Assassins Creed Novella

[The Cleansing Fire]

Szerintem nem kóser valaki más, régen elhagyatott, ősi, rejtélyektől és gonosz lényektől hemzsegő sötét történetének a helyére írni... Mert a két történetnek semmi köze sincs egymáshoz.

[NikitaDragovich]

Kiscserko: A sárkány a második részben fog szerepelni. Csak az a baj, hogy nagyon rövidek a részek, az első 4 oldalas Word dokumentumnak felel meg, a többi pedig 2 vagy 3. Mindegy, a 4-ik és az 5-ik rész hosszabb lesz .

Dani: Örülök, hogy tetszett . Igen, a Washingtonból elég sok jelenetet koppintottam, ígérem; legközelebb odafigyelek rá.

Viking: Teljesen igazad van, Viking. Csak tudod, nem volt kedvem létrehozni egy új topikot, mivel felesleges lett volna; s láttam, hogy ezt a témát már régóta nem használták; így arra gondoltam, hogy ide kirakom; bár tényleg nem volt kóser.
Egyébként, az Assassin's Creedtől elvonatkoztatva (mert azt tudom, hogy nem szereted) tetszett a történet?

[The Cleansing Fire]

Hát... Most én megint abban a helyzetben vagyok, hogy nemet kell mondanom. De vajon miért?
Nos ennek megválaszolásához nagyon vissza kell menni a kezdetekig, egészen a dolgok elejére. Ekkor történt egy dolog, amit a tudósok úgy hívnak, hogy Arrvik; - ami az Arriving Viking rövidítése úgy mellékesen - ez a dolog pedig egy hatalmas kalapács volt. Először csak keringett az űr kegyetlen sötétjében, míg végül rátalált arra, amit keresett, az intelligencia forrására. Ez egy bolygó volt, aminek magjából áradt ki a három alkotó erő, az Intelligencia a Logika és a Munkakedv (egyes történészek szerint ezek fizetett munkások voltak). A bolygó neve Loobir volt. Arrvik, a kalapács felhasználta a három kiáradó erőt, és szétzúzta vele a bolygót, majd a darabokból egy újat hozott létre. Az utolsó ütés volt az, amit ma úgy neveznek, hogy ősrobbanás. Arrvik hatalmas erőre tett szert, megalkotta hát azt a fajt, ami képes uralni a bolygót, amit ő teremtett nekik, majd a környezetüket. Azonban az emberek vágynak a tudásra, és megtámadták Arrvikot, aki ilyen kis lények ellen szinte védtelen volt. Arrvik elment a bolygóról, de hátrahagyott egy különleges embert, egy NoxiousEnterprise -t, aki mindig vigyázott arra, hogy az emberek ne találhassák meg Arrvikot, vagy Loobir hiányzó energiáit, amiket a kalapács menekülése közben veszített el.
Az emberek gyarapodtak és sokasodtak, de hamar ismét ellenségessé váltak. Ekkor bukkant fel egy rend, amely elhatározta, hogy titokban segít fenntartani az őket uraló Arrvik hatalmát, és megvédik annak őrzőjét, a NoxiousEnterprise -t, aki a Világ Köldökében, Konstantinápolyban élt. Ők voltak a Templomos Rend. Sok segítséget jelentettek az alkimisták és mágusok ellen az őrzőnek, de ellenségeket is szereztek, nevezetesen az Assassin Rend egy kisebb csoportját, akik titokban Arrvikot keresik. A hatalmas és titkos háború lassan kezdte felemészteni az őrző erejét, ezért lepecsételte az összes átjárót, és a korok között utazva próbálja lerázni az őt üldöző maréknyi bérgyilkost...

