![mosoly :)](./images/smilies/icon_e_smile.gif)
Aha, akkor mindegyscoobydooesben10fan írta:Ja nem ott, hanem amikor ott irányítod az assassinokat, és az ellenségek elé barikádokat kell tenni és a végén jöne gy faltörő kos, de már sikerültCsak nem tudtam mit kell csinálni.
Igen, ebben van valami. Sokan mondják, hogy Haytham mekkora figura, szerintem sem rossz, de azért az első 3 egész szekvenciát tényleg uncsi volt vele megcsinálni. A fiatal Connorral is unalmasak voltak a küldetések, ez tény. De azért azt is tartsuk szem előtt, hogy az előző részekben nem kellett bemutatniuk a főszereplőket és az előtörténetet, mert azt már az első Eziós rész, az AC2 megtette. És a 3-ban be kellett mutatniuk egy játékban azt, amit régebben három játékban mutattak be, ami azért nem kis feladat.Cseszneki írta:Az első 4 szekvenciát befejeztem a 3ban és hát azt kell mondanom eléggé elrontották az elejét. A Haythamos rész teljesen felesleges és mire eljutunk Connorhoz az ő kezdő küldetései dögunalmasak az előzőek után. Viszont miután elhagyjuk a falut már kezd beindulni a játék
Nekem nincs bajom azzal, hogy Connorral van felvezetés. Az AC2ben pont azt tetszett, hogy egy egyszerű szereplővel kezdtünkdani.szentgali írta:Igen, ebben van valami. Sokan mondják, hogy Haytham mekkora figura, szerintem sem rossz, de azért az első 3 egész szekvenciát tényleg uncsi volt vele megcsinálni. A fiatal Connorral is unalmasak voltak a küldetések, ez tény. De azért azt is tartsuk szem előtt, hogy az előző részekben nem kellett bemutatniuk a főszereplőket és az előtörténetet, mert azt már az első Eziós rész, az AC2 megtette. És a 3-ban be kellett mutatniuk egy játékban azt, amit régebben három játékban mutattak be, ami azért nem kis feladat.Cseszneki írta:Az első 4 szekvenciát befejeztem a 3ban és hát azt kell mondanom eléggé elrontották az elejét. A Haythamos rész teljesen felesleges és mire eljutunk Connorhoz az ő kezdő küldetései dögunalmasak az előzőek után. Viszont miután elhagyjuk a falut már kezd beindulni a játék
Gratulálok, gondolom az utolsó küldetés tetszett nekedscoobydooesben10fan írta:Sikerült végigtolnom a sztorit öt nap alatt.Már csak a mellékküldetések vannak hátra.
Ja, sajnos mindegyik AC-ben végig kell nézniscoobydooesben10fan írta:Nem mert végig kellett nézni a stáblistát. >:(
A Mediterranean Defense-n lehet őket fejleszteni, ahol elküldheted őket más-más helyekre, és ott fejlődnek.scoobydooesben10fan írta:Hogy lehet fejleszteni az assassinjaidat? (azokat akik az assassinok főhadiszállásán vannak a térképben az assassins menüpontban)
Szívesen, ha nem megy valami, akkor szóljscoobydooesben10fan írta:Köszi