GTA V - The Revenge of Maxwell

[Stan98]

már kíváncsi vok hogy folytatod

[Kiscserko]

10. küldetés – Segíts nekem (Help me)

Kezdett kiakadni. Mióta megérkezett a városba, teljesen tönkrement az élete. Ez volt a hetedik nap, az érkezés napjával együtt, amit Los Santosban töltött. El se merte hinni, hogy ennyi dolog történhet egy emberrel egy hét alatt. Jelenleg benne volt a legnagyobb szarban, amit csak elképzelni tudott. Testvérét legfőbb ellensége tartotta magánál, és csak az összes megmaradt vagyonáért akarta átadni. Nem értette, miért kínozta még őt Marvin. Elvette már mindenét, s nem érte be vele. Még többet akart. És itt következett a másik probléma. Halálosan megfenyegette testvérét, s ezt már nem lehetett visszavonni. Sohase voltak jóban, de ellenségek se. Egészen eddig. Tudta, bosszúja teljesítéséért meg akarta ölni, és abban is biztos volt, hogy most már Cataldo is meg akarta őt ölni. Nagy szövetségesek lehettek volna, egy testvérpár, akik elfoglalják egész Los Santost, és boldogan élnek. Kár érte. Nem kételkedett benne, hogy Cataldo, Marvin, vagy akár Marvin egyik bandatagja is szemrebbenés nélkül meg tudta volna őt ölni, ismerte őket. Pontosan tudta, milyen hidegvérűen tennének ennél szörnyűségesebb dolgot is. Egyetlen dologban nem volt biztos. Vajon szemtől szembe, testvérének szemébe nézve, minden egyes együtt eltöltött percre emlékezve, képes lesz-e megölni saját bátyját? Nem tudta megválaszolni. Nem is akarta. Már csupán Marvin halálát kívánta, testvéréjét csak, ha muszáj. Érezte, ahogy megnehezül a szíve, mialatt az élet ezen nagy kérdésein gondolkodott, és egy lépéssel se jutott előrébb, miközben az idő csak tovább száguldott.
Elővette iFruit-ját, és tárcsázott. Rövid kicsöngés után felvette a hívott személy.
- Halló, Howard Howell-t hívta, ki az?
- Helló, Harley vagyok. Szóltál, hogy hívjalak, ha kell valami segítség. Segíts nekem.
- Mi történt?
- Egy fontos cserét kell lefolytatnom holnap délután hatkor a dokkokban. Fontos lenne, hogy ha elszabadulna a pokol, tudnál fedezni sniperrel. És legyél észrevétlen.
- Mégis honnan szerezzek én sniper-t?
- Találd fel magad! Biztos ismersz pár embert, akik be tudnak szerezni neked.
- Végül is van egy jó barátom, July… azaz Jullian… - mondta kis gondolkodás után Howard.
- Remek, részletek nem érdekelnek. Ha tudnál, szerezhetnél egy jó kis autós bombát is tőle. Olyanra lenne szükségem, ami indításra robbantja a járművet. Találkozzunk akkor a dokkoknál egy órával a csere előtt, és hozd a sniper-t meg a bombát.
- Rendben.
Harley letette a telefont. Az éjszakát az F9-ében töltötte, ugyanazon a helyen, ahova még a sztriptíz bárbeli látogatása után tette. A nap első sugarai ismét álmatlanul találtak rá, a sok problémája miatt nem volt képes elaludni. Pár óráig csak ült a kocsijában, és várt gondolkozva. Ezután indított. Rótta az utakat körbe a városon, csak, hogy teljen az idő, és addig se kelljen gondolkodnia. Ránézett az órájára. Már négy óra elmúlt. Úgy döntött, ideje elindulnia. Útközben megállt egy Bean Machine-nél, s magába döntött egy erős kávét. Bár ezt a kávét minőséginek reklámozták, nem is hasonlított a valódi olasz csodára. Ettől kissé felfrissülve folytatta útját. Mire a dokkokba ért, már Howard Howell is ott volt, egyik kezében egy nagy snipert, másikban egy sporttáskát tartott.