Na mármost, hogy ezt megbeszéltük, áttérnék arra, hogy miért nem tetszik a történet. Először is a megfogalmazás. Néha olyan nagyon mai, néha meg olyan nagyon akkori. És elég következetlen is néhány helyen. Ez igazából azért idegesítő, mert egy nagyon jó történet lehetne belőle (Mármint AC mércével), de ilyen kis hibák, következetlenségek elrontják az egész élményt. Hát és akkor ott van, bizony ott az én örök problémám! Miért kell minden korba beleerőszakolni ezeket a szegény assassinokat. nem elég, hogy az őrző lerázta őket, még szenvedjenek itt is ott is, ekkor és akkor? Ugye ez mindig az én problémám volt, ne vedd magadra. Ha kalózkapitány és függetlenségért harcoló indián lehet, akkor egy ilyen miért ne lehetne? Csak mondom, hogy ez nálam mindig lecsapja a telefonkagylót. A tetőről!

[NikitaDragovich]

Ez aztán érdekes történet volt .
Az a NoxiousEnterprise miért pont Konstantinápolyban élt?

Amúgy, köszönöm ezt a kicsi kritikát .
Emellett, tudnál példákat írni a történetemből, ahol következetlenségek voltak?

[The Cleansing Fire]

Azért ott élt, mert Jeruzsálem veszélyes, de közel van, és bizony Jeruzsálem városa van legközelebb Arrvik kapuihoz.

Nem ezer örömmel, de azért persze, ha ez segít. Most nem a fogalmazási hibákra gondolok, hanem néhány olyan dologra, ami egyszerűen nem passzol az egészbe.
1.) "felfigyeltem egy csoport asszaszinra, akik egy nemesembert üldöztek" ne haragudj, de ha ilyen nyilvánosan csinálják a dolgot, akkor nem csoda, hogy az őrző meglépett előlük Illetve már az a dolog,hogy itt nemesember a következő képben már suhanc... Tudod a suhanc nem éppen hízelgő. Inkább ifjonc, ifjú, padawan vagy valami hasonló, de nem suhanc
2.) VI. Henrik fattya egyedül az utcán assassinok elől menekül? (http://www.youtube.com/watch?v=XnHIeXQCfog)
3.) Oké, utálja a társait meg a rendet, de azért megölni őket? És ha már itt tartunk, akkor egy jól bejáratott assassin szerintem reflexből védekezne bárki ellen, még ha a világ legédesebb rózsaszín selyempónija rohanna is rá egy aknavetővel.
4.) Ez most egy túlzott szituáció lesz:
"- Vigyük biztos helyre! Most akarták megölni.
- NEM! Előtte sztorizok vele egy kicsit!"
5.) A fiú és a fattyú bemutatkozása egymásnak
És ennyi elég is Remélem, hogy nem sértettelek meg!

[NikitaDragovich]

1.) Basszus, erre tényleg figyelhettem volna .
2.) Igen, ez eléggé furcsa lett, őrök sehol sem voltak, belátom; ez hülyeség volt. Egyébként, a valóságban nem volt VI. Henriknek fattya; csupán a képzeletem szüleménye . (Ez a videó most mi akarna lenni? Egy Nhlanhla Nene nevezetű férfi leesik egy székről? Ez most; hogy jön ide?)
3.) "Világ legédesebb rózsaszín selyempónija rohanna is rá egy aknavetővel" Ezen még most is szakadok. Amúgy, igazad van.
4.) Jó, belátom; a sztorizás tényleg furcsa volt, mivel most akarták megölni. Ez jogos volt tőled.
5.) És ez miért olyan nagy baj?

Nem, nem sértettél meg . Köszönöm a kritikákat; tényleg sok hülyeséget írtam. Legközelebb, odafigyelek .
Most gyorsan átolvasom a következő részeket, biztos, hogy azokban is vétettem hibákat.
Még egyszer; köszönöm!

[Kiscserko]

A lényege az volt, hogy amint meglátta, az a "székről hátraesős" érzése volt. Tudom, nem jó megfogalmazás, de ez a lényeg, nem jut eszembe rá más. Olyan „Mi a f*sz?!”

[NikitaDragovich]

Sziasztok!
Elérkezett a második rész!
Köszönöm Kiscserkónak, hogy átnézte egy kicsit .
Akkor, vágjunk is bele . Enjoy .

