Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

[NikitaDragovich]

Parancsoljatok, itt a folytatás. Magáról a részről inkább nem mondok semmit, ugyanis írás közben véletlenül bezártam, s a végét újra kellett írnom. Most cudar hangulatban vagyok.

Jó olvasást!

26. Fejezet: Denarói balhé - II. rész
Miután elhagytuk a Premium Deluxe Motorsportot, közöltem a fejleményeket Colombóval a Bluetooth Headseten keresztül, miközben a lopott Adderben ültem. Habár mégis furcsán éreztem magam. Egyszerűen egész végig Juliet járt az eszemben, sőt lelkiismeret-furdalásom is volt a Denaro fiúk meggyilkolása végett. Tudtam, hogy nagy baj lesz belőle, ha az apjuk, Anthony megtudja, hogy a csapatommal elintéztem őket.

- Billy, megszereztük az autókat - mondtam teátrálisan.
- Nagyszerű, ügyeske! - nevetett fel vidáman.
- De történt valami... - vettem egy nagy levegőt. - Figyelj, Billy. Megöltük Anthony fiait, viszont Simeon Yetariant megkíméltük.
- IDIÓTA! - kiáltott fel. - Minek öltétek meg őket és miért kíméltétek meg azt a majmot?! Ha Anthony megtudja ezt, akkor nekünk végünk!
- Nézd, sajnálom, de megöltek volna! Most mit tehettem volna?
- Miért nem loptátok el azonnal az autókat, ügyeske?
- Hagyd már abba ezt az idióta ügyeskét! - ordítottam rá.
- Baszd meg! Elrontottál mindent! Mindegy... - várt egy kicsit. - Szállítástok le a kocsikat az Alenik garázsba.
- Jól van. Ciao.
- Namaste, ügyeske - köszönt el tőlem, de az ügyeske kiverte a biztosítékot.
- k**va anyád! - bontottam a beszélgetést.

(Aláfestő zene: https://www.youtube.com/watch?v=Jrtst2bC-VQ )

Ezután mindnyájan az Alenik garázshoz vettük az irányt, csakhogy hét fekete Cognoscenti zavart meg bennünket. Természetesen a Denaro bűnügyi család tagjai vezették a szedánokat, akik TEC 9-cel tüzet eresztettek ránk. Idegesen értesítettem bajtársaimat, akiknek megparancsoltam, hogy váljanak szét, hogy könnyebben elmenekülhessenek a maffiózók elől. Bezzeg Gyurié volt a piros Zentorno, mégis őt kapták el leghamarabb, azáltal, hogy véletlenül megcsúsztak a kerekei, s nekicsapódott egy villanyoszlopnak. Ezt látva kénytelen voltam röhögni. - Haha, most végre tanultál a leckéből, hurkalé! Most aztán dughatsz Flórával... - gondoltam magamban, mialatt kilőtték a szélvédőmet. Izzadva lehajoltam és erélyesebben tapostam rá a gázra. A golyók szaporán röpködtek, mígnem egy kereszteződésnél befordult egy újabb Cognoscenti, melyet alig bírtam kikerülni. Lassacskán kikerülgettem üldözőimet felkanyarodva egy autópályára. Ott valamivel nehezebb dolgom volt, mert szembementem a forgalommal és sajnos a csúszós utaknak köszönhetően macerásabb is volt a menekülés. Az előttem félrehúzódó verdák néhol karambolokat okoztak. Szerencsére sok maffiatagot is leráztam ezáltal, de nem számítottam rá, hogy egy éles kanyarnál nekimegyek Noél Turismo R-jének, melynek szélvédője bepókhálósodott. Szegény német legény megtanult repülni az üvegen keresztül. Csúnyán összetörte magát ráesve egy hóemberre. Őt is elfogták riválisaim.

- Ó, bocsi, Noél - hunyorítottam.

Eközben kezemet még jobban rászorítottam a kormányra és villámgyorsan száguldottam, hiszen bekapcsoltam a nitrót. A gengszterek csak lestek, hogy ilyen havazás közepette begyorsítottam járgányomat. Ellenben számolnom kellett vele, hogy Raleigh is csatlakozott szürke Infernusával Gyuri és Noél táborába. A sógoromnak kilőtték a gumiját és ő is hasonlóképpen járt, mint György. Ettől a ponttól kezdve már csak én maradtam és az ikrek, akikkel együtt felhajtottunk egy monumentális ugratóra, mely Wintershore egyik hídját zárta le. Átszeltük a levegőt. Mi voltunk a levegő urai. A levegőnek a bukott urai, tudniillik ráugrattunk egymásra, s totálisan összetörtem Adam kék Cheetahját és Scott narancssárga Entity XF-jét, na meg az Adderem is káros lett. De ha ez nem lett volna elég, akkor ott volt az a tény is, hogy a bandatagok leütöttek minket és elvesztettük eszméletünket.

(Eddig tart)

Körülbelül este hat-hét órakor nyertem vissza tudatomat, de sokkal sokkolóbb dologgal kellett szembenéznem. Mindannyiunkat székekhez kötöztek hozzá egy gusztustalan orvosi teremben. Ez a hely az egykori elhagyatott kórház volt, mely a Denaróknak területül szolgált Wintershore-ban. Az épület büdös és omladozó volt tele patkányokkal és csótányokkal. Még a második világháború és a sztálinizmus idején használták laktanyaként és az kétségtelen, hogy a szovjeteket ezen a helyszínen ápolták. A hátamon felállt a szőr a látványtól. Majd' hánynom kellett. Ettől eltekintve a kommunista hatalomátvételtől kezdve kínozásokat és boncolásokat is végeztek itt Sztálin és Rákosi Mátyás parancsára, noha erről Mami tudna többet mesélni, mert ő ölte meg még Sztálint. Ezt letisztázva egy erős ütés érte el arcomat többször is, midőn már kénytelen voltam vért köpni. A szemeim és a szám véresek voltak. Nagyon fájtak a taslik, melyekkel Anthony Denaro jutalmazott meg. A férfi kiköpött Rákosi volt. Szürke öltönyt, piros nyakkendőt és fehér nadrágot viselt. Haja is már alig volt. Ötvenhét évesen maga volt az ördög!

- Melyikőtök volt az?! Ki ölte meg a fiaimat?! Hadd halljam! - követelte dühösen.
- Megyünk pingpongozni? - kérdezte Adam vidáman. Erre az ikerpalánták fülsértően kacagtak, de az őrült Don hamar elhallgattatta őket.
- A k**va anyátokat! - Anthony az öklével bemosott egy hatalmasat Adamnek és Scottnak, majd egy fogóval megpróbálta kihúzni Adam fogát, közben az egyik segédje Scott-tal is ugyanezt tette.
- Hagyják békén őket! Elmondok mindent! - állítottam meg őket kiáltozva. Adam és Scott megkönnyebbültek.
- Ki ölte meg a fiaimat?! A FIAIM voltak! - üvöltött, s erre én sóhajtottam.
- Robi, ne mondj semmit! - szólt közbe Raleigh, ezzel szemben az egyik ipse fejbe ütötte, ráadásul befogta a száját is.
- Flóra Hajdú ágyon, most jönni tanyára. Ej, haj, Gyuri györök, vigyázni csajára! - énekelte Noél német akcentussal, ámde a maffiavezető egy ásóval megcsapta háromszor.
- KUSS LEGYEN! KUSS LEGYEN! KUSS LEGYEN! - ütötte agyon az ásóval. Noél fejét ellepte a vér. Majdnem belehalt a sérülésekbe.
- Elmondom! Kérem, ne bántsa őket! Elárulom az igazat! - könyörögtem siránkozva. Megmásíthatatlanul beleéltem magam a helyzetbe. Annyira félelmetes volt, hogy zokogtam.
- MONDD MÁR EL!
- Robi, ne! - suttogta György csöndesen.
- Ő volt az! Ő az! Ez a szőke pávagyerek ölte meg mindhármat! - árultam be Gyurit. Ezzel tudtam csak megtorolni a kihasználását és azt is, hogy beárult a tanárnőnek. Szívem mélyén éreztem, hogy nem volt ez helyes megoldás, de megérdemelte, mert szemét volt velem.
- Mi?! Ez nem igaz! HAZUDIK! Ő ölte meg a b*zi ikrekkel együtt! HAZUDIK! - rikácsolt György ingerülten, ám ezzel semmit sem ért.
- Te! Te voltál az! TUDTAM, de most elkaptalak! MEGDÖGLESZ, PÁVA! - Az öregember egy kést rántott elő, melyet egyenesen György bal szeme felé irányított. Abban a pillanatban félelem lepte el György sikolyát. Kiáltásán érzékelhető volt a mély fájdalom és az irántam érzett gyűlölete. Ez volt az a nap, hogy György megutált engem, de akkor is megérdemelte! Amúgy sem mondhattam el az igazat...
- NE! - visongott az áldozat, mialatt Denaro kivette szemgolyóját. A fiú bal szeméből sebesen spriccelt a vér. Soha életemben nem láttam még annyira vörös vért, mint Gyuriét. A bosszúnak a vére volt...
- Ezt neked, szardarab! - heherészett az öregúr felmutatva a szemgolyót, hogy mindenki láthassa.
- Mi a franc? - undorodtam el.
- Mörder! Mörder! Mörder! (Gyilkos! Gyilkos! Gyilkos!) - motyogta Noél pánikolva, s így Anthony egy pisztollyal hasba lőtte.
- NOÉL! - harsogtam egyszerre társaimmal.
- Késő, Mr. Bock. A barátja meg fog halni - váltott lágyabb hangnemre a tata. - Kinek a parancsára próbálták meg ellopni a sportautókat? - érdeklődött, de én erre leköptem őt.
- Nem mondok semmit, te f*sz!
- Nagy kár... - törölte meg nyálas pofáját egy zsebkendővel, s azzal épp az ajtó irányába indult. - Jut eszembe, Róbert - fordult vissza letéve elém egy dobozt, melyet felnyitott. - Mr. Yetarian nem volt hajlandó válaszolni. Remélem, a következő beszélgetésünkkor őszintébb lesz.
- A k**va életbe! - ordibáltam, ugyanis az élmény feldolgozhatatlan volt. A kopasz Simeon feje volt beletéve a csomagba. Könyörtelenül meggyilkolták. Raleigh ekkortájt összehányta magát.
- Az autókat vigyétek a garázsomba. Hamarosan visszajövök - adta ki embereinek az utasítást elhelyezve Gyuri szemét Simeon feje mellé.

