Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

[NikitaDragovich]

Köszi. Nagyon boldog vagyok, hogy elolvastad, és annak is örülök, hogy tetszett a rész.
Bizony, a vége durva lett. Tudtam, hogy tetszeni fog neked.
Emellett hogy tetszett a leforrázós jelenet és György hajáról íródott szöveg?

[Arminho]

Hát, mit ne mondjak, jó lett! Jót röhögtem György haján!

[NikitaDragovich]

Üdv, Testvériség!
Megírtam a következő részt. Sajnos nem lett nagyon hosszú, ugyanakkor szerintem jóra sikeredett.
Emellett holnap érkezni fog egy mellékfejezet, amit németországi utazásom során írtam meg egy picike füzetben.
Jó olvasást!

19. Fejezet: A hazugság első lágy érintései
– Felébredt! Michael, felébredt! – kiáltott fel Amanda. Ott feküdtem az ágyamban erőtlenül. Nagyon gyengének és kimerültnek éreztem magam. Annyira fájt az orrom, hogy ordítani tudtam volna. Amint hozzáértem orromhoz, meglepődve tapasztaltam, hogy be volt kötszerezve.
– Róbert, hála az égnek! Hogy érzed magad? – kérdezte Michael aggódóan.
– Mi történt? Michael, hogy kerültem ide? És miért van bekötözve az orrom?
– Miután megtisztítottuk a hotelt, lementél megmenteni Lizát.
– Igen, eddig még emlékszem. Mi történt utána?
– Liza azt mondta, hogy találkoztál egy Reyks nevű alakkal, aki orrba vágott téged, és te elvesztetted az eszméletedet. Szerencsére György időben érkezett, és megölte a támadódat, majd Lizával együtt felcipeltek az ágyadba – mesélte Michael. Abban a pillanatban azonnal beugrott, hogy mi történt valójában. A bennem lévő méregtől ordítottam egy nagyot.
– HAZUGSÁG! HAZUGSÁG! – ordítottam teljes erőmből. Amanda és Michael megrémültek tőlem.
– Róbert, nyugodj meg, kérlek! – Michael gyengéden simogatta az arcomat, hogy megnyugodjak.
– Hazudtak neked, Michael! Mindketten mocskos hazugok! GYŰLÖLÖM ŐKET!
– Róbert, mondd akkor el, hogy hogy történt valójában. Csak kérlek, ne kiabálj, mert nem tesz jót az állapotodnak.
– Rendben, elmondom – sóhajtottam. – Úgy történt valójában, hogy elmentem megmenteni Lizát. Ez a rohadék Reyks meg akarta őt erőszakolni, de én szerencsére megmentettem Liza életét. Ekkor azonban megjelent Gyuri, aki fellökött engem és odarohant Lizához. Ezek a szemetek csókolózni akartak, de én megállítottam őket. Liza erre mérges lett rám, én pedig megpróbáltam megpofozni őt, mikor ez a seggfej páva orrba vágott. Kiterültem a földre, és mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet, láttam, ahogyan ezek a faszok smárolnak egymással! Tudod, milyen érzés volt ez nekem? A nő, aki babát vár tőlem, megcsalt egy ilyen féreggel! POKOLBA VELÜK!
– Hihetetlen. Nem tudom elhinni, hogy a keresztlányom ilyenre lenne képes! – csodálkozott Amanda.
– Higgye el, hogy így történt minden, Amanda! A maga keresztlánya egy kibaszott nagy ribanc!
– Róbert, biztos vagy benne, hogy így történt? – Michael hangja most sokkal komolyabb lett.
– Igen, így történt, Michael! Higgyél nekem! Tudod jól, hogy sohasem szoktam hazudni!
– Jó, hiszek neked. De akkor most mi legyen Györggyel és Lizával?
– Hívd ide őket, beszédem van velük! – követeltem mérgesen.
– Kérlek, legalább Lizát ne bántsd! Biztosan elcsábult egy kicsit, mert még nagyon fiatal! Kérlek, Róbert, ne bántsd őt! – könyörgött Amanda.
– De, bántani fogom, mert ő is egy ugyanolyan mocskos k**va, mint a többi lány! Szégyellem magam, hogy képes voltam lefeküdni egy ilyen szajhával!
– Róbert, ezt nem teheted! Ő a gyereked anyja! Babát vár! – jajgatott tovább a nő.
– Nem érdekel! Azonnal hívjátok őket ide, különben én fogok értük menni, de azt garantálom, hogy akkor fájni fog nekik!
– Rendben, idehívom őket. – Michael felállt és megindult az ajtó felé, azonban a felesége megállította.
– Michael, ezt nem teheted! Bántani fogja a lányt! Gondolkozz!
– Igaza van Róbertnek! A keresztlányunk egy k**va! Terhesen megcsalja a barátját egy olyan féreggel, mint Gyuri! Bocs, de én ezt nem bírom elviselni. Tökéletesen egyetértek Róberttel. Idehozom őket. – Michael kilépett a szobámból, azonban Amanda szólt hozzám még egy-két szót mérgesen.
– Ha bármi baja esik a lánynak vagy a babának, neked véged! Fel foglak jelenteni, megértetted?
– Jól van, most pedig takarodjon innét! Magának nem kell bent lennie! Nyugodtan menjen, azt nézze a Szulimánt vagy a Nappal-Éjjel Wintershore-t.
– Rohadj meg a pokolban, te szégyentelen! Liza jól tette, hogy megcsalt téged! – Amanda leköpött, majd könnyekkel küszködve kirohant a konyhába.
– Ez kellemes volt... – Megtöröltem az arcomat a takaróval. – Michael, hol vagytok már? Hozd ide őket!
– Róbert, rossz hírem van. – Michael egyedül visszajött a szobámba. – Liza és György nincsenek itt. Jimmy szerint Liza elment vásárolni Traceyvel, György pedig sétálni ment valahová.
– Hogy mi?! Hát ezt nem hiszem el! Picsába! – Annyira ideges voltam, hogy felkeltem az ágyamból, és gyorsan visszahúztam a ruháimat.
– Róbert, most mit csinálsz?
– Megkeresem őket!
– Elment az eszed? Nézz magadra! Nagyon rosszul nézel ki! – lamentált idegesen.
– Nem lesz semmi bajom, nyugi. Csak egy kicsit fáj az orrom, de nem komoly.
– Róbert, az orvos azt mondta, hogy pihenned kell. Szerencséd, hogy nem tört el.
– Leszarom, hogy mit mondott az orvos. Elmegyek, és megkeresem ezeket a rohadékokat! – makacskodtam, azonban Michael visszatartott.
– Nézd, megkeresheted őket, de előtte beszélnünk kell néhány dologról. Nagyon fontos.
– Nem, most nincs kedvem beszélgetni, bocs.
– Róbert, nagyon fontos, hidd el! Amíg te eszméletlen voltál, történtek dolgok, amikről tudnod kéne.
– Jól van, mit bánom én. Beszélhetünk. – Vállat vontam.
– Menjünk ki a nappaliba, ott kényelmesebb. – Azzal pedig mindketten kimentünk a nappaliba, és leültünk egy kényelmes kanapéra.
– Na, miről akarsz beszélni, Michael?
– Először is, sajnálom a történteket. A keresztlányom nevében is elnézést kérek tőled. Elhiszem, hogy most ideges vagy. Tökéletesen megértelek.
– Mindegy, engem nem érdekel. Gyurit ezért meg fogom ölni hamarosan! Kibékültem vele, erre ez a seggfej majdnem eltörte az orromat, és lesmárolta a csajomat! Utálom! – mérgelődtem.
– Igazad van, Gyuri tényleg egy rohadék gyerek. Kitörte a fogaidat, majdnem eltörte az orrodat és még Lizát is lesmárolta. Gusztustalan!
– Látod, én már a legelejétől fogva mondtam, hogy Gyuri egy seggfej, aki mindent tönkretesz. Tönkretette a gimnáziumos éveimet, és most az életemet is tönkre akarja tenni ez a f*sz! Teljes szívemből gyűlölöm őt!
– Megértelek. Én is gyűlölném őt a helyedben. – Michael megrázta a fejét. – De mielőtt bármit is tennél Gyurival, kérlek, Lizát ne bántsd! Liza a keresztlányom, és babát vár. Kérlek, ne üsd meg őt!
– Nem fogom, pedig rohadtul megérdemelné. Helyette kiabálok vele, és ennyi.
– Megpróbálsz vele kibékülni?
– Ezek után szerinted képes lennék megbocsátani neki? Kell még egy kis idő. Várnom kell pár napot vagy hetet, hogy meg tudjak bocsátani neki. De csakis a baba miatt akarok kibékülni vele, mert egy gyereknek apára és anyára van szüksége. Nem hagyhatom, hogy a gyerekem apa nélkül nőjön fel!
– Legalább gondolsz a gyerekedre, ezt becsülöm benned. Biztosan jó apa leszel – kacsintott.
– Hidd el, nem szeretnék ilyen fiatalon apa lenni, de ha már így hozta a sors, akkor kénytelen leszek felnevelni a gyerekemet – vártam egy kicsit, majd témát váltottam. – Na, térjünk az eredeti tárgyra, ha nem baj. Most nincs kedvem erről beszélni. Mondd el gyorsan azokat a nagy dolgokat, amikről tudnom kell.
– Szóval, beszéltem telefonon Lesterrel, miközben te eszméletlen voltál. Elmondtam neki a történteket, és arra a következtetésre jutottunk, hogy átmegyünk egy másik hotelbe, mert Martin emberei és szövetségesei újból megtámadhatnak minket. Pár órán belül áthelyeznek bennünket az Elliot Hotelbe, ahol Lester embereinek a védelmét fogjuk élvezni. Tehát nem kell aggódnunk amiatt, hogy újból megtámadnának, mert Lester emberei megvédenek bennünket.
– Értem. Szerintem is jó ötlet az áthelyezés. A Benedict Hotelnek már amúgy is annyi. A lakosok és a személyzet nagy részét megölték, szóval nincs értelme itt maradnotok.
– Ha gondolod, nyugodtan eljöhetsz majd az új hotelünkbe – ajánlotta fel vidáman.
– Ja, majd meglátogatlak benneteket, de ha nem baj, akkor inkább az új házamban szeretnék lakni. Jobban szeretem az egyedüllétet.
– Persze, megértem.
– Michael, mi lett Trevorral? – kérdeztem kíváncsian.
– Trevor kórházban van Patriciával együtt.
– És Franklin? Ő hol van?
– Franklin pedig elment intézkedni az új hotellel kapcsolatban.
– Ja, értem. Mindegy, csak ennyit akartam tudni.
– Egyébként ajánlom neked, hogy óvatosabb és figyelmesebb legyél, ha egyedül járkálsz az utcán. Martin emberei mindenhol ott vannak, szóval légy óvatos! – figyelmeztetett aggódva.
– Nyugi, tudok én vigyázni magamra. Nem kell féltened.
– Tessék, ezt tedd el a biztonság kedvéért. – Michael egy pisztolyt nyomott a kezembe.
– Köszi, ez még jól jöhet. Elteszem.
– De ha lehet, ne Gyuri ellen használd, oké? Ne öld még meg őt – mondta vigyorogva.
– Nyugi, nem fogom még megölni azt a seggfejt. Most van fontosabb dolgom is, minthogy azzal a rohadékkal foglalkozzak.
– Például ma délután mennünk kell Lesterhez a rablás előkészületei miatt, emlékszel?
– Basszus, tényleg. El is felejtettem. Kösz, hogy emlékeztetsz. Hányra is kell mennünk?
– Délután kettőre. Most van dél.
– Jesszusom, már ennyi az idő? Jó sokáig voltam eszméletlen – lepődtem meg tátott szájjal.
– Hát igen, még egy orvost is kihívtunk hozzád. Ő tette rá az orrodra a kötést. Még szerencse, hogy nem lett komolyabb bajod. Nagyon aggódtunk miattad, Robi.
– Köszönöm ezt a nagy törődést, Michael. – Megveregettem a vállait. – Nagyon sokat jelent, hogy ennyire foglalkozol velem.
– Persze, hiszen olyan, mintha a fiam lennél.
– Tudom, Michael, tudom... – motyogtam a boldogságtól. Egy kicsit jobb lett a hangulatom. – De ha most megbocsátasz, elmegyek ebédelni egy kajáldába, mert nagyon éhes vagyok.
– Rendben, menjél csak nyugodtan, de kettőre mindenképpen érj vissza. Szóltam a többieknek is, hogy kettőre legyenek itt, mert indulunk Lesterhez. Ha esetleg találkozol azzal a seggfej Gyurival, emlékeztesd rá, hogy jöjjön Lesterhez.
– Oké, meglesz. Akkor majd jövök. Szia, Michael. – Felálltam a kanapéból, utána pedig távoztam a lakosztályból.

Miközben a szobák közötti hosszú folyósokon sétálgattam, elkapott a rosszullét. Ennek oka valószínűleg a földön heverő holttestek és a körülöttük lévő vértócsa lehetett. Szerencsére a hotel területének a nagy részét már megtisztították a mentősök. Rengeteg mentőssel találkoztam útközben, akik a hullákat cipelték és a sérülteket gyógyítgatták. Sőt, a kijáratnál láthattam rendőröket és tűzoltókat is. Néhányukkal váltottam egy-két szót, de aztán hamar otthagytam őket, hogy végezzék a dolgukat.

Miután elhagytam a hotelt, összefutottam Gyurival, aki épp egymagában sétálgatott. Amint megláttam őt, ideges lettem. Gyuri remegni és izzadni kezdett a látványomtól. Furdalta őt a lelkiismerete. Tudta, hogy hamarosan behajtom rajta a tartozásomat. Percekig nem szóltunk egymáshoz, de végül megszólítottam.