II. Fejezet: Paarthurnax
A holttestem egy folyóban hevert, azonban egy ismeretlen személy visszahozott a halálból. Kihúzott a partra, és fekete mágiával felélesztett.

- Az éj sötét és tele iszonyattal! Fény Ura, hozd őt vissza a halálból! - motyogta az idegen, miközben a testemet fogdosta. S ebben a pillanatban, kinyíltak a szemeim és felébredtem az elmúlásból.
- Te meg ki vagy? - kérdeztem nehézkesen; miután kitisztult a szemem. Bár nem kellett válaszolnia, mivel hamar megismertem a megmentőmet. A zsoldos és templomos, Beric Dondarrion volt az.
- A Fény Ura visszahozott tégedet az életbe! - kiáltott fel lelkesen
- Mit akar tőlem, Lord Dondarrion? - kérdeztem gyanakodva
- Figyelj rám, fiú. - súgta a fülembe nyugodtan - A város elesett; téged pedig megöltek. Reginald a folyóba dobatta a hulládat; de én megmentettelek. A Fény Ura életet adott neked! Viszont, ha nem támadod meg többé a franciákat; ígérem hazaengedlek Reginald tudta nélkül. Elfogadod? - tette fel a csábító ajánlatot, ám a barátom, Vilmos parancsát nem szeghettem meg.
- Sajnálom, Lord Dondarrion. De ezt nem tehetem! Nem szegülhetek szembe a király parancsának! - utasítottam vissza, így vett egy nagy levegőt, és próbáld meggyőzni.
- Fiatal vagy még, ne akarj meghalni! Családod van; élj szabad emberként. Ne járj úgy, mint az apád... Ismertem őt, jó ember volt, és te is az vagy, Galmar.
- Apám már meghalt! Ne emlékeztessen rá; így is nehezen tudtam feldolgozni a halálát. - óbégattam
- Makacs vagy. Hmmm..., akárcsak az apád. Próbáltam őt meggyőzni, hogy ne adja meg magát a testvérével, Brandonnal együtt az Őrült Királynak, de hiába, mindketten meghaltak. - mesélte sajnálkozva
- Szerettem az apámat és a nagybátyámat is, de már késő...
- Tudom, hogy mérges vagy Talbotra és a Mentorodra, hogy elárulták Angliát, de meg kell értened! Ők templomosok..., de én nem vagyok az.
- Miért? Akkor te mi vagy?! - kérdezősködtem dühösen
- A Fény Urának a követője és egy zsoldos.
- Ennek ellenére, mégis a templomosokkal vagy... - gúnyolódtam ironikusan
- Nem vagyok velük, csak kémkedek utánuk. Templomosnak adom ki magamat, hogy beépüljek közéjük és megöljem őket! - vallotta be őszintén.
- Elhiszem. - mosolyogtam rá barátságosan
- Te is ezt tedd! Menekülj vissza Stockholmba; vidd magaddal a családodat is és ne gyertek vissza! Északon biztonságban vagytok, de itt nem! Az apádnak a házában menedéket találtok, hiszen korábban az volt az Almond-ház székhelye! Meneküljetek a franciáktól és az angoloktól is! - figyelmeztetett félve
- Vilmos a barátom! Csakis őmiatta háborúzok, engem nem érdekel a trón! - álltam ki a hitem mellett
- Sejtettem, hogy ezt az utat választod. Ez esetben, Lord Galmar Almond halálra ítéllek! - felállt és elővett egy kardot, ami lángba robbant. Nagyon meglepődtem a tüzes kardtól, nem értettem, hogy miféle boszorkányság volt ez. - Utolsó kívánság? - kíváncsiskodott, a hangján érzékelhető volt a szarkazmus.
- Igen! Dögölj meg! - ordítottam fel, és a rejtett pengémmel beleszúrtam a jobb szemébe. A férfi felkiáltott a fájdalomtól, és összeesett, valószínűleg meghalhatott, habár nem nagyon izgatott, mert észrevettek a templomosok, akik üldözni kezdtek engem. Futottam, ahogy csak bírtam. Féltem, hogy elkapnak és megölnek, tudtam, hogy el kell jutnom az Amiens-i táborba, ahol az angol társaim már vártak rám. Ez idő alatt, már majdnem sikerült elmenekülnöm, míg bele nem botlottam egy kisebb francia csapatba, akik becsatlakoztak az üldözésembe. Eléggé kiborultam a látványtól, az ellenfeleim csak jöttek és jöttek. Végső elkeseredésembe, leszúrtam egy célpontot, akinek elvettem a kardját, és megtámadtam a többi üldözőt. Egy hosszas párbaj után, bekerítettek és a kardomat is elvesztettem. Reménytelennek tűnt a helyzet, de ekkor valami furcsaságra lettem figyelmes. Olyan hangot hallottam meg valahonnan messziről, milyet még életemben nem hallottam. Felnéztem az égre, és egy gigantikus árnyékot láttam szállni a levegőben. És pont felém tartott! Ahogy közelebb ért, észrevettem, hogy minek a sziluettjét láttam korábban. Egy félelmetes szürkésfehér sárkány volt az! El se hittem, amit láttam, de az égő kard után már ezen meg se lepődtem. Leszállt mellém a sárkány, és forró tüzet lehelt. Meglepetésemre nem égtem meg, a mágikus lény nem engem célzott be. A támadóim a szemem előtt váltak porrá. Teljesen lesokkolt a szituáció, és ha ez nem lett volna elég, a sárkány felém fordult. Megállt bennem az ütő. Kinyitotta a száját, ám legnagyobb meglepetésemre nem tűz jött belőle, hanem szavak!...

