én azonban mégsem mentem el egy másik iskolába, hanem a legjobb haverommal, aki sajnos már halott, elkezdtünk kisebb bankokat rabolni, és gyilkoltuk is a Ballasokat, mert mindennél jobban szerettük volna támogatni a Grove Streetet. Ez a bűnügyi életem végül 2008-ban véget ért, ugyanis a rendőrök elkaptak és börtönbe zártak. Hosszú évekig bent ültem, aztán 2013-ban kiszabadultam. Ekkor a barátnőm szakított velem, mert elege lett abból, hogy én egy bűnöző vagyok, aki egész áldott nap gyilkol és boltokat rabol. Én természetesen magyarázkodtam neki, hogy a börtönben eltöltött idő alatt megváltoztam, és hogy jobb ember leszek, de már túl késő volt... a csajom hozzáment feleségül egy gazdag emberhez, engem pedig egyedül hagyott a magányban.
– Sajnálom, ez tényleg szomorú, Franklin – osztoztam az érzelmeiben bánatosan.
– Pedig én tényleg sokat változtam... a börtön után már nem gyilkoltam és nem raboltam többet, de már mindegy volt. Aztán még ugyanebben az évben megismerkedtem Michaellel, Trevorral és Lesterrel, akik a legjobb barátaim lettek. Együtt kiraboltuk Kaliforniában a legnagyobb bankokat és vállalatokat, és abbahagytuk utána a bűnözést. És most, 2016-ra újból visszakerültünk az alvilágba, mikor megismerkedtünk veled. Úgy látszik, a bűnözésből nem nagyon lehet szabadulni...
– Sajnálok mindent, Franklin. Neked tényleg nagyon nehéz életed volt, de legalább megváltoztál. Az emberek mindig megváltoznak és jó útra térnek, és ez a te esetedben teljesen igaz – mondtam neki barátságosan. Franklin nagyon boldog lett a kedvességemtől. Kedvelhetett engem.
– Köszi, ez kedves tőled. Te egy igaz barát vagy, Robi. – Rácsapott egyet a vállamra, miközben a vezetésre figyeltem.
– Na, most Trevor mondjon valamit a régi életéről. Nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy hallgatlak.
– Szerintem nem vagy kíváncsi az én régi életemre, hidd el, Robika... – válaszolta lekezelően.
– De engem nagyon érdekel, úgyhogy mondd el, kérlek! Addig is elütjük legalább az időt.
– Oké, elmondom neked. Amint azt már megtudhattad korábbról, én Kanadában születtem 1968-ban. Nekem sokkal nehezebb és rosszabb életem volt, mint nektek. Gyerekkoromban megjártam tizennégy különböző otthont, három intézetet, két börtönt, és vagy nyolc nevelőapám volt. Az igazi apám sokszor megvert engem, az anyám pedig prostituált volt, aki túlságosan oda akart figyelni rám. A fater egyszer elhagyott engem egy bevásárlóközpontban, melyet felgyújtottam a rossz emlékek miatt. Emellett pedig volt egy öcsém is, akit nagyon utáltam. A szüleim mindig többet foglalkoztak az öcsémmel, mint velem. Később az öcsém meghalt egy balesetben, amit én okoztam direkt. Sajnos ezután a szüleimet börtönbe zárták, engem meg elvittek egy intézetbe, ahonnét mindig megszöktem. Szerencsére volt egy időszak, amikor még úgymond nem voltam rossz ember, ugyanis a nyolcvanas években pilóta voltam a Kanadai Királyi Légierőnél. Pár évvel később elbocsátottak, mert rászoktam az italra és a drogra. Ekkor döntöttem úgy, hogy bűnöző leszek.
