GTAPlace.hu

1. szekvencia

1. rész.
Welcome to Sacramento (Üdv Sacramentóban)

Szép, napsütötte idő volt. Nem ez volt jellemző Londonra télen. Tony és John csomagjaikat pakolták be egy taxiba. Készülődtek az indulásra. Mindketten pólóban és vékony farmerben voltak, de még így is melegük volt. A taxisról is csurgott a víz. John éppen két bőröndjét és három utazótáskáját ráncigálta ki lakásának ajtaján.
- Jézus, John, elhozod az egész házat? - szólt oda Tony vigyorogva.
- Igen, bár így is itt kell hagynom egy csomó cuccot. - felelt John zihálva, miközben egy, a kilincsen fennakadt hátizsákot próbált kiszabadítani.
Tony-nak persze alig volt csomagja. Egy bőröndbe be tudta pakolni az összes ruháját és egyéb fontos dolgait.
- Nem segítenél egy kicsit? - kérdezte idegesen John, miközben az egyik bőrönd kicsúszott a kezéből.
- Nem hiszem el, hogy még el sem tudunk indulni. - morogta Tony.
A két férfi összeszedte csomagjaikat, nagy nehezen betuszkolták őket a taxiba, majd magukat is megnyomorgatták, ugyanis John utazótáskái már csak a hátsó ülésre fértek be.
Tony a fehér bajszú sofőrhöz fordult.
- A Heathrow-ra, legyen szíves!

A reptérnél ismét kezdődött a cipekedés. Mindketten állig tele csomagokkal sétáltak végig a Heathrow-n. Hatalmas repülőtér volt. Sokkal nagyobb, mint bármely másik a világon. Több kilométert kellett gyalogolniuk, hogy elérjék azt a terminált, ahonnan a Sacrametóba repülő gép indul. Hatalmas volt a nyüzsgés. Tony nem szerette a tömeget. Az embereket sem szerette nagyon. Nem tetszett neki az a sok udvariaskodás, bocsánatkérés, pardonozás. Úgy gondolta, ezek feleslegesek. Legalábbis az alvilágban.
Leadták csomagjaikat (Tony megkönnyebbülésére), majd felszálltak a gépre. Ott még nagyobb volt a nyomorgás, mint a taxiban. Mindenki fel-le sétál, pardonozik, mert ugye egy repülőn két ember alig fér egymás mellett. Tony-nak kezdett szétrobbanni a feje, de John-t úgy tűnik a tömeg nem zavarta. Nagy nehezen megtalálták a helyüket. Le se ültek, John már fészkalódni kezdett, mert neki így nem volt jó az ülés, meg a lába nem fér el a poggyászától, meg minden féle apró dolog, ami Tony-nak fel se tűnt. Ez csak még jobban idegesítette őt. Sokszor érezte úgy, hogy hülyékkel van körbevéve. Ez egy olyan pillanat volt.
A gép megkezdte a felszállást. Míg John kényelmesen elhelyezkedett ülésében, fülében fülhallgatóval, addig Tony mogorván bámulta az előtte lévő ülést. Utált repülni. Mármint úgy utált, hogy nem ő vezet. Csak ül egy helyben órákon keresztül. De most nem volt más választás. A tengerentúlra csak így juthattak el a leggyorsabban. Pár perc múlva megtalálta, hogyan döntheti hátra ülését. Épphogy ő is kényelmesen elhelyezkedett, John horkolni kezdett.
- Nem fair. – gondolta Tony mérgesen. – Nagyon nem.

Tony tizenkét hosszú órán keresztül hallgatta John horkolását. Azt hitte, hogy szétrobban a feje az idegességtől. Azonban a hangosbemondóban megszólaló pilóta hangjára John hirtelen felkapta a fejét.
- Kérem, csatolják be öveiket, hamarosan leszállunk a Sacramento International Airport-on! Köszönjük, hogy velünk utaztak!
Tony el sem hitte, hogy otthon van. Ténylegesen otthon. Fáradtság, düh, de ugyanakkor boldogság és némi biztonságérzet kavargott benne.
- Tony, barátom, megérkeztünk az új, nyugodt életünkbe! – közölte John boldogan.
- Ajánlom is, hogy az legyen. – mondta Tony.
- Mihez fogsz kezdeni az életeddel itt? – kérdezte John, de már nem volt idejük megbeszélni, ugyanis a gép döcögve leszállt.

Leszállva a repülőről egyenest a csomagjaikhoz indultak. Remélték, hogy várni fogja őket valamelyik barátjuk, de nem volt ott senki. Ezt John kicsit csalódottan vette tudomásul, de Tony észre sem vette. Miután összeszedték csomagjaikat (amit főleg John cuccai tettek ki), elvánszorogtak a kijáratig, ahol leintettek egy éppen arra guroló taxit. Bepakolták a csomagokat, ami most már kicsit gyorsabban ment, mint először. John az Uranium Street 21.-et jelölte meg célpontként, ami Easton-ban található. Easton egy szép, apartmanokkal és parkokkal beépített városrész volt Sacramento északi részén. Itt lakott Sonny és John, valamint pár sarokkal odébb vett házat Tony is.
- Szóval, mit fogsz itt csinálni? – kérdezte John. Tudta, hogy már ezerszer megvitatták ezt a kérdést az utazás előtt, de úgy gondolta, kell valami téma az út hátralévő, rövid részére.
- A magammal hozott pénzzel eléldegélek egy darabig, aztán majd meglátom, hogy mi lesz. – felelte Tony. – Te?
- Én áthelyeztem az autóműhelyemet ide. Egy pénzes helyi vállalkozóval fogom csinálni. A neve Peter Towkins. Talán találkoznod kéne vele. – fejtette ki John. – Szerinted a többiekkel mi van?
- Sonny azt mondta, hogy ő nem mond le a pénzről és a bűnözésről. A maffia székhelyét is áttelepítette ide. Most már nevük is van: Elit Maffia. – mondta Tony
- Pff, egyértelmű, hogy Sonny adta a nevet. – nevetett John. Sonny sosem volt túl kreatív.
- Hm, igen. Luigi ugye Daisy-vel éli az életét, és Jan… ővele nem tudom, mi van. Már egy hónapja, hogy eltűnt – közölte szomorúan Tony.
Tony kedvelte Jan-t. Ő hasonlított legjobban hozzá. Ő is komoly volt és magányos farkas. Nem szerette a tömeget, de ennek ellenére tudott csapatban dolgozni.
A taxi megérkezett John házához. Ismét jött a cipekedés, de most már rutinosan ment a dolog. Tony már meg sem jegyezte, hogy John azért otthon hagyhatott volna néhány dolgot. Becuccoltak a házba, ahol már Sonny várta őket. Barna pulóvert és fekete bársonynadrágot viselt. A negyvenes évei elején járt. Ő volt a legöregebb a csapatban. A többiek mind a harmincas éveik elején vagy közepén jártak, ahogy Tony is. Egyedül John volt huszonéves, ezért őt sokszor kölyökként kezelték.
- Tony, John! Szervusztok! – tárta szét a karját örömében Sonny.
Sonny mindig is ilyen kedveskedő arc volt. Kívülről. Belül viszont kőkemény maffiózó. Ezt a többiek is tudták.
- Örülök, hogy épségben megérkeztetek! – örvendezett Sonny. – Készen álltok az új életre? Egy igazi maffia vezetőiként?
John röhögni kezdett, amit Sonny észre sem vett. Elsősorban Tony-nak szegezte a kérdést.
- Sonny, ezt most tisztázzuk! – emelte fel a hangját Tony. – Azért jöttünk ide mind, hogy békés életet éljünk, és elfelejtsük a londoni éveket. Nem fogok részt venni a felesleges ügyeidben.
Ezzel Tony sarkon fordult, és elindult a kijárat felé.
- Sokat fizetek. Sok pénzt kapnál érte. – ajánlotta Sonny, mire Tony megállt.
Sonny tudta, hogy Tony bármire képes, ha azzal pénzt szerezhet. Ám Tony megrázta a fejét.
- Nem érdekelnek a hülye ügyleteid. – közölte halkan, ámde határozottan, aztán kilépett az ajtón.

Tony otthona egyszerű kis lakás volt. Semmi különös. Egy nappali, konyha, háló és fürdő. Ennyi elég is volt neki. Csomagjait az ágy mellé, magát pedig az ágyra dobta. Elgondolkodott Sonny ajánlatán. Fel akart hagyni a bűnözéssel. De magával hozott pénze nem lesz sokáig elég. Tovább nem tudott azonban gondolkozni. Rettenetesen fáradt volt, mivel egy percet sem tudott aludni repülés közben, ezért hamar elszenderedett.

Ejha, ez már mindjárt jobb! Tetszik, de nagyon! Várom a folytatást .

Amúgy, nem akarok bunkó lenni, de találtam egy hibát:

"Ezért eszt válaszolta:"

További sok sikert az íráshoz, az utóbbi időben fejlődtél sokat .

UI: "Tüzesen süt a nyári nap sugára,
az ég tetejéről London városára..."

NikitaDragovich írta:Ejha, ez már mindjárt jobb! Tetszik, de nagyon! Várom a folytatást .

Amúgy, nem akarok bunkó lenni, de találtam egy hibát:

"Ezért eszt válaszolta:"

További sok sikert az íráshoz, az utóbbi időben fejlődtél sokat .

UI: "Tüzesen süt a nyári nap sugára,
az ég tetejéről London városára..."

János vitéz :DD

Hiba kijavítva! Gépelés közben előfordul...
Ma vagy holnap jön egy újabb rész.

1. szekvencia

2. rész
Luigi
Tony kipihenten ébredt. Úgy kilenc óra körül lehetett. Ásítozva felkelt, és elkezdett öltözködni. Úgy, ahogy Kaliforniában, Sacramentóban is enyhe volt a tél. A hőmérő kis híján húsz fokot mutatott, ezért Tony egy kék pólót és egy farmernadrágot vett fel barna cipőkkel. Kiment a konyhába. Általában nem szokott reggelizni, de most kedve szottyant egy kis kétszersülthöz és tükörtojáshoz. Angliában hamar hozzászokott az ottani ételekhez, ugyanis nagyon ízlettek neki. Úgy gondolta, hogy Amerikában is tarthatná magát az angol étrendhez. Gyorsan összedobta a tojást. Ebben is jártas volt. Angliában sokszor ő csinálta John-nak is a reggelit. Leült falatozni. Nem zavarta, hogy egyedül van. Mi több, szeretett egyedül lenni. Azt tehette, amit csak akart, nem kellett alkalmazkodnia senkihez, teljesen önmaga lehetett. Miután befejezte a reggelit, elmosogatott. Éppen leült barna kanapéjára a tévé elé, mikor megcsörrent mobilja. Barátja, Luigi volt az.
- Helló, Luigi. Mizu? – köszönt Tony.
- Hé, Tony, jó, hogy hallak. Biztonságban megérkeztetek? Nem volt semmi gond? – kérdezősködött Luigi.
- Minden rendben volt. – biztosította Tony nyugodt szívvel Luigit.
- Az jó. Figyelj, szeretnék beszélni veled személyesen. – közölte Luigi.
- Rendben. Hol és mikor?
- Egy pizza közben? Pár utcányira van egy remek falatozó.
- Nekem jó.
- Egy fél óra múlva felveszlek.
- Oké, ciao. – köszönt el Tony, majd letette a telefont.
Tony nem tudta, hogy miről akar vele beszélni Luigi, de ha már pizzáznak is egyet közben, akkor ő aztán nem fog tiltakozni.