Harley kivette az F9-ből a kis aktatáskát, amit még a recepciós nőtől kapott. Benne volt minden megmaradt dollárja. Kihúzta a kocsi kulcsot a helyéről, zsebre tette. Howardot a biztonság kedvéért már most felküldte egy daru tetejére, nehogy meglássák. A sporttáskából elővette a bombát, majd F9-esének aljára szerelte. Élesítette a pokolgépet. Ekkor körülbelül háromnegyed három lehetett. Elindult a víz felé, kiült a mesterséges partra. Hamarosan megjött a társasága is. Lélekben már mindenre felkészült, így nem félt megtenni a lépéseket. Felállt, ránézett az ellenfeleire.
Összesen hat embert látott. Harleyval szemben, középen állt Marvin Robbins, két oldalán két-két ember. Marvin fogta Cataldot. Harley testvére lekötözve, összeverve állt vele szemben, szája le volt ragasztva. Tisztes távolságban maradtak egymástól.
- Helló, Harley! Megvan minden, amit kértem? – kérdezte Marvin tettetett kedvességgel a hangjában.
Maxwell szó nélkül kinyitotta az aktatáskát, és megmutatta azt a kevés pénzt, ami benne volt. Miután visszazárta, elővette az F9-ének kulcsát, és megzörgette.
- Remek. Csúsztasd át a tárgyakat hozzám. – parancsolta Marvin.
Harley engedelmeskedett. Óvatosan az aktatáskára illesztette a kulcsot, és meglökte. A tárgyak ellenfelének lábánál landoltak.
- Tessék! Itt van az a semmirekellő „maffiavezér”! – szólt Marvin undorral a hangjában. A maffiavezér szót különösen gúnyosan mondta.
Robbins erőset lökött Cataldo Petronin, hogy az el tudott támolyogni öccséig. Harley megfogta, és erősen maga mellett tartotta bal kezével. Testvérének összevert arcára nézett, és újra elfogta a tudatlanság érzése. Vajon hogy fog végződni kapcsolatuk? Később azt kívánta, bár ne akarta volna ennyire tudni. A válasz túl gyorsan érkezett.
Harley és Marvin farkasszemet néztek. Fogalma se volt Maxwellnek, hogy hogyan tovább. A szemezést Marvin szakította félbe. Leakasztott az övéről egy walkie-talkie-t. Csupán egy szót szólt bele.
- Jöhettek! – parancsolta Robbins.
Harley-t teljesen meghökkentette ez a mondat. Vajon mit akart üzenni, és kinek? Még ezt végig se gondolta, amikor Marvin már felemelte a kezét. A kezében egy pisztoly volt. Lőtt egyet.
Harley fel se fogta, mi történt. Még élt, és semmije se fájt. A golyó egyértelműen célt tévesztett. Robbins csapata menekülőre fogta. A közelben szirénák szólaltak meg. Túl közelről. Valami mégis megváltozott, hiába nem érzett semmit. Cataldo teste a kezében elnehezedett. Ránézett a bátyjára. Egyértelművé vált a helyzet számára. Ezt a fejen ért lövést senki sem élhette túl. Iszonyatos düh tüze gyúlt lelkében. Elővette Desert Eagle-jét, és ordítva kilőtte az egész tárat. Marvinnak csupán az egyik embere kapott találatot, az se súlyosan. Harley a földhöz vágta kedvelt fegyverét. Eközben egy sniper is szaporán lőtt a magasból, de mind mellé. Ezután a sniper szava elhalkult, már a visszhang se hallatszott, Howard felszívódott.
Harley köré rendőrautók faroltak be, teljesen körülvették őt. A szirénák szava fülsüketítő gyászszimfóniát adtak Cataldonak. Rendőrök vetődtek ki járműveikből, pisztolyaikat Maxwellre fogták. Harley erőtlenül térdre rogyott, fejét lehajtva nézett halott testvérére, aki az ölében feküdt. Szíve összeszorult, lelke megnehezült. Nem akarta a testvérének a halálát, akivel ennyi időt töltött együtt, most mégis meg kellett halnia. Szemét szorította a fájdalom, ám nem engedte meg, hogy akár egyetlen könnycseppet is hullasson. Szomorúan csukta be testvérének üveges tekintete előtt a szemhéjat. Leengedte a holttestet a földre, majd ő is lefeküdt mellé. Üresnek érezte lelkét. Nem volt már senkije. A következő órák, napok, hetek összemosódtak emlékezetében, de két dologra pontosan emlékezett. A lelki fájdalmára, és a boldogító robbanásra.

