Hát, az RDR Online pont nem arról árulkodik, hogy tanultak a GTA Online hibáiból.dani.szentgali írta: ↑2019. 03. 18. 14:33Na, be kell ismernem először is, hogy tévedtem. Bár tematikáját tekintve -ahogy várható volt- az RDO kísértetiesen hasonlít a GTAO-ra, összességében egyelőre mégis sokkal kevésbé idegesítő, és számomra élvezhetőbb is (főleg, ha van kivel tolni). Az első komolyabb frissítés sokkal játszhatóbbá, élvezhetőbbé tette az egész programot, bár azért az elején ez is nagyon kiábrándító volt, akárcsak a GTAO a kezdetekben, konkrétan két lépést nem tudtál nyugodtan megtenni anélkül, hogy ne kezdtek volna el terrorizálni az elmebeteg játékosok. A frissítés után már jóval élvezhetőbb és jobb az Online, igaz, bosszantó hibák sajnos még sűrűn előfordulnak most is, például a "kedvencem", amikor nem lehet elindítani egy küldetést, mert valami bugból kifolyólag hiába vártam sokat az előző misszió után, így sem engedi elindítani az újabb küldetést. Összességében azonban tényleg vissza kell szívnom, amit mondtam, mert az RDO még a jelenlegi bosszantó hibáival együtt is élvezetes és kifejezetten szórakoztató, ha van kivel játszani. Azt kell mondanom, a Rockstar sokat tanult és rengeteget fejlődött a GTAO hibáiból, ez igaz amúgy a GTAO-ra is, amihez az elmúlt hónapban tértem vissza közel két év kihagyást követően. Szóval tényleg jár a pirospont, annak ellenére, hogy nyilván még így is bőven van hová fejlődni, sok még most is a hiba, baromi drága minden, rengeteg pénzt kell farmolni mindkét játékban, RDO-ba kéne több játékmód, még részletesebb testreszabhatóság, stb. De mindezek mellett mindenképp el kell ismerni a Rockstar fejlődését multiplayer téren. Már csak a hibákat kell mégjobban minimalizálni, és egy-két új bejárható területet hozzáadni mindkét játék multijához, és ezzel ki is lenne javítva minden olyan dolog, amibe bele lehet kötni az RDO-ba és a GTAO-
ba. Bravó, és csak így tovább!![]()
Egyetértek!
Ez a "hitelre fejlődés" ahogy elnevezted elég szar, és szinte teljesen biztos, hogy nem szándékos, hanem egy szaros bug. Mint mondtam, PvP kontentek helyett inkább ezeket a nagy hibákat kellene kijavítani, illetve azokat, amelyek a free roam küldetéseket érintik. Nem mindenkinek van kedve más random játékosokkal egy csapatban a többi random játékos ellen menni egy virtuális faszméregetést, melyen az esetek 90%-ában úgyis csúnyán alul maradunk.Rockstar69 írta: ↑2019. 04. 14. 10:43Szerintem mínuszba azért nem viszi. Én azt tapasztaltam, hogy amikor csináltam valamit, amért XP jár egyből szintet léptem aztán mínuszba volt az XP és azóta az csökken. Tehát gyakorlatilag hitelre fejlődök. Amúgy tényleg elég bosszantóak ezek a hibák. Ráadásul engem még állandóan ki is dobál.
Rockstar69 írta: ↑2019. 04. 26. 21:44Egyébként múltkor egy olyan free roam küldibe futottam bele, ahol kiválasztott a gép egy random játékost és őt kellett megölni. Szegény ember ott horgászott a tóparton én meg öljem meg...