Luigi percre pontosan fél óra elteltével kopogott Tony ajtaján.
- Üdv, Tony. – köszönt Luigi.
- Helló. Miről szeretnél beszélni? – kérdezte kíváncsiskodva Tony.
- Azt majd megbeszéljük később. Gyere. – válaszolta Luigi komolyan.
- Oké, oké. Menjünk.
Luiginak egy fekete Ocelot Jackal-ja volt, mely egy luxusszedánnak felelt meg. Beszálltak a kocsiba.
- Szóval, miről szeretnél beszélni? – kérdezte Tony ismét.
- Daisy-vel megházasodunk. – jelentette ki Luigi.
Tony nem hitt a fülének. Még szerencse, hogy ült, különben dobott volna egy hátast.
- Um, igen, ez nagyszerű hír. Sok boldogságot. – passzírozta ki magából Tony.
- Nem is örülsz? – kérdezte Luigi csalódottsággal a hangjában. Azt hitte, hogy Tony is örülni fog ennek.
- De, de, csak egy kicsit hirtelen jött ez. – válaszolta maga elé meredve Tony. – John és Sonny már tudja?
- John-nak már mondtam, de úgy döntöttem, hogy Sonny-t nem hívom meg. – mondta Luigi.
- Jól is teszed. Nem bízok abban az alakban. Neked is ajánlott helyet a maffiában?
- Igen, de én gondolkodás nélkül rácsaptam az ajtót.
- Ezt is jól tetted. – mosolyodott el Tony.
Eközben megérkeztek a Well Stacked Pizza Co. épületéhez. Nem volt egy nagy épület, nem is voltak sokan. Nem volt pincér, a pultnál kellett felvenni a rendelést.
- Jó napot, mivel szolgálhatok? – kérdezte egykedvűen a pénztáros.
- Miből lehet választani? – kérdezett vissza Luigi.
- Két dollár a Buster, ami egy pizza szeletet tartalmaz, a D-Deluxe-hoz jár grillezett csirke is. A Big Rock egy 32 centiméter átmérőjű pizzát tartalmaz, valamint szolgálhatunk salátával is. Természetesen mindenhez sült krumpli és Sprunk üdítőital jár. – magyarázta leereszkedő hangvétellel az eladó.
- Akkor én egy Buster-t kérek. – választott Tony.
- Én egy saláta menüt választok. Én fizetek. – jelentette ki Luigi.
- Saláta? Mi van, fogyókúrázol? Máskor megettél egy egész csirkét egyedül. – csodálkozott Tony.
- Daisy szerint fogynom kell. – mondta Luigi.
- Pff, na ezért nem házasodok meg soha! – nevetett Tony.
- Tizenkét dollár lesz. – szólt a pénztáros.
Miután Luigi fizetett, helyet foglaltak.
- Na, és milyen esküvőt tervezel? – kérdezte Tony. Fel akarta mérni, hogy mire számítson.
- Mikor azt mondtam Daisy-nek, hogy valami diszkrét, csak a nagyon szűk baráti körben megrendezett esküvőt szeretnék, azt válaszolta, hogy majd megcsinálja ő. – fejtette ki Luigi.
- Haver, nem vagy te egy kicsit gyöngéd? Londonban te voltál a csapat legkeményebb része.
- Figyelj, nagyon rég volt normális kapcsolatom, és még egy nővel sem jutottam el idáig. Szeretem Daisy-t, és szeretném, hogy ha a kapcsolatunk még pár évig kitartana. A házasság csak megerősíti a kettőnk közötti köteléket.
- Hallod, nagyon megváltoztál. Sosem beszéltél az érzelmeidről. Most meg mintha valami szappanopera főszereplője lennél.
- Ha egyszer neked is lenne normális kapcsolatod, belátnád, hogy tényleg jó, ha az embernek van valakije. – állt ki maga mellett Luigi. – Na, de mindegy is. Nem ez a legfőbb dolog, amiért beszélni akartam veled. Szeretném, ha a tanúm lennél az esküvőn.
- Persze, nem probléma. Leszek a tanúd. Viszont kellene egy öltöny. Van egy elegáns ruhabolt a közelben. Valami Perseus. Esetleg benézhetnénk oda.
- Rendben, induljunk.
A két férfi felállt az asztaltól, és tálcáikat otthagyva kiléptek az étteremből.

A Perseus nevű ruhabolt a Braxton Street-en volt. Kiemelkedett a többi épület közül gyönyörű márványfalával.
Az üzlet nagyon tiszta és rendezett volt. Az ajtónál két biztonsági őr állt. A polcokon, vállfákon, ruhababákon egytől-egyig öltönyök, ingek, elegáns nadrágok és cipők sorakoztak. Tony kinézett magának egy ezer dollárba kerülő öltözéket, amely egy fekete öltönyt, fehér inget, fekete nyakkendőt, fekete bársonynadrágot és fekete lakkcipőt tartalmazott.
- Egek, ha így költekezek, hamarosan koldusbotra jutok. – sóhajtozott Tony.
- Ez esetben had fizessem ki én. – ajánlotta Luigi.
- Nem, nem. Hisz te se engedheted meg magadnak. – tiltakozott Tony. – Majd fizetem az öltönyt. Elvégre én veszem.
- Ahogy gondolod. – hagyta rá Luigi.
Kilépve a boltból megcsörrent Luigi mobilja.
- Áh, ez Daisy lesz. – mondta Luigi. – Bocs, de mennem kell. Visszavigyelek a házadhoz?
- Nem, kösz. Elgyalogolok.
Tony-nak nem igazán tetszett, hogy ilyen nagy felhajtás lesz egy esküvő miatt. Az meg főleg nem tetszett neki, hogy Daisy ennyire megváltoztatja Luigi-t. De ez végül is már az ő gondja.
Épphogy csak hazaért Tony, a mobilja elkezdett csörögni. Sonny volt az. Tony kapásból ki akarta nyomni a hívást, de úgy gondolta, talán megéri pár percet pazarolni rá.
- Mit akarsz? – kérdezte mogorván Tony.
- Hé, Tony, szevasz! – örvendezett Sonny.
- Akkor még egyszer megkérdezem: mit akarsz?
- Figyelj, Tony, lenne egy kis munka… akarom mondani ki kélne egy kicsit segíteni a barátodat. – kezdte Sonny.
Tony most nyomta ki a hívást. Nem akart ebbe belekeveredni.
Az újonnan vásárolt öltönyét óvatosan betette szekrényébe, leült a tévé elé, elterpeszkedett, majd hamar el is aludt. Nem így tervezte, de nem is volt probléma.

Újabb rész következik!

1. szekvencia

3. rész
Black Wedding (Fekete esküvő)
Tony késő este ébredt fel. Teljesen kipihentnek érezte magát, ami nem csoda, hisz a nap nagy részét átaludta. Ránézett szürke iFruit telefonjára. Két nem fogadott hívás, mindkettőt John indítványozta. Tony úgy gondolta, hogy mégiscsak vissza kellene őt hívni.
- Na, végre! – szólt bele a kagylóba John. – Miért nem vetted fel a telefont?
- Aludtam. – válaszolt Tony teljes nyugalommal.
- Aludtál? Tudod, azt most kéne. – oktatta ki őt John. – És amúgy is, hogy lehet az, hogy Luigi téged kért meg, hogy legyél a tanúja? Egy olyan embert, aki még nappal is alszik!
- John, ne légy gyerekes! Valószínűleg azért, mert én nem rúgok be már az esküvő előtt annyira, hogy két embernek kell odavonszolnia.
- Nem is szoktam ilyet csinálni… csak néha iszok többet a kelleténél.
- Mindegy, emiatt most ne kapjunk össze. Ciao!
- Ciao!
Tony tudta, hogy John képes nagyon nagy balhét csapni, még józanon is egy kis dolog miatt. Hál’ Istennek már este volt, ilyenkor meg már kevésbé van kedve vitázni. Tony keresett egy jó filmet a TV-ben, de sajnos ilyenkor már csak reality-showkat vetítettek. Ezért tévézett ritkán Tony. Pár perc keresgélés után feladta, kikapcsolta a TV-t, lezuhanyozott, és most a kanapé helyett az ágyában aludt el.