- Te ott! Állj meg! - szólított fel a félelmetes hangján, s nagyon ledöbbentett, hogy egy beszélő "szörnyeteggel" találkoztam.
- Ki vagy? - faggatóztam ijedve
- Paarthurnax vagyok, a te megmentőd és a védelmeződ. - válaszolt biztonságos hangnemben
- Egy sárkány a védelmezőm? - lepődtem meg
- Igen! Egy északi sárkány vagyok, akinek parancsot adtak, hogy védelmezzek egy Galmar Almond nevű asszaszint.
- Ezt most nem értem. - tudatlankodtam, ámbár La Hire jobbkeze, Jean Poton de Xaintrailles erősítés hívott, így a védelmező megparancsolta, hogy szálljak fel a hátára, így is lett. Felrepített az égbe. Félelmetes, s kellemes érzés kapott el a levegőben. Száguldottunk, mint a villám. Nem sokkal ezután, megérkeztünk Amiensbe, mindazonáltal a város már lángokba állott, és egy francia zászló volt kitűzve az egyik torony tetején. Az életem megmentése érdekében, az oltalmazóm elrepített a helyszínről. S hamar elhagytuk Franciaországot; és megindultunk Londonba.

[Kiscserko]

Nagyon jó lett! Főleg a sárkány érkezése Viccet félretéve tényleg egy jó kis rész, várom már a harmadikat

[NikitaDragovich]

Örülök, hogy tetszett .
Bár, azért nagyon hálás vagyok, hogy egy kicsit átnézted! Még egyszer; köszönöm .

[NikitaDragovich]

Egy újabb rövid rész! Hamarosan megírom a negyediket is, de most az IRBK-val kell haladnom... Emellett, pár rész múlva újra felbukkan Jean Poton de Xaintrailles!
Jó olvasgatást .

III. Fejezet: Vilmos
Az eseményeket követően, megérkeztünk Londonba a királyi palota elé. A Tower varázslatos kinézete gyönyörű volt, azonban ez nem volt elmondható az ott járőröző őrökről, akik hamar megijedtek a sárkányomtól. Leszálltunk az erkélyre; s körbevettek minket a brit hadsereg tagjai; mindazonáltal felismertek engem, így letették a fegyverüket és a király elé vezettek. Nem sokkal ezután, beinvitáltak az uralkodó szobájába. Éppen nyitottam be volna az ajtón, miközben megállított a királyné, Clementine ikertestvére, Jaime Liamster.

