1. Rész, Prológus
2004, június ötödike volt. Épp akkor ünnepeltük a tizenegyedik szülinapom. Spanyolországban éltünk, az Atlanti Óceán partján, egy szép nagy Villában. De haladjunk szépen sorban. Nos, akkor épp a születésnapomat ünnepeltük. Nagyon jó volt. Szüleimmel, három testvéremmel, Jessicaval, Armingoval, Robertoval meg pár barátommal szép kis bulit csaptunk. Az óriási csokitorta és persze a szülinapi ebéd után természetesen az ajándékokhoz rohantunk. El is kezdtem bontogatni, legelősször egy kék csomagolású, fehér csíkos dobozt kaptam a kezembe:
-Ez kitől van? Ez kitől van?- szemfülesen kérdezgettem, miközben a dobozt tartottam a karjaim közt.
A "tömegből" csak egy kinyújtott kezet láttam. Apukám volt. Magas, hajdani katona, a szálkás arca, őszülő haja kilátszott a sok ember közül, Javier Sergio névre hallgatott, oda jött mellém:
-Gyerünk! Hajrá. Bontsd csak ki!- mondta, miközben az ölébe ültetett és egy nagy puszit nyomva az arcomra.
Nagy nehézségekkel küzködve, valahogy mégis sikerült kibontanom a csomagot. Volt benne egy nagy doboz csoki, meg egy mű, hat lövetű dísz Revolver:
-Jaaaajj köszönöm apuuu. Ez szuper ajándék!- szóltam, és egy óriási öleléssel fejeztem ki hálám.
A többiektől nagyjából csak édességet, ruhákat meg egyéb dolgokat kaptam, de nem érdekeltek. Csak is az én apum ajándékát tartottam a kezemben egész végig:
-Na gyerekek, menjetek le a partra játszani egyet!- hallottam egy selymes hangot a semmiből, körülnéztem és láttam, hogy a drága anyukám, Javier Izabel szólt.
Mi szót fogadva le is futottunk hamar játszani a homokba egyet, a díszpisztolyomat is magammal vittem. Olyan 5-6 óra lehetett amikor lementünk. Elég sokat játszottunk. Bújocska. Rendőr pandúr, foci.... A nap lemenőre készülödött olyan 9 órakkor. Amint leért, a többiek hazamentek, csak mi maradtunk 4-en. Én, Jessica, Armingo, Roberto. Egy kicsit még időztünk a parton, amikor csak a hirtelenből lővéshangokat hallottunk a ház felől. Hamar felfutottunk, be az ajtón, be a nappaliba, ahol egy furcsa fekete fazont láttunk. Egy pisztoly volt a földön. Bizonyára kifogyott a lőszere és ezért dobta a földre a fegyvert. Anyu meg apu a földön heverve... Minden csupa vér volt. A fekete ismeretlen csávó felénk indult egy kést rántva, amikor én könnyekkel teli szemmel előkaptam a díszrevolvert és rálőttem az idegenre, csak ugy reflexből tettem. Nem gondoltam volna, hogy Apa egy igazi fegyvert adott szülinapomra. De köszönöm neki. Három lővést adtam le, eléggé pontatlanul, de elég volt, hogy az idegent leteritsem. Roberto, a legidősebb testvérem gyorsan hívta a rendőröket, mi meg a szüleinkhez siettünk. De késő volt.. Mind ketten halottak voltak.
Árvaházba kerültünk.. 15 év telt el azóta. A négy testvérből is szintén csak egy idegen lett. Roberto Oroszországba, Jessica Los Angelesbe, Armingo pedig Sacramentoba utazott. Csak egyedül én maradtam itt, Szülőhazámban.
Remélem tetszett!!
A sztoriról annyit tudni kell, hogy Javier Gonzales az Online Karakterem, és egy naplót vezet, amit 90 évesen ír. Abban elmeséli az egész életét. Folytatás következik majd. Sziasztok!