– Basszus, neked tényleg nehéz gyerekkorod volt, Trevor. Nagyon sajnálom. – Bánatomban egy kicsit lehajtottam a fejemet.
– Igen, nehéz gyerekkorom volt. Szar az élet – nyelt egyet, hogy folytatni tudja tovább a történetét. – Bűnözőként éltem ezután a kanadai és az amerikai határnál. Azt elismerem, hogy addig nem követtem el súlyos bűncselekményeket, amíg nem találkoztam Michaellel 1993-ban. Közös rablásokat hajtottunk végre, és megkedveltük egymást. Később azonban mindent elbaszott ez a hülye Michael... igazam van, te f*sz?
– Tökéletesen, te f*sz! – Michael hangos nevetésbe tört ki Trevorral együtt.
– Most mi olyan vicces ebben? – kérdeztem tudatlanul. Michael válaszolt.
– Te ezt nem érheted, Robi. Ez egy nagyon hosszú történet, de ha akarod, elmeséljük.
– Jól van, hallgatlak benneteket.
– Szóval, én és Trevor nagyon megkedveltük egymást. Töretlen volt közöttünk a barátság, csak sajnos Amanda nem szerette annyira Trevort, ez pedig egy kicsit kiverte a biztosítékot. Trevor mindig sokat gondoskodott a gyerekeimről, Traceyről és Jimmyről is. A gyerekek nagyon szerették Trevort, ezért szoros volt közöttük a kapcsolat. Évekkel később azonban minden megváltozott. Én, Trevor, Lester és egy másik srác, Brad kiraboltunk egy bankot 1998-ban. Sajnos a rablást elrontottuk, és mindannyian börtönbe kerültünk, Lesternek a lábai viszont lebénultak, mert véletlenül nekimentünk egy kamionnak, és az autóval együtt beleestünk egy gödörbe. Szerencsére kihozott minket a börtönből két korrupt FIB-ügynök, Steve Haines és Dave Norton, akikkel kénytelen voltam egy alkut kötni 2004-ben. Az volt az alku, hogy elárulom a barátaimat, és a családommal együtt egy tanúvédelmi programba fognak helyezni. Belementem az alkuba. Bradet lelőtte Dave Norton egy mesterlövésszel, Trevort pedig szintén meg akarta ölni, de neki még időben sikerült elmenekülnie. Én megjátszottam a saját halálomat, és a családommal együtt elköltöztünk Los Santosba. Végül pedig a sors úgy hozta, hogy évekkel később újra találkoztam Trevorral és Lesterrel, és megismerkedtem Franklinnel. Ennyi a mi közös történetünk. – Mire Michael befejezte a mondandóját, megtörölte a homlokát egy zsebkendővel. Úgy tűnt, nehéz volt beszélnie erről az egész ügyről.
– Michael, ez most komoly? Elárultad a legjobb barátaidat? Ezt nem tudom elhinni! – Alig tudtam hinni a fülemnek. Michael tényleg egy patkány volt. Nem gondoltam ezt volna róla.
– Igen, tudom, Róbert. Nézd, én egy patkány vagyok. Elárultam a legjobb barátaimat. Tudom. De azért gondolj bele, hogy nekem családom is van! Minél előbb abba kellett hagynom ezt a bűnügyi életet, mert a családomnak nehéz élete lett volna. Kénytelen voltam elárulni a barátaimat, különben visszamehettem volna a börtönbe. Nem volt más választásom.
– Mindig van más választás, Michael. Mondjuk, azért egyetértek veled is, de azért én mégsem árultam volna el a barátaimat. Inkább rohadtam volna a börtönben, minthogy egy áruló patkány legyek.
– Majd ha neked is lesz családod, meg fogod majd te is érteni – bölcselkedett.
– Jól van. Na, most inkább beletaposok a gázba, mert sohasem fogunk odaérni.