- Hé' Galmar! - állított meg a szőke hajat viselő Jaime
- Mit akarsz, Ser Jaime Liamster, avagy a Királyölő? - kérdeztem gúnyosan
- Csak ne gondold, hogy ezzel megúsztad! - jelentett ki mérgesen
- Ugyan, úgyis megöllek egyszer... - súgtam a fülébe fenyegetve
- Hmmm... Megtehetted volna, volt rá esélyed! De nem tetted meg, miért? - kérdezősködött kíváncsian
- Csupán, mert megölted az Őrült Királyt, illetve a királyom, Vilmos sógora vagy. - válaszoltam őszintén
- Hazudsz, Lord Galmar... Mindegy, nem faggatlak, azonban ne felejtsd el; a városi testőrség tagja vagyok! - bizonygatott, ám nem izgatott, így továbbmentem.
- Én pedig a királyod legjobb barátja. - vágtam neki vissza, majd benyitottam az ajtón. Miután otthagytam a riválisomat, és beléptem a királyomhoz; teljesen lesokkolt a tény, hogy a legjobb barátom szajhákkal "fetrengett" az ágyában. Megálltam; és megvártam a bennlévők reakcióját, noha Vilmos nem velem volt elfoglalva, hanem a kurtizánokkal, akik éppen szórakoztatták. Vártam egy kicsit, s felszólítottam.