Másnap telefonja csörgésére ébredt. Luigi volt az. Tony gyanútlanul felvette.
- Tony, hol a fenében vagy? – kérdezte Luigi kiabálva. – Egy óra múlva kezdődik az esküvő! Már rég itt kéne lenned nálunk!
- Jól van, ne ordibálj! – nyugtatta Tony. – Ott leszek egy tíz perc múlva.
- Tíz perc?! Most kéne itt… - Tony kinyomta a hívást.
Gyorsan magára öltötte öltönyét, fölkapta a kulcsát, majd kiment a házból.
Halálos nyugalommal sétált az utcán. Nem sietett. Tudta, hogy Luigi sem aggódik a késés miatt, mindössze Daisy hangja szólt belőle. Átsétált a Denver Avenue-n, és pont Luigi háza előtt találta magát. Egy takaros, sárga kertes házban élt Luigi és Daisy együtt. A lakással egybe volt építve a garázs, amiből futott kifelé a felhajtó. Tipikus lak Lower Easton-ban, amit Tony csak kertvárosnak nevezett.
Nagy volt a fölhajtás. Rengeteg ember állt az előkertben, javarészét Tony nem is ismerte. Mindenki öltönyben és nyakkendőben volt. Bement a házba. Ott egyből Luigi fogadta.
- Tony, de jó, hogy itt vagy! – köszöntötte. – Gyere, itt van már John is.
Luigi odavezette őt egy asztalhoz, amin egy térkép állt, mellette duzzogó ábrázattal John.
- Szóval, a következőképpen fog a ceremónia lezajlani. – kezdte el magyarázni Luigi. - Mindenki átmegy a közeli templomba, kivéve mi és Daisy. Béreltem egy limuzint, sofőrrel együtt, azzal fogunk megérkezni. Először ti fogtok kiszállni, aztán pedig én és Daisy. Az oltárhoz vonulunk, ott a pap összead minket, aztán pedig átvonulunk ide, ahol megtartjuk a lakodalmat. Vili?
- Most ezt tökre úgy mondtad el, mintha mi hármunkat adna össze a pap. – vigyorgott John. – De persze, értem, amit mondtál.
- Ez esetben, akkor indulhatunk is. – mondta Luigi, majd hangosan a vendégekhez szólt. – Akkor most kérnék szépen mindenkit, hogy legyen szíves átvonulni a templomba! Köszönöm!
A hatalmas tömeg elindult az ünnepség helyszínére, pár perc után már csak Luigiék maradtak a házban. Daisy is kibújt a hálószobából.
- Na, végre, elkészültél! – sóhajtotta Luigi. – Hamarosan itt lesz a limuzin, és mehetünk is, angyalom.
- Imádlak! – nyomott egy puszit Daisy Luigi arcára, aztán észrevette Tony-t és John-t is. – Ó, sziasztok! – köszönt boldogan, majd nekik is adott egy-egy puszit.
- Bleh, szia Daisy! – prüszkölte Tony. Nem szerette, ha puszilgatják idegen nők. Habár Daisy nem is volt annyira idegen, Tony annak tekintette, hisz az életét kevésbé befolyásolta.
Ekkor meghallották a limuzin motorjának a hangját. Mindannyian beszálltak. Bent mindannyian kényelmesen elfértek. Tony végignézett barátain. Luigi boldognak látszott, Daisy méginkább, John pedig fülig érő szájjal a pezsgőt kereste. Tony kinézett az ablakon. Egy szürkés Karin Futo-t látott közeledni. Feltűnt neki, hogy öten ülnek benne annak ellenére, hogy négy férőhelyes. Az autó elhúzott mellettük, Tony mégis gyanút fogott. Meg akart szólalni, de látva Luigi és Daisy mérhetetlen boldogságát, inkább csendben maradt. A limuzin megérkezett a templomhoz. Egy vörös szőnyeg volt kiterítve az ifjú párnak, két oldalt pedig az ünneplő, tapsoló tömeg állt. Az oltárt a templom előtt helyezték el, lévén, hogy 23 fok volt. John és Tony kiszálltak, végighaladtak a vörös szőnyegen, megálltak az oltár két oldalánál, és mosolyogva várták Luigit és Daisy-t. A boldog pár kilépett a limuzinból, és szépen lassan haladtak az oltár felé. A tömeg virágokat dobált feléjük. Tony ekkor észrevette a pár méterrel arrébb megálló Futo-t, amiből kiszállt négy kigyúrt alak. Tony rosszat sejtett, főleg akkor, amikor az egyik a zsebéből egy pisztolyt húzott elő. Ösztönösen a jobb hátsó zsebéhez nyúlt, ám ott nem lapult most fegyver. Az alakok egyre jobban közeledtek, és amikor Luigi és Daisy az oltárhoz ért, eldurrant az első lövés, méghozzá az egyik támadó alak fegyveréből. Tony előtt lelassult a világ. Látta, ahogy Luigi és Daisy ijedtükben megfordulnak, ahogy a tömeg egy emberként vetette le magát a földre. John elővett az öltönyéből egy pisztolyt, és a fegyveres gengszterre lőtt. A golyó célt tévesztett, ugyanakkor bűnöző is lőtt egyet, ami John pisztolyát találta el. Elejtette a fegyvert. A legtöbb ember fejvesztve menekült, míg néhány, aki jobban féltette bőrét, fedezékbe húzódott. Ekkor az egyik gengszter könnygázt vett elő, amit a menekülő tömeg közé dobott. Aki a templom előtt maradt ájuldozni kezdett. Tony még tartotta magát és próbált fegyvert szerezni, de összeütközött valakivel. A felkiáltásából kivette, hogy John az. Mindketten földre kerültek. Luigi Daisy-t kereste, ám hátulról az egyik gengszter leütötte őt. Mire eloszlott a könnygáz füstje, a legtöbb ember már eltűnt, akik pedig ott maradtak, azok ájultan feküdtek. Luigi eszmélt fel először, így ő látta meg a bűnözőket, ahogy az ájult Daisy-t berakják a Futo csomagtartójába. Tony és John is főkelt, akik már csak a Futo-t látták távolodni. Luigi megpróbált utánuk futni, ám már késő volt. Tony és John utolérték őt. Luigi a térdére esett, és a tenyerébe temette arcát.
- Luigi… - suttogta John.
- Hagyjál! – ordította vissza dühösen Luigi.
Tony megrázta a fejét. Csendben fölsegítették Luigi-t, és hazatámogatták. Az ott maradt, még életben lévő emberek megrökönyödve néztek a három férfira.
Az egész úton meg sem szólaltak. Mikor visszaértek Luigi ünnepi díszekben pompázó házához, John nem bírta tovább.
- Luigi… meg tudjuk még őt menteni. – mondta halkan.
- Ezt te nem érted! – üvöltötte Luigi. – Elrabolták! Elrabolták! Miattam!
- Miattad? – kérdezett vissza Tony.
- Igen! Miattam! De mindegy, úgysem értitek meg! Hagyjatok, menjetek el!
Tony bólintott. Csendben megfordultak John-nal, és hazaindultak.

Tony-t megrázta a dolog. Ilyen ritkán történt. De a történtek még nála is kiverték a biztosítékot. Leült átgondolni a helyzetet, de semmi más nem jutott eszébe, csakis az, hogy kik voltak ők. Tony-nak is volt velük dolga. Kemények, nem kegyelmeznek senkinek, ahogy most Daisy-nek se fognak. Az albán maffia nem a gyengédségéről híres. Csak az nem fért a fejébe, hogy miért rabolták el Daisy-t. Csak ült, a sötét szobában és gondolkodott.

Kisebb kihagyás után újabb rész következik...

1. szekvencia

4. rész
Rescue Operation (Mentőakció)
Tony ült, és gondolkodott. Nem tudta, hogyan lehetne megmenteni Daisy-t. Egyáltalán azt sem tudta, hogy hova vitték. Fölállt, s levette füstszagú öltönyét. Helyette egy barna dzsekit húzott fel egy fekete inggel és kék farmerrel. Nagyon sajnálta Luigi-t. Nem igazán tudhatta mit érezhet, de sejtette, hogy hatalmas trauma lehet számára Daisy elvesztése. Nagyon sokkoltnak tűnt a balul sikerült esküvő után. Aztán az jutott Tony eszébe, hogy egy átlagember hogy érezne. El se lehet képzelni, hogy egy normális életű személlyel megtörténhetne az, hogy albán gengszterek elrabolják az esküvőjén a menyasszonyát. Sokkal jobban kiverné a biztosítékot, mint Luigi-nál. Tony elmélkedését telefonja csörgése zavarta meg. Luigi hívta.
- Helló, Luigi… - szólt bele szomorúan a kagylóba Tony.
- Gyere le a házad elé! Ott vagyok pár perc múlva. Hozz magaddal valamilyen fegyvert! – hadarta Luigi. Hangjában egyáltalán nem lehetett érezni szomorúságot vagy levertséget.
- Nincsen igazán fegyveren itthon… - méltatlankodott Tony.
- Tök mindegy, csak gyere! – parancsolta dühösen Luigi.
Tony nem igazán tudta mire vélni a dolgot. Valószínűleg Luigi összekaparta magát. Eltett egy pillangókést a zsebébe. Több fegyvere nem volt.

Luigi hihetetlen gyorsan megérkezett. Erőteljesen nyomta a dudát egészen addig, amíg Tony be nem szállt. Luigi ezúttal egy fekete színű Albany Cavalcade-del érkezett. Fekete dzsekit és olajfaszínű nadrágot viselt.
- Mi van Luigi? – kérdezte Tony értetlenül.
- Megmentjük Luigit. – jelentette ki magabiztosan Luigi. Sebességbe tette a kocsit, majd csikorgó kerekekkel kilőtt.
- Megmentjük? Azt se tudod, hogy hol van. – prézsmitált Tony.
- Dehogynem. Egyértelmű, hogy El Burróra vitték Daisy-t.
- És ez honnan olyan egyértelmű?
- Mivel van egy telepük ott. Tulajdonképpen az a központjuk.
- Nagyon nincs is más helyük. Egyébként mi ez a nagy mentőakció?
- Heelllóóó! Elrabolták a menyasszonyomat, Tony!
- Jó, értem, de egy órája még mozdulni sem tudtál a sokktól.
- Átgondoltam a helyzetet. Ha most nem lépek, akkor nem tudom, mit csinálnak szegény Daisy-vel.
- Másrészt meg mi okból rabolták el ezek az albán úriemberek a feleséged?
- Ahh, hosszú történet. Pár napja összebotlottam pár albánnal a környékükön. Az egyik lefogott, míg a másik kettő megpróbált kirabolni. Nem először történt ez velem, úgyhogy könnyedén elpáholtan a három gengsztert. Másnap újra próbálkoztak, amikor arra jártak. Ismét megvertem őket, ám most meg is fenyegettem őket. Valószínűleg komolyan vették a dolgot, ráadásul válaszoltak is rá. Elrabolták Daisy-t.
- Mi dolgod volt arra?
- Van egy barátom, aki az ottani benzinkútnál dolgozik, őt látogattam meg. Ennyi az egész.
Mindeközben megérkeztek az albánok telephelyéhez.
A területet drótkerítés vette körül. Két oldalt, elöl és hátul fémkapuk jelentették a be - és kijáratot. A telepen belül teherautók, utánfutók, ládák és kis kabinok helyezkedtek el. A placc végében egy kisebb épület állt. Néhol feltűnt néhány albán gengszter. Ládákat pakoltak, teherautókat vezettek ki és be, néhányuk pedig csak őrködött. Ez volt az egyetlen szervezett helyük, igaz ez is kicsi volt a fegyverkereskedelemhez. Tony tudta mi folyik bent. Fegyverek érkeznek Blaine County-ból Sacramentóba, a helyi maffia megveszi őket, és eladja azokat a kisebb bandáknak, mint a Vagos, a Ballas vagy éppen az albánoknak. Az albánok ezeket megpróbálják a környéken eladni további fegyverkereskedőknek. Ez volt legalábbis a rendszer pár éve, amikor még Arta vezette a bandát. Most, hogy fia, Genti lépett a helyébe, a dolgok egyre inkább zűrzavarra emlékeztettek. Honnan tudott ilyen sokat az albánokról Tony? Még London előtt, a Sacramento Tactical Team szolgálatában nem egyszer indult bevetésre albán gengszterek ellen. Tanulmányozta a banda hierarchiáját és működését. Azóta megmaradt egy kicsi tapasztalat benne.
Luigi megállt az utca másik oldalán.
- Nos, mi a terv? – kérdezte Tony.
- Látod azt a tárolót? – mutatott egy siló alakú építményre Luigi. – Te felmész oda egy Barret M107-essel. Lelövöd a kapuhoz közel tartózkodó albánokat. Mikor ezzel megvagy, én egy gránáttal berobbantom a kaput. A meglepetés erejével fogunk rájuk rontani. Hoztam két AK47-est, illetve két Taurus PT92-est. Szerintem elég lesz.
- Ennyi erővel köpőcsövekkel is próbálkozhatnánk. Jobbra nem futotta? – méltatlankodott Tony.
- Nem tartok otthon ennél keményebb fegyvereket. – válaszolta Luigi. – Daisy-t valószínűleg az épületben tartják fogva. Ha kint végeztünk mindenkivel, akkor bemegyünk, kiszabadítjuk Daisy-t és elmenekülünk, mielőtt a rendőrök megérkeznek. Okés?
- Azt hiszem.
- Hazahoztam Londonból a headseteket, szóval tudunk kommunikálni.
- Ó, ez jó. – tette a fülébe az eszközt Tony, majd elindult a siló felé.