(Aláfestő zene: https://www.youtube.com/watch?v=8czLzv2UY6w )

Elértük a hotelt pár perccel később. Sajnos a jókedv hamar elillant az arcunkról, ugyanis figyelmesek lettünk Merryweatherös Mesa terepjárókra, bordó Ballerekre és lila Dubstákokra a hotel bejáratánál parkolva. Sőt, fekete Buzzard helikopterek is repkedtek a környező épületek sűrűjéből. Gyorsan kiszálltunk az autónkból és gondolkodás nélkül berohantunk az épület előterébe, ahol nem mindennapi látvány fogadott bennünket. A lélegzetünk is elállt, mikor megláttuk, hogy a földszinten mindenkit könyörtelenül legyilkoltak. Ártatlan nők és férfiak holttestei hevertek a padlón, vérbe fagyva. A szépen festett falakat és a drága bútorokat vérfolt és lövések nyomai díszítették. Annyira felkavaró volt, hogy sokkot kaptam, és szükségem volt egy pár perc szünetre, hogy feldolgozzam ezt a szörnyűséget. Akik ezt tették, azok nem emberek voltak, hanem állatok! Abban a pillanatban egyből tudtuk, hogy Amanda, Jimmy, Tracey, Liza, Martin, Izabella és Patricia nagy bajban vannak.

Michaelben nagyon elszabadultak az indulatok, mikor kapcsolgatni kezdte az előttünk lévő liftnek a gombjait. Hiábavaló próbálkozás volt, mert elvágták a felvonókat. Úgy döntöttünk, hogy liftezés helyett választjuk a lépcsőzést. Hosszú lépcsősorokon átjutva elértük a szobákat, ahol Merryweatherös katonák járőröztek. Franklin előrelépett, ám kiszúrta az egyik katona a folyóson, aki tüzet eresztett a karabélyából. Trevor szerencsére előugrott, és fejbe lőtte Franklin támadóját, azonban a többi katona erősítést hívott. Mexikói bűnözők és KG-s gengszterek futottak ki a közeli szobákból. És ha ez nem lett volna elég, két kisebb Buzzard is tüzet nyitott kintről, így sikeresen áttörték a gyönyörű ablakokat, melyek szilánkokká váltak. A nagy összecsapás miatt bebújtam egy ajtófélfa mögé, majd idegesen kihajoltam és viszonoztam a tüzet. Első két lövésem rögtön aratott: egyik mexikóit fejbe, a másikat mellkason találtam el. Mindketten összeestek, megijesztve ezzel a megmaradt célpontokat, akik megpróbáltak elszántan harcolni ellenünk. Ugyanakkor Michael lelőtte az összes milicistát, amíg Franklin és Trevor a KG Team Gang tagjaival és Madrazo embereivel voltak elfoglalva. A győzelem érdekében előrevetődtem, és besegítettem Franklinnek és Trevornak, akikkel együtt hamar le tudtuk győzni ellenfeleinket.

Mikor már úgy tűnt, hogy ellenfeleink nagy része eltűnt az élők sorából, akkor ért bennünket a legnagyobb csalódás. A Buzzardok csak öntötték magukból a rakétákat és a lövedékeket. Minden erőnket latba vetve rohanni kezdtünk szobáról szobára, hogy ne érjenek el bennünket a Buzzardok rakétái. Noha összefutottunk néhány gengszterrel, rögtön elintéztük őket, mert nem jelentettek annyira nagy fenyegetést, mint ezek a rakétás repülők. Franklin, Trevor, Michael és én egyszerre kihajolva lőttük a két minirepülőt. Szerencsére nem tartott túl sokáig a harc, ugyanis egyből a pilótákat céloztuk meg. Mindkét repülő nekicsapódott a szálloda egyes részeinek, kárt okozva ezzel a lentebb levő lakásoknak. A folyosó rögtön felszabadult az őreitől, és már haladtunk is tovább a második és a harmadik emeletre, ahol Lizáék tartózkodtak. Sajnos nem tudtunk eljutni célunkig, mert egyből ránk lőttek a következő emeletnél. Nagyon pontatlan lövések voltak, de megfélemlítésnek elegendő volt mind. Villámgyorsan átlendültünk az egyik ajtón, és az ott heverő piros szemetesláda nyújtotta fedezékhez szaladtunk. Az a keserű tény állt fenn, hogy mind a szobák felől, mind az ablakokból tudtak lőni minket. Legnagyobb szerencsémre kifigyeltem egy olajfoltot az egyik szobából jövet, és merészen meglőttem azt. Hatalmas robbanás keletkezett az egyik takarítóhelyiségből, ahol veszélyes robbanószereket tároltak. Haragosaink égve rohantak a halálba, mi pedig sikeresen felértünk a végállomásunkhoz, ahol szeretteinket próbálták meg megölni. Meglepő módon egy szerencsétlen civillel és annak családjával foglalkoztak az utolsó Merryweatherös milicisták, mexikói gazemberek és KG Team Ganges banditák. Odaszóltam Trevornak, hogy fedezzen engem, majd támadásba lendültem. Körülöttem is golyók repkedtek, de hála a saját, illetve barátaim tüzének, nem voltak valami pontosak. Bevetődtem egy újabb szemeteskukához. Az egyik oldalon én, a másik oldalon pedig az ellenséges bandatagok kuporogtak. Hirtelen felállt az egyik, de Trevor leszedte. A másik megpróbált közelebb menni, hogy legalább engem lelőjön, csakhogy átlendültem, és lőttem. Ezután bementem a szomszédhoz, akinek fogva tartóit egy rögtönzött lövéssel megsemmisítettem. A férfi és családja hálásan megköszönték segítségemet. Én csupán megkértem őket, hogy maradjanak lakrészükben, amíg meg nem tisztítjuk a területet. A szomszédok megfogadták a tanácsomat, és bezárkóztak a szobájukba.