Nem sokkal ezután percek teltek el. Noélnak nem volt már sok hátra. Lassan az elvérzésnél tartott, amely Gyuriról is elmondható. Folyton-folyvást sírt a szeme végett. Jobban belegondolva nem volt jó ötlet ráfogni a gyilkosságot, mivel ő csak az őröket ölte meg. Kicsit később figyelmesek lettünk Buzzard és Maverick helikopterek érkezésére. A létesítményt megrohamozta az FIB ügynökei és a NOOSE kommandósai, akik kirobbantották a falakat. Legnagyobb meglepetésemre Niko egy sörétessel lelőtte a bent lévő Denaro csatlósokat, mi több eloldozott minket. Az esemény után Lester egy Jetpackkal berepült a kilőtt falon. Érdekes, hogy a szerkezet alig bírta el a kockás inges Lestert a súlya miatt.

- Lester? - képedtem el.
- Most nincs időnk beszélni, Róbert. Gyuri és Noél elvérzenek, ha nem segítünk rajtuk! - figyelmeztetett megállva a masinával.
- Mi a francokat csináltál?! - kiabált Michael a fekete Maverickből.
- Én? Semmit.
- Temiattad kivágták Gyuri szemét és meglőtték Noélt! Minek kellett hazudnod? Mire volt ez jó?! Nem igaz, hogy nem tudod elfelejteni már a gimnáziumi sérelmeidet! - vádolt meg.
- Megérdemelte, mert egy f*sz volt, viszont Noélt sajnálom.
- Sajnálod? Csak ezt tudod mondani?!
- Hagyjátok abba, niggák - csendesített le bennünket a rózsaszínpólós Franklin. - Tegyük be a helikopterbe a srácokat!
- Egyetértek - értett egyet Lester.

(Aláfestő zene: https://www.youtube.com/watch?v=TNO2cI7B-Q8# )

Ekkortól fogva beemeltük Gyurit és Noélt a repülőbe, sőt még megkértük az ikreket és a sógoromat is, hogy tartsanak a megsérült cimborákkal a biztonság kedvéért. Ez idő alatt felvettem a harcot a Denaro családdal Michael, Franklin, Niko, Little Jacob, Vladimir Borodin és Packie McReary segítségével. Sietve kimentünk a folyosóra, ahol észrevettük, hogy az FIB és a NOOSE harcol a Denaro maffiacsalád ellen. Egy szempillantás alatt elhelyezkedtem egy ajtófélfánál, ahonnét megsoroztam az ott tartózkodó öltönyös gazembereket egy M4-gyel. Első lövéseim rögtön sikert arattak: egyik támadót mellkasba, a másikat lábon, a harmadikat pedig fejbe találtam el. Jóllehet a második célpont még mindig életben volt, ilyen módon kibújtam fedezékemből, s lőttem. Mindemellett nem figyeltem alaposan, merthogy az egyik szobából kirohant egy késes fickó, aki leterített a földre, ámbár Borodin fejbe lőtte. Fellélegezve felsegített Borodin a parkettáról és már viharoztunk is tovább egy emelettel lejjebb. Leérve a lépcsőről összefutottunk katonákkal és az őket vezető kapitányokkal is, már csak a tanácsadó, az alvezér és a család feje, azaz a Don hiányzott. Nem foglalkozva ezzel a ténnyel kinyuvasztottam belőlük egy-kettő kapitányt és négy-öt katonát. A célszemélyek csak jöttek és jöttek. Egyszerűen nem akartak elfogyni, ráadásul az FIB és a NOOSE is kezdte feladni a küzdelmet, azonban én ennél okosabb voltam. Óvatosan elsprinteltem egy helyiségbe, mely a takarítóknak volt fenntartva. Sajnálatosan egyik legnagyobb félelmemmel kellett szembenéznem; a patkányokkal és egerekkel. Hánykódva kifüstöltem őket, hogy ne másszanak rám, valamint használtam egy kicsit a fantáziámat is. Készítettem a szekrényekben lévő anyagokból molotov-koktélt, melyet meggyújtottam Michael öngyújtójával. Lihegve elhajítottam egyenletesen az ellenségek közé. Az ellenlábasok hamuvá váltak, többé már nem jelentettek gondot. Ez idő tájt megtaláltuk a kijáratot, mindazonáltal megfigyeltük, hogy a Buzzardokat felrobbantották egy rakétavetővel a rosszakarók. Az egyik Buzzard elzárta az utunkat, mivelhogy rázuhant a bejárati kapu elé. Ezek után kerestünk egy másik kijárót, mígnem rátaláltunk a fegyverraktárra. Ottan illegálisan beszerzett fegyverek voltak. Mindenféle országból exportálták őket, mert Adrwingtonban engedély nélkül nem lehetett fegyvereket tartani, míg Amerikában igen. Ezért sem volt hazánkban Ammu-Nation, amelynek személy szerint én örültem is. Amerika ezért is lehetett annyira rossz ország. De hát az adrwingtoniak szerencsések ezen a téren. Ezt megmagyarázva az FIB megmaradt ügynökei lefoglalták a karabélyokat, míg mi a kijáratot kerestük. Rövid időn belül Borodin levett egy régi könyvet egy poros polcról, ennek köszönhetően megnyílt előttünk egy titkos alagút. Egy zseblámpával karöltve leballagtunk. Befejezésképpen leértünk a hosszú lépcsősoron, ugyanakkor meglepő volt, hogy egy garázsra leltünk rá, ahol a villany fel volt kapcsolva. A mellékhelyiségben jelen volt a fegyvertelen Anthony Denaro és az egyenruhás Talabor Self, aki egy stukkert szegezett Denaróra, ezenfelül az összetört sportverdák is ott pihentek.

- Talabor Self? - csodálkoztam el lerakva lőfegyveremet.
- Nigga, ez meg mi? - ámult el Franklin.
- Zseka, ez egy igazi zseka! - beszélt mellé a jamaicai Jacob.
- Mr. Self, maga hogy találta meg Denarót? - tudakolt Michael tátott szájjal.
- Az volt a lényeg, hogy megtaláljuk és megmentsük Mr. Bock csapatát, nemde? Ezért is kértek segítséget az FIB-től és a NOOSE-től, vagy tévednék? - kérdezett vissza Self.
- És most mi lesz? - szakítottam meg a társalgást.
- Az attól függ - biggyesztette le az ajkát Self -, hogy mit teszünk Mr. Denaróval.
- Vállalom! Megölöm én! - rukkoltam elő az ötlettel.
- Szerintem az lenne a legnemesebb megoldás, ha börtönbe kerülne - bölcselkedett Self.
- NEM! Ez hülyeség, meg kell halnia, mert kivágta György szemét és meglőtte Noélt, halnia kell!
- Megölték a fiaimat, érted? Megölték őket! - pityergett Denaro elsüllyedve szégyenében. - Bosszút kellett állnom a gyilkoson.
- Nézze, Mr. Denaro, az igazság az, hogy nem az a szőke páva ölte meg a gyermekeit, hanem én és az ikrek - vallottam be döcögősen. - Nincs mentség a bűnömre, de valahogyan vissza kellett vágnom Györgynek, mert kihasznált engem a gimnáziumi éveim alatt és még sorolhatnám... Nagyon sajnálom... Én csak normális szeretnék lenni...
- Miért? Miért kellett őket megölni?!
- Billy Colombo adta ki a parancsot, hogy lopjuk el a járgányokat, mert a fiai adósságokkal tartoztak neki. Megtörtént a dolog. Megpróbáltuk ellopni az autókat, de a fiai megtámadtak bennünket... Önvédelemből tettük a dolgot... Sajnálom...
- Mit fogok most mondani Matteónak? - kérdezte magától szégyenkezve.
- Az meg ki? - vágott közbe Packie.
- A testvérem és a Denaro bűnügyi család igazi Donja, ugyanis ő a törvényes örökös, mert a fiaimnak sok volt a törvénytelen gyereke, én pedig kiöregedtem már, ekképpen Matteo lett a Don. Most már biztos az uralma... A szicíliai Cosa Nostra vezetője Matteo Messina Denaro...
- Rendben, Mr. Denaro. Ezennel letartóztatom. Jogában áll hallgatni! - törte meg a csendet Self.
- Várjon! Kérlek, öljenek meg! A fiaimmal akarok lenni, kérem. Matteo lesz az új Don, az én halálom pedig biztosítaná neki az uralmat. Róbert Bock, megengedem, hogy maga húzza meg a ravaszt!
- Rendben - egyeztem bele. - Ennyivel tartozom a hazudozás miatt.
- És mielőtt megtenné, hadd mondjam el, hogy köszönöm, hogy megszabadít a fájdalomtól és a szenvedéstől, illetve az általam elkövetett bűncselekményektől... Aki egy maffiózó, az a pokolban fog meghalni...
- Sajnálom, hogy megöltem a fiait.
- Maffiózók voltak ők is, legalább jobb lesz a világ - mosolyodott el barátságosan. - Még valamit, Róbert. Miután elkaptuk magukat, eltettük a telefonjaikat. Megtalálhatják a mellettem lévő irodában őket...
- Köszönöm. Rendes magától, hogy elmondta - álltam meg egy szösszenetre, majdan elkértem Michaeltől azt a pisztolyt, melyet még Billy és Fixer adott nekem, mert hát a buli után Michael elvette tőlem a részegségem miatt. - Utolsó kívánság?
- Küldöm üdvözletemet Billy Colombónak a pokolban! - nyerített a halál kapuja előtt. Én mindössze becéloztam merev ujjaimmal, de mégis valamiért elérzékenyültem. Nemes egyszerűséggel nem tudtam megtenni. Túl sok dolog történt velem azon a napon.
- Ez nem fog menni... - eresztettem le a pisztolyt.
- Tedd már meg! - biztatott mérgelődve. - Tedd meg! Tedd meg!
- NEM! - álltam ellen a kísértésnek.
- Cazzo! (Baszd meg!) - Denaro a farzsebéből előrántotta azt a kést, mellyel Gyuri szemét vágta ki. Erre a reakcióra újból becéloztam a buksiját és meghúztam a ravaszt. Anthony Denaro a holtaknál is holtabban esett össze.
- Szép volt - gratulált Borodin, mire megtapsoltak pajtásaim. Michael arcáról leolvasható volt, hogy aggódott értem. Lehet, hogy azt hitte, hogy nem tudom majd megtenni, de mégis megtettem. Máskülönben megölt volna. Kellett egy kis önbizalom.