Elkezdődött a mentőakció.
Tony végigmérte a terepet. Egy őr a kapunál, tőle öt-tíz méterre két munkás egy teherautó előtt. Tőlük jobbra egy másik albán pakolt ki pár ládából fegyvereket. Két másik őr tőle tíz-tizenöt méterre sétálgatott MP5-tel a kezükben. Tony elkezdte őket leszedni. Nem volt túl sok tapasztalata a mesterlövészkedésben, mivel ezt a posztot legtöbbször Jan töltötte. Így most fej helyett a biztonságosabb szívre célzott. Egyenként lőtte le a gengsztereket. Persze, az összecsukló holttesteket meglátták a bent lévők, de Tony nem törődött velük. Miután minden, a kapuhoz közeli albánnal végzett, beleszólt a headsetbe.
- Tiszta a terep, rakhatod a bombát.
- Értettem. – válaszolta Luigi.
Tony elkezdett lemászni a silóból, miközben Luigi a kapu aljához dobta a gránátot. A bejárat hatalmas robajjal felrobbant. Belülről hallatszott az egyik albán ordítozása.
- Situata është! Dikush shpërtheu derën. (Helyzet van! Valaki berobbantotta a kaput.)
Tony felvette a Luigi kocsijának támasztott AK47-esét, majd Luigi-hoz szaladt.
Berontottak a telepre. Tony egy betontömb mögé húzódott, míg Luigi a teherautót használta fedezékként. A legtöbb gengszter otthagyta a dolgát és a bejárathoz szaladt fegyverrel a kezében. A két férfi elkezdte lőni a bűnözőket. Tony körül ismét lelassult az idő. Érezte, hogy sokkal gyorsabban tud célozni ellenségeinél. Könnyedén küldte fegyvere golyóit az albánok fejébe. Tony és Luigi az első pár emberrel hamar végzett, és előrébb haladtak. Tony most egy utánfutó mögé bújt, míg Luigi egy ládát használt fedezékként. Jött a nagyobb hullám. Most már komolyan oda kellett figyelniük, mert a telepen az összes albán őket támadta. Tony bízott speciális képességeiben így a fedezékétől gyakran eltávolodva szórta a golyókat. Kis idő múlva megtisztították a telepet a gengszterektől. Tony úgy érezte, hogy visszazökkent a régi, akció dús londoni életbe. Valahogy jól esett neki ismét lövöldözni.
Benyitottak a telep végén álló kicsi, rozoga épületbe. Bent két őr várta, akiket Tony és Luigi teljes szinkronban lőtt le. Két ajtó volt a épületben. Az egyik a mellékhelyiségé, a másik pedig egy kis irodáé.
- Valószínűleg itt lesz Daisy. – suttogta Luigi. – Te menj ki, és figyelj, hogy ne támadjon hátba senki. Én elintézek mindenkit, aki bent van.
- Rendben. – bólintott Tony, ezzel kiment az épületből.
Luigi benyitott az irodába. Bent Daisy fogadta. A fejéhez egy pisztoly volt szorítva, amit albán maffia vezetője Genti Morina tartott. Daisy még mindig az esküvői ruhában volt és egyszerre tűnt dühösnek és sokkoltnak. Genti vigyorogva, gúnyosan szólt Luigihoz.
- Látom, nem vetted komolyan a figyelmeztetéseket. Most meg kétségbeesetten próbálod menteni a menthetőt. Dobd el a fegyvert, különben a menyecskéd nem fog többé levegőt venni!
Luigi-n végigfutott a gondolat, hogy elveszíti Daisy-t, ha most nem teszi azt, amit Genti mond. Ám Daisy mindenkinél előbb cselekedett. Erőteljesen hasba vágta Genti-t, aki mindössze csak egy pillanatra vette el a pisztolyt Daisy fejétől, ám ez pont elég volt Luigi-nak, hogy fejbe lője az albán maffiózót. Genti holtan terült el a földön.
- Daisy, mielőtt bármit is mondasz, sajnálom. – közölte Luigi. – Nem így kellett volna történnie.
- Úgy gondolod?! Nem így?! – üvöltött Daisy vörös fejjel. – Talán ha egyszer felfogod, hogy engem elraboltak és megkötöztek, méghozzá az esküvőnk napján, el fogsz gondolkodni azon, hogy mégis kivel mással történik ilyen! Azután, hogy Londonban folyamatosan életveszélyben voltál, itt azt ígéred, hogy normális életünk lesz, az esküvőnkön fegyveres huligánok elrabolnak?! Nem is értem, hogy miért vagyok még mindig veled!
- Bébi, ezt hagyjuk későbbre! A rendőrök hamarosan itt lesznek, és jobb lesz, ha előttük távozunk a helyszínről.
- Rendőrök?! Mit csináltál, te idióta?!
- Szétlőttem egy egész bandát, csakis azért, hogy megmentselek. – mosolygott Luigi.
Daisy innentől már nem tudott dühös lenni Luigi-ra. Könnyeivel küszködve Luigi vállára borult, aki kitámogatta őt az épületből.

Mihelyst Luigi és Daisy kiléptek az épületből, Tony szólt hozzájuk.
- Szirénaszót hallok. Jobb lesz, ha most távozunk.
Mindannyian beültek Luigi kocsijába. Ezúttal most Tony vezetett. A hazaút csendben telt. Daisy is lenyugodott. Tony megállt Luigi házánál, és így szólt.
- Azt hiszem, ez egy jó lecke volt számotokra. Luigi megtanulta, hogy ne kössön bele mindenféle gengszterbe, Daisy pedig azt, hogy a leendő férje bármit képes megtenni, csak hogy téged biztonságban tudhasson.
Ez a pár mondat Tony-t is meglepte. Nem szokott ilyen érzelgős lenni.
- Köszönjük a segítséget, Tony. – mondta Luigi. – Nagyra becsülöm az ilyen dolgokat.
- Ha legközelebb is elrabolnak valakit, csak szólj! – mosolygott Tony, majd elköszönt a pártól és hazasétált.
Házában egyből lezuhanyozott, majd felvette pizsamáját, ami egy boxerből és egy fekete pólóból állt. Kinézett az ablakon, és meglátta, hogy a legtöbb ház tetejéről, illetve az utcákról tűzijátékokat lőnek fel. Ekkor jutott eszébe, hogy szilveszter estje van. Ennek örömére kivett a spájzból egy üveg pezsgőt, felbontotta, kitöltött magának egy pohárral, majd leült a tévé elé. Bekapcsolta a készüléket. Éppen a Republican Space Rangers rajzfilm újévi kiadása ment. Tony most az egyszer úgy gondolta, hogy érdemes rajzfilmet nézni. Az újévi kiadások általában mindig viccesek. Belekortyolt italába. A nagyszerű pezsgő ízébe beleremegett a teste. Talán még jól is jött ki, hogy nem úgy alakult az esküvő, ahogy Luigi tervezte.
Így képzelte el Tony igazából a szilvesztert. Egyedül, egy ital mellett, a saját házában.

Igen hosszú kihagyás után jön egy újabb rész. Ez lesz az első igazi küldetés.

1. szekvencia

5. rész
Explosive Situation (Kirobbanó helyzet)
Tony másnap kipihenten és boldogan ébredt. Egy új év kezdődött. Egy új, nyugodt év. Egy teljes esztendőnyi bűnözés és gyilkolás után végre normális életet élhet a szülővárosában legjobb barátaival. És Sonny-val.
Felöltözött. Egy kék nyitott inget, alatta egy fehér pólót, egy farmert és barna cipőt viselt. A reggeli mellett telefonján az internetet böngészte. Valami olcsó járművet keresett magának. Ki is nézett magának egy Pegassi Ruffian-t, ami egy olasz középosztályú motornak felelt meg. Az ára tízezer dollár volt.
- Kicsit borsos. – gondolta Tony.
Ránézett a bankszámlájára. 12 503 dollár volt rajta. Tony kiválasztotta a motor színét. A sárgát favorizálta. Tetszett neki ez a szín. Rábökött a megrendelés gombra. Miután megadta a számlaszámát, kapott egy üzenetet a telefonjára, miszerint a megrendelés sikeres volt, és a Ruffian-t hamarosan házhoz szállítják. Tony-t meglepte ez a rendkívül egyszerű és gyors ügyintézés. Úgy döntött, hogy innentől a legtöbb dolgot online fogja megvenni. Hirtelen megcsörrent a telefonja. Először Tony arra döbbent rá, hogy már elmúlt tíz óra, utána meglátta a hívó nevét is: Sonny. Tony elfelejtette, hogy Sonny hívásait nem szabad felvenni, így ép eszénél gyorsabban cselekedett.
- Helló, Sonny. – köszönt Tony.
- Tony! Mi van veled öregem? – üdvözölte Sonny Tony-t nagylelkűen.
- Mit akarsz? – kérdezte Tony mogorván.
- Figyelj, beszélnünk kéne. – kezdte Sonny.
- Itt vagyok.
- Nem itt. Nálam. Gyere át még a délelőtt folyamán!
- Mit akarsz, Sonny?
- Csak beszélni veled. Semmi mást.
Tony-ból felszabadult egy hangos sóhaj, majd letette a telefont. Egy percig még gondolkodott, aztán elindult Sonny házához.