(Eddig tart)

Megtaláltuk Michael családjának a lakrészét. Síri csend lepte el belülről őket, ez nekem pedig egy picit gyanús volt, ezért Trevort küldtem előre. Trevor lelkesen megfogta a kilincset, majd ki is nyitotta az ajtót. Ugyanakkor egy madzag lógott ki a kulcslyukból, Trevor pedig aktivált egy tűzőgépet, mely a kilincsre volt rászerelve belülről. Trevor felkiáltott a fájdalomtól, tudniillik a lyukasztó szegeket lőtt ki Trevor péniszébe. Sajnos még két lövést kapott a lyukasztótól, mert összevissza forgolódott és ugrándozott a fájdalomtól. Szegényke olyan csúnya pofákat vágott, hogy abban a pillanatban megsajnáltam. Biztos voltam benne, hogy Martin és Izabella tervelhette ki ezt az őrült csínyt. Trevor mérgében feltápászkodott és kirúgta az ajtót, azonban ezt is rosszul tette. A két ördögfióka előugrott a semmiből, és egy baseballütővel ütögetni kezdték szegény Trevort. Mi több, Tracey egy hatalmas könyvespolcot borított rá Trevorra, miután a két rosszcsont abbahagyta az ütögetést.

– Ezt a Reszkessetek, betörökökből tanultuk! – kiáltott fel a két rosszcsont.
– Jesszusom, ti aztán rendesen elintéztétek Trevort – nevettem el magam Michaellel és Franklinnel együtt. – Tracey, hol van Liza?
– A... a... szálló parkolójába... ment utoljára – nyögte ki dadogva. Láttam rajta, hogy még mindig félt tőlem a múltkori miatt.
– A rohadt életbe! – ordítottam a méregtől. Tracey összehúzta magát a félelemtől, és csöndben figyelt engem azokkal a kék szemeivel. Közben pedig Amanda is megérkezett, egy szürke fazékkal a kezében. Amanda hirtelen azt hitte, hogy én is egy Merryweatherös katona vagyok, ezért megpróbált leforrázni engem. Reflexből elugrottam, így a még ép Trevort találta el.
– Hupsz, ezt nem kellett volna. Véletlen volt, Trevor. Róbertre akartam ráönteni, mert hirtelen azt hittem, hogy ő is egy bűnöző. – Amanda szégyenében lehajtotta a fejét, Trevor pedig csak ordított tiszta erejéből.
– Aaaarrrggghhh! Amanda! Miért?!
– Trevor, istenem! Mi történt veled, kedvesem? – A konyhából kijövő Patricia felsikoltott a látványtól. – El kell őt vinni azonnal az ügyeletre! Súlyos égési sérülései lehetnek!
– Szerintem hívjátok fel inkább a mentőket és a rendőröket. A rendőrségnek tudnia kell erről a szörnyűségről, ami ma történt a hotelben. Én most elmegyek, és megmentem a csajomat. Sziasztok! – Már épp az ajtónál voltam, mikor hátrafordultam, és szóltam pár szót Trevorhoz. – Jobbulást, Trevor.
– Róbert! – kiáltott utánam Trevor, miközben a földön feküdt tehetetlenül.