(Eddig tart)

Ezt követően megtisztították az objektumot. A Denaro bűnözőket őrizetbe vették, míg Noélt és Gyurit megpróbálták megmenteni az orvosok. Az esemény elteltével Michaellel dumcsiztam egy rövidke sétálás során.

- Michael, sajnálom, amit Gyurival tettem. Én nem akartam, hogy elveszítse a szemét, de csak így tudtam neki visszavágni... Sajnálom... - manifesztáltam morcosan.
- Ettől még nem fog visszanőni a bal szeme, Róbert. Egész életében csak a jobb szemén fog látni.
- Tudom. Amúgy Colombo megkapja az autókat? - váltottam témát.
- Nem. Az FIB elkobozza őket, az elhagyatott kórházat pedig megvizsgálják.
- Szép. Szerintem jobb lenne, ha felgyújtanák ezt az építményt. A tűz jót tenne ennek a sok kínnak és szenvedésnek. Tele van holttesttel és undorító dolgokkal! Szovjet katonák életek még itt.
- Egyébként most mit fogsz csinálni? - kérdezősködött.
- Közlöm a rossz hírt Colombóval, aztán segítek nektek a Merryweather ellen, viszont 15-én ne zaklassatok, mert találkozóm lesz - feleltem megszokottan.
- Róbert, hagyd már a maffiát és a KG Team Ganget! - mérgelődött.
- Félreértesz. Egy régi ismerősömmel fogok találkozni. És ha őszinte akarok lenni, akkor ő volt a gyerekkori szerelmem. Liza volt a második nő életemben.
- Te voltál valaki mással Liza előtt? - hökkent meg.
- Igen, voltam.
- Róbert, ne tegyél mindent tönkre! Lizával kell maradnod!
- Nem is tervezem tönkretenni a dolgokat, viszont Juliet még mindig szerelmes belém, és azt hiszem, hogy én is szeretem őt - ismertem be szerelmesen.
- Róbert, fiad fog születni! Ne legyél hülye!
- Mit tegyek akkor, Michael? Az egész úgy történt, hogy ma délután írt nekem egy e-mailt, amelyben megkért, hogy találkozzak vele az IAA épületében és hogy maradjak távol Talabor Selftől, merthogy veszélyes. Lehet, hogy csapda? - meséltem neki.
- Szerintem ne menj egyedül.
- De ő megkért, hogy egyedül menjek.
- Nagyon gyanús ez nekem.
- Tudod, az egészbe az a baj, hogy miután megtámadtuk a Parlamentet, egyszer sem gondoltam Julietre, elfelejtettem őt. Hogyan mondjam el neki, hogy már mással járok? Félek.
- Biztosan megérti.
- Nem fogja, mert különleges képességekkel bír.
- Mi? Különleges képességekkel bír? - képedt el.
- Ja. Ő más, mint a többi lány. Mit tegyek?
- Majd később megbeszéljük.
- Jól van - vállat vontam. - Mellesleg hogy találtatok meg minket?
- Lester a mobiltelefonod tartózkodási helyzetét lenyomozta, mert Billy Colombo elmondta, hogy már régóta vár rátok. Aztán Talabor Self felajánlotta, hogy segít nekünk. Így is lett.
- Amúgy nem volt jó ötlet segíteni Colombónak.
- Hát nem.
- Ha most nem segítek neki ellopni a kocsikat, akkor nem lövik meg Noélt és nem vágják ki Gyuri szemgolyóját.
- Szerintem, ha te az igazat mondod, akkor nem történt meg volna ez a két dolog - javított ki.
- Lehet.

Végezetül elértük Lestert és a doktorokat. Lester egy sétabottal támaszkodott egy mentőhelikopter mellett, melyben két hordágy volt látható. Az egyikben Gyuri volt, míg a másikban Noél. György kapott egy szemfedőt, olyan volt akár egy kalóz. Noél pusztán térdben felhúzott lábakkal, alig megemelt fejjel volt lefektetve.

- Lester, mi történt? - faggatóztam érdeklődve.
- Róbert - vette le szemüvegét -, Gyurit megmentettük, viszont Noél... Nos, Noél meghalt... Sajnálom... Túl késő volt... Elvérzett... - közölte drámaian. A hallottak alapján sírva odahajoltam Noél teteméhez. Sohasem mondtam el neki, de én szerettem őt. Ő volt a leghűségesebb barátom. Már csak az emlékeimben él.
- Sajnálom, Noél. - Egy forró csókolt leheltem homlokára, majd megsimogattam fekete haját.
- Az átmetszett ütőér nagyobb volt nála. Meghalt a helikopterben. A baj az, hogy sokáig voltak bent, mikor meglőtték. Részvétem - osztotta a fájdalmát egy afroamerikai doki.
- Nyugodj békében, barátom - csuktam le Noél szemeit. - Haza kell vinni Németországba - intéztem a válaszomat Lester felé.
- Róbert, Noél terrorista volt. Állami temetést nem kaphat - ismerte el Lester szomorúan.
- Terrorista? Ezt meg hogy érted? - Feltápászkodtam.
- Szeptember közepén kirabolta a Reichstagot Berlinben - válaszolt Self Lester helyett.
- Noél csak egy Schlitz-i néptáncos volt! Mit fogok mondani a szüleinek és a barátainak? El kell mennem Németországba. Holnap indulok! - méltatlankodtam.
- Nem megy sehová, Mr. Bock! - tartott vissza Talabor.
- Ó, miért is? Tán bántani akarja Juliet Collinst, maga f*sz?!
- Bock, azt se tudom, hogy ki az a Juliet Collins. Nem értem, hogy miről beszél.
- Pontosan tudja, hogy miről beszélek, Talabor. Maradjon távol a csajomtól! Nem hagyom, hogy bántsa őt!
- Hányszor mondjam, hogy nem ismerek ilyen nevű nőt? - reagált vehemensen.
- Én viszont pontosan tudom, hogy kiről beszél! - kotnyeleskedett bele Gyuri.
- Pusztulj el innét, Gyuri! Noél meghalt! - próbáltam meg elzavarni.
- Leszarom azt a b*zi Noélt! Ő is egy b*zi, mert megdobott hógolyóval az ikrekkel együtt. Beszéljünk inkább a kis csajodról, Robi. Mi van vele? Régen hallottam már róla. Mit szólnál, ha mesélnék Lizának Julietről? - fenyegetett meg.
- Faszfej!
- Ki akartam veled békülni, mert barátként tekintettem rád a történtek után is. Tiszta lappal szerettem volna kezdeni a gimnázium után, mert azóta már felnőttek lettünk, viszont te sohasem tudsz túllépni a dolgokon, mert egy f*sz vagy! Mikor volt már?! MONDD MEG! Mikor volt már, hogy beárultunk téged?! - idegeskedett.
- Három éve volt!
- Na és? Miért nem tudod elfelejteni?
- Szerettelek, Gyuri. Rajongtam érted, mert nem voltak példaképeim, de te többet foglalkoztál Flórával, mint velem! - hibáztattam sértődékenyen.
- És? Miért nem fogadtad el, hogy csajom van?
- Az előbb mondtam el, hülyegyerek!
- Rohadék! Megvertél a tesómmal együtt a születésnapi partinkon a kurvád miatt és Eszterrel is összevesztél, s én mégis megbocsátottam neked, de te... - szövegelte felpaprikázva.
- Gyuri, csókolóztál Lizával! - állítottam az igazat zabosan.
- És?
- Mi az, hogy és?! A csajom, te f*sz.
- Nem, neked Juliet a csajod. Liza az enyém!
- Idióta, Flórával mi van? Elmondjam neki, hogy mással csókolóztál? - vágtam vissza vérben forgó szemeimmel.
- Mondjad. Flóra nem kell nekem, mert szar az ágyban. Lizát véresre fogom kúrni! És a fiamnak Gyuri lesz a neve, nem pedig Riley! Ifjabb György Peterson és Liza Peterson. Jól hangzik, nemde?
- Ó, a k**va anyád! - Ez alatt az idő alatt nekisuhantam Gyurinak és egy orbitálisat bevágtam neki. Rengeteg nyaklevest lekevertem az arcába, de Michael, Franklin és Raleigh lefogtak. - Te f*sz, megöllek, hallod?! MEGÖLLEK!
- Elmondalak Trevornak! - fenyített gyerekesen.
- Mondjál, hülye páva! Páva vagy és az is maradsz!
- Robi, hagyd abba! - nyugtatott Michael, mire befejeztem a verekedést.
- Add oda a telefonomat és már itt sem vagyok! - igényeltem Michaeltől, ily módon átnyújtotta nekem a zöld iFruitot.
- Megyünk pingpongozni? - tájékozódott Scott Adammel vállvetve, így én depressziósan fellöktem őket és rohantam céltalanul a hóban.