- Királyom, visszatértem. - zavartam meg illemtudóan; s letérdeltem
- Galmar, hát te vagy az? - lepődött meg, miközben abbahagyta a hancúrozást
- Igen.
- Jó híreket hoztál? - érdeklődött, míg megvakarta a hosszú fekete szakállát
- Sajnálatos módon; nem. - feleltem remegve
- Mondd hát! - parancsolgatott
- Királyom, nem hinném, hogy jó ötlet lenne mondanom, míg nem vagyunk négyszemközt.
- Igazad van, menjetek lányok! - zavarta el őket, viszont szájba csókolta az egyik repedtsarkú, ennek dacára mégis elküldte. - Bocsáss meg a lányok végett, nagyon szeretnek velem hágni. - mesélte nevetve, majd bort töltött a poharába; s megkínált. - Kérsz?
- Nem. - utasítottam vissza
- Rendben. - nyelt egy nagyot - Kezdj bele a mondandódba!
- Uram, az egész úgy történt, hogy ellátogattam Gerberoyba a Mentorommal együtt, majd megkerestem a szövetségesünket, John Talbotot. - regéltem dadogva.
- Várj egy kicsit, FitzAlan hol van? - szólt közbe
- Sajnos elvesztette a lábát, egy íjvessző eltalálta; s valószínűleg meghalhatott. - replikáztam szomorúan
- Tehát a csatát elvesztettétek, sejtettem... - szövegelt egyhangúan - Folytasd!
- Ezt követően, John átadott egy készítményt, valami Éden Alma volt a neve, eltettem; és bementem a Mentoromhoz, akinek megmutattam a tárgyat. Megpróbálta elvenni, de nem adtam neki oda, és eltalálta egy ágyúgolyó a szállásunkat; így a mesterem kifeküdt a földre, én pedig kifutottam csatázni. Ezt követően, kilovagoltam a társaimmal és harcoltunk, majd megtámadtam La Hire táborát, mindazonáltal ő nem volt ott! Ezután, visszament a várba, körbevettek a franciák, illetve Talbot átállt a templomosokhoz; elárulva ezzel Angliát. - fabuláztam sírva - Felmérgesedtem, és futottam a templomosok felé, ám a Mentorom hátba szúrt egy késsel, kifeküdtem, és kijelentette, hogy ő a Templomos Rend Nagymestere. Teljesen összeszorult a szívem, nem gondoltam volna, hogy elárulja az Asszaszin Rendet és az országot.
- Mi történt ezután? - tudakozott, miközben kortyolt egy nagyot a poharából.
- Reginald megfogta apám kardját és belém mélyesztette. Meghaltam, a holttestemet bedobták egy közeli folyóba, ámde szerencsére az egyik zsoldos, Beric Dondarrion, ki megjátszva templomos volt; felélesztett fekete mágiával; s megkért, hogy hagyjam abba a csatázást, azonban én nem akartam feladni a küzdelmet a barátságunk végett; ennek eredményeként megfogta a kardját, amit boszorkánysággal tűzbe lohasztott; én pedig megdöftem a jobb szemét a rejtett pengémmel, és elmenekültem. Az eseményeket követően, megérkezett egy beszélő sárkány, aki elrepített ide. - fejeztem be a beszédet színpadiasan.
- Galmar, méltányolom, amit az országunkért és a barátságunkért teszel; de ezt akkor sem kellett volna tenned! MÉGIS, hogy képzelted ezt?! Elmenekülsz, mint egy gyáva nyuszi?! - emelte fel a hangját, és ordibált - Az Istenekre, vagy inkább a kib*szott Első Civilizációra esküszöm, hogy... - akadozott meg - hogy... Egyszerűen, nem tudok szóhoz jutni! Takarodj innét! - kiáltott fel
- Vilmos, figyelj rám! - mentegetőztem, de ez nem segített.
- Tűnj innét, Galmar Almond, ki egykor a legjobb barátom volt...
- Mégis mit tehettem volna? Te mit tettél volna?! - megpróbáltam érvelni
- Meghaltam volna! - hangoskodott
- Hát képzeld; ÉN meghaltam!
- Nem érdekel, kotródj a palotámból!
- De... - próbáltam nyugtatni, de nem bírtam vele.
- Semmi de! Ezennel megfosztalak a rangodtól; és többé nem vagy tagja a királyságomnak. Őrség! Vigyétek ki innét ezt az árulót. - szólította fel az embereit, akik kikísértek.
- Ha neked ennyit ér a barátságunk, akkor végeztünk! Nesze, keress magadnak egy másik segítőt... - adtam vissza a ruhámon levő címert. - Lianna csalódott lenne benned. - mérges tekintettel vágtam a fejéhez a húgomról szóló szavakat; és elhagytam az épületet. Ezentúl, egyenesen öles léptekkel elvándoroltam a sárkányomhoz, és éppen repültem el volna, miközben Jaime egy sunyi mosollyal búcsúztatott. Bár, nem nagyon foglalkoztam vele; így pár perc alatt felszívódtam; s már száguldottunk is az égbolton.

[NikitaDragovich]

Üdv!
Írtam egy újabb részt! Olvassátok el, ám mostanában nem nagyon fogok írni, valószínűleg, amint megjavítják a gépemet, s végigjátszom a GTA V-öt, újra elkezdem folytatni a Rózsák háborúját, addig is kisebb IRBK részeket fogok publikálni .

IV. Fejezet: Hazatérés
Miután elhagytuk a palotát az égbolton, megfordult a fejemben, hogy végre-valahára hazatérek, és egy kis időre félreteszem a gondjaimat. Tudtam, hogy el kell felejtenem Vilmos háborúját, így szükségem volt pihenésre. Eközben, megparancsoltam Paarthurnaxnak, hogy vigyen el a tanyámra, ahol a családom tartózkodott, viszont a sárkányom nem akart engedelmeskedni.