Találtam egy működő liftet az emeleten. Benyomtam a gombokat, beszálltam a fülkébe és vártam türelmesen. Egész idő alatt Lizán és a közös babánkon járt az eszem. Megfogadtam, hogy ha történik valami Lizával vagy a babával, megölöm Martin Madrazót és cinkosait. A lift finoman döccent a célnál és az ajtaja kitárult. Amint kiléptem a liftből, egy régi ismerőst köszönthettem. Elsőnek nem nagyon láttam őt az autók takarása miatt, aztán tátva maradt a szám, mikor felismertem. A KG Team Gang egyik tagja, Reyks volt az, akit Merryweatherös zsoldosok, KG Team Ganges tagok és Madrazo mexikói csatlósai őriztek. Reyksnek szürke szemei, fekete, göndör haja és fejeke bajusza volt. Huszonkét éves létére úgy nézett ki, mint egy negyvenéves. Nagyon erőszakos és gonosz ember lett a sok drogtól, amit fogyasztott. Ami talán meglepett, az az volt, hogy ő is beállt a Merryweatherhöz, mert a katonai egyenruháját mindenféle kitüntetés díszítette. Reyks mindeközben Lizát akarta megerőszakolni. Reyks őrei le is fogták Lizát, hogy ne tudjon ellenkezni. Szerencsére épp időben érkeztem. Megemeltem Krugeremet, majd céloztam és lőttem. Kegyetlenül agyonlőttem mindenkit, Reyks kivételével. Reyks gyorsan előkapott egy Colt Python pisztolyt, melyet Liza fejéhez szegezett. Ez a rohadék élőpajzsként használta a szerelmemet.

– Ó, Róbert Bock. Hát újra találkozunk, ősellenségem – mondta egy igazi ellenség maró hangján.
– Meg akartad erőszakolni a csajomat, te f*sz! Engedd el őt! – kiáltottam rá ingerülten.
– Miért engedjem el? Talán szereted ezt a lányt?
– Ez a lány életem szerelme! Engedd el őt, Reyks! Ne keverd bele ezt a szegény lányt ebbe az egészbe! Ő nem az ellenséged, hanem ÉN vagyok az ellenséged!
– Rendben. Dobd el a fegyveredet, különben szétloccsantom a csajod fejét! – Reyks erősebben szorította a fegyvert Liza fejéhez.
– Minden rendben lesz, meglátod, bébi! – Azzal pedig eldobtam a Krugert, és átcsúsztattam Reyksnek.
– Robi, ne tedd...! – mondta Liza kimerülten. Szegény nagyon gyenge és levert volt. Aggódni kezdtem érte.
– Haky örülni fog, hogy elkaptam Robikát. Büszke lesz rám, főleg, hogy az utóbbi időben szövetséget alakítottam ki a KG Team Gang és a Merryweather között! – röhögött öntelten. Reyks lehajolt és felvette a Krugert a földről.
– Most pedig add vissza Lizát! – parancsoltam hangosabban.
– Tessék, tartsd meg a kurvádat! – Reyks nekilökte Lizát a földnek, és elővett a farzsebéből egy fekete színű, katonai harci kést.
– Anyád! – visítottam egyet a félelemtől.