Összességében pokolian éreztem magam. Noél meghalt, Gyuri felidegesített és még találkoznom is kellett Juliettel. Viszont talán annyi volt az egészben a jó, hogy a Denaro család meggyengült Adrwingtonban, így elhagyták az országot. Többet nem keresték a gyémántokat, mert Matteo lett az új Don. Az idő megy tovább, semmi sem változik...

[Arminho]

Ha egy szóban leírnám a véleményemet, így nézne ki:
Most nekem le kell ülnöm, és át kell gondolnom a dolgokat. Miközben tolom a GTA Online-t.

[NikitaDragovich]

Ha egy szóban leírnám a véleményemet, így nézne ki:
Most nekem le kell ülnöm, és át kell gondolnom a dolgokat. Miközben tolom a GTA Online-t.

Ennyire meglepett a rész? Akkor elértem a kívánt hatást!
Hát igen, durva dolgok történtek.

[NikitaDragovich]

Ciao!
Úgy gondoltam, hogy gyorsan megírom a következő részt. Ezt követően pedig lesz egy ötfejezetes DLC Róbert és Juliet románcáról szeptemberben, utána végül visszatérünk az eredeti történetszálhoz.

27. Fejezet: Denarói balhé - III. rész
Miközben rohantam a havas utakon, fáradtan ráleltem egy rozoga padocskára. Nehézkesen leültem rá és gondolkodni kezdtem. Kimerült és ideges is voltam, mert Noél meghalt és György felidegesített. Abban a pillanatban nem bírtam ki sírás nélkül. Zokogtam teljes erőmből. Úgy éreztem, hogy sohasem győzhetem le a depressziót, pedig megvolt minden, amit akartam. Barátok, család, szerelem, munkaadók, ellenségek, korrupt rendőrök, bandatagok, kisbaba, ikrek, beszívott öregasszony, elrabolt társ, ex-barátnő, bankrablók és még sorolhatnám... Egyszerűen nem tudtam értékelni azt, amim volt. Bármit tettem, sohasem tudtam tisztára mosni a nevemet. Óvodáskoromban megvertek, iskolásként piszkálták, gimnazistaként átverték és kihasználtak és most felnőttként pedig megbolondultam. Elvesztettem Achillest, Hillert, Frankie Gallót és most Noélt is. Ellenben tudtam, hogy megtalálom Leandrost. Nem felejtettem el az eredeti célomat. Hál' Istennek sikeresen kipipálhattam a Denaro családot a listámból, már csak Leandros megmentése, Mary Valvona megölése, a KG Team Gang elpusztítása, Madrazo és a Merryweather szabotálása, Johnny Klebitz és Sammy Bottino megkeresése, Michael Bolton meglátogatása, a maffia kiirtása, az FIB és az IAA rablása, Juliettel való találkozás, Radomił Emánuel, Warwick Eduárd, Billy Colombo, Fixer, Phil Bell, Haky, Roy Zito, CMYloz, Oktyep és Necrosmoke felügyelő meggyilkolása volt vissza. Ezt megmagyarázva megcsörrent a telefonom, a hívó Billy Colombo volt.

- Mondjad, Billy - szóltam bele a telefonba egyhangúan.
- Te f*sz!
- Neked is helló - gúnyolódtam.
- Most hallottam, hogy az FIB elkobozta az autókat, baszd meg! - kiáltott rám.
- Nézd, nincs időm a hülyeségeidre. Anthony Denaro kivágta Gyuri bal szemét és megölte Noélt. Kurvára ideges vagyok!
- Leszarom!
- Nézd a jó oldalát: Anthony Denaro meghalt, a főhadiszállásukat elfoglalta az FIB és a NOOSE. Nem kell már törődnöd többet a Denarókkal - csillapítottam.
- Dehogyisnem! Most még jobban szarban vagyok! - vett egy nagy levegőt. - Matteo Messina Denaro lesz az új Don.
- Eddig is ő volt, nem?
- Csak részben. Mindegy.
- Jól van, Billy. Én most leteszem. Ne zaklass többet a hülyeségeiddel, mert rohadtul kivagyok már! - idegeskedtem.
- Nehogy letedd!
- Miért, mit akarsz?
- Közlöm veled, hogy nem kapsz pénzt, mert elbasztatok mindent. Legalább hoztátok volna vissza a járgányokat összetörve, de így... - méltatlankodott.
- Billy, Noél életébe került a faszságod! - komolyodtam meg.
- Nem érdekel! Megöllek ezért. Philnek igaza volt, egy seggfej vagy! De nyugodj meg, hamarosan elteszünk téged láb alól!
- Jaj, de félek! Te fogsz engem megölni Phillel együtt? - kacagtam lekicsinylően.
- Nem. A Bell bűnügyi család fog meggyilkolni téged! - nevetett fel. - A Pegorino család megmaradt tagjai egyesültek és így jött létre a Bell bűnügyi család, melynek én, Fixer és Phil Bell a vezetője.
- Nagyszerű. Ég áldjon, faszfej! Úgyis én fogok majd győzni, hisz az idő megy tovább, semmi sem változik.
- Majd meglátjuk. Namaste - bontotta a vonalat.
- k**va anyád! - ordítottam bele a mobilba.

Ezt követően kikészült lettem. Nem volt elég Noél halála és Gyuri baromsága, Colombo is megtette a magáét. - Istenem, még egy maffiacsalád a fejemet akarja, fasza - gondoltam magamban, azonban gondolkodásomat hamar megzavarta iFruitom másodlagos csörgése. Idegbajosan felvettem.

- Róbert Bock - köszöntött egy ismeretlen férfi. Hangja alapján olasz lehetett.
- Ki a f*sz maga?!
- Matteo Messina Denaro.
- Fasza. Mi a francokat akar?! - tértem a lényegre dühösen.
- Csupán szeretném megköszönni, hogy megölte a bátyámat. Végre most már én vagyok a Don és egyben a szicíliai Cosa Nostra vezetője - örömködött vidáman.
- Jól van. Örüljön.
- Örülök is, Róbert. Tudja, nem is olyan hülye maga, mint ahogyan egyes maffiózók mondják.
- Ezt bóknak veszem.
- Ne vegye annak, mert ez igaz. Tizenkilenc évesen megölte Ifjabbik Jon Gravellit, elpusztított rengeteg Pavano és Gambetti tagot, sőt meggyilkolta a bátyámat és elfoglalta a Wintershore-i bázisunkat - motyogta büszkén.
- Nem magért tettem - szerénykedtem.
- Viszont dolgozhatna nekem.
- Felejtse el, seggfej! Nem dolgozom a maffiának, így is a Gambetti, az Ancelotti, a Pavano, a Denaro, a Bolton és a Bell bűnügyi családok a fejemet akarják! - utasítottam vissza felpaprikázva.
- A Denaro nem.
- Persze.
- Esküszöm, hogy a Denarók nem utálják magát, sőt tisztelik, amiért megszabadította őket Anthonytól és sarjaitól - állította boldogan. Annyira elégedettnek tűnt.
- Találjon ki hülyeségeket. Egy tizenkilenc éves gyereket hogyan tisztelhetnek már?!
- Akkor ne higgye el.
- Nem is hiszem, seggfej.
- Egyébként vissza a témára. Hálás vagyok a tettéért, ekképpen hadd jutalmazzam meg tízmillió tniroffal. Wintershore egyik agglomerációjában rejtettem el magának. A pontos címet átküldöm üzenetben.
- A pénz nem boldogít, hurkalé - nevettem.
- Róbert, mit kér még tőlem? Teljesítem egy kívánságát, viszont ígérje meg, hogy soha az életben nem fog gyilkoljon Denaro tagokat!
- Nem érdekel engem a maffia, cowboy. Nem ölök több Denaro tagot, ha megfelel.
- Remek. Remélem, tudja, hogy mi barátok vagyunk - játszotta meg magát beképzelten.
- Nem is ismerem magát - vágtam vissza hisztérikusan.
- Majd megismer máskor, viszont legyen a bérgyilkosom Szicíliában. Megölhetne egy-két Lo Piccolo tagot és esküszöm, hogy jó summát fog érte kapni - ajánlotta fel nagylelkűen.
- Nem akarom, hogy még egy maffiacsalád utáljon engem, habár ha mégis Szicíliában járok, talán felkeresem magát. Egy kis lóvé mindig jól jön.
- Ezt már szeretem! Tudnia kell még valamit, Róbert. Nézze, lemondtunk a gyémántok kereséséről, mert azok több mint valószínű, hogy Afganisztánban vannak és a maffia nem megy el olyan messzire. Szerintem többet már nem térünk vissza Adrwingtonba, így vegye úgy, hogy kiirtott minket.
- Hurrá, csoda történt! Kiirtottam egy maffiacsaládot. Megyek és leiszom magam örömömben - mondtam szarkasztikusan.
- Vicces fiú maga. Mindegy. Még ma elhagyjuk az országot a megmaradt embereimmel. Köszönöm a segítségét.
- Jól van. Küldje majd el a lóvé lelőhelyét, Ciao - tettem le a készüléket.

Nem sokkal ezután ballagtam tovább céltalanul, mígnem figyelmes lettem egy kocsmára az út szélén. Patti Dede sörözője volt. Achillessel korábban sokat jártam oda, mert Pattinak volt a legjobb társasága egész Wintershore-ban. Sajnos szegény Pattit folyton Dedikének csúfolták gyerekkora óta, pedig egy szeretetteljes asszonyság volt. Ettől eltekintve beléptem a bárba, amely gyönyörű színekben pompázott. A látogatók vidáman iszogattak és táncoltak country zenékre. Szerettem ezt a helyet, mert Pattival mindig is jó volt beszélgetni.