Sonny ugyanabban az utcában lakott, mint Tony, ám pár sarokkal arrébb. Az épület barnás-vöröses színnel volt lefestve, néhol viszont meghagyták a téglát díszítésnek. Tony benyitott. Tudta szerint Sonny lakása a másodikon volt. Felcaplatott a lépcsőn, majd megkopogtatta a teljesen barna, díszítés nélküli ajtót. Sonny kisvártatva kinyitotta. A férfi egy bordó hosszú ujjú pólót és egy bézs bársonynadrágot viselt fekete elegáns cipőkkel. Mindig így öltözött, amitől még idősebbnek látszott, bár még csak a negyvenes évei elején járt.
Mosolyogva beinvitálta Tony-t. A lakás egyszerű volt, csakúgy, mint Tony-é. A konyha mindössze egy barnás pultszigettel volt elválasztva a sötétzöld falú nappalitól, amiben egy szintén barna kanapé és fotel helyezkedett el. Szemben velük egy egyszerű tévé. A falakra néhol polcok voltak erősítve, amiken különböző angol dísztárgyak sorakoztak. Egy ajtó helyezkedett el a konyha és a nappali között. Valószínűleg a hálószobára nyílt.
- Foglalj helyet. – mondta Sonny.
Tony leült a kanapéra, Sonny pedig a fotelben helyezkedett.
- Van egy kis gondom. – kezdte komolyan Sonny. – Mint tudod, a londoni maffia innentől az enyém mivel ti kiszálltatok.
- Ez így is van. – szólt közbe Tony szintén komolyan.
- Sikerült gyűjtenem magam köré néhány képzett embert, akik segíthetnek nekem. – folytatta Sonny. - Van egy rivális maffia a városban. A Macedon Maffia. Legalábbis ők így hívják magukat, ha jól tudom azért, mert az alapító tag macedón származású. Szóval, ők akadályozzák a terjeszkedésemet. Mi lenne, ha te is akadályoznád őket egy kicsit?
- Ha jól emlékszem, azt mondtam, hogy kiszálltam. Talán nem voltam elég világos? – kérdezte dühödten Tony. Tudta, hogy ezért akar vele beszélni Sonny. Nem is akarta őt tovább hallgatni, ezért felállt, és a kijárat felé indult.
- Ne, ne menj! – kérlelte Sonny. – Ez nagyon fontos. Segítened kell. Barátok vagyunk, vagy nem?
Tony nagyon szívesen Sonny képébe vágta volna, hogy Nem!, de ehelyett csak annyit mondott:
- Persze.
- Akkor kérlek, segíts nekem! Fizetek érte.
A pénz gondolata sem változtatta meg Tony véleményét. Az ajtó előtt állt. Végigmérte Sonny-t. Egy könyörgő, reménytelen férfit látott. Nem tudta, hogy mi fordult meg benne, de úgy döntött, nem megy el. Végighallgatja Sonny-t.
- Rendben, segítek. – döntött Tony. - De anonymus leszek, ha elbukik a dolog, az én nevem lesz a legutolsó, amit megemlítesz.
- Természetesen. – válaszolt Sonny. Látszólag megkönnyebbült.
Tony visszaült a kanapéra, majd Sonny-hoz szólt.
- Szóval, mi lenne a feladat?
- Nos, a maffia leginkább drogkereskedelemből nyeri a pénzét. – kezdte Sonny. - Kaptam egy fülest, miszerint egy újabb rakományt indítanának el másnap. Az áru pedig egy rejtett raktárban van, ami egy éjszakai bárnak van álcázva, ami szintén a maffia tulajdonában van. Hallottam, hogy ma este rendeznek egy privát partit a klubban, ahová csak egy bizonyos meghívóval lehet bejutni. Szerencsére nekem van ilyen. – ezzel Sonny felmutatott egy sheriff jelvényhez hasonlító bőrszütyőt. – Szóval, te bemész feltűnés nélkül megkeresed a bejáratot a raktárba, megkeresed az árut, amit tudsz, elhozol, a többit pedig felrobbantod. Addigra felállítok egy autót, amiben megtalálod a bombákat. A klub neve Maisonette 9. Nincs messze innen.
- Értem. Mennyit fizetsz? – kérdezte Tony.
- Ezer dollárt.
- Az nem elég. Minimum négyezer.
- Nincs ennyi pénzem. Ezerötszáz?
- Kétezer, és ez az utolsó ajánlat.
- Rendben, megegyeztünk. De csakis azért, mert a barátom vagy. – mondta Sonny.
- Örülj, hogy elvállaltam! – méltatlankodott Tony, majd fölállt és a meghívót a zsebébe téve az ajtó felé indult, immár másodszorra.
- Ja, még egy dolog. – szólt utána Sonny. – Öltönybe menj! Csak úgy engednek be.
- Értettem. – biccentett Tony, és megeresztett egy enyhe mosolyt.

Tony beugrott a helyi fegyverboltba az est előtt. Jól ismerte a helyet, mivel még az STT szolgálatában sokszor vásárolt itt. Az üzlet tiszta volt, a pultok mind üveggel voltak fedve. Alattuk, valamint a falakon sorakoztak különböző fegyverek. A bolt ezeken kívül árult golyóálló mellényeket, néhány márkanévvel ellátott pulcsit, valamint vadászruhákat is.
Tony a PT92-esére szerelt egy hangtompítót, valamint vett egy erősebb golyóálló mellényt. Ezen árucikkek összesen potom ezer dollárba kerültek.
Felszerelkezve alkalmas fegyverekkel, Tony elindult haza. Útközben kapott egy üzenetet Sonny-tól, miszerint egy, a klub melletti sikátorban parkoló fekete Albany Cavalcade-ben rejtette el a bombákat. Ezután a Southern San Andreas Super Autos-tól, attól a cégtől, amelyiktől a Ruffian-t vette, szintén kapott egy SMS-t, miszerint a motort házhoz szállították.
Tony elégedetten érkezett haza. Megvárta, amíg beesteledett. A meghívó szerint a parti este kilenckor kezdődik. Átöltözött az öltönyébe, amit még Luigi esküvőjére vett fel, majd kilenc előtt pár perccel elindult a klubba.

Mivel öltönyét nem akarta összekoszolni, hanyagolta a motorozást. Gyalog jelent meg a helyszínen. A klubbon nem igazán látszott, hogy egy igazi szórakozóhely. Egy raktárépületre hasonlított, mindössze az ajtó volt neonfényekkel kidíszítve. A bejárat mellett egy fekete kidobó állt fekete bőrdzsekiben. Serényen szedegette össze és ellenőrizte le a meghívókat. Tony csodálkozott azon, hogy nem nagyon lát maffiózónak kinéző férfiakat. Leginkább fiatal nők, és hasonló korú, valószínűleg a Karib-tengerről származó férfiak léptek be a klubba.
Mielőtt Tony a bement volna, kivette a Cavalcade-ből a két táskás bombát, amit Sonny rejtett el. Tony visszament a bejárathoz. Lazán felmutatta a meghívóját, majd besétált. Belül sokkal jobban nézett ki a hely. Egy folyosó volt balra, ami ugyanúgy levezetett a tánctér felé, mint a Tony-val szembe lévő. Jobbra a mosdók voltak. Tony lesétált a lépcsőn. A hely itt még puccosabb volt. Mesterséges pálmafák álltak a sarkokban, üvegből készült térelválasztókkal boxokat alakítottak ki, ahol selyemből készült párnák borították a méregdrága kanapékat. Az asztalokon minőségi pezsgőket szolgáltak fel. Középen egy kis, kör alakú tánctér állt, amit neonlámpák, fényszórók és füstgépek vettek körbe. A lépcsőtől jobbra állt az emeleten a VIP részleg, ám oda Tony-nak nem volt meghívója. A VIP mellett állt a gyönyörűen kialakított, márványokkal kirakott bárpult, ahol a legízletesebb koktélokat szolgálták fel. A bárpulttól balra, egy kicsit feljebb volt kialakítva a DJ pult, ahol a legfrissebb mixeket keverték. Tony észrevett egy ajtót a sarokban, ám az zárva volt. Úgy gondolta, hogy egy biztonsági őrnek van kulcsa az ajtóhoz. Szépen, lassan végigsétált az épületben, végigmérve a kamerákat egy olyan helyet keresve, amit nem látnak. Talált is egy kis részt a folyosón. Megvárta, amíg arra jön egy őr, majd a pisztolyával a hasába lőve kiiktatta azt. Gyorsan átkutatta a zsebeit, és talált is egy kulcsot, ami valószínűleg a zárt ajtót nyitja. Tony kipróbálta, s meglepetésére az ajtó kinyílt. Egy folyosón találta magát. Jobbra látott egy ajtót, amire az volt ráírva, hogy DJ. A folyosó végében is volt egy bejáró. Tony elővette pisztolyát ismét, és benyitott. Egy őr állt ott, ám Tony gyorsabban cselekedett, és lelőtte őt. A helyiség kicsi volt. Két-két polc állt egymással szemben, rajtuk táskák sorakoztak. Tony belenézett némelyik. Egytől-egyig szikszalaggal letapasztott csomagokat talált. Ezekben volt a kokain. Egyet teljesen telepakolt, majd a vállára vette. Ebben a pillanatban lépett be két őr a szobába. Tony ösztönösen kirántotta pisztolyát öltönyéből, és lelőtte a maffiózókat. A bombákat (melyek mellesleg alig fértek bele az öltönyébe) felhelyezte egy, a sarokban álló hordóra, majd távozott a kijárati ajtón. A sikátorban találta magát, pont a Cavalcade mellett. Már hallotta a további őrök kiabálását, így beszállt az autóba, és elhajtott.
Egy utcával odébb egy kis detonátorral felrobbantotta a bombákat. Oda már nem hallatszódott a robbanás, ám visszafelé Tony látta, ahogy a legtöbb ember pánikolva szalad ki a klubból. Ezek szerint a robbanás sikeres volt. Tony Sonny apartmanja felé vette az irányt.

Tony megállt az épület előtt az autóval. Felcaplatott a lépcsőn, majd bekopogott Sonny-hoz. Ő résnyire kinyitotta az ajtót, pont annyira, hogy a táska beférjen. Cserébe Sonny kiadta a kétezer dollárt készpénzben. Tony egy biccentéssel távozott.
Haza már sétálva ment. Házában levette az öltönyét, ledőlt az ágyára, és azon gondolkodott, hogy hogy lehetett ekkora hülye. Csak remélni tudta, hogy ennek nem megy híre. Bár senki sem látta Tony arcát, mégis aggódott. Sokáig forgolódott az ágyában, ám egyszer csak elaludt.
Szerencsére senki sem tört rá az éjszaka alatt.

Törölve...

No, a napokban rávettem magamat, s kiolvastam (már csak az utolsó két rész hiányzik. Valószínűleg hétvégén azokat is bepótolom). Összevéve: Rohadt jó lett! Tetszik, de tényleg! Daisy megmentése eléggé Max Payne 3-mas hangulatot keltett bennem, akárcsak Fabiana Branco megmentése.

Köszi! Ma megírok egy további részt, és hamarosan jön egy fordulópont a történetben...

Íme egy újabb rész a GTA: Sacramento Stories-ból...

1. szekvencia

6. rész
By Land, Sea and Air (Földön, vízen, levegőben)
Tony nyugtalanul aludt. Nem tudott másra gondolni, minthogy bármelyik pillanatban rátörhetik az ajtót. Akár a maffia, akár a rendőrség. Persze, tudta, hogy senki sem látta az arcát, ettől függetlenül nem érezte magát biztonságban. Nem nagyon értette, mi van vele. Nem szokott előjönni ez az érzés. Nem is tudta, hogy hogyan nevezik. Aztán rádöbbent. Félelem. Tony félt. Félt attól, hogy egyszer csak elkapják, és akkor… nem is tudta, mi lesz. Volt már ilyen szituációban. Rabolták már el. Nem is egyszer. Akkor megőrizte hidegvérét. Most viszont nem tudta, mit tegyen. Korán felkelt. Az óra alig mutatott hajnali ötöt. Az utcák még sötétségbe borultan állottak. Tony felöltözött. Egy barna dzsekit, alá egy fekete inget vett fel, farmernadrággal és barna cipővel. Kiment a nappalijába és bekapcsolta a tévét. Jack Howitzer műsora ment. Jack egy izmos, kopasz, a negyvenes évei végében lévő férfi volt, aki nemrég szabadult a börtönből. A nyolcvanas évekről, valamint a vietnámi háborúról készített egy filmet még régebben. Erről volt híres. Persze, Tony-nak fogalma sem volt, hogy ki ő. Nem ismerte sem az amerikai, sem az angol celebeket. Nem is zavarta ez. Pár perc után kikapcsolta a készüléket. Nekiállt reggelit készíteni. A pirítós kicsit kizökkentette nyugtalankodásából. Visszaheveredett az ágyára. Megpróbált visszaaludni, legalább pár órát. Nagyon fáradt volt, így hamar elszunnyadt.