– Szevasz, drága barátom. Mi újság veled? Hogy telt a napod? – kérdezősködtem gúnyosan. Gyuri látta rajtam, hogy gúnyolódom rajta.
– Szia, Robi – felelte halkan. Nagyon félősnek tűnt első ránézésre. – Jól vagyok, és te? Hogy van az orrod? Hallottam, hogy az a Reyks orrba vágott téged.
– Igen, orrba vágott engem... és lesmárolta a csajomat. Csak egy kicsit furcsa nekem, hogy ezt az illetőt nem Reyksnek hívták.
– Hogy hívták? Ki volt az?
– Jaj, ne játszd az ártatlant, te idióta! Tudok mindenről, te f*sz! Azt hitted, hogy csókolózhatsz a csajommal, aki terhes tőlem? Ennyire fogyatékos vagy?! – üvöltöttem, miközben azon gondolkodtam, hogy agyonverjem-e.
– Robi, kérlek, ne haragudj rám... én nem akartam...!
– Te szerencsétlen, neked ott van Flóra. Mi a francért kellett elvenned tőlem Lizát, ha? Mi értelme volt?
– Nem tudom! Liza nagyon gyönyörű... és... és... azt hiszem, szeretem őt! Szerelmes vagyok Lizába, mert ő sokkal szebb, mint Flóra vagy Annabella! Ugye megérted? – magyarázkodott dadogva.
– IDIÓTA! Liza az enyém, értsd már meg! Terhes tőlem! Felfogtad?!
– Nem érdekel! El fogom venni őt feleségül és felnevelem a gyerekedet, akit a sajátomként fogok szeretni.
– Mi van?! – Annyira eluralkodott rajtam a harag, hogy hasba vágtam Gyurit, aki rögtön összeesett. – Mit képzelsz magadról? Mindjárt megöllek itt helyben! Maradj távol Lizától, különben megöllek, megértetted? Örülj, hogy nem verlek agyon, te f*sz! Kiütötted a fogaimat, majdnem eltörted az orromat és csókolóztál a csajommal! Szégyelld magad, te rohadék! Ajánlom, hogy maradj tőlem és Lizától távol! Ha továbbra is zaklatni mered Lizát, megöllek!
– Baszódjál meg! Gyűlöllek, seggfej! – köpte oda a szavakat, ahogyan megpróbált feltápászkodni.
– Hallottad, amit az előbb mondtam? Hagyd békén Lizát, különben kitaposom a beledet, te mocskos páva!
– Jól van, békén hagyom, csak takarodj innen!
– Nyugodj meg, nincs kedvem ahhoz, hogy tovább szívjam veled a levegőt. Ég veled, te gyökér! – Épp indultam volna, ugyanakkor eszembe jutott egy fontos dolog. – Még valami, Michael üzeni, hogy kettőre menjél Lesterhez a rablás miatt.
– Jól van, nem érdekel. Takarodj már innét! – dörmögte morcosan.
– k**va anyád! – Azzal pedig végleg otthagytam, és egy a közelben lévő kínai étterem felé vettem az irányt.

[Arminho]

Hmm, e' má'n igen! Tetszett ez a rész, és várom már a rablásokat! Apropó, rablások! Hamarosan küldök p.ü.-ben egy ötletet a rablásokhoz. Emellett kíváncsi leszek, hogy mi lesz most Lizával, illetve Györggyel.

[Gonzales]

nagyon jó!! mivel mondtátok, hogy olvasam el és kicsit tanuljak belőle, meg is tettem szóval majd hamarosan jön a következő rész a Bandita Élet-ben amiben majd kiderül mi történt Thomasal és Johnnyval a bulizás során

[NikitaDragovich]

Arminho: Ó, köszönöm! Ez most jólesett! Emellett már nagyon várom a mostani ötletedet! Sőt, múltkor is küldtél nekem kettőt, melyeket fel fogok használni. Hogy mi lesz velük? Az titok. Viszont annyit ígérek, hogy meglepő fordulatok jönnek majd.

Franklin465: Ejha, meglepett, hogy te is elolvastad, Franklin! És örülök, hogy tetszett.
Már várom a sztorid folytatását!

Ettől eltekintve előre is elnézést kérek a dupla hozzászólásért, ugyanis rögvest eme komment után kiteszem a folytatást, mely egy kisebb mellékfejezet lesz egy új karakterrel kiegészítve!

[Gonzales]

majd aztán jön csak most nincs időm mert kell tanulni minap is irtunk egy olyan felmérőt amire semmi szükség sem volt....
Amugy észrevettem, hogy Robert személyiségét, életét kicsit kevered a tiéddel. Azt, hogy mész Németországba az biztos, hogy keverted, és ha a lánnyal való ügyet is akkor sajnálom

[NikitaDragovich]

Franklin465: Persze, megértem. Tudok várni. Igen, mivel amiket Róbert említ visszaemlékezésként, azoknak a 60%-a általában megtörtént velem. Sajnos az is valós esemény, amit arról a lányról írtam, és még a Gyuris is igaz. (Pár hete játszódtak le eme szörnyű esetek.) Bár szokták mondani, hogy a jó történeteket a valóság ihleti. Ennek fényében folyton-folyvást a való életből építkezem, ezért is van annyi ötletem.

No, akkor következzék ez a rövidke mellékfejezet.

1. Mellékfejezet: Dem Deutsche Volke
– Helló, Raleigh. Itt vagy? Beszélnünk kell – szóltam bele a telefonomba, miközben sétáltam a kínai étterem felé.
– Helló, Robi. Hát te? Hogy vagy, haver? Örülök, hogy felhívtál. Miről szeretnél beszélni? – kérdezősködött vidáman.
– Meg fogom ölni! Meg fogom ölni ezt a rohadékot!
– Kit fogsz megölni? Történt valami? – Raleigh hangja meglepődöttséggel keveredett. Egyből kiszúrta, hogy történt velem valami.
– Igen, történt. Ez az idióta Gyuri már megint pattogott. Tönkretett mindent ez a rohadék! Utálom! – A bennem lévő méregtől majdnem szétrobbantam.
– Mit csinált az a seggfej?
– Tegnap kiütötte a fogaimat egy bokszerrel, ma reggel pedig orrba vágott és lesmárolta Lizát.
– Hogy mi? Lesmárolta Lizát? Ez komoly? Úristen! – Raleigh a meglepődöttségtől teljesen elképedt.
– Igen, lesmárolta, ráadásul nyelvesen! Liza is egy mocskos k**va, mert engedte neki!
– De mégis hogyan történt ez az egész? Miért ütötte ki a fogaidat egy bokszerrel, miért vágott orrba és miért csókolózott Lizával?
– Azért ütötte ki a fogaimat egy bokszerrel, mert azt hitte, hogy játékból verekedni szeretnék vele, pedig csak meg akartam beszélni a dolgokat ezzel a mocskos pávával. Aztán Liza keresztapja, Michael elvitt engem egy fogorvoshoz és kaptam egy fogszabályzót.
– Igen, eddig értem. De az még mindig nem világos, hogy miért csókolta meg Lizát.
– Azért csókolta meg, mert egy f*sz! Úgy történt minden, hogy megtámadták a Benedict Hotelt, mert ott laktak Lizáék. Az ellenfeleim meg akarták ölni azokat az embereket, akik fontosak nekem! Én, Michael, Trevor és Franklin azonban szembeszálltunk velük. Megöltünk mindenkit a hotelben, ugyanakkor Lizát nem találtuk sehol. Később megtaláltam Lizát a hotel parkolójában, ahol meg akarták őt erőszakolni a KG Team Gang tagjai. Gyorsan végeztem velük, mikor épp megjelent Gyuri, aki odarohant Lizához, felsegítette a földről és le akarta smárolni. Szerencsére időben megállítottam őket, azonban ez a b*zi páva orrba vágott és elvesztettem az eszméletemet. De mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet, tisztán láttam, ahogyan ezek ketten lesmárolják egymást nyelvesen! DÖGÖLJENEK MEG! – A végét már hisztérikusan ordítottam.
– Hát ez kemény! Ezt nem gondoltam volna, de tényleg! És mit csináltál utána, miután magadhoz tértél?
– Semmit, csak beszélgettem Michaellel egy-két dologról. Lizával nem tudtam beszélni, mert elment vásárolni, Gyurival viszont az előbb találkoztam. Gondoltam, elmegyek enni valahová, mikor éppen belebotlottam ebbe a gyökérbe.
– És legalább megmondogattál neki? Megverted?
– Igen, meg is mondogattam neki és meg is vertem. Hasba vágtam ezt a buzit, mert megérdemelte – feleltem büszkén és elismerően.
– Hol van most Gyuri? Megkeresem, aztán jól megverem. Megmondtam, hogy ha valaki szórakozik veled, annak velem gyűlik meg a baja. Szóval hol van az a seggfej? – követelte a választ mérgesen.
– Nyugi, ne bántsd őt, Raleigh! Én már megvertem őt, neked nem kell. Ne foglalkozz ezzel a seggfejjel, most amúgy is vannak fontosabb dolgaink.
– Rendben, de ha még egyszer tesz ellened valamit, biztos lehetsz benne, hogy szétverem őt!
– Oké, majd szólok, hogy ha újból pattog ez a páva, de most szerintem nem fog egy darabig szórakozni velem, mert rendesen elvertem – vigyorogtam jókedvűen, majd témát váltottam. – Figyelj, ne felejtsd el, hogy délután kettőre Lesterhez kell mennünk az első rablás előkészületei miatt. Gondoltam, szólok róla, mert fontos.
– Tudom, nem felejtettem el. Kettőre oda fogok érni, nyugi.
– Rendben, kettőkor találkozunk Lesternél. Én most elmegyek, és eszek addig valamit.
– Robi, Lizával most mi lesz? – kérdezte egy kicsit aggódva.
– Mi lenne? Semmi. Nem fogom bántani őt, mert terhes. Szerintem csak megmondogatok neki, azt ennyi. Nem fogok fájdalmat okozni neki, mert azzal a gyerekemet is bántom.
– Ja, jól teszed, hogy nem bántod őt. Na, most mennem kell. Lesternél találkozunk. Szia.
– Rendben, vigyázz magadra! – bontottam a vonalat.

Miután elbúcsúztam Raleigh-től, folytattam utamat az étterem felé. Annyira éhes voltam, hogy már alig vártam, hogy odaérjek és egyek egy jó kínait. Folyton az járt a fejemben, hogy milyen ételt fogok enni. Egy meleg levesre és egy laktató csirkemellre vágytam. Tudniillik a kínaiak előszeretettel fogyasztottak csípős és édes ételeket egyaránt, ezért kétségtelen, hogy én nagyon szerettem a kínai konyhát.

Amint elértem az én kedvenc ázsiai éttermembe, leadtam a rendelést és helyet foglaltam. Közben pedig azon gondolkodtam, hogy vajon mikor fogom végre megkapni a rendelésemet. Szerencsére nem kellett sokat várnom, mert hamar megérkezett az étel. Egy pekingi levest és egy szezámmagos-mézes csirkemellet tettek az asztalomra a felszolgálók. Éhesen belevágtam az előétel, majd a csirkemell megemésztésébe. Élveztem a csípős, édes és kissé savanyú ízeket. Olyan nagy szenvedéllyel vetettem magam bele az evésbe, hogy pár perc alatt felfaltam mindent, ami a tányéromon volt. Természetesen nem laktam be teljesen, ezért kértem repetát a levesből és a csirkemellből is. Az a finom pekingi leves olyan szépen gőzölgött, mikor megérkezett az asztalomra, hogy egy rövid időn belül felszürcsöltem a tányérból. Csak néztek engem nagy szemekkel a felszolgálók és a kínai vendégek, hogy mi ütött belém. Biztosan zavarta őket a sok szürcsölés és a sok böfögés, de hát az adrwingtoni parasztok már csak ilyenek. Kieszem ezeket a kínai triádokat a vagyonukból – mondtam magamban, miután elkezdtem fogyasztani a második csirkemelles fogást.

Időközben azonban két férfi berontott az étterembe, megtörve ezzel az emberek vidám hangulatát. Mindketten pisztolyt rántottak és követelték az étkezde igazgatójától a kasszában pihenő pénzt. Az egyik tolvaj kopasz volt, a másik viszont hátrafésült, fekete hajjal rendelkezett, melyet eléggé egyenesen tartott. Legnagyobb balszerencséjükre az igazgató nem ijedt meg tőlük. Az engedelmesség helyett előkapott egy sörétest az asztala alól, és egy hatalmas lendülettel lelőtte a kopasz rablót. Erre a reakcióra a civilek pánikolni kezdtek, engem azonban jobban kiakasztott, hogy ezzel a fekete hajú fiúval már találkoztam korábban. Hangjából kivettem, hogy német akcentussal beszélt, és mikor megpillantottam az arcát, egyből felismertem őt.

– Várjunk csak! – kiáltottam fel. – Ez a fiú Noel! Noel Lindner!

Noel ugyanakkor annyira megijedt a vele farkasszemet néző sörétestől és a kiáltásomtól, hogy menekülésre fogta a dolgot. Négy kínai férfi és maga az igazgató üldözőbe vették szegény fiút. Gyorsan felkeltem a helyemről, becsomagoltam a csirkemelleket egy szalvétába és sietve követni kezdtem Noel üldözőit. Előtte viszont letettem az asztalra ötezer tnirofot, hogy mégis megköszönjem a kínaiaknak a finom ebédet.

Miközben követtem Noel ellenfeleit, megettem egy-két csirkemellet, hogy ne vesszen kárba az ennivaló. Sietnem kellett a kajával, mert Noelt bármikor megölhették. Olyan gyorsan tömködtem magamba a húsokat, mint még soha. Csoda, hogy nem fulladtam meg a sok hústól. Végül is két-három perc alatt végeztem a kajával, és nyugodtan folytathattam tovább az üldözést. Mivel meg akartam menteni Noel életét, ezért belenyúltam a farzsebembe és elővettem azt a pisztolyt, amit Michaeltől kaptam. Sajnos hiába vettem elő a pisztolyomat, nehezen tudtam lépést tartani a triádokkal. Nagyon gyorsan tudtak futni, én viszont lassú voltam. Nehézkesen és zihálva vettem a levegőt minden egyes lépésnél. Lövéseket és kiáltásokat hallottam, miközben Noelt üldözték. Tudtam, hogy ha nem érek oda idő előtt, akkor Noel meghal. Így hát vettem egy nagy levegőt, céloztam és lőttem egymás után négyszer. Négy holttest terült el a hóban. Négy triád vesztette el az életét. Mégis a vezetőjüket, azaz az igazgatót nem tudtam lelőni, mert ő nagyon közel volt Noelhez, és félő volt, hogy véletlenül Noelt fogom eltalálni. Noel látszólag már nagyon fáradt és kimerült volt. Futni is nehezebben tudott, és sajnos ez okozta egyben a vesztét is. Noel egy sikátor felé vette az irányt, mikor véletlenül megcsúszott a jégen. Üldözője hangos nevetéssel elfojtotta dühét, majd rávetette magát a földön fekvő Noelre. Noel fogai összeszorultak és levegőért kapkodott, miközben ellenfele fojtogatta. Egy nagy sóhajtással becéloztam a férfit, és golyót eresztettem a fejébe. Noel ezzel megmenekült a haláltól.