- Szia, Patti - üdvözöltem Pattit mosolyogva. Patti átölelt kövér testével. A nőci negyvenegy éves volt. Hosszú, barna haja finoman rátapadt vállaimra.
- Robi, de régen láttalak! Hiányoztál - vidámodott meg a kék nadrágot, fehér pólót és fehér inget viselő Patti.
- Te is nekem, Patti.
- Hogy vagy? Hogy telik a napod? - kérdezősködött kíváncsian, mire helyet foglaltam a bárpultnál.
- Hát jól. Nagyszerűen vagyok, főleg, hogy sokan a fejemet akarják - viccelődtem vigyorogva.
- Olvastam az interneten, hogy milyen bűntényeket követtél el. Durva.
- Hát igen. Megölték Achillest - meséltem szomorúan.
- Tudom, hallottam róla. Részvétem. Achilles egy nagyon jó ember volt - felelte együtt érzően.
- Patti, szerinted helyes volt megölnöm ennyi gengsztert az eltelt kettő hónapban? - kérdeztem lényegre törően.
- Hát ez nehéz kérdés, Robika. Mégis úgy gondolom, hogy jól cselekedtél. Ezt az országot a politikus tették tönkre, te viszont megmentesz mindannyiunkat. Sohasem felejtem el a jólelkűségedet. Bármit mondhat rólad a média, az én szememben te egy hős vagy! - vallotta be őszintén.
- Köszi, ez jólesik tőled.
- Ez csak természetes. - Elővett egy poharat az egyik polcról. - Mit kérsz inni?
- Nincs valami erős italod? Most jót tenne.
- Whisky?
- Jó lesz, köszi.
- Tessék - nyújtotta át az italt, melyet villámgyorsan lehúztam.
- Ez most jólesett - jelentettem ki, mire mindketten elnevettük magunkat.
- El sem tudod hinni, hogy mennyire hiányoltalak, Robi. Attól féltem, hogy megölnek téged - válaszolta aggódva.
- Valahogyan a sors nem engedi, hogy meghaljak. Van valami, amit tenni akar velem, érted? Nem is tudom, de engem nem tudnak megölni. Rengeteg maffiózót, rendőrt és bandatagot megöltem már. Valami erőm lehet.
- Ez érdekes.
- Patti, még most is depressziós vagyok. Rengeteg dolog történt velem, azt hiszem, kezdek megőrülni - ismertem be drámaian.
- Gyuri volt az?
- Igen. Megtalált engem. Felkeresett, de megint tönkretett mindent - vártam egy kicsit. - Kiverte a fogaimat, összeverekedtem vele és a legrosszabb; összejött a csajommal, Lizával! - A mondat végére elsírtam magam.
- Jaj, ne sírj, Robi. - Megtörölte egy zsebkendővel a szemeimet.
- Patti, ettől az embertől nem tudok szabadulni! Tönkretette a gimnazista éveimet, most pedig a csajomat akarja!
- Nem is tudtam, hogy van csajod - lepődött meg.
- Pedig van. Gyereket vár tőlem.
- Úristen! Ilyen fiatalon leszel apa? Hány hónapos?
- Majdnem kettő hónapos. Sokat eszik mostanában és egy kicsit hízott is. Az az igazság, hogy kibékültem vele, de megint elmentek az érzéseim, ugyanis... - Épp a mondat befejezésénél tartottam, mire megjelent Károly Tóth az ajtóban. Károly egy halványkék nadrágot és szürkéskék pólót hordott.
- Szia, Patti.
- Szia, Károly. Ülj le egy kicsit, épp Róberttel beszélek Gyuriról - utasította a nő, erre ő elhelyezkedett mellettem.
- Már neked is mesélt róla? - heherészett.
- Te erről tudtál?
- Persze. Már kamaszként is erről mesélt egész végig - büszkélkedett.
- Az az Anita lány igazán elfogadhatta volna Robikát. Nem is értem ezeket a mai fiatalokat, bezzeg az én időmben... - sóhajtott egyet Patti.
- Jobb is, hogy nem fogadott el engem az a ribanc! Julietbe vagyok szerelmes - szóltam közbe, miközben whiskyt töltöttem a poharamba.
- Juliet? Előbb még Liza volt, nem? - zavarodott össze a nőszemély.
- Róbert, mi történt? Találtál magadnak új nőt? - nyerített Károly.
- Nos, erről igazán csak egy-két ember tud, de nekem volt egy gyerekkori szerelmem - vettem egy nagy levegőt. - Julietnek hívták és különleges képességekkel bírt. Képes az emberek gondolatában olvasni és irányít is tárgyakat a képzeletével. Majdnem tizennyolc éves voltam, mikor találkoztam vele Gyuri és Richárd születésnapi partiján. Gyuri és Richárd ekkor lettek tizennyolc évesek, mert egy fél évvel idősebbek nálam. Nos, Juliet nálam sokkal alacsonyabb volt. Egy picikét szégyenlős is volt, mert sohasem találkozhatott korabeli gyerekekkel a mássága miatt. Emellett Juliet nekem az első pillantástól fogva tetszett. Rövid, barna haja volt. A szemeiből szenvedély vetült. Annyira szép volt, hogy mindig erekcióm lett, amikor csak megpillantottam. Egyszer csak erőt vettem magamon és leültem vele beszélgetni, majd felkértem táncolni, utána pedig... Nos, csókolóztunk.
- Jaj, ez de aranyos! - hatódott meg Patti.
- Robi, ez igen! - gratulált Károly.
- Érdekes, hogy Gyuri és Richárd kigúnyolták Julietet, mert egy könyvet adott nekik ajándékban, sőt megpróbálták megverni, de én megvédtem a lányt. Megvertem mindkét szőke pávát és haverjaikat is, utána pedig elmentem Juliettel. Rengeteg eseményen mentünk keresztül ketten. De ezt most inkább nem mesélem el, mert hosszú.
- Robi, te egy igazi hősszerelmes vagy!
- Hát ja, úgy tűnik - értettem egyet Károllyal.
- És most hol van ez a lány? Tudsz róla valamit? - érdeklődött Patti.
- Az igazság az, hogy ma délután írt nekem egy e-mailt, melyben az állt, hogy szeretne velem találkozni az IAA Wintershore-i épületében, viszont megkért, hogy egyedül menjek oda és hogy maradjak távol Talabor Selftől, mert veszélyes. Basszus, most mit csináljak? 15-én lesz a találkozó és nem tudom, hogy hogyan mondjam el neki, hogy mással járok és hogy apa leszek. Picsába!
- Tyűha, ez nagyon kemény.
- Robi, és ha csapda? - Patti a kezét ráhelyezte a tenyereimre, hogy önbizalmat adjon.
- Gondoltam rá, Patti néni.
- Mindenképpen mondd el neki az igazat. Még ha fájni fog, akkor is! - magyarázta Károly.
- Megpróbálom. Csak ne sértődjön meg.
- Kicsim, szereted még ezt a lányt? - Patti a hallottak alapján megkomolyodott. Mélyen belenézett a szemeimbe.
- Igen, Patti néni. Nagyon szeretem őt. Sokkal jobban szeretem, mint Lizát! Hogy mondjam el neki az igazat? Egyszerűen nem tudom! - zokogtam.
- Patti, beszélhetnék Róberttel kettesben? Úgy érzem, most tudnék neki segíteni - kérte meg az öregember illedelmesen.
- Persze, Károly. Csak nyugodtan. Ott van egy üres asztal. Beszéljetek ott - mutatott rá a szabad ülőkére.

Ezután Károllyal társalogni kezdtünk egy másik asztalnál. Tudtam, hogy Károly segíteni akar nekem, ekképpen megfogadtam a tanácsait. Az apóka egy szivart vett elő, mialatt rászegeztem tekintetemet.

