Na, üdvözlök mindenkit újra itt, ebben a topikban! Nagy kihagyás volt az utolsó rész óta, de remélem, hogy megérte várakozni! Jó olvasgatást!
3. szekvencia
1. rész
The Puerto Ricans
Aiden Pearce arcát fájlalva feküdt a földön. Tony bal horga nagyon kikészítette őt és csak a szirénákra tudott feleszmélni. Körülnézett. Öt darab holttestet látott. A padló vérfoltokkal teli. Felkelt. Tartalék pisztolya még mindig a zsebében volt. Hallotta, ahogy ordibál egy rendőr. Kisvártatva be is törtek az óriási ajtón, de a hullákon és a vértócsákon kívül nem láttak mást.
- Mindenki fésülje át a helyet! A gyilkos nemrég szökhetett meg. Találhatunk néhány friss jelet, ami a nyomára vezethet. Mozgás! Mozgás! Mozgás!
Aiden ekkor már a fenti kis irodában volt. Egy robbanószerkezetet hagyott az íróasztal mögött pihenő benzineskanna mellett. Kisétált a hátsó kijáraton. Látta, hogy a raktárépületet körbevették a fakabátok. Már a szemben lévő konténerek között volt, mikor élesítette bombát, mely óriási robajjal röpítette az égbe a tetőszerkezetet. Ezután pár kisebb robbanás következett, aminek következménye az óriási, rácsozott ablakok betörése, helyükön néhány rendőr kirepülése volt. Aiden mosolyogva végignézte, ahogy az épület kigyullad, majd szépen lassan leég.
A tűzoltók megérkeztével fejét csóválva sétált el az ipari negyedből.
Tony fáradtan ébredt. Rosszul aludt az ósdi ágyon. Megtörölte a szemét és ránézett a kis ébresztőórára, mely hajnali ötöt mutatott. A város még sötétbe volt burkolva, ennek ellenére már hallani lehetett a kevésbé hangszigetelt szobából az autók és az emberek tömegét, ahogy mennek úti céljuk felé és rá se hederítenek a világra. Elmennek a kéregető hajléktalan mellett, aki dobozházában kuporog az öt fokos hidegben. Észre sem veszik azt az embert, aki stoppol az utcán, hogy eljusson munkahelyére, mert nincsen autója, taxira pedig nem telik. Nem érdekli őket az a nő se, akit épp kirabol három holland drogdíler. Csak mennek a dolgukra.
Tony-nak tetszett ez a világ. Ő sem törődött a többi emberrel. Utálta azokat a lelkes személyeket, akik mindenféle petícióval meg miegymással akarják megváltani a világot. Ilyen volt az a Barry nevű ember, akivel pár nappal ezelőtt találkozott. Legalizálni akarta a marihuánát és mindenféle drogot akart rátukmálni Tony-ra. Pár lépésre tőle egy középkorú ember ordibálva szidta az űrlényeket, miközben kezével fegyvert formálva futkározott. Ezzel az indokkal hagyta ott a vörös szemű férfit.
Tony sóhajtott egyet, majd visszadőlt a nyoszolyára.
Egészen reggel kilencig forgolódott szörnyű gondolatokkal a fejében, míg ki nem ugrott ágyából, felöltözött és elindult kifelé a fogadóból. Az utca már zsúfolásig volt autókkal, a járdán a gyalogosok hangyabolyként tolongtak. Tony nem kedvelte ezt a környéket. Koszos volt és zsúfolt. Sokkal jobban szerette az idilli külvárost, ahol nem kellett azon izgulnia, hogy elcsapja egy autó vagy kirabolják. Backlot City Easton tökéletes ellentéte volt.
Mielőtt Tony taxi után kutatott volna, felhívta Luigi-t.
- Ahm, izé, hm, helló Tony! - köszönt fáradtan Luigi.
- Helló. Hol találkozzunk? - tette fel a kérdést mindenféle körítés nélkül.
- Gyere a házamhoz. Onnan viszlek majd autóval. - válaszolta Luigi.
- Oké. Ciao! - tette le a telefont gyorsan Tony, mert meglátott egy taxit.