[Kiscserko]

Ez nem lett a legboldogabb rész, de remélem tetszett nektek. Egyértelműen fordulópont a történetben. A két fő visszatérő motívuma Maxwellnek, az F9 és a Desert Eagle is elveszik, és még más dolgok is történnek.
Köszönöm Jullian (becézve July ) karakterét Hessa-tól. Sok szerepe van a részben
Holnap következik a 11. rész címe, Szerdán pedig a 11. rész. Addig is gyászoljuk meg illően Cataldot

[The Cleansing Fire]

Jó, bár kicsit rövid rész.
Azt veszem észre, hogy (és most tökéletesen a színtiszta véleményemet írom) te is egy olyan írói válságon mész keresztül, mint én: Ötleteid vannak, sőt jó ötleteid, de vagy nincs kedved írni, vagy nem találod az ihletet az íráshoz.
Olvasom az utóbbi részt a történetemből, és pont azt a kicsit nyögvenyelős szenvedést látom rajta, mint a te utóbbi történeteden. Nem tudom, hogy mitől van ez, de meg kell oldani Tartunk valami ötletelő szeánszot, hogy megoldjuk? ha egyikünknek sikerül, akkor a másiknak is sikerülhet, nem?
Illetve szeretném megkérdezni, hogy a garbós pasas szabadon elvihető, vagy várni kell rá?

[Hessa]

Nekem tetszett. Bár tényleg szomorkás rész volt. Viszont azt sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz a vége... Más megoldás nekem sem jutott volna eszembe a két testvér közti problémák "rendezésére"...
Bár Julie (XD) csak említve lett. Gondolom, még segíteni fog a későbbiek során.
Amúgy nem tudom, miért van ez az imént említett írói válság. Én pont hogy a napokban nyertem vissza az íráshoz kellő ihletet és kedvet. Csináljátok azt, amit én. Legyetek mindig egy-két, akár több résszel is előrébb, mint ahogy posztoltok. Így át lehet hidalni a mélypontokat. Én például most 9 résszel tartok előrébb a posztolt résztől.

[Kiscserko]

Hát, én nem érzem magamon az írói válságot. Bár tény, hogy néhány rész elég nyögvenyelős, de azt hiszem, pont most kaptam kedvet. Mindenesetre egy ilyen, általad említett "szánsz", vagy valami hasonló semmiképpen sem jöhet rosszul. Ártani nem árt, és ha valóban érzékelhető az erőltetettség, akkor benne vagyok.

Az olasz garbós pasasra még várni kell, de nem sokat, hét végére már elég sok minden kiderül róla, hogy átadhassak még pár új információt.

Hessa: Örülök, hogy tetszett. Valóban, most nem tartok részekkel előrébb, így megfogadom a tanácsodat.

Nekem még eszembe jutott vagy 8-9 fajta megoldás a problémák rendezésére, a legkedvesebbtől (kibékülnek, együtt boldogan foglalgatnak, ahogy azt le is írtam) egészen a legbrutálisabbig (szemtől szembeni bunyó, végül Harley megfolytja és egy tárat még mérgében beleürít). De egyértelműen ezt találtam a legdrámaibbnak, és a történet szempontjából legjobbnak is. Így tökéletesen arra halad a történet, amerre akarom. Lefelé, és a börtön felé, pénz, fegyver és jármű, meg barátok nélkül. Ez, ahogy már korábban is írtam, a fordulópont.

[NikitaDragovich]

Ez lett a legjobb rész! Nagyon király! Viszont Cataldót nagyon sajnálom, már alig várom, hogy meghaljon ez a szemét Marvin.

[Kiscserko]

10. küldetés – Segíts nekem (Help me)

...A sporttáskából elővette a bombát, majd F9-esének aljára szerelte. Élesítette a pokolgépet...
...Óvatosan az aktatáskára illesztette a kulcsot, és meglökte. A tárgyak ellenfelének lábánál landoltak...
...a boldogító robbanásra.

Ez lett a legjobb rész! Nagyon király! Viszont Cataldót nagyon sajnálom, már alig várom, hogy meghaljon ez a szemét Marvin.