Kopogásra ébredt fel. Kivánszorgott az ajtóhoz, majd résnyire kinyitotta. Sonny volt az. Ugyanabban a ruhában volt, mint tegnap, ám az átlagosnál vidámabbnak látszott.
- Helló, Tony! – köszönt Sonny nagylelkűen. – Bejöhetek?
- Hogyne. – törölgette álmosan szemeit Tony.
Sonny kackiásan besétált Tony házába, és leült a kanapéra. Tony a mellette lévő karosszékben foglalt helyet.
- Eléggé sápadt vagy. – jegyezte meg Sonny. – Mi van veled?
- Most keltem csak fel. – ásított Tony. – Alig bírtam éjjel aludni.
- Mi volt a gond? – kérdezte Sonny mit sem sejtve.
- Szerinted? Eléggé nyugtalan voltam a tegnapi akció után. – válaszolta Tony. Még mindig fáradtság csengett a hangjában.
- Ne legyél ideges! Senki sem látta az arcod. Nem lesz itt semmilyen bosszúállás a maffia részéről. – nyugtatta Sonny. – Amúgy is, mit félsz? Londonban ilyen helyzetben még az arcod sem rezzent.
- Igazad van. Azt hiszem, kicsit megváltoztam. – vallotta be Tony.
- Ahogy a többiek is. – jegyezte meg rosszallóan Sonny. – Miért mondtatok le a pénzről? A bűnözésről?
- Egy év ilyen extrém szituációban bőven elég volt. Szereztünk elég pénzt, hogy meg tudjunk élni egy ideig. Aztán majd meglátjuk mi lesz. – mondta Tony.
- Itt a helyzet fele annyira sem extrém, mint Londonban. – magyarázta Sonny.
- Te azt csak gondolod. – mosolyodott el Tony. – Nem egyszer veszítettem el társakat kommandós akciók során itt.
- Ettől függetlenül… nem tudom, hogy döntesz, de lenne egy ajánlatom számodra. – jelentette be Sonny.
- Sonny, így is elég ideges vagyok. Még egy ilyenben nem veszek részt. – közölte Tony.
- A kokainra már most találtam vevőt. Szép kis summát kereshetünk vele.
- Mennyit fizetnél a mostaniért?
- Háromezer dollár.
Tony fontolóra vette az ajánlatot. A pénz mindig jól jött neki. De nem tudta, hogy Sonny ezúttal mivel áll elő. Mennyire hülye ötlettel. Úgy döntött, hogy meghallgatja őt.
- Mi lenne hát a feladat? – kérdezte egy sóhajjal Tony.
- Nos, a tegnap ellopott kokain csak egy kisebb része volt az árunak. Egy egész hajónyit akarnak most San Francisco-ba juttatni. A dokkoknál lesznek. Már délelőtt elkezdődnek a munkálatok. Ha minden igaz, akkor délután indítják a rakományt. De ez csak a másodlagos cél. A legfontosabb, hogy iktasd ki a maffia drogkereskedelmét irányító embert. Elvileg ő is ott lesz. A neve Tommy Vercetti. Idős ember, valahol a hatvanas éveiben, de hatalmas befolyása van. Ha ez megvan, akkor esetleg megpróbálhatnád megszerezni a szállítmányt is, ha még nem indult el. – fejtette ki Sonny.
- Szóval, azt mondod, hogy öljek meg egy egész dokknyi maffiózót és fegyveres munkást, illetve a legbefolyásosabb drogbárót a városban? Egyedül? – méltatlankodott Tony, miközben megemelte a hangját.
- Tudok segítségre küldeni a három embert az én bajtársaim közül. Így hogy hangzik?
- Nem sokat változott a véleményem. – közölte közömbösen Tony.
- Meg kell csinálnod ezt, Tony. Ezen hatalmasat kaszálhatunk. Több, mint tizenötezer dollárt.
- Igen? Annyit? Akkor én miért csak háromezret kapok?
- Egyrészt ki kell fizetnem a többi embert is, másrészt pedig adós vagyok egy kedves barátomnak. Neki is törlesztek.
Tony gondolkodott egy ideig. Majd’ egy perc feszült csend után Tony megszólalt.
- Még egyszer segítek neked. Egy utolsó alkalommal. Négyezer dollárért.
Sonny mérlegelt egy kicsit, majd így szólt:
- Rendben. Megegyeztünk. Esetleg ugorj be a fegyverboltba egy kis védelemért. Szükség lesz rá.
- Rendben. – felelte Tony, majd az ajtó felé nézett. – Most meg, ha megbocsátasz…
Sonny bólintott, és kisétált a szobából.

Tony átgondolta, hogy jól döntött-e. Tudta, hogy nem, de úgy gondolta, még egy alkalmat megérdemel Sonny. Ismét elindult a fegyverboltba. Ezúttal egy MP5A3-at vett. Úgy gondolta, hogy ennyinek elégnek kell lennie. Ezek mellé, a biztonság kedvéért vett két gránátot is. Mivel a golyóálló mellénye sértetlen maradt, ezért abból nem vett újat, de így is az árucikkek 1 600 dollárba kerültek összesen. Mindeközben Sonny-tól kapott egy SMS-t, miszerint a három maffiózóval Leftwood-ban, a Mirabello pláza parkolójában találkozhat. Tony eltette szürke telefonját, majd az új fegyvereket elrejtve a megbeszélt helyre indult sárga Ruffian motorjával.
A gengszterek már ott voltak egy fekete Albany Cavalcade társaságában. A parkoló szinte teljesen üres volt. Hébe-hóba egy-egy autó feltűnt a hatalmas betontengerben. Furcsa volt, hogy egy ekkora plázánál ilyen kevesen parkolnak.
Tony odaköszönt a három férfinak.
- Üdv! Ti lennétek Sonny emberei?
Az egyikük kilépett közülük. Mindhárman fekete bőrdzsekit viseltek fekete farmerral.
- Üdv! A nevem Marcus. Sonny azt mondta, hogy egy Tony nevű úriembernek szüksége van egy kis segítségre a maffia ellen. Gondolom te vagy akkor Tony.
- Első hiba, megmondtad a neved. Soha ne bízz senkiben ebben a városban! És igen, én vagyok Tony.
- Állj, te is megmondtad a neved! – szólt Marcus.
- Te ezt már eleve tudtad, nem? – mondta Tony.
Azt hitte, hogy legalább profikat küld Sonny. Most viszont be kellett érnie ezzel.
- Még valami… - szólt Marcus. – Sonny adott pár headsetet, hogy azon tudjunk kommunikálni, valamint egy mesterlövész puskát is.
- Milyen típus? – kérdezett vissza Tony.
- Azt nem igazán tudom.
Tony felnyitotta a csomagtartót. Egy Barret M107-est látott, pont olyat, amilyet Daisy megmentésénél használt.
- Sonny első jó ötlete volt a mai napon. – morogta Tony. – Rendben, irány a kikötő. Kövessetek engem!
Tony felült motorjára, a három maffiózó pedig beszállt a Cavalcade-be, és elindultak a dokkokba.