- Mi a csudát művel? - tudakoltam röhögve, midőn meggyújtotta a dohányt egy gyufával.
- Mi a gond? - kérdezett vissza teljes természetességgel. Semmi stressz nem volt rajta látható.
- Ilyet mi nem művelünk, rémlik? Jobbak vagyunk - mormoltam nagyképűen.
- Jobbak vagyunk másoknál, mert többet tudunk vagy mert így élünk? Erre gondolsz?
- Nem jobbak... csak... okosabbak - nyögtem ki.
- Nincs olyan, hogy jobb. Sose leszel jobb, ahogy kevesebb sem leszel, soha senkinél - szívott bele a szivarba. - A szokás a probléma, mindig tisztában kell lenni azzal, hogy te döntesz, hogy te vagy a felelős a cselekedeteidért.
- Julietről akart velem beszélni? - váltottam témát.
- Nem. Az ráér később is. Látom rajtad, hogy több dolog miatt is ideges vagy. Gondoltam, megbeszélhetnénk.
- Nincs mit megbeszélnünk, Károly bá - tiltakoztam makacskodva.
- Úgy gondolom, hogy jót tenne neked.
- Nem tenne nekem jót, higgye el.
- Mindig depressziós vagy, mi?
- Nem. Már jobban vagyok.
- Hazudsz - leplezett le.
- Igen, még mindig az vagyok. Most boldog? - csipkelődtem.
- Az arcod elárulja, hogy mikor hazudsz, Róbert. Megértem, hogy ez nehéz neked.
- Ezt maga nem értheti... - pityeregtem. - Nem érti, hogy milyen nehéz nekem. Mindenki meg akar ölni!
- Pontosan tudom, hogy mit élsz át. Én is voltam depressziós, de túléltem.
- Én sohasem fogom túlélni. Mindig zaklatnak a hülye munkáikkal a főnökeim. Elegem van.
- Teljesen megértem. Jobb lenne megszabadulni az emberektől, mi?
- Főleg Gyuritól. - Megtöröltem izzadt homlokomat.
- Mit tett már megint az a szerencsétlen? - informálódott.
- A szokásost - álltam meg egy szösszenetre. - Kaptam egy munkát egy Billy Colombo nevű üzletembertől, aki megengedte, hogy a haverjaimat is alkalmazhatom a lopáshoz. Én, Gyuri, Noél, Raleigh, Adam és Scott megöltük Anthony Denaro fiait, majd elloptuk a sportautóikat is. Kicsit később elkaptak bennünket a Denaro család tagjai és egy elhagyatott kórházba vittek minket, ahol Anthony faggatózni kezdett. Hazudtam a maffiavezérnek. Gyurira fogtam a gyilkosságot, így a Don kivágta Gyuri bal szemét egy késsel és meglőtte Noélt. Végül megmentette az életünket az FIB és a NOOSE és megöltem Denarót egy pisztollyal.
- Akkor minden jól alakult, nem?
- Dehogy. Noél meghalt, mert elvérzett a mentőhelikopterben, Gyurit pedig megvertem, hiszen újból felidegesített. Így kerültem ide. Elfutottam, viszont megint csalódást okoztam Michaelnek. Ő Liza keresztapja és nagyon kedveljük egymást. Bírom Michaelt. Sajnos egyszer megütött, mert megpróbáltam megfojtani Lizát, mert csókolózott Gyurival. Viszont már kibékültünk Michaellel, nincs már harag.
- Ki az a Noél, Raleigh, Adam és Scott?
- Noélt Németországban ismertem meg. Raleigh Tess pasija, Adam és Scott pedig ikrek, akikkel a tegnapi születésnapi bulimon találkoztam.
- Ó, majd' elfelejtettem. Boldog születésnapot, Róbert! - adott át egy katonai játékfigurát.
- Ez meg mi? Ez most komoly, Károly? - undorodtam el.
- Mi a baj? Azt hittem, örülni fogsz neki.
- Igen, mert azt hittem, hogy valami normális dolgot fogok kapni! - hisztiztem.
- Ez te vagy katonaként. Te fogod felszabadítani Afganisztánt - bátorított.
- Ez hülyeség, Károly bá! Nem vagyok egy hős, akinek meg kell váltania a világot. Én csak egy tizenkilenc éves fiú vagyok, aki szerelmes egy lányba, Julietbe.
- Róbert, tedd el ezt emlékbe. A fiadnak mindenképpen jó lesz majd játékként.
- Jól van, elteszem - törődtem bele.
- Részvétem Noél miatt. Biztosan szomorú vagy a halála végett.
- Hát igen. Szomorú vagyok. Tudja, hogy még mi a legrosszabb? Billy Colombo meg akar engem ölni, amiért az FIB elkobozta az autókat és a Denaro maffiacsalád másik Donja, Matteo Messina Denaro pedig gratulált, amiért megöltem a bátyját. Sőt, megjutalmazott tízmillióval. Viszont az a rossz az egészben, hogy a Gambetti, az Ancelotti, a Pavano, a Bolton és a Bell bűnügyi családok a fejemet akarják! Jó, a Denaro már nem, mert Matteo lett az új Don - fabuláztam, de annyira morcos voltam, hogy szívem szerint elpusztítottam volna az összes maffiacsaládot az egész világon.
- Ejha, te tele vagy gondokkal!
- Hát ja. Úgy érzem, hogy ennek sohasem lesz vége... Mit tegyek? - zsörtölődtem.
- Dobd ki a szemetet, Robi, mert a szemét az, ami elválaszt az egyetlen dologtól, ami számít: a jelentől. Itt és most! - öntött belém lelket. - Ha majd igazán a jelenben fogsz élni, meglepődve tapasztalod, mire vagy képes és hogy mi minden sikerül!
- És most mi lesz?
- Nem tudom, az tőled függ - vállat vont.
- Nem érti, hogy nem tudok túllépni a múlton? Ha Gyuri nem talált meg volna és ha nem akarnának ennyien megölni, akkor minden könnyebb lenne! - zsémbeskedtem.
- Majd egyszer rájössz, hogy nagyot tévedtél.
- Tévedni? Miben? - tájékozódtam fülsértően.
- MINDENBEN! - Mérgében rácsapott az asztalra. - Újra kell kezdened mindent. Csak Afganisztán tud neked segíteni, ezért is fogsz elmenni oda.
- Mi lesz Lizával és Juliettel? - tétlenkedtem.
- Liza visszamegy Amerikába a fiaddal, Julietnek pedig elmondod az igazat. Ennyi.
- Mintha ez olyan könnyű lenne... - biggyesztettem le az ajkamat.
- Tudom, hogy nehéz, de el kell mondanod az igazat, még akkor is, ha fáj!
- Többet tudok, mint hinné - érveltem kiengesztelődött hangnemben.
- Többet gondolkodsz, mint tudsz - reflektált csöndesen.
- Károly, maga szerint sikerülni fog békére lelnem? - faggatóztam keresve a nyugalmat.
- Ez rajtad áll. Én nem segíthetek, csak tanácsokat adhatok - nézett rá a faliórára. Fél kilenc volt. - Nos, van még egy kis időm. Bölcsebb lenne, ha most mesélnéd el Juliettel történő kalandjaidat.
- Rendben - egyeztem bele ránézve a whiskys pohárra. Az átlátszó üveg visszatükrözte arcomat, mely hegekkel volt tele. Ezeket a sebeket Ifjú Jon Gravelli okozta még nekem. A depresszióm jeleként gondoltam rájuk. Az egyik karcolás a szemöldökömnél volt, a másik a szemöldökömnél egy kicsit lejjebb az arcomnál, a harmadik pedig keresztben az orromnál.
- Kezdj bele - parancsolta, mialatt belekortyoltam jeges mannámba. A whisky lassacskán lefolyt nyelőcsövemen. Hank Williamstől az Alone and Forsaken című nóta ment a rádióban, amíg visszaemlékeztem a történtekre.

[NikitaDragovich]

Sziasztok! Tudom, egy hónapja nem írtam semmit sem, azonban az iskola és a két hétig tartó betegségem miatt nem volt kedvem írni. Remélem, megértitek. Ettől eltekintve írtam egy rövid fejezetet. Körülbelül 6 fejezet, és visszatérünk az eredeti idővonalhoz, csak most úgy gondoltam, hogy itt az ideje a flashback epizódoknak is. Jó olvasást, és elnézést a fejezet terjedelme miatt. Érdekesség, hogy az alant olvasható dolgok megtörténtek velem is 2014 szeptemberében, míg az IRBK-ban 2013-ban történt. (Tudjátok, egy évvel van minden előrébb az IRBK-ban, mint a valóságban.)

28. Fejezet: A véget nem érő rémálom
Tolkav, Bongohaze megye, három évvel ezelőtt.

- Robi, nyiss be a terembe, nincsen bent senki - kérte tőlem a barnásfekete hajú Alexandra Szemetes, miközben várakoztam a folyosón az én szürke farmeromban és a kék-zöld csíkos pulcsimban.
- Nincs bent senki? - kérdeztem tudatlanul.
- Nincsen, menj csak be.
- Oké - egyeztem bele, mialatt kinyitottam a helyiség ajtaját, azonban az őszhajú némettanárom, Tamás Sámuel tartott órát az A-soknak. A férfi az ötvenes éveiben lehetett. Magas és egy kicsikét okoskodó volt, viszont jól tanított németül. Sajnos eme percekben elszomorodtam, mert sokkot kaptam a látványtól, hogy véletlenül egy órára nyitottam be. A tanító merev szemeivel rám nézett, s én azonnal visszacsuktam a nyílászárót, midőn Alexandra nevetett, mint egy sakál. Visszataszítóan tudott röhögni.

Egy rövidke idő után vége lett az órának, s az A-sok kijöttek az osztályteremből. Féltem, hogy kigúnyolnak majd, és igazam is lett.

- Hát mit csinálsz, Robi fiam? - csipkelődött heherészve a fekete frizurájú Csalán Sapkás haverjaival együtt. A gyermek izmos és nagydarab volt. Habár én mégis sokkal termetesebb voltam nála, de az izmaiból meglátszott, hogy rendszeresen sportol, velem ellentétben. Remek kajakozó is volt mellesleg.
- Faszfej - gondoltam magamban. Kilencedikben is tudtam, hogy Csalán egy igazi seggfej, sőt sohasem köszönt nekem, mivel nem szimpatizált velem.
- Robi, ez mi volt? - érdeklődött az oktató meglepve.
- Tanár úr, ne haragudjon. Véletlenül nyitottam be, mert azt hittem, hogy senki sincsen bent - esedeztem megbánva tettemet.
- Mindegy. - Azzal el is ment az A-sok kíséretével. Érdekes, hogy Jozsó is ott volt a tömegben, de ő nem kacarászott rajtam. Igazi barát volt. Tudtam, hogy benne mindig megbízhatok.

Pár órával ezután informatika következett. A szemüveget viselő, bajszos pedagógusom, Imre Teknősbéka megkért bennünket, hogy írjuk be az adatainkat egy olyan programba, mely felügyeli, hogy mit csinálunk a számítógépeken, és ha Imre tanár úr úgy akarja, akkor le is tilthatja az adott komputereket. Megszokásból az osztályhoz 9. C-t írtam, nem pedig 10. C-t, s ekképpen ideges lettem.

- Tudtam, hogy lesz olyan együgyű, aki az osztályhoz a példát írja! - szégyenkezett Teknősbéka uraság, merthogy a példa a 9. osztály volt.
- Jaj, ne haragudjon, tanár úr! Véletlen volt, esküszöm! - magyarázkodtam dadogva. Annyira elkapott a hév. Rettegtem, hogy kiabál rám, mindazonáltal ő nem szólt semmit, csupán énmiattam újra kellett kezdenie mindenkinek az adatok bepötyögését.