Én ezekre a mondatokra hívnám fel a figyelmed, hátha átsiklottad. Persze nálam minden, amit a történeten kívül mondok, az kétesélyes, így csak a történet következő részei és a saját gondolkodásod alapján ítélj. Mindezek ellenére sejtelmesen felhívom rá a figyelmed

Nem gondoltam, hogy valakinek a legszomorúbb lenne a kedvenc része, mondjuk lehet, hogy ez nem is a legszomorúbb. Szóval, örülök, hogy ilyen jónak találtad! És a folytatás nemsokára jön, addig sajnálhatod szegény Cataldo-t

[The Cleansing Fire]

Kiscserko, nem akartalak megsérteni, de úgy érzem, hogy sokkal több gondolat van a történet mögött, mint amennyit beleírtál. és ez nem olyan gondolat, amit direkt titkolsz, hanem olyannak éreztem, mint amilyenek az enyémek: De jó lenne beleírni, de hogyan?!
A szánsz valójában szeánsz akart lenni
És tényleg még egyszer bocs, lehet, hogy maga a történet tűnik kicsit nyögvenyelősnek, nem íz írásmód. Nem tudom. Lehet félreértettem, de ha segítségre van szükséged, akkor nyugodtan fordulj hozzám (Remélem, hogy én is fordulhatok hozzád, mert nekem viszont biztos van egy ilyen válságom! ).
Majd még beszélünk a problémámról máskor, jó?
És még egyszer bocs.

[Stan98]

ez a rész is jó volt,bár nekem az előző kicsit jobban tetszett de azért jó

[Kiscserko]

Nem kell bocsánatot kérned, már mondtam, hogy minden kritikát szívesen fogadok.
Szeánszot akartam én is írni, csak félrenyomtam

Stan98= Köszönöm

[Kiscserko]

A következő rész amolyan áttekintésstílusban lesz megírva, így aztán egészen más lesz, mint az átlag, bár remélem, így is tetszeni fog nektek. Lesznek új szereplők, és régiek is. Nem lesz a legjobb, de ettől remélem eltekintetek. Itt a cím, és valószínűleg holnap jön a rész=

11. küldetés – Ki kell innen jutnom! (I need to get out of here!)

Szerk.: Ez lesz az a rész, ahol valószínűleg a legtöbbet fogom változtatni a videóban.

[Kiscserko]

11. küldetés – Ki kell innen jutnom innen! (I need to get out of here!)