Tony és segítsége megérkeztek a maffia dokkjához.
A hely nem különbözött a többi mólótól. A munkások dolgoztak, ládákat pakoltak, teherautókkal álltak ki és be. Csakúgy, mint az albán telepen, mindössze szervezettebben, tisztábban és gyorsabban. A dokkban a szokásosnál több őr állt. Érkezett a szállítmány.
Tony és a három maffiózó felmásztak a szemben lévő raktárépület tetejére.
Innen jóval többet láttak. Az egész dokkot drótkerítés vette körül. Mindössze egy bejárat volt, amit négy őr is őrzött. Onnan futott egy kis út egészen a vízig. Ott állt már a Squalo, a motorcsónak, ami a szállítmányt San Francisco-ba szállítja. Az úttól jobbra és balra ládák, teherautók, trailerek és különböző méretű dobozok álltak. Sok őr járőrözött, felügyelte a munkásokat. Minden rendezett és gyors volt. Tony, az albánokkal ellentétben, nem tudott sokat erről a maffiáról. Annyira rájött, hogy pár hónapja alakulhatott. Viszont minden erejével most azon volt, hogy feltérképezze az eljárást. Azonban most csődet mondott. Ennek ellenére hamar felvázolta a tervet.
- Megvárjuk, amíg megérkezik a szállítmány. – magyarázta. – Mindössze egy bejárat, ám azt keményen őrzik. Ennek ellenére ott próbálunk meg bejutni. Egyelőre nem látom a célpontot, úgyhogy szintén várunk. Amint megérkezik, és ti pozícióban vagytok, én lelövöm, ti meg akcióba lendültök. Én innen foglak fedezni titeket egy darabig, aztán lejövök, és segítek lent nektek. Mivel akkor fogunk támadni, amikor a szállítmány megérkezik, így bőven lesz időnk végezni az őrökkel. Milyen fegyverzettel rendelkeztek?
- Nos, hoztunk egy AK47-est, két MP5A3-ast, három PT92-est, valamint három golyóálló mellényt. – jelentette Marcus.
- Ennek elégnek kell lennie. – mondta Tony. – Menjetek le, és húzódjatok fedezékbe a bejárat környékén! Ezt el tudjátok intézni, ugye?
Marcus bólintott, majd két társával lemászott az utcára.
Az egyik maffiózó egy szemetes mögé bújt, a másik pedig egy villanyoszlopnál húzódott fedezékbe az utca túloldalán. Marcus egy pad mögé bújt. Tony az M107-es távcsövéből figyelte őket.
Hamarosan megérkezett egy fekete Mule kamion egy ugyanolyan színű Albany Cavalcade és egy Cognoscenti Cabrio társaságában. A drótkapu elgördült, a járművek bementek, és leparkoltak a motorcsónak közelében. Eközben egy sötétkék Frogger helikopter tűnt fel az égen, majd leszállt néhány trailer és teherautó mögé. A Cognoscenti-ből kiszállt a célpont. Tommy Vercetti. Egy barna kigombolt kabátot és sárga inget viselt olajszín nadrággal és fekete cipőkkel. A haja ősz volt. Tony eléggé ízléstelennek tartotta a férfi öltözködését. Tommy szóváltásba keveredett az egyik őrrel. Tony becélozta a célpont fejét. Egyetlen esélye volt. Nem véthette el. Összpontosított, majd meghúzta a ravaszt. A fegyver hatalmas dörrenéssel elsült. A golyó végigsüvített a levegőben, és egyenest Vercetti fejében landolt. A drogbáró holtan rogyott a földre. Marcusék egyből támadásba lendültek. Megtámadták a kapunál álló őröket, akik a meglepetéstől meg se tudtak mozdulni. Tony elkezdte lelőni a szabadon álló őröket, hogy Marcus és csapata könnyedén bejuthasson és fedezékbe húzódhasson.
- Mit álltok itt, idióták?! – ordított az egyik észbekapott maffiózó. – Öljétek meg őket! Ti! – mutatott egy csapat munkásra. – Kezdjétek el rakodni a szállítmányt, amilyen gyorsan csak tudjátok! Munkára, barmok!
Tony már nem látott olyan maffiózót, aki nem volt fedezékben, úgyhogy ő is lemászott a raktárépület tetejéről, majd MP5-ét elővéve ő is harcba szállt. Már a dokkon belül voltak Tony-ék, ám kezdtek kifutni az időből, mivel a kokain nagy része már a Squalo-ban pihent. Tony ekkor észrevett egy gáztartályt, ami mellett egy autó állt. A nagyszerű ötlettől vezérelve belelőtt párat a tartályba, ami először csak néhány lángcsóvát engedett ki magából, majd hatalmas robajjal és lökő erővel felrobbant a kocsival együtt. A füst miatt a maffiózók nem látták Tony-ékat, így ők könnyedén előrenyomulhattak. Tony különleges képességét most is használta. A hatalmas füstben egyedül ő látta az őröket. Könnyedén lelőtte őket, mivel ők nem látták Tony-t. Mire a füst felszállt, már csak pár maffiózó állt a talpán. Tony és társai ismét fedezékbe húzódtak, és egy idő után sikerült végezniük a maradékkal. Ám ekkor Tony döbbenten látta, hogy a motorcsónak, megrakodva az áruval elindul. Marcus egyik társa azonban utána ugrott. Épphogy csak sikerült megkapaszkodnia a hajó végében. Ugyanekkor a helikopterbe is beszállt két maffiózó, és megkezdték a felszállást. Tony, miután magához tért, eldobta fegyverét, és teljes sebességgel a helikopter felé rohant. Az azonban már a levegőbe emelkedett. Tony összeszedte magát, és egy hatalmas ugrással a helikopter felé ugrott. Azt hitte, hogy leszakad a keze a nyújtózkodásban, ám sikerült megkapaszkodnia a helikopter landtalpjában. Minden erejével azon volt, hogy felhúzza magát. Egy fél perc küszködés után már a helikopter belsejében volt. Pisztolyával lelőtte a tehetetlen pilótákat. Átvette az irányítást. Visszarepült a dokkhoz, és felvette Marcus-t, és a még ott maradt társát. Tony nem vezetett túl gyakran légi járműt, de nagyjából tudta, hogy mivel mit lehet csinálni, és ez most elégnek bizonyult. A Squalo után eredtek. Már majdnem kiért a városból, amikor utolérték. Marcus társa még mindig a hajón volt, ám az egyik gengszter észrevette, és pisztolyával fejbe lőtte. A maffiózó a vízbe zuhant. Tony Marcus-hoz szólt.
- A haverod nem teljesített túl jól. Tudsz helikoptert vezetni?
- Az alapokat ismerem. – válaszolta Marcus, ezzel helyet is cseréltek. Marcus a pilótaszékbe ült, Tony pedig hátrament a helikopter utasterébe.
- Nagyszerű. – kiabálta Tony. – Vigyél a motorcsónak fölé! Én ráugrok, és megpróbálok végezni az ott lévő gengszterekkel. Ha meghalok, mondjátok Sonny-nak, hogy mindig is gyűlöltem!
Marcus nem válaszolt, mindössze a víz fölé vitte a helikoptert. Tony összeszedte magát, és ráugrott. A kokaint tartalmazó ládák mögé érkezett. A hajon négy maffiózó volt. Tony kilépett a ládák mögül, és fejbe lőtte az egyiket. A másik gengszter, aki az utastérben volt, Tony-ra irányította fegyverét, ám Tony kicsavarta a kezét és a bűnözőt élő pajzsként használta. Ezzel végzett vele is. Tony előtt lelassult a világ. Becélozta a maradék két maffiózó fejét, és hihetetlen gyorsasággal lelőtte őket. A hajó megállt, és Tony átvette annak irányítását. Már teljesen kiértek a városból. Tony visszavitte a motorcsónakot a dokkokba. Marcus követte őket a helikopterrel.

Meglepetésükre a dokkokban Sonny, és egy csapat maffiózó várta őket. Tony kievickélt a hajóból, és Sonny-hoz sétált.
- Sonny, mit keresel itt? – kérdezte Tony.
- Jöttem átvenni a szállítmányt. – mosolygott. – Jó és tiszta munkát végeztetek.
Eközben Marcus és társa is odaért.
- Viszont az egyik srác meghalt. – közölte Tony.
- Melyik?
- Rick. – válaszolta Marcus.
Sonny-t nem nagyon zavarta. Tony-hoz fordult.
- Tony, jobb, ha most mész. Innen elintézem. – mondta, s ezzel a kezébe nyomott négyezer dollárt, készpénzben.
- Ennyi? Semmi utómunka? – csodálkozott Tony.
- Nincs, semmi. – mosolygott Sonny, és hátba veregette Tony-t.
Tony furcsállotta, hogy semmit utórengése nem volt az akciónak. Ám nem tiltakozott, felpattant a dokk előtt álldogáló Ruffian-jára, és elszáguldott.
Otthon ledobta magát az ágyára, hogy kipihenhesse a mai napot. Szerzett néhány horzsolást, de nem zavarták. Hamar elaludt.

1. szekvencia

8. rész
The Last Favor (Az utolsó kérés)

A következő napok nyugalomban teltek. Sonny nem zavarta Tony-t, valamint a maffia sem próbált visszavágni. Egyik délután, miközben kanapéján ült és már hatszor végigkapcsolgatta az összes csatornát a tévében, egyszer csak megcsörrent a telefonja. A hívó ezúttal John volt. Tony nem tudta mit szeretne ő, úgyhogy felvette.
- John? – szólt bele a kagylóba Tony.
- Jó esetben én vagyok az. – viccelődött John.
- Mit akarsz? – mordult egyet Tony.
- Mi van, már nem beszélhetek a legjobb haverommal? Mi a helyzet? – kérdezte felháborodottan John.
- Áh, arról jobb, ha nem beszélünk. Engedtem a kísértésnek és segítettem Sonny-nak a hülye ügyleteiben. Persze, kaptam érte pénzt, nem is keveset, viszont nem tetszik a dolog. – mesélte Tony.
- Valld csak be, jól esett ismét lövöldözni! – mondta John, valószínűleg kaján vigyorral az arcán. – Te mindig is hidegvérű gyilkos voltál.
- Te meg egy idegesítő köcsög. – viszonozta Tony. – Veled mi van?
- Nem sok. Az üzlettársam, Peter befektetett egy raktárba a kikötőnél, így hamarosan tovább terjeszkedhetünk az ágazatban. Esetleg valamikor megnézhetnéd. Apropó, kikötő… hallottál erről a lövöldözésről a kikötőben? Mintha a londoni akcióink egyike lett volna.
- Valóban. Én a saját bőrömön is megtapasztaltam, hisz én voltam a főszereplő.
- Ne csináld! Azért csak mértékkel!
- Próbálkozok.
- Bocsi, de most mennem kell. További jó öldöklést! Ciao!
- Ciao!
Tony elgondolkodott John utolsó mondatán. Még ő is képes volt megkomolyodni és legális, nyugis munkát csinálni, amiből meg is él. És ez nem tetszett neki. Elmélkedésében nem juthatott tovább, ugyanis kopogtattak az ajtón. Tony egyből ki akarta nyitni, ám belegondolt, hogy talán nem kívánt látogató jött, nagy eséllyel fegyverrel. Ezért pisztolyát kezébe vette, és úgy nyitott ajtót. A fegyvert nem kellett használnia, ugyanis csak Sonny jött. Bár ő is nem kívánt látogató volt, Tony úgy döntött, megkérdezi, mit akar.
- Micsoda meglepetés. – morogta Tony.
- Örülök, hogy megleptelek. – kocogott be mosollyal az arcán Sonny.
- Mit akarsz? – mordult rá Tony. Kezdett elfogyni a türelme.
- Egy utolsó, tényleg legutolsó szívességet. – válaszolt Sonny.
- Állj, állj, állj, állj, állj! Lehet, hogy én nem emlékszem tisztán, de mintha azt mondtad, volna, hogy az előző őrültség volt az utolsó. – tiltakozott fennhangon Tony.
- Igen, de figyelj! Ez egy hatalmas kaszálási lehetőség, Tony.
- Ezt is hallottam már! Elegem van belőled! Takarodj a lakásomból! – üvöltötte Tony mérgében. Nem bírta már Sonny-t.
- Harmincezer dollár, Tony! Harmincezer! Nem hiszem el, hogy ezt is visszautasítod.
- Teszek a pénzre! Szereztem eleget ahhoz, hogy mellőzem ezt a nonszenszt!
- Mindössze a maffia pénzét kellene ellopni, semmi több.
- Semmi több?! Adok én neked semmi többet! – ordította vörös fejjel Tony, előhúzva hátsó zsebéből pisztolyát, amit Sonny-ra szegezett. – Most pedig szépen megfordulsz, kisétálsz az ajtón, és átgondolod, hogy mégis mi a francot akarsz, és hogyan! Miután a dolog megtörténik, nem lépünk kapcsolatba egymással. Soha többé. Világos?
Sonny megmerevedve bámult Tony-ra. Hatalmas kő eshetett le a szívéről, bár az arca meg se rendült. Mindössze bólintott egyet, és kisétált az ajtón.
Tony fújtatva tartotta pisztolyát egy helyben. Nem hitte el, hogy még egyszer segít ennek a hájas disznónak. Megígértette magával, hogyha még egyszer Sonny meglátogatja, felhívja vagy akár csak egy üzenetet küld neki, a lehető leggyorsabban golyót küld a fejébe.
Két óra elteltével Sonny felhívta Tony-t.
- Lenyugodtál egy kicsit? Elmerjem mondani a küldetés lényegét? – kérdezte Sonny gúnnyal a hangjában.
Tony nem felelt. Sonny várt egy kicsit, majd belekezdett.
- Szóval, az épület itt van Easton-ban, a Town Square-rel szemben. Erősen őrzött hely, csakis jelvénnyel lehet bemenni. Érdemes lenne valami fekete ruhában lenni. A jelvényed megvan még, ugye? Használd azt, hogy bejuss. Innentől nem tudok segíteni, mivel az épület belső részéről nem tudok semmit, főleg azért, mivel a helyet csak pár hete nevezték raktárnak. Egy hasonló szobát kell keresned a Maisonette klubban lévőhöz. Vigyél el annyi táskát, amennyit csak tudsz! Ha jól tudom, van egy hátsó kijárat, ám azt kívülről őrzik. Érdemes vinned magaddal valami hangtompítós fegyvert. Lehetőleg minél kisebbet. Próbálj meg észrevétlenül kijutni, majd a lehető leggyorsabban távozni a helyszínről. Találkozzunk a Meadows Park-ban, Rancho-ban. Ott megkapod a fizetséged, és soha többet nem lépünk kapcsolatba.
- Remélem is, hogy így lesz. – morogta Tony, majd letette a telefont.
Egy fekete dzsekire és sötétkék farmerra cserélte szürke pulcsiját és melegítőjét. Felvette pisztolyát, rászerelte a hangtompítót, felmarkolta az MM jelvényt, és lekocogott a garázsba. Ott állt sárga Pegassi motorja. Még mindig a gyári illatba burkolózott. Ez Tony-t valamennyire felüdítette. Felpattant a motorra, és kiszáguldott a garázsból.