- Paarthurnax, szeretném, ha hazavinnél. Menj a Greyfriars sarkánál lévő kúriához. - adtam ki az utasítást hangosan.
- Nem! Nem szabad fecsérelni az időt, hiszen meg kell akadályozni a templomosok tervét! - makacskodott
- Mi? Miről beszél? - dadogtam meglepődve - Milyen terv?
- A Mentorod az Alma erejével szeretné elfoglalni Angliát, de többet nem mondhatok.
- Honnét tudod, hogy volt nekem egy Mentorom? - kérdeztem csodálkozva
- Nem árulhatok el semmit sem! Engem azért küldtek, hogy védelmezzelek.
- Rendben, viszont most vigyél a házamba. - vállat vontam
- Nem! - felelte mérgesen
- Hogyhogy? A védelmezőm vagy, jogod van elvinned biztos helyre! - érveltem drámaian
- Legyen, hazaviszlek, de akkor egy darabig nem fogunk találkozni... - jelentette ki szomorúan
- Tessék? Ezt nem értem? - kérdeztem vissza
- Elmegyek Északra, ott ahol az igazi háború folyik! Ha szükséged lesz rám, én jönni fogok. - regélte búcsúzóul, s letett a uradalmam bejárata elé, ahol az embereim meglepődtek az oltalmazómat látva. Ez idő alatt, Paarthurnax egy gyors mozdulattal felszállt és hamar elhagyta a birtokomat, én pedig beléptem a vasajtón.

Az udvarban nem mindennapi meglepetés várt reám; ugyanis az öcsém, Benjen hazatért az Őrségből. Legalábbis a védelmezőim állították ezt. Nem sokkal ezután, öles léptekkel elvándoroltam az otthonomba, ahol figyelmes lettem a feleségemre, Tessára és a kisfiamra, Eddardra. Buzgó örömmel átöleltem őket; ám egy szempillantás alatt megzavart bennünket Benjen, aki fekete páncélt viselt egy szürke farkasbundával, amely a nyakán díszelgett. Jó érzés volt újra találkozni vele. A hosszú fekete haja boldogsággal töltött el, talán a kisugárzása miatt...

Ezt követően, Tessa lefektette a gyereket, én pedig hosszasan társalogtam Benjennel a vacsora alatt.