– Thanks for help, sir (Köszönöm a segítséget, uram) – felelte hálásan, miután felsegítettem a földről. Érdekes, hogy Noel német helyett angol nyelven szólalt meg. Biztosan amiatt, mert az angolt többen beszélik, mint a németet.
– You're welcome, my old friend. (Szívesen, öreg barátom.) – Elmosolyodtam. Mélyen a barna szemeibe néztem.
– What are you talking about? (Miről beszélsz?)
– We met in Schlitz three years ago (Mi Schlitzben találkoztunk három évvel ezelőtt) – mondtam mosolyogva. – My name is Róbert Bock from Adrwington. (Az én nevem Róbert Bock, és Adrwingtonból származom.)
– Róbert Bock? – Noel szája tátva maradt, majd hangosan nevetni kezdett. – Hogy vagy, embör? Harom eve nem lattuk egymast.
– Te beszéled az adrwingtoni nyelvet?
– Egy kicsit – kacagott, majd angolul folytatta. – We go to a bar? I'm very thirsty. (Elmegyünk egy bárba? Nagyon szomjas vagyok.)
– Yes. I think so (Azt hiszem, igen) – biccentettem.
– Koszonom szepen, baratom. Orulok, hogy ujra lattuk egymast. Amugy mi tortent az orroddal?
– Egyetértek, én is örülök. Áh, semmi különös, csak volt egy kis balesetem. Na, menjünk. – Azzal pedig átkaroltam a vállánál fogva, és távoztunk.

Végezetül elvittem Noelt a Wilmer utcában lévő Gyöpékratt bárba, ahol egyszer már Raleigh-vel is voltam biliárdozni. Egy kellemes sör mellett elmeséltem neki, hogy hogyan lettem bűnöző. Mindent elmondtam neki a KG Team Gangről és a maffiáról, illetve kitértem arra is, hogy egy Lester Crest nevű zsenivel és annak barátaival, Michael De Santával, Franklin Clintonnal és Trevor Philipssel egy bankrablást tervezünk, hogy elég pénzt szerezhessünk. Természetesen azt is elárultam, hogy azért van szükségünk pénzre, mert szeretnénk eljutni Amerikába, hogy ott leszámoljunk a Pavano család Donjával, Mary Valvonával, aki megölte a legnagyobb szövetségesemet és a legjobb barátomat, László Hillert. Noel a történetemet hallva felajánlotta, hogy segít nekünk a rablásban, de csakis akkor, ha ő is kap egy kis pénzt. Elfogadtam az ajánlatát. Egy újabb szövetségessel bővült a csapatom. Tudtam, hogy Noel hűséges lesz hozzám, és biztos voltam abban is, hogy mindenben támogatni fog engem. Boldognak és elégedettnek éreztem magam abban a pillanatban.

[Arminho]

Hm, nincs kevés ellenfele Robert-nek... hamarosan megírom az ötletet, csak nem volt túl sok időm a héten, mert verseny versenyt követett, illetve majd a GTA SS-be is írok majd.

[NikitaDragovich]

Hm, nincs kevés ellenfele Robert-nek... hamarosan megírom az ötletet, csak nem volt túl sok időm a héten, mert verseny versenyt követett, illetve majd a GTA SS-be is írok majd.

Igen, eléggé sok ellenfele van harcosomnak, de nyugi, ennél már csak több lesz! Például az Afganisztános fejezetekben rengeteg terroristával kell majd megküzdenie, ez alatt az al-Káidákra, tálibokra, mudzsáhidokra és egyéb fegyveres milíciákra gondolok. (Igen, a Merryweather is visszatér, mert a Közel-Keleten van engedélyük, de leginkább az IRBK II-ben lesz fontosabb szerepük, ahol Róbert szembeszáll a vezetőjükkel, Don Percivallal, aki már a GTA V-ben is szerepelt említett karakterként.)
Emellett hamarosan a Denaro maffiacsaládot is belekeverjük Róbert világába, de ez majd a második rablás előtt lesz. Szóval mindenképpen sok riválisa van Róbertnek.

Persze, megértem. Nem hajt a tatár, így tudok várni.

[NikitaDragovich]

FONTOS BEJELENTÉS: Ma van a napja, hogy az IRBK I-et már egy éve írom! Sőt, nyíltan kijelentem, hogy az IRBK sokkal jobb, mint az Under Control. Egyszerűen eme remekműbe rengeteg dolgot tudtam belespékelni. Nagyon erősen leírom az érzelmeket és az akciókat az IRBK-ban! Élvezem az írás minden percét, tényleg.

Emellett az elkövetkezendő napokban érkezik az első rablás előkészületei!

[Arminho]

Mikor írod le azt a FONTOS BEJELENTÉST?

[NikitaDragovich]

Testvéreim, egyesítsük erőinket, mert kijavítottam és korrigáltam a vesszőhibákat a legelső részekben! Sőt, több érzelmet is belevittem, úgyhogy megérné újra elolvasni még egyszer.
Ha minden igaz, akkor holnapra kiteszem az első rablás előkészületeit, és talán pénteken elérkezünk egy bankrabláshoz.

[NikitaDragovich]

Üdv!
Kisebb késés után itt a következő rész, melyet múlt szombaton, azaz a névnapomkor tettem ki volna eredetileg, de hát nem volt időm. Most viszont eljött ez a csodás évszak, így rengeteget fogunk majd haladni az IRBK-val.
Jó olvasást!

20. Fejezet: A családon belüli erőszak
Miután Noellel befejeztük az iszogatást, elhagytuk a bárt és ketten megindultunk a Benedict Hotelbe, ugyanis már két órát mutatott a telefonom kijelzője. Úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne bemutatni Noelt Michaelnek és a többieknek. Noel már nagyon izgatott és kíváncsi volt. Alig várta, hogy végre ő is részt vehessen a rablásokban. A szívem mélyén tudtam, hogy Noel hasznos tagja lesz a csapatomnak és élvezni fogja a bűnözést Adrwingtonban.

– Nyugi, Noel. Mindjárt megérkezünk. Nem kell már sokat menni – súgtam oda neki, miközben felfelé lépcsőztünk. Sajnos a lifteket nem tudtuk használni, hiszen a támadáskor tönkretették őket az ellenfeleim.
– Miko’ erunk mar oda? I'm very exhausted! (Nagyon kimerültem!) – panaszkodott Noel, aki minden egyes lépcsőfoknál zihálva vette a levegőt.
– Mindjárt ott leszünk, nyugi. Elhiszem, hogy fáradt vagy meg hogy nem nagyon bírod már a lépcsőzést, de már mindjárt ott leszünk. Én is nagyon elfáradtam, tesó.
– Jo’van, hiszek neked. – Noel bólintott egyet és folytatta tovább a lépcsőzést, azonban megállítottam őt, mert meghallottam Michael hangját.
– Wait! I heard something. (Várj! Hallottam valamit.) – Noel azonnal megállt, én pedig figyelmesen hallgattam Michaelt, aki nagyon hangosan kiabált a lakosztályából.
– Mégis mi a fenének kellett ezt tennetek? Ha Róbert visszatér, nektek végetek van! Tudjátok jól, hogy nagyon érzékeny lelke van, és gyakran túlreagálja a dolgokat. Csak jobban felidegesítettétek őt. Számíthattok rá, hogy amint visszajön, nagy cirkuszt fog csinálni!
– Tudom, keresztapu. Mindketten hibáztunk. Kérlek, védj meg, ha Róbert bántani akar! – könyörgött Liza a keresztapjának.
– Megvédelek, de szerintem nem fog bántani téged. Beszéltem már vele korábban, és azt mondta, hogy nem fog megütni téged, csak elbeszélget veled egy kicsit. Ne aggódj, nem lesz semmi baj, keresztlányom.
– Remélem is, mert terhes vagyok! A babának is árthat, ha megver engem! – lamentált. Hangja alapján nagyon el volt keseredve, és félt is a haragomtól.
– Nem fog megverni téged, nyugodj meg! Beszéltem már vele, Liza. Nyugalom! – Michael csillapította Lizát, aki látszólag egy kicsit megnyugodott.
– Jól van, ne haragudj. Egy kicsit ideges vagyok.
– Persze, ez érthető. – Michael megállt egy pillanatra, majd György felé intézte szavait. – Remélem, tudod, hogy minden a te hibád. Ha te nem lennél, most nem kéne Lizának félnie Róbert haragjától!
– Tudom, Michael, tudom... én nem akartam, hogy ez legyen, de ez a rohadék hasba vágott az utcán!
– Még szép, hogy hasba vágott téged! Mit gondoltál? Azt hitted, hogy majd elnézi neked, hogy kiverted a fogait, eltörted az orrát és lesmároltad a csaját? Gondolkozz, fiam! Én a helyedben mélységesen szégyellnél magam, és bocsánatot kérnék Róberttől – cseszte le őt Michael. Amint meghallottam Michael szavait, elmosolyodtam. Nagyon boldog voltam, hogy kiállt mellettem.
– Az a seggfej sohasem fog megbocsátani nekem. Még mindig a régi dolgok miatt utál engem. Féltékeny is volt sokszor. Zavarta őt, mikor lányokkal csókolóztam. Milyen b*zi egy gyerek, nem? Biztosan szerelmes belém, azért lehetett féltékeny Flórára.
– Ne merj beszélni így róla! Szégyelld magad! Ő nem szerelmes beléd, csak a barátjának akart téged. Valószínűleg azért lehetett féltékeny Flórára, mert azt hitte, hogy elhanyagolod majd őt Flóra miatt. Ő csak barátkozni akart veled, érted? – Michael most már sokkal hangosabban beszélt. Áradt belőle az indulat.
– De én barátkoztam is vele, Michael! Hát nem érted? Ez a gyerek egy fogyatékos b*zi!
– Értsd meg, hogy ő egy nagyon depressziós és magányos fiú. Tebenned látta meg a példaképét, és olyan akart lenni, mint te. Hosszú ideig arra várt, hogy a barátja legyél, de te Flórával foglalkoztál többet, nem pedig vele, érted? Úgy érezte, hogy elhanyagolod őt.
– Elhanyagolom... na persze. Hogy lehet valaki ennyire hülye? – jegyezte meg Gyuri megvetően.
– Már nem azért, de ő megbocsátott neked, mikor még a templomnál voltunk. Megbocsátotta minden bűnödet, de te mindent elrontottál. Lecsókoltad a keresztlányomat, ezzel pedig végleg megutáltattad magadat Róberttel. Ne reméld, hogy valaha is megbocsát neked ezután. Nagyot csalódott most benned. Ő kibékült veled, de te aljas módon kikezdtél a csajával. Ennél nincs is undorítóbb dolog a világon! Szégyelld magad! – hibáztatta Michael dühösen.
– Jól van, ne vádoljál engem ilyen hülyeségekkel. Szarok arra a seggfejre és szarok rád is! Te is ugyanolyan lúzer vagy, mint az a fogyatékos Róbert!
– Hálátlan pöcs. Ugyanolyan vagy, mint az a szánalmas korosztályod... undorító pávák... – köpte oda lenézően. Gyurit abban a pillanatban elkapta az idegroham.
– Hogy mit mondtál?! Te kibaszott öregember! Gyűlölöm én is a te fajtádat! A te korosztályod már a feledés és a halál felé tart... a pávák a királyok!
– Bárcsak sohasem ismertünk volna meg téged! Róbertnek igaza volt... Egy olyan ember vagy, akinek vicc az egész élete... Egy nagybetűs lúzer vagy! Ha a fiam lennél, már régen megneveltelek volna! Kivertem volna belőled ezt a pávás szutykot!
– k**va anyádat, vénember! – üvöltötte pengeéles, hideg hangon. Gyuri üvöltését hallva rájöttem arra, hogy ebből még komoly verekedés lehet. Erőt vettem magamon és futni kezdtem az ajtó felé, miközben Noel próbálta tartani a lépést. Egy rögtönzött mozdulattal kinyitottam az ajtót. Gyurit, Lizát és Michaelt láttam magam előtt, ahogyan veszekedtek egymással.
– Sziasztok. Hát itt meg mi történt? – kérdeztem egy kis meglepődést színlelve.
– Ó, hát te vagy az, Róbert? Pont jókor jöttél. – Michael elmosolyodott. Liza és Gyuri arcán kevésbé láttam az örömöt. Valószínűleg tudták, hogy hamarosan megkapják a büntetésüket tőlem.
– Igen, én vagyok az. Gondoltam, megnézlek benneteket, mert hangos kiabálást hallottam a folyosóról. Minden rendben van veletek?
– Igen, minden rendben van, bébi. Michael és György egy kicsit összevesztek, de semmi komoly. – Liza odalépett hozzám és egy lágy csókot adott a számra. – Hogy vagy, bébi? Mi történt veled mostanában?
– Jól vagyok, bébi. Semmi különös nem történt velem, csak éppen ebédelni voltam. – Azzal pedig rácsaptam egy nagyot Liza seggére. – Annyira hiányoztál, Lizám. Nagyon kívánlak, szerelmem.
– Nekem is nagyon hiányoztál, harcosom. – A mondat végére Liza egy nyelves csókkal jutalmazott meg. Csókolózás közben végig nyitva volt a szemem, hogy lássam Gyuri reakcióját. Féltékennyé akartam őt tenni, és úgy tűnt, sikerült is. György végig mérges szemekkel bámult engem, én pedig kacsintottam egyet neki, hogy még jobban ideges legyen.
– Nem akarom megzavarni ezt a csodás pillanatot, azonban nem tudom, hogy ki ez a fiatalember itt előttem – zavart meg bennünket Michael.
– Ja, ő itt Noel Lindner. Három évvel ezelőtt ismertem meg Schlitzben – mutattam be Noelt, miután abbahagytuk a smárolást Lizával.
– Hi, my name is Noel Lindner (Helló, az én nevem Noel Lindner) – köszöntötte őket egy nagy mosollyal.
– Hi, bro. My name is Michael De Santa, and she is my goddaughter, Liza Snow. (Helló, tesó. Az én nevem Michael De Santa, ő pedig az én keresztlányom, Liza Snow.)
– Nice to meet you, Michael and Liza. (Örvendek a találkozásnak, Michael és Liza.) – Noel kezet rázott Michaellel, utána pedig egy csókot adott Liza kezére. – My lady. (Hölgyem.)
– Ó, nagyon kedves. – Párom annyira zavarba jött, hogy teljesen elpirult az arca, ezért inkább visszabújt hozzám.
– And who is this guy? (És ki ez a fickó?) – tette fel kérdését Noel, miután megpillantotta Györgyöt.
– I'm Dr. György Peterson. (Én vagyok Dr. György Peterson.) – Gyuri udvariasan meghajolt Noel előtt. Mikor ezt megláttam, tiszta ideges lettem, mert tudtam, hogy Gyuri megint megjátssza magát, ezért kénytelen voltam rákiabálni.
– Te nem vagy doktor!
– Dehogyisnem! Én egy kibaszott doktor vagyok! – kuncogott.
– Te az én szememben egy féreg vagy... Sohasem leszel orvos...
– Figyelj, Robi. Amint végzünk a rablásokkal, elmegyek továbbtanulni egy egyetemre. De előtte megvárom a barátnőmet, Flórát, hogy végezzen a gimnáziummal. Érted, nem?
– És ez engem most hol érdekel? Nem fogsz te egyetemre menni, mert előtte meg foglak ölni – feleltem szárazon. Gyuri remegni kezdett a félelemtől.
– Hogy mit mondtál?
– Jól hallottad. Meg foglak ölni hamarosan, drága barátom. Nem fogsz te már sokat élni, ne aggódj. Megöllek téged, az ikertestvéredet, az összes barátodat és még Flórát is – fenyegetőztem gonoszan. Természetesen nem gondoltam komolyan, csak egy kicsit meg akartam ijeszteni.
– Rohadék! Rohadj meg!
– Flórával amúgy sem illettél össze. Az a lány egy fekete démon! Neki hosszú, fekete haja és barna szemei vannak, neked pedig hátrafésült, szőke hajad és zöld szemeid. Szerelem és barátság sem lehet köztetek emiatt!
– Nem a hajszín és a szemszín számít a barátságban és a szerelemben, te gyökér! – kiáltott rám ingerülten. – Hanem a szeretet és a megértés! Ezeknél nincs is fontosabb!
– Kit érdekel a te nyomorult véleményed? A te szavad semmit sem ér az enyémhez képest! Igenis a szemszín, a hajszín, a bőrszín, a magasság, a testsúly, a lábméret és a korkülönbség számít a barátságban és a szerelemben!
– Jól van, fejezzük be ezt a témát, oké? Inkább menjünk Lesterhez, mert már vár bennünket.
– NEM! Még nem megyünk sehová! Tudok ám mindenről, ti hazug félrevezetők! – Rámutattam Gyurira és Lizára. – Mindent tudok, hazugok! Azt hittétek, megbocsátok majd nektek? Azt hittétek, elfelejtem azt, amit tettetek? Ti ketten csókolóztatok, miközben én elvesztettem az eszméletemet! Pontosan láttam mindent, ti szégyentelenek!
– Ez nem igaz! Ez nem így történt! – törtek ki a szavak Lizából, miközben keserű könnyek áztatták a szemeit.
– Hazudsz, te ribanc! – Megragadtam a lány állát és megemeltem a kezemet. – Mit hittél, ha? Azt gondoltad, hogy nem jövök rá? Ennyire hülyének hittél? Itt helyben megfojtalak, te szajha!
– Róbert, hagyd ezt abba! – mennydörögte Michael.
– Na, Michael! Még őt véded? Azt hittem, barátok vagyunk, és a fiadként szeretsz!
– Én nagyon szeretlek, Róbert! Fiamként tekintek rád. Kérlek, hagyd ezt abba! – könyörgött. – Engedd el Lizát. Mindenki félreléphet. Én is megtettem már Amandával ezerszer, és ő is megtette már velem...
– NEM! – Minden erőmet latba vetve megragadtam Liza nyakát, és fojtogatni kezdtem őt. – Szarok rád, te büdös baby boomer! Megfojtom a te szajha keresztlányodat!
– Basszad meg magad! – Michael nekem esett, és egy hatalmas pofonnal pontot tett a balhé végére. Az arcomra mért ütés olyan erős volt, hogy egy szempillantás alatt hátraestem, egyenesen az ablaknak, ami ripityára tört. Szilánkok borították a testemet. Az arcomból, a fejemből és még a kezeimből is vér serkent. – Fiamként tekintek rád, és így beszélsz velem? Hálátlan pöcs. – Az ideges Michael arcon köpött. – Takarodj, sohasem akarlak itt látni! Fogd meg magad, és pucoljál el innen! GYERÜNK! MOZOGJÁL!
– A jó k**va anyádat, te büdös f*sz! – ordítottam vérben forgó szemekkel, miután felkeltem a földről. Szinte csepegett belőlem a méreg. – Ti nyomorult seggfejek! Ti reménytelen gyökerek! Ti agyhalott barmok! Velem akartok szórakozni? Velem? Én vagyok a Remény Gyermeke! Én vagyok a világ legnagyobb hőse! Én vagyok a Z generáció királya! Én fogom megmenteni a világot a bűnözéstől és a gonoszságtól! Én fogom kiirtani a maffiát és a muszlimokat! Én fogom elpusztítani az Iszlám Államot! Én fogom ezt megtenni, mert én vagyok a Remény Gyermeke! PUSZTULJATOK A POKOLBAN MINDHÁRMAN!
– Még biciklizni sem tudsz, te gyökér! Így akarod elpusztítani az Iszlám Államot? Normális vagy te? Tanulj meg előbb biciklizni, te antiszociális barom! – vágott vissza Gyuri bosszúsan.
– Te csak hallgassál! Hallgass el, te k**va páva! Kiirtalak a fajtáddal együtt. Az összes Z generációs pávát kiirtom, mert őmiattuk van elcseszve az egész társadalom!
– Róbert, azonnal takarodj ki innét! Soha többet nem akarlak itt látni! – parancsolta Michael nyugtalanul.
– Te egy igazi képmutató és kétszínű seggfej vagy! Ugyanolyan vagy, mint az a nyomorult, primitív és visszamaradott korosztályod, akik az internetet, a számítógépet és az okostelefont tartják az ellenségnek! Ti vagyok a világ legrosszabb korosztálya! Csodálkozol, hogy még a saját gyerekeid és még a feleséged is gyűlöl téged? Szánalmas vagy, de tényleg szánalmas vagy! Ha a középkorban lennénk, már régen elégettem volna máglyán az összes baby boomert, X-est és Y-ost! Rosszabb vagy, mint az apám, a nagyapám, a bátyám, és még sok idióta, akik kihasználtak engem, hülyének néztek és becsaptak! Kész, be van fejezve! Engem ne hívogassál többet, mert én sem foglak hívni, és ne találkozzunk sehogyan sem, mert nekem elegem volt belőled! Felejts el engem egy életen át! Te számomra meghaltál! Pokolba veled veterán generáció, baby boom generáció, X generáció, Y generáció és Z generáció! POKOLBA MINDENKIVEL! – kiabáltam teljes erőmből, majd idegbajosan kirohantam a lakosztályból Noellel együtt. Noel egész idő alatt egy szót sem szólt, csupán tátott szájjal figyelt engem. Szerintem nem is nagyon érthette, hogy miről beszélhettem. Sajnos ezután még jobban felment bennem a pumpa, ugyanis összefutottam a két ördögfiókával a folyosón.
– Robi, ezt neked rajzoltuk Izabellával, hogy barátok lehessünk. – Martin egy zsírkrétával készített gyerekrajzot nyújtott a kezembe. Amint végigmértem rajta szemeimet, egy gyors mozdulattal széttéptem.
– Kotródjatok az utamból, szörnyszülöttek. Pusztuljatok! Leszarom a gyerekes firkálmányotokat!
– Utállak! – Izabella elsírta magát.
– Ezt most miért kellett? Izabellával készítettünk neked egy rajzot, te meg erre széttéped? – háborodott fel Martin.
– Azt mondtam, tűnés! Sohasem leszünk barátok, te hülye törpe!
– Megöllek még ezért... – köpte oda Martin csalódottan, és a testvérével együtt visszament a szobájába, én és Noel pedig távoztunk ebből a bolond hotelból.