Nem kellett messzire mennie, a maffia raktára pár utcával volt csak odébb. Tony az út szemben lévő oldalán parkolt le, majd felmérte a terepet.
Az épület az út sarkán állt, szemben a Town Square-rel, ami a Városháza előtti szépen kiépített park. Ám most a szökőkutak le voltak fóliázva, a fű teljesen kikopott, a járdákon végig szemét tátongott. Egy lélek se járt arrafelé. A raktárnak volt egy főbejárata, amit két őr őrzött. Bejutni nem lenne nehéz, mivel Tony-nál van jelvény. Nem is akarta túlkomplikálni a dolgot. Elsétált az épület másik végébe. Egy-egy sikátor volt az építmény két szélén. Tony látta a hátsó kijáratot. Kettő is volt. Az egyiknél egy őr állt, míg a másik (ami mellesleg egy sokkal kisebb ajtó volt) szabadon tátongott.
- Nem tudom, melyik ajtó, melyik helyiséghez tartozik. – gondolta Tony. – Remélem, szerencsém lesz, és ott jövök ki, ahol nincsen őr.
Visszament a motorjához, és azt előrelátóan a sikátorhoz parkolta.
Elsétált a főbejáratig. Felmutatta a jelvényét. Az egyik őr kikapta a kezéből, megvizsgálta, aztán visszaadta egy bólintással kísérve. Tony-nak az arca sem rezzent. Belépett.
A hely elég sötét volt. Mármint színre. Szinte szimmetrikusan volt berendezve az egész helyiség. A bejárattól balra és jobbra is egy-egy asztal és pár szék állt. Tőlük a fal felé néhány doboz és láda sorakozott. A bejárattal szemben egy recepcióhoz hasonló pult állt, ám mindössze egy rozoga számítógép és pár dosszié volt rajta. Egy férfi ült ott, és a gépen dolgozott valamit, mögötte pedig ketten kerestek valamit néhány fiókban. A pulttól szintén balra és jobbra állt egy-egy ajtó. Mellettük a falon egy-egy tábla, amiket Tony a bejáratból tudott leolvasni. A bal oldalin az állt, hogy Raktár, míg a jobb oldalin az, hogy Iroda.
Tony a bal oldali átjárót választotta. Senki sem szólt, hogy oda nem mehet be, vagy, hogy az egy tiltott helyiség. Az ajtón túl egy kis szoba fogadta, mindegyik irányba ajtókkal. Szemben egy őr állt. Valószínűleg az lehetett a raktár. Balra egy tábla jelezte az ajtó mellett, hogy az ott egy WC. A jobb oldali ajtó mellett nem volt tábla, de Tony sejtette, hogy az valószínűleg az iroda felé megy. A helyiségben csak ő volt és az őr. Tony odasétált hozzá, és megkérdezte:
- Ez itt a raktár?
Az őr nem értette miért kérdezik tőle ezt, hisz aki ide beléphet, az csak tudja, hogy az a raktár. Ennek ellenére zavartan annyit mondott:
- Igen. De te ide nem jöhetsz be.
Tony erre elővette pisztolyát, és az őr hasába nyomta.
- Biztos? – kérdezte sziszegve Tony, majd egy golyót küldött az őr hasába, aki elterült a földön.
Tony belépett a raktárba.
Polcok, szekrények, ládák és dobozok sorakoztak mindenhol különféle méretekben. Tony-val szemben volt egy ajtó, valószínűlegesen a hátsó kijárat. Jobbra folytatódott a raktár, még több polccal és dobozzal. Tony nem látott őrt, viszont motoszkálást hallott a helyiség végéből. Behúzódott egy szekrény mögé, és onnan kukucskált ki. Egy férfit látott, fekete ruhában, aki egy polcon lévő táskát igazgatott. Tony habozás nélkül lelőtte. Odament a holttesthez. Két oldalt a falnál polcok sorakoztak egymás fölött és alatt, mind telerakva táskákkal. Tony belenézett egybe. Tele volt összekötözött zöldhasúakkal. Belekukkantott a mellette lévő táskába. Abban is pénzt talált. A harmadik néhány fegyvert tartalmazott. Tony felismerte őket. MP5A3, LR-300, ami egy igen hatékony gépkarabély, valamint UTS-15-ös automata shotgunok. Elképesztő arzenált látott a szeme előtt Tony. Eközben észrevett néhány M107-es mesterlövész puskát a falon. Tony elgondolkodott azon, hogy felajánlja Sonny-nak, hogy segít lerohanni az épületet, amennyiben ő is kap néhány ezekhez hasonló kiváló fegyvert. Ám gyorsan megrázta a fejét. Megígértette magával, hogy ez lesz az utolsó munkája Sonny-nak.
Felmarkolta a két pénzzel teli táskát, és a kijárat felé indult. Ám ekkor két maffiózó rontott be a raktárba, egyik egy pisztollyal, másik pedig egy shotgunnal. Tony gyorsan behúzódott egy láda mögé, és megvárta, amíg az őrök közelebb érnek. Majd két pontos lövéssel iktatta ki őket. Villámgyorsan feltápászkodott a földről, és ismét a kijárat felé vette az irányt, most már kicsit sietősebben, mivel további őrök lépteit hallotta meg az ajtón túlról. Kilépett a kijáraton, és egyenest egy őrbe botlott bele, aki megdöbbenésére még reagálni se tudott. Tony gyorsan golyót küldött a fejébe, majd folytatta útját motorja felé, ami már csak pár méterrel odébb parkolt. Eközben további őrök rontottak ki az ajtón, Tony-ra lőve, aki azonban már a Pegassi-ját indította, majd szélsebesen elszáguldott. A maffiózók már nem tudták utolérni.

Tony Rancho felé vette az irányt. Rancho Easton-nal szomszédos délkeleti oldalán, és már Kelet-Sacramentóba tartozik. Ezt a területet a bandák és a gettók jellemezték, Sacramento talán leglepukkantabb környéke. Több banda osztozik ezeken a területeken, mindegyiknek megvan a saját városrésze. Az egyik ilyen banda a Vagos volt, ami Rancho-ban tevékenykedett. A Vagos tagok nagy része mexikói származású, és leginkább fegyver - és drogkereskedelemből élnek. Különösen jól kiépített kereskedelmi útvonalai vannak a Los Angeles-i és helyi maffiákkal, valamint a Ballas-szal, akik a Rancho-tól északra található Jefferson városrészt uralják.
A legtöbb ilyen területet kertes házak, kis boltok, benzinkutak és bárok alkotják, valamint sok helyen parkok díszítik őket. Ilyen hely volt a Meadows Park, ami különösen szépen volt kiépítve őszi hangulatot keltő fákkal és járda utakkal, valamint egy szép szökőkúttal a park közepén. Itt beszélték meg Sonny-val találkát.
Tony megérkezett a parkhoz. Hirtelen az idő ködösre váltott, fehér vattához hasonló felhők telepedtek le alig egy-két méterrel a föld fölé. Tony a szökőkúthoz hajtott motorjával. Megpillantotta Sonny-t. Barna bőrdzsekit, alatta egy fekete felsőt viselt, szintén fekete nadrággal, bár ezt Tony csak akkor látta, mikor már közel ért hozzá. Sonny mellett egy piros-fehér Pegassi Bati versenymotor parkolt.
Tony leszállt Ruffian-járól.
- Megvan a pénz? – kérdezte Sonny. Komolynak tűnt. Szúrósan nézett Tony-ra.
- Igen. – válaszolt Tony. Úgy érezte, valami gond van.
- Mennyi? – Sonny még komolyabban nézett Tony-ra.
- Két teli táska. Körülbelül ötven vagy hatvanezer dollár.
Sonny szája sarkában mintha mosoly bujkált volna.
- Akkor, ahogy megegyeztünk… - kezdte Tony, ám eszébe jutott, hogy nem egyeztek meg semmiben. Sonny felhúzta a szemöldökét. Valami már tényleg nem stimmelt.
- Add ide táskákat, és megkapod a fizetséged! – közölte Sonny.
Tony levette a két pénzzel teli táskát válláról, és odanyújtotta őket Sonny-nak.
- Rendben. – szólt Sonny, miközben kivett néhány köteg húszdollárost. – Itt a pénzed.
Ekkor azonban megtörtént az, amire Tony nem is számított. Szirénák szólaltak meg. Minden irányból. Négy rendőrautó és két rendőrmotor tűnt elő a ködből. Tony meg se bírt mozdulni a döbbenettől, főleg miután Sonny visszatette a fizetséget a táskába, és elővette pisztolyát.
Eközben az egyik őrmester már a megafonjába ordibált.
- Be vannak kerítve. Mind a ketten tegyék a tarkójukra a kezüket, ereszkedjenek a térdükre, majd hasaljanak a földre!
Sonny Tony-ra szegezte fegyverét.
- Bocsi, Tony, de ez a játék a túlélésért megy. Te most vesztettél. – adta elő monológját, majd belelőtt Tony lábába, miután pedig elterült a földön, még egy golyót eresztett a jobb vállába.
Tony előtt kezdett elhomályosodni a világ. Még hallotta, ahogy Sonny egy utolsó búcsúzó mondatot ereszt meg felé.
- Találkozunk a túlvilágon. – ezzel Sonny felpattant a motorjára, vállán a pénzzel, és mielőtt a rendőrök bármit is tehettek volna, elhúzott.
Tony már nem hallotta, mit ordítozik az őrmester, már csak foltokat látott, azok is szépen lassan elsötétültek, míg teljesen el nem ájult.

Tony egy cellában ébredt. Iszonyúan fájt a bal lába, valamint a jobb válla annak ellenére, hogy a golyót már kiszedték. Több percnyi kínlódás után sikerült felállnia. Narancssárga ruhát viselt, mint minden rab. Kavarogtak fejében az indulatok. Nem tudta, hogy mit tegyen. Egyből a falnak rohanjon, vagy először az ágyba verje a fejét. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Sonny lelőtte. Úgy saccolta, hogy egy hét. Azt sem tudta, hogy a barátai mekkora veszélyben vannak-e, mi több, élnek-e még egyáltalán. Egyszerre túl sok gondolat járt a fejében, s nem bírta tovább. Kiterült a hideg és koszos földön. Becsukta a szemét.

Nos, elolvastam az összes részt, s nagyon állat! Áhh, rohadtul tetszik!

Emellett megjegyezném, hogy a Tommy Vercettis résznél szemem-szájam elállt, bár az utolsó fejezetben egyből tudtam, hogy Sonny Paige egy szemét áruló lesz! Már az első pillanattól fogva éreztem .

Összevéve, ez egy remek sztori! Csak így tovább!