Reyks közelebb lépett hozzám és hadonászni kezdett a levegőben. Észrevétlenül kikerülgettem és hárítottam a vágásait, majd rögvest szembekönyököltem, melynek köszönhetően hátrarogyott. Ökleim összeszorultak és csapkodni kezdtem a fejét. Reyksnek esélye sem volt felkelnie. Noha egyszer majdnem sikerült feltápászkodnia, de én azon nagyomban hasba rúgtam. Célpontom vért köpött, és már a halálra készült. Legnagyobb balszerencsémre az egyik Merryweatherös katona túlélte a lövéseimet, ezért hátulról előrántott egy pisztolyt, és meglőtte a bal vállamat. A lövéstől hátraestem, Reyks pedig felegyenesedett és a Colt Pythonjával kinyírta a megmentőjét, mondván, hogy csak ő ölhet meg engem. Reyks ezután eldobta a Pythont, és átváltott a Krugerre, mellyel becélzott engem és szerelmemet. Liza nagyon félt a haláltól, én azonban odafordultam hozzá és kacsintottam egyet neki. Mire Reyks meghúzta volna a ravaszt, előrántottam a farzsebemből azt az automatikusan működő pisztolyt, amit még a templomban szereztem. Néhány másodperc leforgása alatt mellkasba lőttem riválisomat, akit érdekes módon jobb oldalról is eltalált egy MP5-ből származó lövedék. Ez a lövedék egyenesen a halántékán hatolt át. Reyks a holtaknál is holtabban esett össze. Egyszerre öltem meg őt egy idegennel. Ez az idegen nem más volt, mint Gyuri. Gyuri gyorsan odasietett Lizához, hogy felsegítse a koszos földről, míg engem fellökött ez a rohadék.

– Jól vagy, tündérkém? – György udvariasan felsegítette Lizát a földről, aki nagyon hálás volt neki.
– Már sokkal jobban, én hősöm – súgta oda Liza, miközben egy forró csókra készült Gyurival. Gyuri és Liza átölelték egymást, és majdnem csókolóztak is volna, ha én nem lépek közbe.
– Hé, ő az én csajom! Takarodj el, te páva! – Vérben forgó szemekkel ellöktem páromtól ezt a rohadékot. Lizának ez természetesen nem tetszett.
– Ezt most miért csináltad?!
– Mit miért?! Ez a páva le akart csókolni téged! – óbégattam, megtörve ezzel a romantikus hangulatot.
– Mi közöd van hozzá, hogy kivel csókolózom, te zizis?!
– Mi az, hogy mi közöm van hozzá?! A jegyesed vagyok, és a babádnak az apja! – üvöltöttem.
– És ez engem hol érdekel? Meg sem mentetted az életemet! Csak azzal a barommal veszekedtél, míg engem nekitiport a padlónak, és így letörtek a körmeim! Sőt, már több hete nem foglalkozol velem! Elhanyagolsz! – hibáztatott hisztizve.
– Tessék?! Meg sem mentettem az életedet?! Na, idefigyelj, te fürdős k**va! Temiattad kockáztattam az életemet a keresztapádékkal együtt, miközben mexikói és KG-s bérgyilkosok és privát milicisták rohamozták meg az otthonunkat, és erre te smárolni akarsz azzal az emberrel, aki tönkretette az életemet? – A hangom éles volt az ingerültségtől. Szinte csepegett belőlem a méreg.
– IGEN!
– Hülye k**va! – Kezemet a magasba emeltem és egy hatalmas pofonra készültem, azonban Gyuri orrba vágott. Másodjára is sikerült kiterülnöm.
– Hercegnőm, ugye nem ütött meg téged ez a vadállat? – aggodalmaskodott Gyuri.
– Nem, hála neked, harcosom. – Liza közelebb hajolt Györgyhöz, és egy csókot adott az arcára. – Ez itt a számom, tedd el! Majd várlak egy kávéra a szobámban!
– Ez kedves tőled, szerelmem! – Gyuri odahajolt Lizához, és azzal a nyálkás nyelvével bekapta a száját. Ott nyelveztek egymással ezek a rohadékok, míg én ott helyben elvesztettem az eszméletemet, és jó ideig nem is tudtam magamról. Elsötétedett körülöttem minden.

[Arminho]

A rohadt mindenit! E' má'n igen! Nagyon jó rész volt, de tényleg! Fú, de a vége! Az aztán nagyot ütött! Várom a folytatást!