Az idő Harley számára már csupán egy kitalált fogalom volt. Nem lehetett megfogni, valódi értéke és mértéke se volt. Mit jelent az, hogy nap, hét, hónap? Semmit. A börtönben telik az idő, de sohase ér véget. Emlékezetében már összefolytak a történések. Nem tudta, mennyi ideje lehetett benn. Csak pár hete? Vagy már lehet, hogy nem is 2014 van? Akár éveket is eltölthetett bent, észre sem vette. Csak egyet tudott. Harcának vége van, pihenhet. Fülébe beköltözött a robbanás hangja, mely végzett ellenfelével, Marvin Robbinsal, ám ezt nem bánta. Aznap este aludt. Ez rengeteget jelentett számára, miután annyit virrasztott.
Gyors tárgyalása volt. Minden ellene szólt. Egy üres Desert Eagle, melyet ujjlenyomatalai tarkítottak. Egy halott. Kevés vér, melyet Marvin egyik embere hagyott el. Egy felrobbantott F9, benne és körülette rengeteg felismerhetetlen hulla. Egy besúgó, akit nem találtak meg, de pontos információkkal rendelkezett. Ez pontosan tudta, hogy Marvin volt. Ezek fejébe egyedül őt találták élve a helyszínen. Több, mint tíz évet kapott, de nem bánta volna azt se, ha többet kap, amíg Marvin halott.
Tudta, ha itt akar még éveken keresztül élni, nem teheti egyedül. Szövetségesekre volt szüksége, még a börtönben is. Gyakorlatiasan választott. Kiválasztotta a legerősebbnek és legdominánsabbnak kinéző embert, s napokon keresztül észrevétel nélkül követte, megfigyelte. Az alany tökéletesnek tűnt. Sokat próbált embernek nézett ki, erősnek, és remekül bunyózott. Minden bizonnyal a lőfegyverekhez is értett. Ugyanakkor nem a szokásos izomagyat látta benne Harley, hanem inkább egy olyan embert, aki azért tudott idáig eljutni, mert az eszét használta. Valószínűleg Harleyval hasonlóan ő is elkövetett egy kis hibát, ami miatt most itt van. Egyik délután a börtön udvarán úgy döntött, eleget tud ahhoz, hogy tudja, jó embert nézett ki. Megszólította a nagydarab néger férfit.
- Jó napot kívánok! A nevem Harley Maxwell. És a magáé? – ezzel kezet nyújtott a kiszemeltének.
- Mit akarsz, k*cs*g? – szólt vissza mély hangon.
- Ejnye, milyen beszéd ez? Tudja, ez a börtön egy veszélyes hely. Kivéve, ha van valaki, akivel együtt végigküzdi a nehéz utat. Gondoltam, leküzdhetnénk az élet nehézségeit szövetségre lépve. Kezdve talán azzal, hogy bemutatkozik nekem.
- A nevem Ralph Hodges – Ralph megrázta Harley kezét. Maxwell elégedetten konstatálta, hogy megfigyelései igaznak bizonyultak, ez az ember valóban használja az eszét, és még egy kis illemet is tanult.
A viszonylag nehézkes kezdés után gyorsan összebarátkoztak. Ralph társával együtt lövöldözött a helyi zsidó banda ellen, mikor elkapták. Társa megszökött, így egyedül vonult börtönbe. Ezután kigyúrta magát, és így tudott érvényesülni ezen a szörnyű helyen. Ralph se számította az időt, ám becslése szerint ő már kettő-három éve is bent lehetett. Az elkövetkezendő hetekben gyakran bunyóztak együtt, tökéletes párost alkottak a harctéren. Egy pillanat alatt elérték, hogy a többi rab tisztelje őket. Harley abban se tévedett, hogy Ralph remekül tud lőni. Bár a saját szemével még nem látta, de Hodges állítása szerint páratlan technikája van lövöldözés terén.
Mindezek ellenére az idő tovább telt. Lehet, hogy már Ralph megismerésének másnapján, de lehet, hogy pár hónappal később, Harleynak látogatója érkezett. Nagyon meglepődött ezen, hiszen nem volt már senkije, aki meglátogathatta. Mikor meglátta a látogatót, Howard Howell-t, örült neki, hogy ő legalább még életben van, sértetlenül. Egy kevés információt kapott a külvilág történéséről, és megérezte a szabadság illatát Howardon. Megbeszélték, hogy kéthetente meglátogatja Harleyt, hogy legyen társa. Így már tudta az időt mérni. Méghozzá látogatásokban.
Az idő csak telt, és telt. Maxwell kezdte egyre rosszabbul érezni magát a börtönben. Minden egyes látogatással jobban vágyódni kezdett a külvilág felé. Végül elhatározta magát. El kell szöknie erről a helyről.