Próbálta leinteni, utána fütyülni, minden mozdulatával jelezni, hogy taxira van szüksége, de a sofőr rá se hederített. Ezt is utálta Tony. Oké, hogy jó az, hogy ha nem törődünk olyan ember sorsával, akié nem tartozik ránk, de ha egyszer az a munkája valakinek, hogy törődjön, akkor az már nem oké. Szerencsére jött utána egy másik taxi, amit már sikerült leinteni. Egy mexikói kinézetű fiatal férfi ült a volánnál. Kedvesen kérdezte:
- Hová vihetem, uram?
- Lower Easton. Carson Ave 22. - válaszolta komoly arccal Tony, mire a fickó is vissza vett mosolygásából.
A taxi végighaladt Backlot City-n, elhagyta a The Trinity-t és a Larry's Pub-ot. A belvároson mentek keresztül. Ez a városrész teljesen más volt mint a többi. Felhőkarcolók, közszolgálati építmények, köztük pedig kis utcák, sétányok kanyarognak. Hiába a sok épület, minden ragyogóan tiszta. Igazi 21. századi központ. Egy óriási sugárút vezetett keresztül a felhőkarcolókon. Jobbról az FIB, illetve a rendőr-főkapitányság két tornya található, míg balról a városi kórház modern stílusban épült üvegfalú épülete tornyosult. Tony-t ámulatba ejtette a látvány. A járdákon öltönyös emberek sétáltak telefonjukkal vagy aktatáskáikkal a kezükben. Hihetetlen, hogy egy városban ennyi minden megtalálható! Aztán a sugárút véget ért, ahogy a belváros is. Vége volt a tisztaságnak, a ragyogásnak és a fényűzésnek. Kezdődött a következő városrész. Burton. Lakások, apartmanok, kis parkok, szökőkutak. Nem fényűző, nem csodálatos, de jobb, mint Backlot City. Itt volt Roowillear építkezése is. Mikor elhaladtak mellette, Tony-ban vegyes érzelmek gyűltek fel. Tudta, hogy Roowillear nem akarta elárulni őt, mindössze Sonny akarata nagyobb volt az övénél. Ismét egy sugárút következett. Balról volt látható az óriási Ancellotti park, ami South Holland kezdetét jelentette. South és North Holland között semmilyen különbség nincs. Pont olyan mindkettő, mint Backlot City, csak más-más banda uralja a területeket. A hosszú sugárút folytatódott East Sacramentón keresztül, majd egyszer csak véget ért. Itt balra fordult a sofőr, egyenesen a Ballas területére, ami ugyan még mindig East Sacramentóhoz tartozott, de a helyiek csak Jefferson-nak hívtak. Ezen a környéken gyorsan átjutottak. Most következett Easton. Easton-ban jellemzőek voltak a kis apartmanok, éttermek, bárok, de egyáltalán nem zsúfoltan voltak ezek. Ezért is szerette ezt a helyet Tony. Itt is élt, amíg Sonny nem dobta sittre, és a zsaruk nem foglalták le a házát. Ezen a nagy városrészen áthaladva következett Lower Easton. Ugyanaz, mint Easton, csak kisebb méretben. Családi, kertes házak, kis boltok, parkok, kávézók. Ez egy igazi kertváros volt. Luigi a Carson Ave-en élt, ami egy forgalmas út volt és a városházát, valamint a Sacramento Tactical Team épületét kötötte össze.
A taxi megérkezett Luigi háza elé. Tony fizetett, aztán becsöngetett. Luigi feltépte az ajtót, majd ijedt tekintettel szólt Tony-hoz.
- Psszt, halkan! Daisy alszik! - suttogta.
- Nem vagy te egy kicsit gyöngéd? - vonta fel a szemöldökét Tony, és bekiáltott abba a szobába, amiben Daisy aludt. - Daisy, helló!
- Helló Tony! - nyöszörögte az eljegyzett.
- Mi a baja? - fordult oda Tony Luigi-hoz. - Menstruál?
- Te normális vagy, baszd meg?! - sziszegte Luigi. Alig hitte el, hogy ilyeneket beszél Tony.
- Teljes mértékben. - vigyorgott Tony, aztán hirtelen komolyra váltott. - Induljunk!
