Üdv!
Írtam egy újabb részt! Olvassátok el, ám mostanában nem nagyon fogok írni, valószínűleg, amint megjavítják a gépemet, s végigjátszom a GTA V-öt, újra elkezdem folytatni a Rózsák háborúját, addig is kisebb IRBK részeket fogok publikálni
.
IV. Fejezet: Hazatérés
Miután elhagytuk a palotát az égbolton, megfordult a fejemben, hogy végre-valahára hazatérek, és egy kis időre félreteszem a gondjaimat. Tudtam, hogy el kell felejtenem Vilmos háborúját, így szükségem volt pihenésre. Eközben, megparancsoltam Paarthurnaxnak, hogy vigyen el a tanyámra, ahol a családom tartózkodott, viszont a sárkányom nem akart engedelmeskedni.
- Paarthurnax, szeretném, ha hazavinnél. Menj a Greyfriars sarkánál lévő kúriához. - adtam ki az utasítást hangosan.
- Nem! Nem szabad fecsérelni az időt, hiszen meg kell akadályozni a templomosok tervét! - makacskodott
- Mi? Miről beszél? - dadogtam meglepődve - Milyen terv?
- A Mentorod az Alma erejével szeretné elfoglalni Angliát, de többet nem mondhatok.
- Honnét tudod, hogy volt nekem egy Mentorom? - kérdeztem csodálkozva
- Nem árulhatok el semmit sem! Engem azért küldtek, hogy védelmezzelek.
- Rendben, viszont most vigyél a házamba. - vállat vontam
- Nem! - felelte mérgesen
- Hogyhogy? A védelmezőm vagy, jogod van elvinned biztos helyre! - érveltem drámaian
- Legyen, hazaviszlek, de akkor egy darabig nem fogunk találkozni... - jelentette ki szomorúan
- Tessék? Ezt nem értem? - kérdeztem vissza
- Elmegyek Északra, ott ahol az igazi háború folyik! Ha szükséged lesz rám, én jönni fogok. - regélte búcsúzóul, s letett a uradalmam bejárata elé, ahol az embereim meglepődtek az oltalmazómat látva. Ez idő alatt, Paarthurnax egy gyors mozdulattal felszállt és hamar elhagyta a birtokomat, én pedig beléptem a vasajtón.
Az udvarban nem mindennapi meglepetés várt reám; ugyanis az öcsém, Benjen hazatért az Őrségből. Legalábbis a védelmezőim állították ezt. Nem sokkal ezután, öles léptekkel elvándoroltam az otthonomba, ahol figyelmes lettem a feleségemre, Tessára és a kisfiamra, Eddardra. Buzgó örömmel átöleltem őket; ám egy szempillantás alatt megzavart bennünket Benjen, aki fekete páncélt viselt egy szürke farkasbundával, amely a nyakán díszelgett. Jó érzés volt újra találkozni vele. A hosszú fekete haja boldogsággal töltött el, talán a kisugárzása miatt...
Ezt követően, Tessa lefektette a gyereket, én pedig hosszasan társalogtam Benjennel a vacsora alatt.
- Galmar, szeretnék kérdezni valamit. - vallotta be őszintén
- Igen? - érdeklődtem, miközben beleharaptam a tányéromban lévő csirkecombba.
- Hogyhogy nincs rajtad a segítő címere?
- Vilmos felfüggesztett. - mondtam neki kurtán
- Tessék? - meglepődött
- Jól hallottad, megfosztott a rangomtól, mivel elmenekültem Gerberoyból.
- Elmesélnéd részletesebben?
