
Most pedig folytassuk:
Törölve...
Hős vagy antihős... Ez a fő kérdése ennek a történetnek.NoxiusEnterprise írta:Persze egy kis változatosság nem árt sehol, néha jólesik egy olyan nőről olvasni, aki olyanokat csinál, mint egy igazi hősÉs az igazi hős alatt természetesen nem a régi jól bevált izmos férfiideált értem
Amúgy a történetekre visszatérve, ez is nagyon jó, nagyon véres, nagyon brutális, mint mindegyik másCsak így tovább!
Pontosan ezt szeretném én is kiváltani ezzel a regénnyel. Nincs happy end, csak lelki szenvedés és a bosszú beteljesülése utáni tétlen üresség. Minden célt elveszítve, megbélyegezve a múlt eseményei és tettei által. De azért ne igyatok előre a medve bőrére, tervezek valamit, ami reményt ad majd a végén...NoxiusEnterprise írta:Niko jól került ki a helyzetből. Bár a végén erkölcsileg elvileg megbukott, ugyanis bosszút állt, mégis győztesként került ki: Felemelkedett.
Az az utolsó jelenet (és most különösen a Pegorino-halálra gondolok): A naplementében a boldogság katasztrofális szigetén, a gyilkosság után, lelkileg megrendülve, a szerelmet elveszítve felteszi a kérdést: Ez a győzelem? Ez, amiért annyit tettünk? Megérte? Niko rövid mondatában minden ilyen kérdés benne van. Ő választott, rosszul választott erkölcsileg, és mégis jól döntött. Hátborzongatóan életszerű volt az a jelenet, embertelenül emberi.