Luigi már csak azt vette észre, hogy egyedül van a hallban. Kiment a ház elé, ahol Tony Luigi autójára támaszkodva kérdezte:
- Ki ez a Luis? Honnan ismered?
- Ezt majd megbeszéljük az úton. - felelte savanyú képpel Luigi, miközben beszállt a kocsiba.
Nem repesett az örömtől, hogy most már tényleg Die Hard-ot kell játszania, főleg egy olyan seggfejjel, mint Tony. Bár gyanította, hogy John ennél sokkal cifrábbakra gondol.
- Szóval, honnan ismered ezt a bizonyos Luis-t? - tette fel ismét a kérdést Tony.
- London előtt pár évvel Liberty City-ben éltem. Ott ismerkedtem meg vele, akkor még kidobó volt egy bárban. Hallottam, hogy nagy balhékba keveredett Ray Bulgarin-nal, akinek még régebben dolgoztam is egy délszláv sráccal együtt. Szóval, a lényeg az, hogy elváltak útjaink, én Londonba utaztam, ő meg ide Sacramento-ba, de ő csak egy fél éve van itt. Míg én Londonban voltam veletek, e-mailben folyamatosan tartottuk a kapcsolatot.
- Miért nem meséltél róla?
- Nem láttam értelmét. Megismerni úgysem tudtátok volna. Na, szóval mikor Daisy-vel ide jöttünk Sacramento-ba, akkor kezdtünk el ismét tartani a kapcsolatot egymással. Nem voltunk nagy haverok, de ez így jó is volt. Aztán jöttél te John-nal, és lassan el is felejtettük egymást. Legutoljára talán akkor beszéltem vele, amikor összehívtál minket a Larry's Pub-ba, hogy megvitassuk, hogyan tovább. Aztán most beugrott, hogy ő talán segíthet a maffia ellen.
- Aha. Ő ismer engem? Vagy meséltél már neki rólam?
- Nem nagyon. Talán még Londonban említettelek egy e-mailben.
- Akkor nem lesz egyszerű elmagyarázni neki, hogy pontosan mit akarunk és miért kéne segítenie nekünk.
- Ez igaz. De neked amúgy is olyan csodálatos karizmád van, csak elintézed.
- Iróniaszagot érzek.
- Ez az volt. Csak ne veszítsd el a fejed!
Luigi letért a széles Denver Ave nevű sugárútról, és bekanyarodott El Coronába. Így hívták a puerto-rico-iak a területüket. Egyszintes, lepukkant kérók sorakoztak egymás mellett kis első és hátsó kerttel. Néhol egy-egy kisbolt vagy bár tűnt fel, ahol nagy csoportokban füveztek a bandatagok fegyverekkel a derekukon. Mind egytől egyig fehér vagy világoskék ruhát viseltek. Ezek voltak a banda színei. Sikátorok nem nagyon voltak, ezért a dílerek nyíltan, az utcán terjesztették a cuccot. Majdnem minden ház előtt láthatóak drogtól kidőlt gengszterek és prostik.
Tony szörnyülködve nézett. Ez lenne egy igazi banda és területe? Ilyenek lennének a Latin-Amerikai bevándorlók? Luigi bekanyarodott egy zsákutcába, ami El Corona végét jelentette. Itt már látható volt egy kis változás. Ugyan itt is rendesen ment a füvezés, de óriási különbség volt az, hogy a bandatagok nem voltak kidőlve, hanem egymással beszélgettek, míg az utakat rótták.
Luigi megállt az utca elején egy, a többihez képest tisztának látszó emeletes ház előtt.
- Na, itt vagyunk. - jelentette be Luigi.
Nem is beszéltek többet, bekopogtak. Egy fiatal latin srác nyitott ajtót piros-fekete dzsekiben és keretes szemüvegben. Lelkesen köszöntötte a két férfit.
- Á, Luigi, örülök, hogy újra találkozunk! Mi járatban vagy itt? És ki van ott mögötted?
- Ő a haverom, Tony. Luis-zal szeretnénk beszélni. - válaszolta Luigi.