Mielőtt végleg távoztunk volna, előtte a kijáratnál lévő mentősök kiszedték belőlem a szilánkokat, majd lefertőtlenítették és be is kötözték a sebeket. Mire végeztek, úgy néztem ki, mint egy múmia. Nem volt elég nekem, hogy az orrommal és a fogaimmal is baj volt, még a kezeimet és a fejemet is be kellett kötszerezni. Gondolom, nem is kell mondanom, hogy milyen kellemetlenül éreztem magam akkor. Mindenesetre megköszöntem nekik, hogy eltávolították a szilánkokat, majd beszálltam Noel fehér színű izomautójába, egy Phoenixbe, és már siettünk is Acsó felé. Én voltam a sofőr, Noel pedig mellettem ült. Itt volt már az ideje, hogy találkozzunk Lesterrel és az új rablótársainkkal. Noelt persze elkapta a kíváncsiság útközben, úgyhogy mindent elmeséltem neki részletesebben az előző eseményről, angolul. Noel teljesen sokkos állapotba került, mikor is megtudta Gyurival történő veszekedésem okát, illetve még az is nagyon meglepte őt, hogy Liza megcsalt Györggyel, utána pedig végig a szemembe hazudtak, ezzel is nagy fájdalmat okozva a szívemnek. Noel egyetértett velem abban, hogy Liza, György és Michael igazi szemétládák. Noel szerint jogos volt tőlem, hogy felháborodtam. Ő is ezt tette volna a helyemben. Bevallom, egy kicsit megnyugtattak Noel szavai. Jólesett, hogy egyetértett velem. Ő is ugyanolyan igaz, őszinte és hűséges barátom volt, mint Raleigh.

Félórányi utazást követően elértünk Acsóba, ahol megtaláltuk Lester lelőhelyét. Kiszálltunk az autóból és megindultunk a bejárat felé. Noel végig azon csodálkozott, hogy milyen helyre hoztam őt. Láttam rajta, hogy nagyon félt a fegyveres oroszoktól, akik figyelmesen őrizték a területet. Megnyugtattam, hogy nem kell félnie, mert az oroszok csak védenek bennünket, nem pedig az ellenségeink. Sajnos nem nagyon hitt nekem, ugyanis belebotlottunk a bajuszos Vladimir Borodinba. Noel amint megpillantotta Borodint, félni és remegni kezdett a látványtól. Valószínűleg Vladimir magassága és gonosz mosolya ijeszthette meg.

– Ciao, Roberto – üdvözölt gúnyosan.
– Ciao, Mr. Idióta.
– Ő meg kicsoda? Talán az új pasid? – kérdezte nevetve. – Mellesleg úgy nézel ki, mint egy múmia. Hol voltál? Egyiptomban?
– Menj a picsába! – mérgelődtem idegesen, Vladimir azonban továbbra is csak nevetett. – Come on, Noel. This man is very stupid. (Gyerünk, Noel. Ez az ember nagyon hülye.)
– Várjál már, Robcsi. – Vladimir megérintette a vállamat. – Csupán el szerettem volna mondani, hogy én is részt fogok venni a rablásokban, úgyhogy jobban megismerhetjük majd egymást.
– Jól van, már alig várom, hogy együtt rabolhassunk bankot – feleltem mereven, majd Noellel együtt beléptünk az ajtón. Egyenesen a pince felé vettük az irányt, ahol meg is találtuk Lestert, aki éppen a Merryweather weboldalát böngészte az interneten.
– Kibaszott Donald Percival! – Lester rácsapott egy nagyot az asztalára.
– Lester, itt vagy? – szóltam oda hangosan.
– Örülök, hogy végre megérkeztél, Róbert. – Lester elmosolyodott. – Tyűha, elég rendesen megsérültél a hotelben. Bocs, hogy nem tudtam segíteni nektek.
– Mindegy, már nem számít. Térjünk inkább a tárgyra. Szeretném, ha elkezdenénk az első rablás előkészületeit.
– Hidd el, én is nagyon szeretném, ha végre elkezdhetnénk, csak még a többiek nincsenek itt. Épp az előbb beszéltem Michaellel telefonon. Azt mondta, hogy mindjárt ideér Franklinnel és Györggyel együtt. – Lester rápillantott Noelre. – Hát ő meg kicsoda?
– Lester, hadd mutassam be egykori ismerősömet, Noel Lindnert.
– Noel Lindner. – Noel a kezét nyújtotta Lesternek, aki le is kezelt vele.
– Lester Crest.
– Figyelj, Lester. Azért hoztam ide Noelt, mert ő is segíteni fog nekünk a rablásokban.
– Nagyszerű! – nevetett fel. – Kellenek újoncok a fedélzetre!
– Igen, ezzel én is egyetértek – sóhajtottam. – Lehet, hogy Michael már említette neked, de azért jobb, ha tudod, hogy Trevor kórházban van. Történt vele egy kis baleset... Szerintem egy darabig biztosan nem fog felépülni.
– Igen, tudom. Őszintén megmondom neked, hogy nem is bánom, hogy Trevor nincs itt velünk. Nem nagyon kedvelem azt az alakot. Egy mentálisan instabil paraszt, aki a gyilkolásban leli az örömét. Emellett pedig közveszélyes is.
– Egyetértek – biccentettem, majd témát váltottam. – Szeretnék tőled kérni valamit, Lester.
– Persze, mi lenne az?
– Azt akarom, hogy vedd ki Gyurit a csapatból – vetettem oda őszintén. – Nincs rá szükségünk! Csak a baj van vele!
– Róbert, már megbocsáss, de Gyurira igenis szükségünk van! – védte álláspontját makacsul. – Annak ellenére, hogy egyidős veled, ért a fegyverekhez.
– Ez hülyeség!
– Kitűnő fegyveres lenne belőle. Biztosan nagyban megkönnyítené a munkánkat a képességeivel – kacsintott.
– Legyen. Ha akarod, vedd fel őt a csapatba. De vésd az eszedbe: Gyurit a saját kezemmel fogom megölni, mert csókolózott a csajommal és átvert engem több alkalommal is.
– Értem. Ez a ti dolgotok, nektek is kell elrendeznetek. Én nem szólhatok bele. Én csak a rablásokat szervezem meg, illetve tanácsadóként szolgálok. Ha meg akarod ölni Gyurit, csak rajta. De ha lehet, akkor azt tanácsolom, hogy most még ne végezz vele, mert szükségünk van rá a rablásokban. Majd ha végeztünk mindennel, megölheted őt nyugodtan.
– Rendben. Örülök, hogy ennyire megértő vagy.
– Mindenkivel megértő vagyok. Ha Gyuri akarna téged megölni, akkor ugyanazt mondanám neki, mint amit most neked is mondtam. – Lester vállat vont és visszafordult a gépéhez. Percekig olvasgatott egy levelet, amit az e-mail címére küldtek. Ez egy nagyon fontos levélnek tűnt, mert Lesternek több alkalommal is tátva maradt a szája.
– Mit olvasol amúgy? Biztosan nagyon fontos levél lehet, ha ennyire meglepődtél rajta.
– Ezt a levelet az FIB adrwingtoni vezetőjétől, Talabor Selftől kaptam.
– Talabor Self? Már hallottam róla korábban. Ő volt az az idióta, aki miatt elmentek Hiller emberei a Benedict Hotelból. Mit írt neked?
– Azt írta, hogy tudnak a terveinkről és együtt akarnak velünk működni.
– Tessék? Ezt most nem mondod komolyan, ugye? – állt el szemem-szájam.
– Várj, felolvasom neked. – Lester megigazította a szemüvegét, és elkezdte hangosan olvasni a levelet.