Három látogatással később Harley valamire felfigyelt. Valamikor egy új rab érkezett, aki eléggé kitűnt a tömegből. Mindig egyedül ült, és öregebb is volt az átlagnál, mégis mindenki tisztelettel nézett rá. Mikor Ralphfal kint voltak az udvaron, rákérdezett.
- Ki az az öreg ott?
- Ő? Jack. Teljes nevén Theodor Jack Grant, de ő magát csak a Tábornoknak hívatja. És ezt kapd ki! Eredetileg politikusnak készült!
- Nagy különbség van a politikus és a rab között. Mit követett el? – lepődött meg Harley.
- Ködös részletek borítják az ürgét. Már ötvenkét éves, így volt ideje eltüntetnie minden bizonyítékot. Elvileg valahogyan belekeveredett egy tanúvédelmi programba, ahol véletlenül megölte a támadóját. Ezután rájött, hogy nem szeret elbújni, inkább harcol. Állítólag saját magát képezte tovább. Zsoldos és adóbehajtó volt, míg meg nem alapította a saját bandáját. A nevüket nem tudom, de azt igen, hogy már nem állandóan a bandát vezeti, hanem csak néha beugrik segíteni nekik. Egyik ilyen alkalommal kapták el a zsaruk.
- Szép élettörténet. Te aztán jó sokat tudsz róla.
- Szerinted csak neked tűnt fel, hogy milyen furcsa? Bár nem barátkozik mindenkivel itt, szerintem jó segítség lehet nekünk.
- Egyetértek. Mást nem tudsz?
- Nem, ennyi volt.
- Rendben.
A következő pár látogatásnyi időtartamot a külvilág utáni vágyódással, és a Tábornok megismerésével töltötte. Az egyik látogatáskor már csak egyetlen gondolat járt az eszében. Megszökni!
- Helló, örülök, hogy újra itt vagy! – köszöntötte Harley barátját, Howardot, majd közelebb hajolt hozzá, suttogásra vette hangját – Ki kell jutnom innen!
- Tudom. De mégis hogyan tervezed?
- Hmm… Ez egy jó kérdés… Van az a barátod, July. Beszerezhetne még egy csomó robbanóanyagot, és fegyvert.
- Be tud szerezni, de mégis mi szükséged lesz neked rá? Van valami ötleted, vagy csupán tűzijátékot tervezel?
- A terv a következő…
Teltek, múltak a napok, és senki nem vett észre semmit. Harley, Ralph és a Tábornok napról napra egyeztettek, és mire eljött a következő látogatás, minden készen állt. Harley kitette a kis asztalra tálcáját, megpakolva moslékkal. Ebédidő volt. Az ebédlőben sorban álltak az asztalok, körülöttük zsúfoltan ültek a rabok. A terem falai mellett kék ruhás börtönőrök álltak, szigorúan jártatták szemüket körbe a termen. Öveikről gumibot és sokkoló lógott le. Ralph és Harley egy asztalhoz ültek, egymással szemben, a Tábornok messzebb foglalt helyet. Hirtelen Ralph mérgességtől eltorzult arccal ordítani kezdett Harleyval.
- Mit képzelsz magadról?! Komolyan azt hiszed, hogy le tudnál győzni engem?! Gyere! Állj fel, és le is rendezhetjük! – pattant fel az asztal mellől Ralph.
- Hát, ha ezt akarod, akkor tessék! – Harley is felállt. Hosszan szembenéztek, majd megkerülték az asztalt, és elindultak egymás felé.
Ekkor rohant feléjük a Tábornok, és szétválasztotta őket.
- Ugyan már, fiúk! Ezt meglehet máshogy is oldani! – szidta le őket.
- Igazad van! – adott igazat Harley az öregnek. Ebben a pillanatban felkapta tálcáját, és hozzávágta a Tábornokhoz.
Az öreg erre teljesen kiborult. Erőteljesen tarkón ütötte Harleyt, úgy, hogy neki a feje az asztalon koppant, majd elterült a földön. Ezt Ralph nem hagyta annyiban, gyomorszájon vágta Jacket. Erre már az őrök is felfigyeltek. A többi rab hangos kiáltozásaival kísérve futottak a verekedők felé, elővették sokkolóikat. Eközben Harley is megpróbált feltápászkodni. A börtönőrök odaértek, és a kis csapat tagjainak kezeit hátrafogták. Ők csupán erre vártak. Mindhárman szinte egyszerre fejeltek hátra, aminek a hatására az őrök földet értek. Ekkor mindenfelől előjöttek a felvigyázók, de már a rabok se hagyták magukat. Mindenki tolongott, ütések csattantak, emberfejek koppantak, sokkolók hangja csapott a levegőbe. Egy pillanat alatt elszabadult a pokol. Harley egyenlőre még elégedett volt, a terv eddig működött. Elkezdte végigverekedni magát a tömegen, minél messzebb próbált kerülni a börtön falától. Csak reménykedni tudott, hogy társai is így tesznek. A tömegben nem bírta megállapítani, ki kicsoda. Itt mindenki ellenfélnek számított, így aztán kérdezés nélkül ütött. Hatásosnak tűnt a technikája. Útja