- Galmar, szeretnék kérdezni valamit. - vallotta be őszintén
- Igen? - érdeklődtem, miközben beleharaptam a tányéromban lévő csirkecombba.
- Hogyhogy nincs rajtad a segítő címere?
- Vilmos felfüggesztett. - mondtam neki kurtán
- Tessék? - meglepődött
- Jól hallottad, megfosztott a rangomtól, mivel elmenekültem Gerberoyból.
- Elmesélnéd részletesebben?
- Persze. - vártam egy kis időt - Vilmos elküldött engemet és John FitzAlant Gerberoy városába, ahol a franciák garázdálkodtak La Hire vezetésével. Habár, szükség volt az erősítésre; így a Testvéreink is csatlakoztak hozzánk a Mentorommal, Reginald Athertonnal együtt. Miután megérkeztünk az ostromlott helyszínre, üdvözölt engemet John Talbot kapitány, aki apánk egyik jó barátja volt. Kicsit később, Talbot átnyújtott nekem egy készüléket, amelyet az Első Civilizáció készítettet. - regéltem
- Értem. Történt még valami ezután? - informálódott
- Igen, mégpedig Reginald elvette tőlem a készítményt, viszont becsapódott egy ágyúgolyó a szállásunkba, ennek köszönhetően elvettem tőle az Almát, és megtámadtuk La Hire táborát. Eközben, az erődöt már elfoglalták a franciák, s visszaindultam a várba, ahol megadtam magamat, ámde figyelmes lettem Talbotra, akiről kiderült, hogy a Templomos Rend egyik tagja. Teljesen sokkolt a tény, így feléjük rohantam, mindazonáltal hátulról leszúrt egy késsel a mesterem. - fabuláztam szomorúan
- Mi? Elárulta a Rendünket?! - kiáltott fel meghökkenve - És nem haltál meg?
- Ironikus, mert meghaltam, a holttestemet pedig a folyóba dobták, azonban az egyik zsoldos, Beric Dondarrion felélesztett fekete mágia segítségével.
- Te jó ég! Ez megcáfolja a realitást! - tátott szájjal közölte
- Én is így gondol, noha arról is kell tudnod, hogy mi volt ennek a következménye. - nyeltem nagyot - Beric felajánlotta, hogy elenged engemet, de csak akkor, ha visszatérek a családommal az őseink szülőhazájába, Stockholmba.
- Nem fogadtad el az ajánlatot, ugye? - tudakozott
- Nem. Tudtam, hogy nem engedhetem, hogy a templomosok győzzenek; ezért is megpróbált engemet megölni a férfi, de oly nagy erővel, amelytől a kardja lángba lobbant.
- Tüzes kard? Te nem beszélsz igazat! Ez lehetetlenség! - kételkedett
- Mondom, hogy igaz! Nem hazudok, nézd csak meg a sebeket a hátamon, amiket a harc alatt szereztem. - parancsoltam, erre a reakcióra felállt a székéből, és levette az ingemet hátulról. - Most már hiszel nekem?
- Azt hiszem, hogy igen. - válaszolt, s visszaült a helyére. - Folytatod?
- Természetesen. - vettem levegőt - Amint megláttam, hogy mire készül egy erőteljes mozdulattal megdöftem a jobb szemét a rejtett pengémmel, s valószínűleg meghalhatott. Aztán elfutottam, csakhogy a nyomomba eredtek egy vörös páncélt viselő lovagnak az emberei. Harcba szálltam velük, ennek dacára legyőztek, csakugyan egy fehér sárkány megmentette az életemet, és elrepített Vilmoshoz, ahol a király mérgesen ordítozott velem és elvette a titulusomat; ugyanakkor a fejéhez vágtam, hogy Lianna csalódott lenne benne, utána pedig elhagytuk a palotát s hazaérkeztük, de a sárkányomnak el kellett mennie északra. Így hát egyedül léptem be az ajtón.
- Értem. Köszönöm, hogy elmesélted. - mosolygott rám testvérien
- Szívesen.
- Galmar, figyelj rám; szeretném, ha holnap elhajóznánk Beauvaisába, ugyanis John FitzAlan még életben van, ezért is tértem haza, hogy közöljem veled a hírt, hiszen William FitzAlan megbízott engemet, hogy hozzam vissza a bátyját, Johnt a franciáktól. Segítesz?
- Hát nem tudom. Flottáink sincsenek! - méltatlankodtam
- De, vannak. - bólogatott - Kalózok és csempészek, akik segíteni fognak nekünk! Holnap reggel indulunk, s megmentjük a bajtársunkat, rendben?
- Rendben. - örömködtem
- Ennek örülök. - folytatta fáradt hangerővel - Galmar, én most megyek aludni, köszönöm a vacsorát, finom volt. - felállt
- Tessának köszönd. Jó éjt öcskös. - kacsintottam neki

Az estebéd után, fellépcsőztem a szobámba, ahol a nejem már várt reám. Elsimítottam a kezemet a terjedelmesen hosszú fekete haján, és csókot leheltem az ajkára. Ezalatt, elszabadultak a vágyaim, kívántam őt; ennek eredményeként a kezeim az ingére tévedtek és megrántották. A ruha elszakadt, Tessa mellei kibuggyantak, és eltöltöttünk kettesben egy éjszakát.

[The Cleansing Fire]

Úr Is Ten...
Én tudtam, hogy poros dolgokat lehet találni ezen a fórumon, jóóó nagy pókhálókkal, de ez azért... Egyrészt még mindig köhögök attól a sok portól, másrészt annak a póknak, ami ezt szőtte életcsíkja van, akkora. Szóval fejest estem egy adag élő történelembe. Ezért most nagyon P.C. leszek, és kritizálni fogok. Mindjárt. Óra indul...

[NikitaDragovich]

Ezt már nagyon régen írtam, és azóta még többet fejlődtem. Majd, ha lesz több időm, akkor majd kijavítom, kiveszem a felesleges részeket, korrigálom, stb... De most az IRBK fontosabb.
Amúgy van olyan érzésem, hogy lenne mibe belekötnöd a történettel kapcsolatban. Eléggé régen írtam, és a copy nevek... hát... Na, régen volt! Majd átírom őket, csak akkoriban úgy gondoltam, hogy szabad egyes művekből, játékokból neveket átvenni, de ez hülyeség volt!