![nevet :lol:](./images/smilies/icon_lol.gif)
Ismerős a helyzet. XD Tisztára mint nálunk a matekóra. Ha előfordul, hogy rajtam meg még egy-két érettségizni vágyó diákon kívül véletlenül más is csinál házit, akkor is mindig más eredmény jön ki. Mondjuk mindenkinek szar szokott lenni, úgyhogy egyikőnknek sem kell gratulálni a helyes megfejtésért.Kriss X írta:Közben egyik osztálytársam kitette osztálycsoportba, hogy ő hogyan oldotta meg. Nagy valószínűséggel rossz (ő ezt mondta), de legalább kész van és nem adhat egyest. Amúgy akik neki tudtak fogni a számolásnak, mindenkinek más jött ki.
Már sokkal korábban is játszottál 18-as játékokkal, ahogy egyébként rajtad kívül én és még sok más ember is tett.NikitaDragovich írta:Köszönöm szépen a köszöntéseket.Nagyon rendesek vagytok, hogy gondoltatok rám. Köszi még egyszer!
Legalább hivatalosan is játszhatok már 18-as játékokkal.
![]()
Ezzel szerencsére nem tudok vitatkozni.Luszie írta:Jajj, de kis fiatal vagy!
Ugyan már, mégha illegális is lenne....a rend éber őreinek szerintem lenne jobb dolguk, mint GTA-zó 12 éveseket a bíróság elé cibálni.dani.szentgali írta:Persze, tudom én is. Csak hülyeségből mondtam.Amit a PEGI meg az ilyesmi cégek kitalálnak, nyilván csak egy ajánlás. Meg ha törvénybe ütköző lenne, már évekkel ezelőtt a bíróságon kellett volna lennem anyámékkal, akik megengedték és meg is vették annak idején a 18+-os játékokat.
De mivel ilyen nem történt, így nyilván nem törvénybe ütköző dologról beszéltünk, csak gondoltam viccelek én is egyet, ha már Nikita is poénkodik meg úgy tesz, mintha eddig nem játszott volna 18+-os játékokkal.
Igazából a szülinaposnak írtam, de sebaj. Ezek szerint rád is igaz.YUNG $LICK UNIVERSAL írta:Ezzel szerencsére nem tudok vitatkozni.Luszie írta:Jajj, de kis fiatal vagy!Mindenesetre érdekes négy év elébe nézünk, meglátjuk mi sül ki ebből...
America igazából mindig is great volt, csak az amerikai fehér iskolázatlan középosztály nem tud megülni a zsíros seggén.... Na nem mintha Shillary jobb lenne, az egyik barátom mondta, hogy ez a választás kb. olyan, mintha választanod kéne, hogy a leprát vagy a kanyarót kapd el.Luszie írta:Igazából a szülinaposnak írtam, de sebaj. Ezek szerint rád is igaz.YUNG $LICK UNIVERSAL írta:Ezzel szerencsére nem tudok vitatkozni.Luszie írta:Jajj, de kis fiatal vagy!Mindenesetre érdekes négy év elébe nézünk, meglátjuk mi sül ki ebből...
A másik fele meg abszolút igaz.. Kíváncsi vagyok, hogy fog menni ez a "make America great again".. Ezzel csak az a bajom, hogy nem tudom mikor volt great, vagy ha volt, akkor most miért nem az?Na, mindegy...velem van a baj..
Boldog Szülinapot így utólag.NikitaDragovich írta:Köszönöm szépen a köszöntéseket.Nagyon rendesek vagytok, hogy gondoltatok rám. Köszi még egyszer!
Legalább hivatalosan is játszhatok már 18-as játékokkal.
![]()