- Persze. - vártam egy kis időt - Vilmos elküldött engemet és John FitzAlant Gerberoy városába, ahol a franciák garázdálkodtak La Hire vezetésével. Habár, szükség volt az erősítésre; így a Testvéreink is csatlakoztak hozzánk a Mentorommal, Reginald Athertonnal együtt. Miután megérkeztünk az ostromlott helyszínre, üdvözölt engemet John Talbot kapitány, aki apánk egyik jó barátja volt. Kicsit később, Talbot átnyújtott nekem egy készüléket, amelyet az Első Civilizáció készítettet. - regéltem
- Értem. Történt még valami ezután? - informálódott
- Igen, mégpedig Reginald elvette tőlem a készítményt, viszont becsapódott egy ágyúgolyó a szállásunkba, ennek köszönhetően elvettem tőle az Almát, és megtámadtuk La Hire táborát. Eközben, az erődöt már elfoglalták a franciák, s visszaindultam a várba, ahol megadtam magamat, ámde figyelmes lettem Talbotra, akiről kiderült, hogy a Templomos Rend egyik tagja. Teljesen sokkolt a tény, így feléjük rohantam, mindazonáltal hátulról leszúrt egy késsel a mesterem. - fabuláztam szomorúan
- Mi? Elárulta a Rendünket?! - kiáltott fel meghökkenve - És nem haltál meg?
- Ironikus, mert meghaltam, a holttestemet pedig a folyóba dobták, azonban az egyik zsoldos, Beric Dondarrion felélesztett fekete mágia segítségével.
- Te jó ég! Ez megcáfolja a realitást! - tátott szájjal közölte
- Én is így gondol, noha arról is kell tudnod, hogy mi volt ennek a következménye. - nyeltem nagyot - Beric felajánlotta, hogy elenged engemet, de csak akkor, ha visszatérek a családommal az őseink szülőhazájába, Stockholmba.
- Nem fogadtad el az ajánlatot, ugye? - tudakozott
- Nem. Tudtam, hogy nem engedhetem, hogy a templomosok győzzenek; ezért is megpróbált engemet megölni a férfi, de oly nagy erővel, amelytől a kardja lángba lobbant.
- Tüzes kard? Te nem beszélsz igazat! Ez lehetetlenség! - kételkedett
- Mondom, hogy igaz! Nem hazudok, nézd csak meg a sebeket a hátamon, amiket a harc alatt szereztem. - parancsoltam, erre a reakcióra felállt a székéből, és levette az ingemet hátulról. - Most már hiszel nekem?
- Azt hiszem, hogy igen. - válaszolt, s visszaült a helyére. - Folytatod?
- Természetesen. - vettem levegőt - Amint megláttam, hogy mire készül egy erőteljes mozdulattal megdöftem a jobb szemét a rejtett pengémmel, s valószínűleg meghalhatott. Aztán elfutottam, csakhogy a nyomomba eredtek egy vörös páncélt viselő lovagnak az emberei. Harcba szálltam velük, ennek dacára legyőztek, csakugyan egy fehér sárkány megmentette az életemet, és elrepített Vilmoshoz, ahol a király mérgesen ordítozott velem és elvette a titulusomat; ugyanakkor a fejéhez vágtam, hogy Lianna csalódott lenne benne, utána pedig elhagytuk a palotát s hazaérkeztük, de a sárkányomnak el kellett mennie északra. Így hát egyedül léptem be az ajtón.
- Értem. Köszönöm, hogy elmesélted. - mosolygott rám testvérien
- Szívesen.
- Galmar, figyelj rám; szeretném, ha holnap elhajóznánk Beauvaisába, ugyanis John FitzAlan még életben van, ezért is tértem haza, hogy közöljem veled a hírt, hiszen William FitzAlan megbízott engemet, hogy hozzam vissza a bátyját, Johnt a franciáktól. Segítesz?
- Hát nem tudom. Flottáink sincsenek! - méltatlankodtam
- De, vannak. - bólogatott - Kalózok és csempészek, akik segíteni fognak nekünk! Holnap reggel indulunk, s megmentjük a bajtársunkat, rendben?
- Rendben. - örömködtem
- Ennek örülök. - folytatta fáradt hangerővel - Galmar, én most megyek aludni, köszönöm a vacsorát, finom volt. - felállt
- Tessának köszönd. Jó éjt öcskös. - kacsintottam neki
Az estebéd után, fellépcsőztem a szobámba, ahol a nejem már várt reám. Elsimítottam a kezemet a terjedelmesen hosszú fekete haján, és csókot leheltem az ajkára. Ezalatt, elszabadultak a vágyaim, kívántam őt; ennek eredményeként a kezeim az ingére tévedtek és megrántották. A ruha elszakadt, Tessa mellei kibuggyantak, és eltöltöttünk kettesben egy éjszakát.