„Mélyen tisztelt Lester Crest! Ha minden igaz, tudni fogja, ki vagyok. Tudomásunkra jutott, hogy rablásokat terveznek. Tudunk róla, hogy ezeknek a rablásoknak az a fő célja, hogy elpusztítsák a Merryweathert, és elég pénzt szerezzenek ahhoz, hogy elhagyják az országot. Talán meglepő lesz a válaszom, ugyanis az FIB részt szeretne venni a maguk rablásaiban. Ennek az az oka, hogy legfőbb riválisunk, az IAA mindent megpróbál megtenni azért, hogy kiszoríthassanak bennünket. Így hát a segítségüket szeretnénk kérni, cserébe pedig magam fogok beszélni Don Percivallal, hogy vonják vissza az engedélyüket Adrwingtonból, és hogy hagyják békén a szeretteit! Remélem, méltányolni fogja visszautasíthatatlan ajánlatomat! – Az FIB adrwingtoni vezetője, Talabor Self”

– Remek. Újabb bűnszervezetnek kell dolgoznunk... – fintorogtam elundorodva.
– Az FIB nem bűnszervezet – javította ki Lester.
– Majd meglátod, hogy ők is a pokolra fognak minket kívánni...
– Dehogy fognak! Örülök az ajánlatnak, elfogadom!
– Lester, te annyira hülye vagy... – szégyenkeztem, miközben gyengén rácsaptam a homlokomra.
– Jaj, Róbert! Ne légy már ennyire gyerekes! El kell fogadnunk az ajánlatot, mert megszabadulhatunk Percival katonáitól, és a családom is biztonságban lehet – magyarázta boldogan.
– Felőlem, ha ragaszkodsz hozzá... Bár szerintem ők lesznek majd azok, akik a végén hátba döfnek minket, majd meglátod... Természetesen együttműködök én is velük, viszont bízni nem fogok bennük!
– Jól van. Én visszaírok Talabornak, te addig menj fel az emeletre a barátoddal együtt. Brendon és Elvis már vár rátok. Majd szólok, hogy ha megérkeztek a többiek – hadarta el gyorsan.
– Szevasz, Lester.

Én és Noel ezt követően felmentünk a nappaliba, ahol megtaláltuk Brendont és Elvist, akik éppen a Call of Army: Advancer Warfire nevű videojátékkal játszottak PS4-en. A két kocka a multiplayer játékmódban élvezték ki vidám és örömteli perceiket. Valahogyan sohasem szerettem a Call of Army franchise-t, tudniillik minden évben kiadtak egy-egy részt a fejlesztők, melyekben csakis minimális fejlesztés volt megfigyelhető. Tehát nem sorolható a minőségi videojátékokhoz, mint például a híres ATG-sorozathoz vagy a Witcher-sorozathoz. A Call of Army videojáték-sorozatról még annyi szót ejtenék, hogy az első három része a második világháborút mutatta be, az újabbak pedig a huszonegyedik század modern világát. Évenként jelentek meg a sorozathoz új részek, melyeket jó sok letölthető tartalommal igyekeztek kibővíteni. Sajnos a minőség rovására ment ez a rossz marketingpolitika. A Call of Army-sorozat tulajdonosa és kiadója a Negativision, akiknek a legnagyobb vetélytársa az AE. Mellesleg az AE volt a tulajdonosa a Call of Army legnagyobb riválisának, a Fieldbattle-sorozatnak.

Noha sohasem állt túl közel a szívemhez a Call of Army, most mégis olyan erős késztetést éreztem, hogy kénytelen voltam én is kipróbálni. Mind a négyen leültünk és elkezdtünk egyszerre gyilkolni virtuális ellenfeleinket a multiplayerben. Bevallom, élveztem a kockulást. Néha tényleg jólesik lenyomni egy-két meccset, mert a kockulás lenyugtatja és kikapcsolja az embert. Nem is értem, hogy a sok idióta baby boomer és X-es miért hiszi azt, hogy a videojátékok az ördög művei. Ebből is látszik, hogy az összes ilyen ember a modern technológia legnagyobb ellenségei!

Egy órával később megérkeztek Lester vendégei, és velük együtt Michael, Franklin és György is. Az oroszok gyorsan felhozták a székeket a pincéből, hogy kényelmesen helyet foglaljanak a csapat tagjai. Lester parancsára abbahagytuk a videojátékot. Helyette segítettünk mi is a székek cipelésében és berendezésében. A jelenlévő vendégek között ott volt egy kopasz, ír származású bűnöző, Packie McReary, egy fiatal hacker hipszterfiú, Rickie Luckens, egy nagydarab néger férfi, Kyrie Pearce, egy kövér, öreg motoros, Lester Arnold, és még sokan mások. Fogalmam sem volt róla, hogy kik lehettek még ott a szobában. Nem ismertem őket, de ránézésre erős és tapasztalt bűnözők voltak. Boldogsággal töltött el, hogy ilyen nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt.

Közben Raleigh is megérkezett. Kezet fogtunk, majd leültünk mindketten egy székre és beszélgetni kezdtünk.

– Örülök, hogy eljöttél, Raleigh – feleltem barátságosan. – Nagyon boldog vagyok, hogy te is részt fogsz venni a rablásokban.
– Én is örülök. Szükségem van egy kis extra pénzre, tudod?
– Igen, nekem is kéne egy kis lóvé. Ez most egy jó alkalom lesz arra, hogy meggazdagodjunk. Bevallom, nagyon izgatott vagyok már az első rablás miatt. Remélem, elég pénzt fogunk szerezni, hogy eljussunk Amerikába. Várom már a pillanatot, mikor leszámolok az összes ellenfelemmel és Mary Valvonával – motyogtam nagyravágyóan.
– Én pedig azt a pillanatot várom, mikor végre visszatérek a családomhoz Walesbe – fűzte hozzá keserűen.
– Hogy viseled a hiányukat?
– Eléggé rosszul... hiányoznak. Bárcsak sohasem mentem volna el arra a turnéra. Minden másképp történt volna akkor... Nicola és Sarah még mindig itt lenne velem, és boldogak lennénk.
– Nyugodj meg, barátom. Ígérem neked, visszakapod őket. – Jobb kezemet a vállára helyeztem, hogy megnyugodjon.
– Úgy legyen. Remélem, egyszer újra láthatom őket.
– Látni fogod őket, ígérem – fogadkoztam, miközben erősen szorítottam a vállait.
– Mindegy, ne beszéljünk most erről, ha lehet. Nincs kedvem ahhoz, hogy szomorú legyek.
– Miről beszéljünk akkor?
– Például arról, hogy miért vagy tele kötszerekkel. Ennyire megsérültél?
– Igen, a hotelben lévő támadáskor rendesen megsérültem. Gyuri csak az orromat ütötte meg, a többi sérülést a tűzharcokban szereztem. – Csak félig volt igaz az, amit mondtam. Nem akartam elmondani neki, hogy valójában Michael miatt sérültem meg ennyire. Biztos voltam benne, hogy ha elmondom neki, akkor bosszúból megtámadja Michaelt, és akkor nagy balhé alakult ki volna Michael és Raleigh között.
– Miért nem szóltál nekem? Szívesen segítettem volna nektek megtisztítani a hotelt.
– Nem akartalak veszélybe sodorni. Tess megöl engem, ha neked bajod esik – vártam egy kicsit, majd folytattam. – Tess szeret téged, Raleigh. Fontos vagy neki, és nem örülne, hogy ha valami rossz történne veled.
– Hidd el, ha megtudja, hogy van egy lányom meg egy másik barátnőm, egyből a pokolba fog kívánni.
– Igen, valószínűleg tényleg utálni fog téged – vigyorogtam. – De hát te csókoltad meg őt meg te feküdtél le vele. Részben a te hibád, hogy ragaszkodik hozzád.
– Róbert, évek óta nem csókolóztam és nem szexeltem senkivel. El tudod képzelni, milyen érzés volt ez nekem? Te is ezt tetted volna a helyemben.
– Jó, ez igaz. Én viszont nem alakítottam volna ki vele egy komoly párkapcsolatot, csak egy egyéjszakás kaland lett volna, és kész. Ezt kellett volna neked is tenned. Csak lefeküdtél volna vele, és ennyi.
– Igazad van, hibás vagyok. De már nem tudom visszacsinálni. El kell neki mondanom az igazat – mormolta szomorúan.
– Mikor tervezed elmondani neki?
– Hát szerintem akkor, mielőtt visszamennék Walesbe. Megcsinálnám veled a rablásokat, meg megölnénk a közös ellenfeleinket, és utána elmondanám neki. Biztos vagyok benne, hogy utálni fog egy életen át, de hát nincs más választásom.
– Nyugi, van még addig sok időd. Majd én felkészítelek rá, meg majd meg is vigasztalom Tesst. Addig is arra kérlek, hogy ha szexelsz Tess-sel, akkor mindig használj gumit! Nem lenne jó, ha Tesstől is lenne egy gyereked – hívtam fel rá a figyelmét.
– Tudom, nem vagyok hülye. Ma reggel is lefeküdtem Tess-sel, és használtam gumit.
– Helyes, nagyon jól tetted! Fontos, hogy mindig védekezzetek, mikor éppen helyzet van. Még akkor is használj gumit, hogy ha Tess nem szeretné. Mondd el neki, hogy te még nem akarsz gyereket, ezért inkább a kotongumi használatát részesíted előnyben – tanácsoltam neki aggódó hangnemben.
– Ne aggódj, Tess nem fog teherbe esni. Ígérem neked, hogy védekezni fogunk.
– Például tanulj az én hibámból. Én nem használtam gumit, és most Liza terhes tőlem. Te nehogy elkövesd ezt a hibát!
– Tényleg, megbocsátottál Lizának? Beszéltél vele? – kérdezte kíváncsian. Ekkor jöttem rá, hogy nem mondhatom el neki, hogy meg akartam Lizát fojtani. Úgyhogy inkább megint hazudtam.
– Nem, nem beszéltem vele és nem is bocsátottam meg neki. Még sajnos nem találkoztam vele. Majd ha hazaérek, megbeszélem Lizával ezt az egészet.
– Rendben, sok sikert hozzá. Szorítok nektek. Remélem, ki fogtok békülni – sziszegte bizakodva.
– Én is remélem.
– Mikor kezdjük már el a rablás megtervezését? Mennyit kell még várni? – türelmetlenkedett Raleigh néhány perccel később.
– Lester azt mondta, hogy még egy-két vendég érkezni fog. Őket várjuk éppen. Habár igazad van. Én is örülnék már neki, ha végre elkezdhetnénk a megbeszélést – vettem egy nagy levegőt. – Egyébként elfelejtettem mondani neked valamit.
– Mit felejtettél el? Mit szeretnél mondani?
– Azt, hogy miután beszélgettem veled telefonon, találkoztam egy régi ismerősömmel egy kínai étteremben. Éppen ki akarta rabolni az éttermet az egyik társával. Sajnos a triádok túlerőben voltak, ezért megpróbált elmenekülni. Szerencsére épp időben érkeztem, és megmentettem az életét. Aztán Lester úgy döntött, hogy felveszi őt is a csapatba.
– Igen? És hogy hívják őt?
– Noel Lindner a neve. Itt van ő is a teremben. Éppen Elvissel és Brendonnal beszélget, látod? – Ráböktem az ujjammal Noelre, aki látszólag nagyon élvezte Elvis és Brendon társaságát. Folyton nevetgéltek és beszélgettek egymással.
– Aha, látom.
– Majd bemutatlak neki. Ő is ugyanolyan hűséges és rendes srác, mint te. Még Németországban találkoztam vele, három évvel ezelőtt. És képzeld, egyidős velem.
– Aha, értem. Örülök neki, hogy találtál magadnak egy újabb barátot – helyeselt egy angyali mosolyt váltva.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban türelmetlenebbek lettek az emberek. Mindenki arra várt, hogy végre elkezdjük a tervek megbeszélését. Lester és Michael megpróbálták lenyugtatni a türelmetlenkedő vendégeket, de sajnos nem értek el vele túl nagy sikert. Úgy tűnt tehát, hogy ebből nem lesz semmi, így rajtam kívül mindenki el akart már menni. Lester legnagyobb szerencséjére megérkezett az a vendég, akit annyira vártunk már. Amint megláttam ezt a vendéget, nem tudtam szóhoz jutni a meglepődöttségtől. Percekig tátva maradt a szám. Ez a bizonyos vendég a saját emberei kíséretével érkezett. A testőrei pisztolyokkal és Uzikkal voltak felszerelve, ezen kívül pedig fekete trikókat, fekete farmernadrágokat és drága sportcipőket viseltek. A nyakukon még aranyból készült láncok is díszelegtek. Származásukat tekintve viszont nagyrészt cigányok voltak a Mwenye Udo körzetből, azaz a „Sunstreakerből”. Ők voltak azok, a Rascalsok. A vezetőjük pedig egy ráncos, csúnya öregasszony volt. Öreg testéből hagyma és szappan illata érződött. Finom süteményeket cipelt egy hosszú fatálon, miközben kellemes illatok szállingóztak a teremben. Azt hittem, többet nem fogok találkozni ezzel az öregasszonnyal. Hát nagyot tévedtem.