közben meglátta, hogy az ebédlőt és a folyosókat elválasztó rács kinyílt, valószínűleg azon próbáltak bejönni az őrök, és nem volt idejük visszazárni. Ez feltétlenül jót jelentett, és hozzátartozott a tervhez. Így a börtönlázadás elterjedhetett az ebédlőn kívül is. Egyszer csak egy öklöt látott a feje felé közeledni. Egy pillanat múlva már közelebbről vizsgálhatta a kezet, ám fordított időt a talaj nézegetésére is. Állkapcsába érte az ütés. Forgott vele a szoba. Fejében elterjedt a fájdalom, kezét az állára szorította. Ekkor valaki erőteljesen belerúgott az oldalába. Nem sokkal később valaki más pedig átesett rajta. Ebben a pillanatban nem érezte magát túl boldognak. Eszébe jutott, hogy nem feküdhet itt sokáig, hamar halálra taposhatják. Bár gyengének érezte magát, nehezen mégis fel tudott tápászkodni. Ekkor füléhez kapott. Iszonyatos fájdalom érte fülét, úgy érezte, mintha fel akarna robbanni a feje. Hatalmas robaj zavarta meg. Nem hallott semmi mást, csupán a szörnyűséges robajlást. A feje felett égő emberek repültek el. Némelyiküknek hiányzott pár végtagja. Harley kezét egy kis betondarab találta el. Fájdalmában csupán ordítani tudott, de ezt nem hallotta. Egy másik rab Harleynak esett. Maxwellt ebben a pillanatban érte el a lökéshullám. Bőrét égette a meleg levegő. Egy pillanattal később ismét a földön találta magát, de pár méterrel arrébb. Sötétség borította el.
A következő, amire emlékezett, az az a pillanat volt, amikor a sötétség megszűnt. Szemét bántotta a fény, bár csak pár percet lehetett nélküle. Elnézett maga mellé. Ami eltakarta előle a napot, az egy rab hullája volt, akit valószínűleg valaki most tolt le róla. Nem lehetett túl szép halála a börtöntölteléknek. Arcának fele leégett, pólóját még mindig lángok borították. Bőrét mindenhol különböző sérülések tarkították, miket valószínűleg a mindenfelé hulló törmelék okozott.
Harley ekkor köhögésben tört ki. Torkát bántotta a levegőben szálló por.
- Mielőtt megfulladnál, tessék, ennek talán még hasznát veszed. – szólt egy ismerős hang.
Valami nehéz landolt Harley mellkasán. Ránézett. Egy MP5 volt az. Megmarkolta a fegyvert, és felkelt. Ránézett társára, Howardra.
- Kösz a támogatást! – nevetett Harley. – Az autónál találkozunk!
Maxwellnek csak ekkor jutott ideje megnézni a termet. Az ebédlő szomorú látványt nyújtott. A robbanás teljesen tönkretette a helyet. A vastag falon hatalmas lyuk tátongott, melynek túloldalán állt az öreg Emperor. A terv szerint ebből a kocsiból osztogatta Howard az MP5-öket a raboknak. Mindenfelé égett és csonkolt hullák hevertek egymás hegyén-hátán. Pár eldőlt asztal fedezékében még harcoltak az őrök és a rabok, de a börtöntöltelékek nagy része már megszökött. A látótávolságot csökkentette a sok por.
Úgy érezte, ideje lenne elindulnia. A falon tátongó lyuk felé vezető útján csupán egy őr próbálta megállítani sokkolójával, de egy sorozat fél méterről az MP5-el rámutatta, hogy nem jó ötlet. Átlépett néhány hullát, majd megállt Howard mellett. Hangosat füttyentett, mire Ralph és a Tábornok Harleyhoz sietett.
- Szép munka! Szívesen élvezném még a partit, de kezdek megéhezni. Megéhezni a szabadságra. Velem tartotok? – kérdezte, mire Ralph, a Tábornok és Howard egyetértően éljeneztek – Hát akkor be a kocsiba!
Howard indított. Otthagyták a helyet, mely négyük közül hármuknak az elmúlt időben rengeteg gondot jelentett.

[Kiscserko]

Szóval, itt van ez a 11. rész. Kinek tetszett a stílusa, valamint, maga a rész a többihez képest? Valószínűleg nem lesz több ilyen hosszú időszakot átölelő rész, így akinek nem tetszett (mint nekem), annak nem kell sajnálkoznia, ez egy kivétel.
Köszönöm Theodor Jack Grant "Tábornok" karakterét NoxiusEnterprise-tól! Ahogy megszokhattátok a következő részekben is várhatóak új karakterek. Eddig az olvasóim közül erről a karakterről tudunk a legtöbbet.
Következő rész címe holnap, maga az epizód pedig pénteken várható!
Péntek délután: 12. epizód!

[The Cleansing Fire]

A Tábornok nagyon kemény még mindig Gratulálok, remek, és hosszú rész lett!