Ezekkel a fájdalmas eseményekkel zárult le az első napom tizedikesként. Gyűlöltem az iskolát. Folyton-folyvást elvette az időmet az írástól, és még az oktatási rendszer is ocsmány volt! Ettől eltekintve történtek azért jó dolgok is velem az első napon, mégpedig kaptunk új matek, történelem- és magyartanárt. Név szerint Márta Fizikust, Péter Öljőt és Evelin Kocboklernét. Tonhy Rottlestirent a tavalyi fizikatanárom, Márta Fizikus váltotta le, míg Gyuriék osztályfőnökét, Gabriella Budavárit Evelin Kocboklerné irodalomból és nyelvtanból, Péter Öljő pedig történelemből. Őszintén szólva én örültem a váltásnak. Szerettem Budavári tanárnőt, de csalódott bennem Antalék miatt, ezért mindenképpen kellett tenni valamit. Hál' Istennek Péter Öljő lett a kedvenc tanárom. Fiatal, barna hajú volt. Körülbelül huszonhat-huszonhét éves lehetett. Számomra ő a világ legjobb történelemtanára. Megmásíthatatlan fickó volt ő. Kedves, vicces és aranyos. Bírtam a humorát, és annak örültem a legjobban, hogy ő is Trónok harca rajongó volt, mint én. Sajnálatosan rákos volt gyerekkorában, ezért a bal keze kisebb volt, mint a jobb. Ezt letisztázva Kocboklernét is megszerettem. Jól megtanította az irodalmat és a nyelvtan, valamint olvasta a regényemet is, hiszen átküldtem neki, mert akartam, hogy egy tanár is olvassa a műveimet. Mindent összevéve szomorú is voltam, mivelhogy Rottlestirent eléggé hiányoltam, annak ellenére, hogy diszkalkuliás voltam, ilyen módon nem osztályozhattak és nem is érettségizhettem matekból. Egy héttel később kémia volt, s a fulleréneket, a gyémántokat és a grafitokat vettük. Tudatlanságomnak köszönhetően szóltam az alacsony termetű, fekete-őszes hajú nevelőnek, Attila Nindzsának, hogy kihagyta a fulleréneket, ámbár mégis leoltott miatta.

- Tehát megmutatom a grafit és a gyémánt molekulaképletét - felelte, de én közbevágtam.
- Tanár úr, kihagyta a fulleréneket! - kiáltottam fel.
- Drága Robika, mi a fenének nem engeded meg, hogy befejezzem a mondatomat?! - ordított. - Nem az előbb mondtam, hogy a grafitot és a gyémántot vettük, és hogy most jönnének a fullerének?! - Hangja alapján annyira idegbajosnak tűnt, hogy nem válaszoltam semmit, csupán a szívem vérzett erősen. A depresszió és a stressz egyre jobban meglátszódott rajtam. Jóllehet bírtam őt, hiszen jó fej volt, de ez már sok volt! Ez volt az utolsó csepp a pohárból...

Nem sokkal ezután a két utolsó óra következett, mégpedig a plusztestnevelések. Ezt a kettő órát keddre tették be, ezért is csak kedden volt nyolc óránk, a többi napon csak hét. Viszonylag tűrhető órarend volt a kilencedikhez képest, ámde az új tesitanár rosszabb volt! Zsigmond Vasgyúrónak hívták, és egy igazi futóbolond volt! Izmos, erős, negyvenkilenc éves és kopaszodó volt. Bevallom, hogy durva egy ürge volt, nem találkoznék vele még ma sem egy sötét utcában. Mindeközben bemutatkozott, majd futottunk is jó sokat az A-sokkal együtt. Nekem valahogyan minden balszerencsével végződött. Nem tudtam megszabadulni teljesen az A-soktól, mert mindegyik plusztesin velünk voltak. De hát az élet kegyetlen... Ekkortájt Vasgyúró egy gigantikus, fehér függönnyel választott el minket a lányoktól. Sajnálatos módon én, az egyik barátom és osztálytársam, Máté Síp, az A-s Márk Kemény - aki elárulta nekem, hogy Gyuriék kihasználnak - és kettő másik A-s leültünk a futkározás után egy padra, hogy pihenjünk egy szösszenetre, csakhogy Zsigmond úr meglátott bennünket, büntetésképpen pedig körbe kellett futnunk az iskola udvarát. Miután letelt a megleckéztetés, Vasgyúró odahívott bennünket magához.

- Urak. Sokféleképpen el lehet rontani a tesiórákat, viszont az még rosszabb, ha ücsörögnek. Az én óráimon nem ülhetnek le! Még egy ilyen ne legyen! - parancsolta beképzeltem. A szavából érzékelhető volt, hogy eléggé megszokta már a dirigálást. Mégis megvolt benne az az agresszív gonoszság, szinte semmi kedvesség nem volt leolvasható az arcáról. - Oké?
- Oké - felelte egyszerre mindenki csalódottan.
- Most pedig focizni fognak. Egymás ellen lesznek. Három a hárommal. Kezdjék! - adta ki az utasítást mutogatva a labdákra.

Az események után vége lett a tanórának. Átöltöztünk, ugyanakkor az A-sok képesek voltak felpaprikázni virágzó idegzetemet. Patrik és a tökmag Milán viccelődött velem, miközben öltöztünk. Antal erre manifesztálta, hogy minek bántanak engem, de én visszavágtam neki, mert tudtam, hogy kihasznál. Mégis megvédett, de én bántottam őt.

- Minek bántjátok Robit? - tudakolta a két osztálytársamtól kíváncsian.
- És te engem? - vágtam neki vissza gonoszan.
- És te minek írsz rólam verseket? Pontosítok: történeteket? - gúnyolódott vihogva. Erre társai követték példáját. - Mi is volt az? Beszívott pap? - gondolkodott el a szemüveges cowboy. Én erőteljesen sokkot kaptam. Elakadt a szavam a hallható kacajoktól.
- Beszívott apáca - reagálta a fekete hajú Bence Almácska, s mindenki röhögcsélt, összetörvén ezzel érzéseim tárházát. Legnagyobb meglepetésemre Jozsó nem nyerített rajtam. Ő volt egyedül a kivétel. Sohasem felejtem el, hogy ennyire megbízhattam benne.

Végül anyám jött értem, és hazavitt engem és az unokatestvéremet, Tesst. Otthon sírtam sokat. Dühös és morcos voltam. Kívántam, hogy dögöljenek meg az A-sok és a tesitanárom is, de később rájöttem, hogy nagyot tévedtem mindenkivel szemben. Végül belenéztem fürdőszobám tükrébe. Barna szemeim tükrözték depressziómat és azt a rengeteg megpróbáltatást, melyen keresztülmentem. A könnyek csak zuhantak le arcomról, ameddig erőt vettem magamon és túlléptem a dolgokon. Ha jobban átgondolom ezt az egészet, akkor kellett ez a sok fájdalom, hogy egy erős bivaly legyek! A sérelmek megedzettek, midőn egykor én lettem Afganisztán hőse. Mindig is tudtam, hogy okkal történnek velem a dolgok. Sokan megpróbáltak megölni, de egyszer sem sikerült senkinek sem. Tudom jól, hogy én vagyok Róbert Bock, a világ megmentője. Az idő megy tovább, semmi sem változik...

[Arminho]

Ember, mi nagyon hasonlóan tengetjük napjainkat a suliban! Engem is sokszor bántanak régi és nem olyam régi rossz döntések miatt. Nehéz kiheverni, főleg úgy, hogy nekem nincs is valami előnyös kinézetem, és gyakran elvesztem a fejem.

[NikitaDragovich]

Szerintem ez mindenkinél így van, sajnos. Megértelek téged is, viszont nem szabad velük foglalkozni! (Tudom, könnyű ezt mondani, de hidd el: jobb, ha nem figyelsz rájuk.) Károly Tóth később majd úgyis fog bölcselkedni hamarosan. Azért remélem, tetszett valamennyire a rész. Igazából ebben a fejezetben a fájdalmamat írtam ki, ezért is jót tesznek nekem ezek a flashback epizódok.

Ui: Milyenek voltak a szövegben szereplő fiktív nevek?

[Arminho]

Kicsikét Rockstar feeling, mikor olvasom a sztoridat és találok benne egy fiktív szereplőt. A humorérzéked jó.

[NikitaDragovich]

Ciao!
Itt a következő rész, mely a történelemtanáromról szól .
Jó olvasást!

Ui: Az első bekezdésben olvasható két olyan mondat gondolatjelekben, melyet csak viccből írtam bele. Azokat majd kiveszem hamarosan, csupán azt akarom, hogy nevessetek egy jót .

29. Fejezet: Rajongás és szimpátia
2013 szeptemberében egy Péter Öljő nevezetű történelemtanár jött az iskolánkba. Öljő tanár úr körülbelül huszonhét-huszonnyolc éves lehetett. Kedves, aranyos, intelligens és jó fej volt. A fiúk példaképként tekintettek rá, a lányok pedig szerelmesek voltak belé. Érdekes, hogy egy kicsivel alacsonyabb volt nálam, ennek ellenére kedveltem őt, sőt a kedvenc tanárom volt! Péter úrnak elegánsan dús barna haja és finom arcvonala volt. Sohasem felejtem el, hogy első nap úgy nézett ki, mint egy vámpír. Barna bőrdzsekiben, kékesfekete farmerban, fekete sálban és egy fekete napszemüvegben jelent meg. Abban a pillanatban, mikor megláttam őt a folyosón, egyből tudtam, hogy szeretni fogom eme fickót. Furcsa, hogy az első találkozásunkkor egymásba botlottunk. Egy szót sem szóltam, csupán álltam és vártam. Néztem szelíden barnás szemeit és büszke mosolyát. Oly büszke mosoly volt ez, melyet az ember maximum négyszer-ötször lát az életében. Bizalmat és szimpátiát nyújtott nekem. Több héttel-hónappal később egyfajta "barátság" alakult ki közöttünk, folyton-folyvást ötösökkel jutalmazott meg. Hát igen, ilyen történelemtanárom volt nékem...

1. Óra

- Jó napot! - lépett be Öljő tanár úr egy kék nadrágban és egy kék ingben. Reakciójára mindenki felállt helyéről, majd le is ültek. - Az én nevem Péter Öljő. Elérhetőségképpen leírom az e-mail címem. Öljő[email protected] - írta fel a táblára egy krétával.

Ekkortól fogva beszélgettünk jó sokat. Be is vallotta, hogy órák elején felelés várható, viszont félévente lehet a feleltetéseket passzolni, mi több az aktív órai munkát plusszal jutalmazza, az óra rendjének zavarását pedig mínusszal. Öt plusztól ötös, míg öt mínusztól egyes, csakhogy a plusz és a mínusz kioltják egymást. Tehát, ha például van öt pluszunk és egy mínuszunk, akkor marad négy plusz. Mindemellett arra is fény derült, hogy a témazáró dolgozatok két jegyet érnek és hogy idővel hosszú, kifejtős feladatok (esszék) is lesznek. Emellett alapvető szabály volt nála is, hogy dolgozatírás közben a telefonhasználat tilos! Végül elregélte a félévi és az év végi kerekítést, melyben az volt a tendencia, hogy 1,8-tól kettes, a többi pedig 0,6-tól kezdődik.