– Sziasztok, fiúkák! – üdvözölt bennünket Mami vidáman.
– Mami, maga az? Úristen! – Elvis sírva fakadt, amint meglátta egykori szerelmét.
– Bizony, visszatértem, drága Elvisem. Nagyon hiányoztál, kicsikém.
– Truth bácsi hol van? Ugye nem történt vele semmi baj? – kérdezősködött Elvis aggódva.
– Nem, nem történt vele semmi baj, Elviském. Truth bácsinak egy kis dolga akadt, ezért nem tudott jönni. Én viszont eljöttem, mert nagyon hiányoltalak téged!
– Hadd öleljem át magát, Mami! – Elvis örömében odarohant Mamihoz, és átölelte. Nagyon rémes és undorító volt a látvány. Egy dagadt férfi egy csúnya öregasszonyt ölelgetett, miközben egyszerre sírt és nevetett. Gusztustalan.
– Elvisem, egyél inkább egy keveset, mert a végén még lefogysz.
– Igenis, nagymami. – Elvis a parancsot hallva elvette a fatálat Mamitól, leült egy székre és elkezdett zabálni. Voltak ott rétesek, kalácsok, muffinok és egyéb finomságok. Szívesen megettem volna én is, de inkább lemondtam erről az elképzelésről, mert biztos voltam benne, hogy ez a boszorka belekeverhetett valamit a sütikbe.
– Srácok, hadd mutassam be nektek Madeleine Burnert, ismertebb néven Mamit. Ő is segíteni fog nekünk a rablásokban. Fegyverekkel és pénzzel támogat bennünket a rablások megtervezésében. Na, mit szóltok? Ki ne szeretne együttműködni egy ilyen kedves és aranyos hölggyel, mint Mami? – mutatta be Lester ezt a banyát, miközben egy sétaboton támaszkodott. Közben a többiek egy rövid pillanat alatt szerelmesek lettek Mamiba. Mindenki el volt pirulva és mindenki Mami nevét kiáltotta hangosan. Egyedül én, Raleigh, Noel, Michael és Franklin voltunk a kivételek. Még Gyurinak is tetszett ez a boszorkány! Gyuri kiejtette merev ujjai közül a méregdrága telefonját, ahogyan megpillantotta Mamit. Én még azt is megfigyeltem, hogy Gyuri annyira beleszeretett Mamiba, hogy erekciója lett!
– Jaj, Lester, annyira aranyos vagy! Annyira szeretlek téged is!
– Én is nagyon szeretem magát, Mami! – Lester arca teljesen elvörösödött. Én azonban még mindig nem szóltam egy szót sem, csak teljesen el voltam képedve, hogy ilyen sokan szerelmesek egy nyamvadt öregasszonyba.
– Tyűha! Életemben nem láttam még ilyen jó nőt! – bökte oda a kopasz Packie elpirulva.
– Ja, én sem. Nem bántam meg, hogy csatlakoztam ehhez a csapathoz! Azt hiszem, szerelmes vagyok... – vallotta be érzéseit az öreg motoros, Arnold. Ekkor azonban már nem bírtam tovább. Kénytelen voltam ráordítani a két idiótára.
– Ez jó nő nektek? Ti teljesen hülyék vagytok? Ez egy nyolcvanéves öregasszony! A nagyanyátok lehetne!
– Jaj, Robikám. Hát te is itt vagy? Észre sem vettelek. Hogy vagy, angyalkám? Bevallom, már nagyon hiányoztál. Ebben az egy hónapban csak rád gondoltam! – Mami megpróbált kedves lenni velem, én viszont nem viszonoztam a kedvességét. Végig ellenséges voltam hozzá.
– Nekem viszont nem hiányoztál, te banya. Örültem is, hogy végre megszabadultam magától, erre most újra találkozunk...
– Biztosan irigykedsz csak rám. – Mami egy kis nevetéssel próbálta eltakarni a haragját. Valójában nagyon mérges volt rám, csak most nem volt kedve idegeskedni.
– Én irigykedem? Ugyan már! Mégis mire irigykednék?
– Hát a szépségemre és a hírnevemre! Nézd csak meg, mennyien szeretnek itt engem!
– Mami, maga annyira szánalmas! Undorodom magától. Mikor fog már végre meghalni? Úgyis elég öreg már a halálhoz... – mondtam érzelemmentes és furcsán fakó hangon. Foszlott belőlem a rosszindulat, Mami viszont egy szót sem szólt. Nem nagyon tudott erre mit mondani.
– Azonnal hagyd ezt abba! – kiáltott fel Gyuri. – Te szégyentelen! Nem beszélhetsz így egy ilyen kedves és aranyos hölggyel!
– Azzal beszélek így, akivel akarok, megértetted?! Ne avatkozz bele mások dolgába! Ülj vissza a helyedre, azt verjed tovább a farkadat, te nyomorult.
– Bárcsak Liza tőlem lenne terhes! Alig várom, hogy megszülje a te gyerekedet, mert utána úgy megkúrom, hogy újból teherbe esik! Véresre fogom kúrni Lizát!
– MIVAN?! – csattantam fel mérgesen. Gyuri olyan nagy mértékben felidegesített, hogy megszorítottam ökleimet és villámgyorsan rohantam felé. Alig vártam, hogy bemossak egyet az arcába, mindazonáltal Raleigh megtette helyettem. Gyuri összeesett Raleigh erős ütésétől. Mindenkinek elállt a lélegzete, mikor meglátták, ahogyan Raleigh több alkalommal is ütögeti és rugdossa Gyurit, aki percekig üvöltött és sírt a fájdalomtól.
– Hogy mersz baszakodni a legjobb barátommal, te gyökér? Mit képzelsz magadról? Kivered a fogait, eltöröd az orrát és lesmárolod a csaját?! Normális vagy te?! – Raleigh csak ütötte és csak ütötte tovább, mígnem Gyuri arca vérben úszott. Annyira féltek a jelenlévő emberek, hogy senki sem csinált semmit. Én ugyanakkor rászóltam Raleigh-re, mert ha így folytatja tovább, Gyuri meghalt volna.
– Raleigh, elég lesz! Hagyd abba! Tanult már a leckéből! Ne bántsd őt! – szóltam rá Raleigh-re, aki egyből abbahagyta az ütögetést. Gyuri már nyugodtan fellélegezhetett.
– Ha még egyszer... ha még egyszer baszakodni mersz Robival, megöllek! – dörmögte még a szokásosnál is durvább hangon.
– Rendben, csak ne bánts, kérlek...! – mondta Gyuri zokogva. Ezután Raleigh a tömegnek intézte szavait.
– Láttátok, hogy mit tettem vele, ugye? Tanuljátok meg, hogy aki Róbert Bockkal szórakozik, annak velem gyűlik meg a baja! Ő az én legjobb barátom, ezért nem engedem, hogy valaha is bántódása essen! Remélem, mindannyian tanultok az előbbi esetből. – Megállt egy szösszenetre, majd folytattam. – Ti vagytok a világ legrosszabb csapata! Órák óta azt várjuk, hogy végre elkezdjük ezt a k**va rablást, de nem...! Egy rohadt öregasszony miatt kellett várnunk ilyen sokat? Hát kérdezem én, normálisak vagytok ti?! Ráadásul egy kibaszott öregasszonyba vagytok szerelmesek? Van nektek eszetek? Itt húzzuk az időt, mikor van fontosabb dolgunk is. Gratulálok nektek, de tényleg! Szánalmasok vagytok mindannyian! Mikor én Európába jöttem, egy profi csapatba kerültem bele, akikkel nagy bankrablásokat terveztem. Ti hozzájuk képest dedósok vagytok! Ők százszor érettebbek és normálisabbak voltak, mint amik ti valaha is lesztek! Én nem fogok segíteni nektek ebben a szaros rablásban, mert idióták vagytok! Megyek, és inkább lefekszem a csajommal. Ha Walesben lennénk, már régen szétrúgtam volna a seggeteket, ti puhányok! Basszátok meg magatokat! – Raleigh azzal pedig végleg otthagyott bennünket. Sietve kisétált a teremből, miközben Lester vendégei nagy szemekkel bámulták őt.
– Ejha, ez a gyerek tud ám valamit! Nagyon kemény ez a srác! Tökéletesen egyetértek vele. Ha ilyenek lennének az Angels of Death MC tagjai, miénk lenne az egész világ. Bárcsak a fiam lenne ez a fiú. Nagyon bírom őt! Egy igazi tökös srác! – jelentette ki Arnold jókedvűen.
– Az én szememben te egy hős vagy – suttogta Mami Gyurinak, majd egy puszit adott az arcára. – Köszönöm, hogy megvédtél engem, te kedves fiatalember.
– Nagyon... nagyon... nagyon... szívesen, drága nagymami – dadogta Gyuri a szerelemtől. Annyira szerelmes volt Mamiba, hogy az arca teljesen elpirult.
– Na jó, szerintem most elkezdhetjük a rablás megbeszélését, srácok. Elnézést a kisebb kellemetlenségekért és a sok várakozásért. Megértem, hogy most egy kicsit mérgesek vagytok, de ígérem, hogy felejthetetlen rablásokban lesz részetek! – közölte velünk Lester. – A Salandra kerületben található Wintershore Bankot fogjuk kirabolni. Ez egy nagyon veszélyes és izgalmas küldetés lesz. Fel kell rá készülnünk, ezért mindenképpen megbeszéljük az előkészületeket. Átadnám akkor Michaelnek a szót.
– Üdvözlök minden jelenlévőt! Én Michael De Santa vagyok, egy nyugdíjas, visszavonult bankrabló és vinewoodi filmproducer. Azért vagytok ma itt, hogy segítsetek nekünk néhány izgalmas és veszélyes rablás elvégzésében. Az a célunk, hogy elég pénzt szerezhessünk, mert el szeretnénk hagyni ezt a rohadt országot. Természetesen ti is részesülni fogtok a jutalomból, de ahhoz együtt kell működnünk, mint egy igazi csapat! – fújt egyet, hogy megnyugodjon az izgalomtól. Szerintem egy kicsit lámpalázas lehetett. – Nagyon fontos a csapatmunka, mert enélkül képtelenség bármit is véghez vinni. Ezért én azt mondom, hogy az élet is lépésekből áll, akár egy bankrablás. És ha belegondoltok, mindegyik rablásban nagyon csekély a hibalehetőség. Hiszen bármelyik pillanatban lelőhetnek bennünket, szóval mindenképpen az időzítés a legfontosabb! Azt akarom tőletek, hogy erre törekedjetek! Azt akarom, hogy együtt sikeres rablásokat tervezzünk meg és vigyünk véghez. Ha ez sikerül, akkor egy nagyon jó csapat leszünk. Talán mi leszünk a legjobbak az egész világon, értitek? De ehhez nemcsak nekem kell tennem, hanem nektek is. Ha nincs összhang, akkor nincs csapatmunka, így pedig sikeres rablás sincsen. Én már öregember vagyok, ti viszont még fiatalok és erősek vagytok! Bennetek még ott van a fiatalság, az erő és a kitartás. Ti még sok mindent elérhettek az életben. Ti még meg tudjátok változtatni a sorsotokat. Ahogy elnézlek benneteket, mindig saját magam jut rólatok eszembe. Én is a nulláról kezdtem, akárcsak ti. Én is kezdő voltam, akárcsak ti. Én is tapasztalatlanul és tudatlanul álltam neki a bankrablásoknak, akárcsak ti. Egy idő után viszont rájöttem, hogy a csapatmunkánál és az összetartásnál nincs is fontosabb. Azért mondom mindezt, mert ezáltal fejlődni is tudtok, és sok tapasztalatot is szerezhettek. A csapatmunkánál nincs is fontosabb dolog a világon! Együtt kell működnötök egymással. Együtt bármit elérhettek. Együtt ti nagyon erősek lesztek. Majd meglátjátok, hogy ha együttműködtök egymással, hamar fejlődni fogtok. Előttetek van a siker, barátaim. Szerezzétek hát meg együtt! – Amint befejezte a mondandóját, mindenki elkezdett tapsolni és éljenezni.
– Michael, életemben nem hallottam még ilyen csodás beszédet! Köszönöm, barátom! – Lester átölelte Michaelt hálája jeléül.
– Mr. De Santa, maga a legjobb! Maga tényleg egy nagyon bölcs ember! Imádom magát! – hízelgett a néger Kyrie.
– Éljen! Éljen! Éljen! – kántálta egyszerre a tömeg.

Összeültünk ezután, és elkezdtünk gondolkodni a csapatunk nevén. Természetesen mindenki elmondhatta az elképzeléseit, de ami legjobban kiakasztott, az Gyuri és Mami ötlete volt.

