Na van egy újabb téma egy játékról, amihez elég szép emlékek kötnek!
Mielőtt bővebben kifejteném a véleményemet, röviden csak annyit írnék a játékkal kapcsolatban, hogy egyszerűen zseniális! Az egyik legjobb játéksorozat, amivel valaha játszhattam, szomorú is voltam/vagyok amiatt, hogy meg kellett válnom tőlük.
Én anno a régi Xboxon toltam a trilógiát, majd miután meglett az X360 és eladtam a régi gépet a játékokkal együtt, a gyenge számítógépem miatt sajnos le kellett mondanom arról, hogy tovább játszhassak a PoP-pal.
Tudom, hogy van két új rész is az X360/PS3 konzolokon és PC-n, de meg kell mondanom az őszintét, szerintem a trilógiához képest harmatgyengék. Az egyszerűen Prince of Persia névre keresztelt új, a trilógiától részben független rész nagyon nagy csalódás volt. A grafika elég szégyellnivaló volt szerintem és a játékélmény sem közelítette meg a régi feelinget. Szóval az a rész nemcsak egy ilyen erős trilógia után volt béna, hanem amúgy is több sebből vérzett. A Forgotten Sands már egy fokkal jobb volt, kicsit visszakanyarodott a zseniális őseihez, de azért az sem volt az igazi. A grafika itt már szépnek mondható és a játékmenet is jóval hűbb volt az originalhoz. Amit ebben a részben elcsesztek és ami miatt nem lett szerintem 100%-ig méltó folytatás, az egyértelműen a harcrendszer volt. Hiába tette lehetővé az új motor, hogy egyszerre 20 csontváz meg két nagyobb szörny is az életünkre törjön, a mennyiséget bőven kiütötte az, hogy a harc nevetségesen könnyűre sikeredett. Néha olyan érzésem volt harc közben, mintha a God of War legkönnyebb nehézségi szintjén játszanék, hiába jött egy csomó ellenfél, kb. két gombnyomással kinyírhattam egyszerre akár kettőt is. Amúgy ez a GoW stílusú, "három kardsuhintással elintézem az összes ellenfelet" harcrendszer alapvetően nem rossz, csak már pont hogy nem PoP. A PoP harcrendszere ennél sokkal kidolgozottabb, nehezebb és élvezhetőbb volt a trilógiában. Aztán ha már harcrendszer, a Forgotten Sands enyhén szólva nem bővelkedett változatosabbnál változatosabb főellenségekben. Gyakorlatilag az utsó harc kivételével mindig kijött a föld alól egy nagyobb darab szörny, akit ha használtad a homokszívó tőr helyére bepakolt varázslatokat, párszor még azelőtt kinyírhattál, mielőtt az kimászott volna a föld alól. Szóval a trilógia egyik védjegyévé vált változatosság a főellenségek terén egy nagyon repetitív unalommá vált ebben a részben. Olyan drámaian fordulatos és hátborzongató és akciódús üldözésekről, mint amilyenek a Dahaka ellen voltak a Warrior Within-ben, olyanra meg véletlenül se számítson senki. És a különleges képességeknél sem kell olyan nagyszerű húzásokra számítani, mint amilyenek a 2-ben a maszk és a 3-ban meg a lánc voltak. Ami talán megmentette a Forgotten Sands hangulatát és magát a játékot is, azok talán a platformrészek voltak, amelyek eléggé változatosak és nehezek voltak- néha már frusztrálóan is. Elég nehéz volt némelyiket megoldani, de azok és a különböző, nagyon változatos csapdák azért eléggé felidézték a trilógia szép emlékeit, de a harcrendszer totális elrontása mellett ezek engem sajnos nem tudtak eléggé kárpótolni. Mondjuk a Forgotten Sands érdemel egy kis dicséretet, főleg a sima PoP borzalom után, de azért sajnos ennél a résznél is meglátszott, hogy már az AC az, amire igazán fókuszál a Ubisoft.
.
Utána a Warrior within-t vagy mit már más vezérelt le.