- Engedd be őket Henrique! - kiáltott ki a konyhából Luis.
- Gyertek! - intett Tony-nak és Luigi-nak a srác.
A ház egészen tiszta volt. Nem volt rumli, nem volt kosz. Semmilyen fű vagy egyéb szagot nem lehetett érezni.
Besétáltak a konyhába, ahol Luis és egy szürke dzsekis, Henrique-kel körülbelül egyidős ember ült és a banda helyzetét vitatták meg.
- Üdv Luigi! - állt fel kézfogásra Luis. - Ki ez az ember veled?
- Ő lenne Tony. - mutatta be másodszor Luigi Tony-t.
- Ó, te lennél Tony? Mi járatban vagytok itt? - kérdezte Luis.
- Üljetek le! - mondta Henrique.
- Beszélni szeretnénk veled Luis. Pontosabban segítséget szeretnénk kérni. - közölte Luigi.
- Igen? Ó, hadd mutassam be Henrique mellett a másik jobb kezemet, Armando-t. - mutatott Luis a szürke dzsekisre, ki egy enyhe mosollyal és egy fejbiccentéssel köszönt. - Szóval, mi lenne a gond?
- Tony? Elmondod? - kérdezte Luigi.
Tony-nak hirtelen nehezére esett megszólalni. Annyira idegennek találta ezt a környezetet, főleg így, három idegennel, akik mosolyognak rá. Ritkán volt ilyenben része.
- Szóval... - kezdte Tony. - Vérdíj van a fejünkön. Egy maffia által. Két barátom is elárult, mind a kettő ehhez a maffiához tartozik. Nemcsak hogy tartozik, de ők ketten vezetik az egész szervezetet. Őket szeretném megbosszulni. Ám ehhez segítségre van szükségem. Luigi ajánlott téged és a bandádat.
- Hmm... - ráncolta a homlokát Luis, aki nagyjából Tony-val volt egyidős. Fekete-fehér dzseki volt rajta. - Miért gondolod, hogy megbízok benned?
- Luis, csak nem képzeled, hogy átverünk? - képedt el Luigi.
- Benned hiszek, de ezt a csávót most látom először. Ő is most lát engem először. Miből gondolod, hogy megbízok benne? Akár le is lőhetném, mert vérdíj van rajta.
A mosoly hirtelen eltűnt mindenki arcáról, de Tony higgadt maradt. Ilyenben már sokszor volt része, tudta mit kell csinálnia, ámbár Luigin azt látta, hogy kezd izgulni. Kellemetlenül érezte magát. Legalábbis Tony így látta.
- Oké, akkor nem bízhatsz meg bennem. - válaszolt Luis kérdésére Tony. - Végül is tök igazad van. Sosem láttál. Miért is segítenél nekem? De a te bandád szarban van. Az utcákon feküdnek, belőve. Kirabolják a civileket. Nyilvánosan dugják a prostikat. Vagy Puerto Ricóban ez a szokás?
- Faszom, igazad van. - látta be Luis. - Rendben, megbízok benned. De hogyan tudnánk segíteni?
Luigi alig hitte el, hogy Tony ilyen könnyedén és higgadtan oldotta meg a dolgot. Valahogy most teljesen más volt.
- A bandáddal szembeszállhatnánk a maffia ellen. - válaszolta Tony.
- A-a, az úgy nem fog menni. Előbb tenned kell valamit a bizalmamért. - dőlt hátra Luis.
Luigi Luis-t sem így ismerte meg. Mindig is egy vicces, laza embernek tudta őt, de most teljesen ellentétesen viselkedett.
- Kisegítem a bandádat. - ajánlotta Tony. - Segítek nektek visszajutni a többi brancs közé.
- Ezt szívesen venném. Gyere, megmutatom, milyen valójában El Corona. - mondta Luis, majd kivezette Tony-t a házból otthagyva Luigi-t Henrique-kel és Armando-val.
Luis végigvezette Tony-t El Coronán, ezúttal gyalog. Lábbusszal sem volt szebb hely. Sőt, még jobban lehetett érezni a fűszagot. Eléggé lezüllött környék volt, talán még Backlot City-nél is rosszabb. Ami nagyon meglepő, senki sem köszönt Luis-nak, még oda sem fordultak vagy valami hasonló, ám őt ez annyira nem zavarta.