– Nos? Van még valakinek ötlete? – kérdezett rá Lester érdeklődve.
– Nekem van egy! Legyen a nevünk Flóra és Gyuri Fan Club! – állt elő az ötletével Gyuri. Amint meghallották ezt a többiek, hangos nevetésbe kezdtek, én azonban nem nevettem, mert nagyon szánalmas volt.
– Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? – kérdeztem lekezelően, Gyuri viszont csak mosolygott.
– De, komolyan gondoltam.
– Szerelmeim, van egy sokkal jobb ötletem! – szólt közbe Mami. – Legyen a csapatnevünk Mami szerelmei. Ehhez mit szóltok?
– Normális vagy? Ez k**va szar! Mami szerelmei? Úristen! – A szánalomtól majdnem idegrohamot kaptam. Meglepő módon társaimnak nagyon tetszett Mami ötlete, ezért hangosan éljeneztek és tapsoltak.
– Róbert, van jobb ötleted? – Lester hangja kissé lenéző volt. Úgy tűnt, neki is tetszett Mami javaslata.
– Igen, sokkal jobb ötletem van, mint ennek a két gyökérnek. Figyeljetek, én azt mondom, hogy legyen a nevünk Tiger Team Gang. Szerintem tudjátok ti is, hogy főellenfeleim csapatát KG Team Gangnek hívják. Arra gondoltam, hogy így tökéletes név lenne a Tiger Team Gang. Nos, vélemény? – javasoltam lelkesen. Azt hittem, hogy a többiek egyetértenek majd velem, de sajnos tévedtem.
– Fúj! k**va szar! – kiabálta Packie.
– Szar! Szar! Szar! – ismételgette ricsajosan Kyrie.
– Miért szar?! Indokoljátok meg! Ha kapok normális indokot, akkor elfogadom, de így alaptalan!
– Akkor is szar! Mamié a legjobb! – üvöltötte a hipszter Rickie.
– Róbert, ez tényleg béna. Mamival kell egyetértenem – jegyezte meg Lester, miután visszaült a tolószékébe. Ami leginkább meglepett, az az volt, hogy Michael és Franklin egy szót sem szóltak.
– Na jó, ennyit erről... Én elmegyek... Menjetek akkor a francba! Idióták! Nem igaz, hogy nem veszitek észre, hogy ez csak egy rohadt öregasszony! Lehet, hogy velem van a baj?
– Igen, veled van a baj! – ordította Mami a túloldalról. – Szégyelld magad! Idejöttem hozzátok, hogy támogassalak benneteket a rablásokban, erre te elmondasz engem mindennek? Bárcsak megölt volna téged Martin Madrazo a templomnál!
– Hogy mi? Martin Madrazo? Templom? Maga honnan tud erről? – hökkentem meg. Egyből éreztem, hogy Mami titkolhatott valamit.
– Basszus, elszóltam magam. Ezt nem kellett volna...
– Mondja csak el, Mami. Mondjon el mindent. Kár lenne tagadnia.
– Rendben, elmondom – kezdett bele az öregasszony. – Egy hónap telt el, miután a Rascalsok megszerezték a hatalmat Wintershore-ban. Ez alatt az idő alatt nem tudtam, hogy mi történhetett azzal a seggfej Róbert Bockkal, aki elszökött Jason Brown haragja elől. Mindenképpen meg akartam tudni, hogy hol bujkálhatott ez a rohadék gyerek, ezért megparancsoltam az embereimnek, hogy szaglásszanak maguk után. Később rájöttünk arra, hogy Acsóban bujkálnak, és hogy nem túl jó a viszonyuk Martin Madrazóval. Ezután Martin megkereste a Rascalsokat, aki egy kecsegtető ajánlattal fordult hozzám. Elfogadtam az ajánlatát, és cserében elárultam neki, hogy Robikát egy templom közelében láttuk utoljára.
– Tessék? Tehát maga miatt támadtak meg minket a mexikóiak! Rohadék! Rohadjon meg! – zsörtölődtem. Abban a pillanatban már mindent értettem.
– IGEN! Énmiattam történt minden. Azt akartam, hogy öljenek meg téged, mert tönkretettél mindent! Jason megszüntette a kapcsolatát a Rascalsokkal, ezzel pedig végleg elvesztettük az egyik legnagyobb szövetségesünket. De ha te nem lettél volna, akkor Jason még mindig a szövetségesem lenne.
– És ez engem hol a francba érdekel, te ribanc? Szarok rád és arra a seggfej Jasonre is! Maga miatt akartak engem megölni Martin emberei. Pusztuljon meg! – bosszankodtam felkavartan.
– Nem, te pusztulj meg! Szemtelen és neveletlen gyerek vagy te!
– Egyébként megtudhatnám, hogy mi volt az az ajánlat, ami miatt képes volt elárulni engem?
– Nem, ez nem tartozik rád, te kis szaros – tiltakozott, emiatt pedig teljesen elöntött az indulat.
– Ó, igen? – Lester felé fordultam. – Lester, azonnal zavard el ezt az öregasszonyt. Együttműködött a legnagyobb ellenségünkkel, ezért nem bízhatunk benne. Szakítsuk meg vele végleg a kapcsolatunkat, és úgy minden megoldódik.
– Robi, te is tudod jól, hogy szükségünk van a Rascalsok támogatására. Anyagilag támogatják a rablások előkészületeit, érted?
– De hát együttműködtek Martinnal! Ők az ellenségeink, Lester! Nem szabad bíznod ebben a k**va öregasszonyban! – értetlenkedtem. Mami ekkor már végképp nem bírta tovább.
– Jaj, Robika, fogd már be a szádat! Lester okos ember, nem hallgatna egy olyan tapasztalatlan kisfiúra, mint rád. Lester is támogat bennünket, és mi is támogatjuk őt. Szükségünk van jó sok szövetségesre, mert miután lemondtam a miniszterelnökségről, elég rosszul áll a Rascalsok sorsa.
– Tényleg, erre már régóta kíváncsi vagyok. Miért mondott le a miniszterelnökségről? Még múltkor Elvis mondta nekem, hogy lemondott. Mi volt ennek az oka? – tértem el a tárgytól, hogy azért megtudjak egy-két érdekes dolgot is.
– Azért mondtam le, mert Michael Bolton megfenyegetett. Kénytelen voltam lemondani, különben megölt volna a bandámmal együtt.
– Hogy mi? Ez baromság! Michael Bolton már meghalt, agyonlőtte egy tank! Biztosan halott már. Kizárt, hogy még élne – kételkedtem csodálkozva.
– Ugyan már! Nem Michael volt az, hanem az ikertestvére, Steven.
– Ejha, hogy mik vannak... Sokkal jobb, hogy átjöttem ebbe az országba Lester hívására – kotnyeleskedett bele Packie.
– Hát ja, sokkal jobb ebben az országban, mint abban a korrupt USA-ban. Én korábban az Angels of Death MC vezetője voltam San Fierróban, de a Lost MC újra elkezdett terjeszkedni Johnny Klebitz állítólagos halála után, melyet Trevor Philips okozott. Ugyanakkor a hírek szerint Johnny még mindig életben van, ami már nem mondható el a ribanc Ashleyről és a két idiótáról, Terryről és Clayről – kotyogott bele a kövér Arnold, hogy elterelje Packie-vel a témát. Mérgemben ráordítottam mindkét idiótára.
– Ez senkit sem érdekel, szóval kussoljatok el mindketten! Én most Mamira vagyok kíváncsi, nem pedig rátok. Mami, folytassa tovább, kérem. Mit tud még Boltonról?
– Annyit még tudok róla, hogy miután ő lett a miniszterelnök, megalapította a saját bűnszervezetét, azaz a Bolton bűnügyi családot. Mellesleg pedig ők tartják fogva a barátodat, Leandrost.
– Hogyan?! Ez komoly? – Teljesen leesett az állam a hallottaktól.
– Robika, ezt Lesterke is elmondhatta volna neked... Ő úgyis mindenről tud...
– Lester, ez igaz?! Te tényleg tudtad, hogy hol tartják fogva a barátomat? – mordultam rá Lesterre, aki megpróbált mentegetőzni.
– Igen, tudtam róla, Róbert. De csakis azért nem mondtam el, mert akkor biztos voltam benne, hogy nem fogsz segíteni a rablásokban. Én tényleg el akartam mondani...
– Te rohadék! Rohadj meg, Lester! Most nagyot csalódtam benned! – idegeskedtem kiábrándultan.
– Róbert, nyugodj meg, kérlek.
– NEM! Hagyjatok engem békén! Raleigh-nek igaza volt; mindannyian szánalmasok vagytok! Elmegyek én is, majd a többi dolgot megbeszélitek nélkülem. Ég veletek, lúzerek! – Megpróbáltam volna távozni, de Vladimir elállta az utamat.
– Nem mehetsz el, Robi! Segítened kell nekünk az előkészületekben!
– Nem érdekel, Lester. Majd megoldjátok nélkülem. Te pedig távozz az utamból, seggfej! – Fellöktem Vladimirt és végleg távoztam.

[NikitaDragovich]

Tessék!
Itt a következő rész! (Még nem volt olyan, hogy egy adott rész után villámgyorsan megírtam még egyet )
Emellett két-három nap múlva jön az első rablás!

21. Fejezet: Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a tett van!
A nap gyönyörűen ragyogott a Tolkavban lévő gimnáziumra, amikor a negyedik tanóra után kicsöngettek. S a diákok buzgó örömmel rohantak ki az óráról, habár szintúgy ez történt a 9. A osztállyal, kik elfelejtették, hogy be kéne vallaniuk nekem valamit. De hogy mégis mit? Nos, az egész félelmetes volt, de megtettem a lehetetlent. Hajdan ismertem egy Antal nevű fiút, ki jó barátja volt Kristófnak, György és Richárd Petersonnak. Ők lennének azok, akik kihasználtak engem hét hónapon keresztül, ám hamar rájöttem a dolog lényegére, mégpedig arra, hogy az egész csakis hazugság, s külső indíttatásból vagy félelemből vannak velem. Ennek fényében már nem bírtam magammal, s bevonszoltam a szemüveget, piros pulcsit és kék farmert viselő Antalt a helyi WC-be mindenki szeme láttára. Noha nem számítottam rá, hogy Kristóf és Géza is részt fognak venni a "vallatáson", de nem törődtem ezzel, inkább hagytam, hogy hadd tanuljanak az esetből. Szerencsétlen gyermek semmit sem értett, mikor bezavartam a beszélgetőhelyre, ahol foszlott belőlem az indulat.

- Seggfej! - kiáltottam fel idegeskedve - Kihasználtok csak! Tudtam, hogy ez lesz, de most már átlátok a szitán! - közöltem vele a tényeket égbe kiáltva
- Robi, te meg miről beszélsz? Nem értek semmit sem. - tudatlankodott nevetve
- Pontosan tudod, miről beszélek! Te, Kristóf és a két Peterson csak kihasználtok! Mindvégig tudtam, hogy ez lesz. De most elkaptalak benneteket! - mordultam rá felpaprikázva
- Robi, én nem használlak ki! Mi barátok vagyunk. - mondta teátrálisan
- Hazudsz! Mindvégig hazudtál! - feleltem ingerülten - Engem senki sem fog átverni!
- De mégis mivel használunk ki téged? A számológéppel, vagy mi? - kérdezte meglepve
- Nem! Hanem azzal, hogy ennyiből állnak a beszélgetéseink: "Helló, hogy vagy? Kösz jól, és Te?" - vettem egy nagy levegőt - Ez mi a franc? Én ennél többet akarok! Azt hittem, barátok vagyunk! Bíztam bennetek, de ti kihasználtatok csak. - sipákoltam depressziósan
- Ez nem igaz! - vágta rá a választ, bár a társalgást hamar megzavarta Gyuri, ki meghökkent tekintettel nyitott be a WC-be.
- Csak WC-re jöttem. - regélte, de az eseménytől elképedt - Helló, Robi. - fogott kezet velem, de oly ostoba módon, hogy nem csodálkoztam volna, ha egy rablás folyamán megölte volna egy sokkolós biztonsági.
- Helló. - replikáztam egyhangúan, de olyan mérges tekintettel, hogy a kék ingben és csőnadrágban tündöklő György bepánikolt és reszketett kézjárással elhagyta a helyiséget, miközben a nap fénye megragyogta hátrafésült, szőke haját, én pedig majd' felrúgtam volna, de inkább a célpontommal foglalkoztam, ki már nem bírta tovább a kínzást.
- Robi, mi nem használunk ki téged. - szólt közbe a kövérke Kristóf, azonban láttam rajta, hogy kamuzik az ifjonc.
- Persze, mindjárt elhiszem, mi? Basszátok meg! Hülye seggfejek vagytok mindannyian! - kurjongattam leleplezvén az álcát.
- Robi, hagyd ezt abba! - méltatlankodott
- Még te vagy megsértődve? - állt el szemem-szájam a reakciójára - Ennyi erővel én is eltakarhatnám az arcomat folyton-folyvást, mert kihasználtok! Ja és egy hülye szék miatt utálsz? Egy barát nem egy kiberakott szék miatt haragszik meg egy barátra, te seggfej! - vádoltam meg rikácsolva
- Jaj, Robi. Ez nem igaz. - próbált mentegetőzni vigyorogva
- Igen? Akkor Ti miért nem írtok rám Lifeinvaderen? Önszántatokból sohasem írtatok rám, hanem mindig én! Fordítva semmi sem történt! Baszd meg! - üvöltöttem nyugtalanul
- De hát miért baj, hogy nem írunk rád Lifeinvaderen? - kérdezősködött egy kis elámulással
- Mert leszartok! Szavak nélkül nemegyszer, hanem milliószor közöltétek velem, hogy nem akartatok barátnak! - álltam meg egy picit, hogy megfogalmazzam megtört gondolataimat - Úgy csináltok, mintha a házatokat gyújtottam fel! Apropó, Kristóf miért rühelled a pofámat? Mit ártottam én nektek? Elloptam a pecabotodat? - kérdeztem vissza szarkasztikusan
- Mi semmit sem tudunk rólad! Csak annyit, hogy nem szeretsz horgászni! Csakis a nevedet tudjuk! - avatkozott közbe a fájdalmában elsüllyedt Antal.
- Seggfej! Basszátok meg! - rikoltoztam, mint egy sakál.
- Mi nem is vagyunk barátok! - szólta el magát
- Aha! - vágtam a szavak közepébe - Pont ez a baj! Most lebuktál! - nevettem fel, mint egy őrült bankrabló. - Depressziós vagyok már három éve, te barom! Idióták! Három éve szenvedek! És erre jöttök a szarjaitokkal?! k**va életbe! - érveltem sajnáltatva magamat
- Mi? - csodálkozott el Antal, midőn a kezét a szájára helyezte, akárcsak egy fürdőskurva vagy egy beszívott apáca.
- Ne játszd el a hattyúk halálát! - vállat vontam óbégatva - Nekem ebből elegem van! Basszátok meg! Viszlát! - köszöntem el, magára hagyván a három összetört cowboyt, én pedig siettem kémiára, de a sebeket nem felejtem el. Hiszen az idő megy tovább, semmi sem változik, ahogyan Antal, Gyuri, Richárd és Kristóf sem.

- Uram, megérkeztünk. - keltett fel álmomból a sofőr hangosan
- Micsoda? - ébredtem fel ásítozva, s átnyújtottam a fizetséget a férfinak, majd nehézkesen kiszálltam a járgányból.
- Mindennap ugyanaz az álom. - gondoltam magamban sétálva a havas járdákon. Ámbár azért furcsa volt, hogy még mindig nem kezdték el munkálatukat a hókotrók, pedig már ideje lett volna... Ettől eltekintve szétnéztem a tájon. Gyermekek hóembereket és hóvárakat építettek, s vidáman dobálták egymást a hideg hógolyókkal, melyeket aprólékos mozdulatokkal készítettek el. Oly jó volt látni, hogy eme csöppségek élvezik még az életet, bezzeg, amint eljő az őszi szünet vége, mindenki visszamegy tanulni a sok lexikális anyagot, melyeket csakis magolni lehet. Hát igen, az tény és való, hogy az adrwingtoni oktatási rendszer katasztrofálisan rossz! Annyi értelmetlen és felesleges dolgokat tömködtek szegény nebulók fejébe, amiket soha az életbe nem veszik hasznát, s még csodálkoznak a pedagógusok, hogy milyen züllöttek is a mai fiatalok. Sajnos a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években született csemeték képezik a mai generációt, ami eléggé tönkrement az idők során. A tinédzserek alig tizennégy vagy tizenöt, esetleg tizenhat évesen elkezdenek szexuális kapcsolatokat létesíteni egymással, valamint gyakran alkoholt fogyasztanak és drogokat vagy cigarettákat használnak bulikban. Emellett az is meglepő, hogy nincs semmiféle tiszteletük az idősebbek és a felnőttek iránt! Csakis a jogaikról beszélnek, nem pedig a kötelességeikről! Noha ez a neveléstől és a rossz társaságtól is függhet, de leginkább az egészről ez a nagy kényelem tehet... Pávák és kockák élnek Adrwingtonban, jóllehet én is egy kicsit kocka vagyok, merthogy szeretek videojátékokkal játszani, de azért ez már több a soknál! A lányok értelmetlen és teátrális idézeteket posztolnak ki a Lifeinvaderre, s a tükör előtt pucsítanak, ami a fiúkra is jellemző... Felháborító, hogy mik vannak! Sőt, még nem is beszéltem a kisgyerekekről, akik folyton-folyvást szörnyű minőségű videókat tesznek fel az Electrictit-re, s a nagyobb videósok leoltják őket, aztán kielemző meg véleménynyilvánító videókat készítenek róluk... Még több ezer dolgot lehetne mondani, viszont én annak nagyon örülök, hogy nem ilyen ostoba pávaként kellett felnőnöm, hanem igazi fiúként, akiből már felnőtt férfi lett az évek során. Ezt letisztázva éppen elértem a Phoenix teret, miközben leültem egy padra, s furcsa módon összetalálkoztam a bajuszos Károly Tóthtal, aki egy kék kabátot és szürke nadrágot viselt. Az öregúr illedelmesen leült mellém, s beszélgetni kezdtünk, hogy kiönthessem neki virágzó szívemet.

- Helló, Robert! - köszöntött vidáman, mialatt helyet foglalt
- Csókolom, Károly bá! Hogy tetszik lenni? - érdeklődtem megnyugodva
- Nő vagyok én, hogy csókolomot köszönsz? - vigyorgott
- Nem, dehogy. - válaszoltam kurtán
- Hogy vagy, Robert? Történtek dolgok a múltkori beszélgetésünk óta? - kíváncsiskodott
- Ami azt illeti, igen, történtek dolgok! - valltam be felkavartan
- Mégpedig? - kérdezett vissza
- Nem hiszem, hogy érdekelné magát...
- Miért ne érdekelne engem? Születésed óta ismerlek. - kacsintott
- Emlékszik, hogy egyszer meséltem még magának Gyuriékról és arról, hogy írtam egy rövidke regényt, hogy hogyan zavartam be Antalt a WC-be, s az osztályomból valaki átküldte Györgynek ezt a picike kisregényt, amit másnap megmutatott a tanárnőnek?
- Igen, rémlik nagyjából.
- Találkoztam Gyurival pár héttel ezelőtt Acsóban, majd elkezdtünk újra barátkozni, mivel a barátaimmal együtt rablásokat tervezünk, hogy elég pénzünk lehessen ahhoz, hogy elhagyhassuk az országot, csakhogy Gyuri összejött a barátnőmmel. Egyszóval megcsalt vele. - meséltem hátborzongatóan, erre az idős apóka megvakarta bajszát, s elkezdett bölcselkedni
- Gyuri, mindig Gyuri... Nem is tudom, hogy hány embernek említetted már... Kétségtelen, nem tudod elfelejteni, hogy mit tettek veled, pedig, ha jobban belegondolsz, ők már elfelejtették, sőt, már nyár óta leérettségiztetek. Semmi jelentősége nincsen ennek.
- Dehogyisnem! Az egész 9. A utál engem még most is! - vártam egy kicsit - Meséltem már Anitáról?
- Azt hiszem, igen.
- Miután hazajöttem Németországból, vettem neki egy csokit meg egy képeslapot, melyre egy szép verset írtam rá, de ez a boszorka nem viszonozta érzéseimet! Ami legjobban fáj, talán az, hogy megmutatta az összes osztálytársának, köztük Gyuriéknak is a versemet. Jozsótól tudom, hogy Gyuri is látta az üdvözlőlapot.
- Igazán? Amúgy attól még nem boszorka, hogy visszautasított téged, ez természetes dolog... - javított ki engem elmerengve
- De, ez egy szemét boszorka! Lehet, hogy kívülről szép, DE belülről kukacos... Tudom, hogy nem vagyok egy görög isten kívül, de oly csodás szívem van, ám a lányok mégsem szeretnek... - szomorodtam el bánatosan - Egyébként azért hívom őt boszorkának, mert Lifeinvaderen megírta nekem, hogy kurvára elege van belőlem, s elmondott mindennek. Így mit gondoljak róla?
- Ezt nem is mondtad még nekem. Így már érthető, hogy mérges vagy rá. - törődött bele együtt érzően
- Tudja, Károly bá. - álltam meg egy szösszenetre, de ő nem válaszolt, így folytattam - Nem értékeltem azt, amim volt... Habzsoltam az életet... Megvagyok ijedve tény, de sikerült leszámolnom a régi énemmel. Megtettem, amit kellett... - sajnáltattam magam
- Amikor félsz, húzd ki a kardodat... Ragadd meg és kaszabolj le mindent, ami gátol... Le a megbánással és a félelmekkel, mindennel, ami a múlthoz köt vagy a jövőhöz... - bölcselkedett tapasztaltan
- Mégis hogyan tudnám elfelejteni múltamat? Ezeket a fájó sebeket, amiket nekem okoztak más emberek? - tudakoltam kíváncsian
- Ugyebár sokan piszkáltak téged az iskolában? Persze, nincs olyan ember, akit ne buzeráltak volna az osztálytársai. Ez teljesen érhető. Látom rajtad, hogy szenvedsz. Nem tudsz túllépni ezeken a bizonyos sebeken, pedig csak annyit kellett volna tenned, hogy nem törődtél volna velük, s akkor nem fájna szíved.
- Ezt könnyű mondani. Mindenki azt mondta, hogy ne foglalkozzak velük, de ez nem ilyen egyszerű... - ismertem be tehetetlenül
- Tudom, hogy nem egyszerű! Tudom, hogy könnyű ezt mondani! Viszont meg kell próbálnod! Azaz meg kellett volna próbálnod, de most már nem jársz iskolába, felnőtt lettél... - szedte össze gondolatait - Bárcsak azt mondhatnám, hogy amikor fáradt vagy, tarts szünetet. Bárcsak azt mondhatnám, hogy ha fáradt vagy, vegyél ki egy évet. Bárcsak azt mondhatnám, hogy könnyebb lesz. Bárcsak azt mondhatnám, ha kitartasz, akkor könnyebb lesz. Bárcsak azt mondhatnám, hogy könnyebb lesz a súly. Eljutsz arra a pontra, ahol már elég. Eljutsz arra a pontra, amikor nagyon fáj. Eljutsz arra a pontra, ahol vége. Ahol fáradt vagy. Frusztrált vagy. Amikor feladnád. Amikor már úgy érzed, hogy az utolsókat rúgod. De van valami, amit tudok. Akkor kezdődik csak igazán. De nem teheted meg, hogy kilépsz a folyamat közepén. Nem adhatod fel, bármit is látsz! Nem adhatod fel! Nem... Nem... Nem juthatsz át! A félelem, ami miatt elbuksz.
- De én még most is félek! - makacskodtam idegesen
- Túlságosan leköt, hogy mi volt és hogy mi lesz? Van egy mondás: A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem, DE a ma adomány. - süketelte filozofálva
- Félek. - váltottam lágyabb hangerőre
- Tudom. - vigasztalt ráhelyezve kezét tenyereimre - Sohasem fogom hagyni, hogy feladd álmaidat! Menj és mutasd meg ennek a Gyuri gyereknek, hogy igenis tévedett!
- Hogyan kezdjem el?
- Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a tett van! - jelentette ki bátorítva, míg én remegve elkezdtem nyelni egy orbitálisat - Látom, meghatott, amit mondtam.
- Meg. - akadoztam meg szívhez szólóan
- És még most is depressziós vagy?
- Igen, még mindig, de már egy kicsit jobb...
- Katona leszel! Előre meg van írva a sorsod! S akkor majd megtanulod, hogy mi az a depresszió... - parancsolta megszorítva kezemet
- Hogyan tegyem meg?
- Végzel az ellenfeleiddel, s elmész Afganisztánba, ahol beállsz katonának! Ez segíthet csak rajtad! - biztatott
- Nincs hozzá elég fizikai képességem...
- De van! Csak hinned kell magadban! Bízz az ösztöneidben, mert képes vagy rá! - ébresztett rá meggyőzve
- Károly bá, nekem előbb Liberty Citybe kell mennem, hogy megtaláljam László Hiller gyilkosát, Mary Valvonát, aztán pedig Los Santosba. - szegültem ellen a parancsnak
- Nem. Nem mész el Amerikába, még nem jött el annak az ideje! Neked ITT és Afganisztánban kell teljesítened! Előre megmondom: oda még egy darabig nem fogsz elmenni! - tartott szünetet - Mellesleg magadnak köszönheted, hogy Liza temiattad terhes. Ő nem szeret téged, de te mégis teherbe ejtetted.
- De hát elhitette velem, hogy ő szeret engem. Ezt nem értem. - zavaródtam össze
- Van-e olyan lány Lizán és Anitán kívül, akit szeretsz?
- Van. - rukkoltam elő
- Hogy hívják?
- Ő is 9. A-s volt. Rebeka a neve és Tolkavban lakik.
- És ő ártott neked valaha is?
- Nem. Ő sohasem. Velem mindig is kedves volt, sőt ő nyíltan célozgatott is egyéb dolgokra! Nevetgéltünk, mosolyogtunk. Gyönyörű lány. - andalodtam el
- Na látod! Miért nem őt választottad?
- Hogy miért? Talán csak azért, mert falja a férfiakat és állítólag már tizennégy éves kora óta nem szűz...
- Ezt sajnálattal hallom, de ha igazán szereted őt, akkor keresd fel. - helyezte vaskos mancsát vállamra - Én most elmegyek. Lejárt az időm.
- Rendben. Köszönöm, hogy elmondta ezeket nekem. Sokkal jobban érzem magam! - mosolyodtam el
- Nagyon szívesen. Megoldódik minden, meglásd. - reagálta felállva helyéről
- Vigyázzon magára, Károly bácsi!
- Te is, kisfiam. - búcsúzott el, azonban hamar vissza is fordult - Robert, ki az a Jozsó? Őt említetted az előbb.
- Egy nagyon rendes fiú! Jozsó az egyik legjobb barátom, annak ellenére, hogy ő is 9. A-s volt. Benne mindig lehet bízni. Kedveljük egymást. - szóltam feléje lármásan
- Ennek örülök! Keresd fel őt, ha igaz barátod! - ajánlotta, miközben elhagyta a térséget.

Nem sokkal ezután én is épp menni készültem, mikor megcsörrent zöld iFruitom. Villámgyorsan előkaptam nadrágomból, s egy rövidke beszélgetést folytattam partneremmel.

- Halló?
- Robert, itt Roman! - kiáltott bele a telefonba
- Roman, örülök, hogy hallok felőled, mi történt? - informálódtam
- Robert, Niko megérkezett Wintershoréba! - tért a tárgyra izgatottan
- Hogyan? Megérkezett Liberty Cityből? Ejha! És te most hol vagy?
- A lakásodban, ami egy nyomornegyedben található. - reflektált
- Oké, odajövök! Egy húsz perc és ott leszek.
- Rendben, de siess! - tette le a kagylót, amíg én megindultam az új otthonomba.

Ezt követően egy rögtönzött tempóval ballagtam a hóval borított utakon, s csak eközben jöttem rá, hogy át kell látni a mocskon és akkor sokkal élvezetesebb az élet. Nem is csodálom, hogy Károly bácsi hatvannyolc évesen is ilyen nyugodtan tud élni, ezzel szemben a lánya mégis betegeskedik, ő maga pedig egy börtönben raboskodik, ugyanakkor néha szabadon is járkálhat a városban, mivel jóban van az Alpha River Állami Fegyintézet igazgatójával, ki nem mellesleg a volt miniszterelnök, Radomił Emánuel unokatestvére. Összességében mindig is tiszteltem és csodáltam Károly papát, tudniillik nála nem ismertem bölcsebb embert, még Achillesnél is okosabb volt. Ez idő alatt lihegve beértem otthonomba. Az ajtó már nyitva volt, valószínűleg Roman a pótkulccsal jöhetett be. Kicsit később figyelmes lettem, hogy Roman a nappaliban üldögél és pánikolva telefonálgat.

- Roman, mondjad. - zavartam meg beszélgetését
- Várjál, Robert. Mindjárt beszélünk. - utasított vissza a fehér pulcsiban és fekete nadrágban pompázó kövér Roman, aki folytatta eszmecseréjét az ismeretlen beszélgetőjével - Esküszöm, hogy visszafizetem az összeget, Mr. Genovese. Adjon még két hetet, s megszerzem a tartozást. - nyugtatta a fickót
- Úristen, Roman! Te adósságokkal tartozol? - visongtam vérbe forgó szemeimmel
- Rendben. Köszönöm, Mr. Genovese. Viszlát. - vett búcsút az ürgétől
- Roman! Adósságok, Mr. Genovese? Ezt most nem mondod komolyan?!
- Robert, a Genovese bűnügyi család Donja, Jon Genovese követeli az elmaradásomat. Imádom a szerencsejátékokat! - ismerte el őszintén
- Idióta! Azt hittem, hogy a kuzinod, Niko miatt hívtál, de tévedtem.
- Igen, részben őmiatta is hívtalak. - tért vissza a tárgyra - Négymillió tniroffal tartozok Don Genovese-nek.
- Mennyi? - hökkentem meg tátott szájjal megfejelve
- Jól hallottad! Segítened kell! - könyörgött sírva
- Roman... istenem! - mérgelődtem - Jó, megpróbálok segíteni. Holnap szólok az egyik haveromnak, Lesternek az ügyedről. Úgy érzem, lesz még pár rablásom. - merengtem el, mindazonáltal egy rövid, barna hajú pasas rúgta be a nyílászárót egy sörétessel megspékelve, aki egy barna mellényben, sötétkék nadrágban és halványbarna bakancsban díszelgett.
- Jövök érted, kuzin! - kiáltozott fellökve engem aranyozott sörétesével - Hogy merted bántani unokatestvéremet?
- Uram, ezt félreérti. Én Roman barátja vagyok! - mentegetőztem megrémülve
- Niko, ő a barátom, Robert Bock! Tedd le a fegyvert! - utasította rokonát a dagadt ipse
- Az más. - emelt fel a parkettáról megkönnyebbülve
- Niko Bellic. - nyújtotta kezét
- Robert Bock. - viszonoztam kézfogását, ennek ellenére egy másik muksó rohant be egy uzival. Látszólag jamaicai lehetett. Könnyen felismerhető volt jellegzetes copfba kötött raszta hajáról. Az idegen egy szemüveget, zöld nadrágot, fehér cipőt és sötétbarna bőrmellényt hordott.
- Roman! - ordított megemelve fegyverét
- Jacob, ne bántsd őt! Ő nem maffiózó! - állította meg bajtársát Niko, ki azonnal eltette uziját
- Bocs. Én Little Jacob vagyok. - kezelt le velem kellemesen
- Én pedig Robert Bock. - engedtem el pracliját bemutatkozva
- Roman. - vágott a dolgok közepébe uncsitesójához fordulva - Közel egy hónapja keresünk téged! Mi történt?
- Robert és csapata megmentették életemet, s az Ifjú Jon Gravellit Robert ölte meg, azonban Roy Zito elmenekült, és azóta nem is hallottunk felőle. Emellett pár hét elteltével Mary Valvona lelőtte László Hillert, akit a napokban el is temettünk. Nagyjából ennyi.
- Szent jó ég! - ámult el Niko
- Roman, a mostani híreket is mondd el! - avatkoztam bele a társalgásba
- Ja, igen... - dadogott - Niko, izé... A Genovese maffiacsalád adott nekem két hetet, hogy kifizessem hiteleimet, mert túl sokat szerencsejátékoztam a kaszinójukban... Én tényleg nem akartam!
- Roman! - csapott rá fejére idegesen a szerb alak
- Srácok, holnapra megbeszéljük a teendőket. A vendégszobában aludhattok. A vécé mellett balra találjátok meg. - magyaráztam nekik - Ha nem baj, akkor bezárom a kaput és elmegyek aludni, mert ma fárasztó napom volt. Ne sokáig maradjatok fent! Jó éjt!

Ettől a ponttól kezdve lekulcsoltam a bejárati ajtót, majd a hűtőből kivettem egy hideg vizet, melyet elkezdtem iszogatni a szobámban, midőn Rebekán járt egész este az eszem. Azért mégis szokatlan volt, hogy este trécseltem Károllyal a parkban, s útközben kölköket láttam hógolyózni az est hátralevő részében, holott novembertől már késő délután sötétedik. Összegezve nem mindennapi egybeesések voltak... De hát jó volt kiönteni szívemet Tóth úrnak, kire bármikor számíthatott az ember. Továbbá leginkább annak örültem, hogy újra beleszerettem Rebekába, s csakis a távolság választott el minket, de megfogadtam, hogy amint befejezem a rablásokat és leszámoltam célpontjaimmal, felkeresem és elveszem feleségül. S ebben a tévhitben csukódtak le fáradt szemeim.