- Szóval, hogyan tudnád kisegíteni a bandát? - kérdezte Luis.
- Ezt így hirtelen nehéz megmondani. Sorold fel, mik a problémák! - mondta Tony.
- A legnagyobb a drog. Ezt te is láthatod. Annyira a fű áldozatai lettek a bandatagok, hogy nagy részük már fel se bír kelni.
- Ezen könnyen lehet segíteni. Megtisztítjuk majd a környéket a drogtól.
- Hogyan?
- Megkeressük azt, aki terjeszti. Nem a dílereket, hanem azoknak a fejesét. Azt, aki behozza El Coronába a drogot.
Luis itt nyelt egy nagyot. Láthatóan megrémült, de Tony-t ez nem érdekelte.
- Aztán ott van az elmaradottság. - folytatta Luis. - Nincsenek olyan fegyvereink, mint a Ballasnak. Nincsen olyan droghálózatunk, mint a hollandoknak.
- Ezzel majd később kell foglalkozni. Először a belső ügyek.
- Legvégül, magunkra vagyunk utalva. Nincsen egy szövetségesünk se a bandák, se az egyéni vállalkozók körében.
- Ez lesz a legelső. Ha nincs bebiztosítva a megfelelő fegyver - és pénzellátás, addig nem szabad más bandákkal ellenségeskedni.
Hirtelen a mellettük lévő sikátorból előugrott egy fekete gengszter késsel a kezében. Nekilökte Luis-t az előtte álló másik bűnözőnek, aki egy harmadikhoz vágta a banda vezetőjét. A harmadik néger a földre dobta Luis-t, majd késével hadonászva pénzt követelt. Tony hidegvérrel közéjük lépett, kicsavarta az első gengszter kezéből fegyverét, aztán kigáncsolta és nekidobta őt a már támadó kollégájának. Az utolsót pedig három késsuhintással elintézte. Odalépett a földön fetrengő Luis-hoz és egy laza mozdulattal fölsegítette.
- Fúh, ember, köszi. - hálálkodott. Nem is gondolta volna, hogy Tony ilyeneket tud.
- Szerintem jobb, ha visszamegyünk a házadhoz. - javasolta Tony komoly arccal, miközben belerúgott egyet a még nyöszörgő bűnözőbe.
- Egyetértek. Kibaszott hollandok.
Visszaérve Luis házához, Tony így szólt:
- Na, most már bízol bennem?
- Teljes mértékben.
Bementek a házba, ahol Luigi egyből félrehívta Tony-t.
- Na, mi van? - kérdezte Luigi.
- Egyelőre belement. De először őt és a bandáját kell kisegítenem a bajból. - regélte Tony.
- Szükség van rám?
- Nem, ezt megoldom egyedül. Értesítsd John-t a történtekről!
- Meglesz.
Luigi intett egyet a többieknek és kiment.
Luis odalépett Tony-hoz.
- Figyelj, Tony. Nagyra becsülöm azt, hogy megmentettél. Tudok-e valamit érted tenni?
- Egy nagy gondom van. Nincs fedél a fejem fölött.
- Hmm. Azt hiszem tudok egy helyet. Gyere! - intett Luis, majd kirohant a házból. Tony követte őt.
Pár kéglivel arrébb Luis rámutatott kis lakásra.
- Ez a ház egy nemrég elhunyt bandatag tulajdonában volt. Tony-nak hívták. Remélem megérdemled a megtiszteltetést.
- Minden erőmmel rajta leszek. - mosolygott Tony és belépett a házba.
Az épületben szintén rend volt. Nem volt egy nagy hely, de Tony-nak épp elég. A bútorozás egészen modern volt. Ilyen vityillóra vágyott Tony mindig is. Megkereste a hálót, és ledőlt a kényelmesnek látszó ágyára. Az is volt.
Alig telt el pár perc, elszenderedett.
Ennyi lett volna az új rész. Ahogy ígértem, kb. 2-3 hetente fognak jönni az epizódok, és az adatbázis is bővülni fog napról napra.