2. Óra

- Nos, ki a nádorispán? - kérdezte a tanító, mégis senki sem tudta a választ. - Ki nézi a Trónok harcát az osztályból? - tette fel a meglepő kérdést, melynek köszönhetően rácsaptam az asztalra, és kiabáltam.
- Maga is nézi?! - kiáltottam fel hangosan, ekképpen mindenki röhögött, még maga a tanár is.
- Ja, jó film - mosolyodott el, miközben Patrik nyerített a hátam mögött.
- Azt a, ezt nem gondoltam volna... - örömködtem tátott szájjal.

3. Óra

- Jöjjenek az első kör versenyzői! - adta ki a parancsot Péter, midőn sorsolással felszólította a játékhoz a versenyzőket. - Róbert Bock, Bettyah Orrszarvú, Csenge Lepkés és Laura Herpesz.

Hallgatva a szóra, mind a négyen felkészültünk a mérkőzésre. Mindenki tudta, hogy jó vagyok töriből, így én fogok nyerni.

- Amint tudják a választ a kérdésre, üssenek rá a papírlapra, és mondhatják a megoldást - vett egy nagy levegőt, elővéve lapját. - Hogy hívják azt az érdekvédelmi szervezetet, amelynek mesterek a tagjai?
- Céhek - feleltem, rácsapva a papírból készült gombra.
- Helyes - heherészett. - Mi van, Róbert? Elveszi a győzelmet a többiek elől?
- Basszus, meg sem hallottuk még a kérdést, de már egyből megválaszoltad, Robi - hahotázott Laura Herpesz.
- Második kérdés: ezt a személyt felnégyelte I. Szent Steven királyunk, mert a nomád öröklési rendet támogatta. Ki volt ő?
- Kalapács - válaszoltam egy második csapással kiegészítve, s megint rötyögött az egész osztály.
- Utolsó kérdés: kik voltak a százéves háború résztvevői?
- Anglia és Franciaország! - ordítottam.
- Igen! Róbert nyerte az első kört. Övé a plusz! - gratulált kacarászva. - Most jutott eszembe, hogy a telefonomat fel kellett volna hoznom, mert betettem volna a CSI: Vice City helyszínelők főcímdalát, amikor rácsapnak a gombra. Mindegy, a tanáriban hagytam, majd legközelebb - manifesztálta, ennek eredményeképpen kacagtunk sokat rajta.

7. Óra

- Alexandra, az meg mi? - érdeklődött a kék inges oktató, ránézve Szandi kakaós italára.
- Ez az én kakaóm.
- Jaj, szívem szerint annyira ellopnám - viccelődött kuncogva.
- Hát nem fogja - tréfálkozott, mindazonáltal elment krétáért, ilyen módon Öljő megpróbálta elrejteni az innivalót.
- Gyorsan, tegyétek a függönyhöz a kakaót - várt egy kicsit, amíg a többi lány eltette a mannát. - Figyeljétek meg, hogy amikor bejön, szagol egyet, és így szól: "itt történt valami." - élcelődött vihorászva.

Ezt letisztázva Alexandra Szemetes visszatért a terembe, aki kiszúrta, hogy eltűnt a folyadéka.

- Hol a kakaóm? - lepődött meg Szandi, mialatt Péter a táblára írt a krétával.
- Basszus, mit akartam írni? - nevette el magát a nevelő, röhécselve a gyerekekkel karöltve.

8. Óra

- Tudjátok, az anyák mindig mondják a kisgyerekeknek, hogy edd meg a kaját, vagy elvisz a zsákosember, közben a gyerek lelki beteg lesz - mondta, elröhögve magát.

9. Óra

- Ez a kedvenc osztályom - hazudozott vidáman.
- Tanár úr, a másik osztálynak is ezt mondta - szóltam közbe komolyan, ugyanis mindegyik osztálynak hazudozott arról, hogy ők a kedvencei. Érdekesség, hogy a másik osztály alatt az A-sokra, azaz Gyuriékra asszociáltam.
- Jó, de nekik hazudok - vidámodott meg.
- Akkor miért rajzolt fel a táblájukra egy szívet? - gonoszkodtam.
- Jaj, Robi, hagyjad már! - idegeskedett Szandi.
- Róbert, ha nem hiszi, akkor kijöhet felelni - csipkelődött ironikusan.
- Nem! Hiszem magának! - értettem egyet jókedvűen.

Az idő megy tovább, semmi sem változik...

[Arminho]

A történelemtanárod kísértetiesen hasonlít az angoltanáromra. Mintha teljesen ugyanaz lenne.

- Második kérdés: ezt a személyt felnégyelte I. Szent Steven királyunk, mert a nomád öröklési rendet támogatta. Ki volt ő?
- Kalapács - válaszoltam egy második csapással kiegészítve, s megint rötyögött az egész osztály.

Több héttel-hónappal később egyfajta "barátság" alakult ki közöttünk, folyton-folyvást ötösökkel jutalmazott meg - míg meg nem kúrtam, és ki nem csapták.

Őőő, oké.

[NikitaDragovich]

Haha. Lehet, hogy titokban Kalocsán tanít angolt is?

Ja, ezeket a "furcsa" mondatokat az öcsém kérésére írtam bele. Ő mondta, hogy vicces lenne, s igaza volt, ámbár hamarosan kiveszem őket.

[NikitaDragovich]

Üdv!
Itt a következő rész, mely szintén megtörtént velem 2014. szeptember 6-án.
Már csak két olyan fejezet lesz, amely tényleg megtörtént velem is.
Jó olvasást .

30. Fejezet: Változó angyalok
2013. szeptember 6-án részt vettem a Bongohaze-i szüreti felvonuláson az öcsémmel, az anyámmal és a nagyapámmal együtt. Mindannyian népviseletben voltunk nagypapám kivételével. Öcsém volt a jegyző, papám szállította az embereket a lovaskocsijával, anyám pedig kísérte a bírót, a bírónét, a jegyzőt és a jegyzőnét. Én egy csizmát, csizmanadrágot, fehér inget, fekete zakót és egy kalapot hordtam, akárcsak kisöcsém, míg anyukám négy-öt alsószoknyát és egy felső rakott kasmír szoknyát bütykös harisnyával, valamint letűzött röpikével kiegészítve, végül a fején egy kasmír kendőt is viselt. Anyum egyébként gyönyörű nő volt. Hosszú, fekete haja és finom arcvonalai voltak. Alig volt harmincnyolc éves. Párja nem volt Bongohaze-ban, ő volt a legszebb nő az egész faluban. Ettől eltekintve épp végeztük a felvonulással és a tánccal, mikor is belebotlottam az új tesitanáromba, Zsigmond Vasgyúróba, aki meglepő módon Bongohaze-i népviseletben volt. Érdekes, hogy én korábban láttam már őt az egyik lovaskocsin a többi Bongohaze-ivel. És ha ez nem lett volna még elég, akkor intett is nekem. Ezt letisztázva erőt vettem magamon, s megszólítottam őt, miközben két leánnyal beszélgetett a nevelőm.

- Jó napot, tanár úr! Hogy van? - szólítottam meg Vasgyúrót kissé szégyenlősen.
- Jó napot. Iskolán kívül tegezzél!
- Rendben. Amúgy maga hogyhogy Bongohaze-ban van? - kérdeztem kíváncsian. - Maga is a néptánccsoport tagja?
- Igen, már elég régóta - büszkélkedett. - Több milliónyi sejtosztódásnak köszönhetően született meg ez a két leány, s a születésük óta vagyok tagja a néptáncosoknak. - Átkarolta a bájos nőciket, akik nagyon fiatalok voltak. Az egyik egy kicsit pufók volt, míg a másik soványabb. Emlékszem, hogy sokszor maszturbáltam eme szexi csajszikra, kik barna hajúak voltak.
- Egyébként én voltam az, aki a múltkor leült az óráján. Ne haragudjon miatta - kértem elnézést.
- Nézd, én nem haragszom, megértem, hogy elsőnek nehéz. Értem, hogy furcsa még minden, viszont a hasznodra fog válni.
- Igen, tudom - bólogattam.
- Nem, szerintem nem tudja.
- Tudom, csak a dolgát végezte - helyeseltem.
- Nem, nem a dolgomat végeztem. Én csupán segíteni próbálok. Én azzal is segítek, ha egyest vagy szaktanárit írok be a naplóba. Érted, nem? - magyarázta bölcsen. Abban a pillanatban rájöttem, hogy rendes is tud lenni.
- Tudom, igaza van. Egyetértek magával - mosolyogtam rá, ő erre visszamosolygott. Örült, hogy megbántam a "bűnömet".
- Hát ja, ennyi lenne - fejezte be mondandóját. Sohasem láttam még ilyen arckifejezést. Vidám volt.
- Szerintem én most elmegyek. További jó szórakozást. Erőt, egészséget - búcsúztam el tőlük, s ők viszonozták kedvességemet.

Nem sokkal ezután apám, anyám, papám, nagyapám barátnője és a testvérem elmentek haza, míg én vettem magamnak egy hamburgert és egy pálcikára sütött burgonyaszeleteket, mely megvolt sózva. Útközben eszegettem a burgonyáimat, mialatt összetalálkoztam apukám barátaival Patti Dede régi kocsmájánál. Sajnos Patti két évvel később, tehát 2015-ben bezárta a bárját, és átköltözött Wintershore-ba, mivel elvált a férjétől. Ezt letisztázva szüleim autószerelője, Tibor Bölcs odahívott az italozónak az egyik asztalához, ahol bemutatott partnereinek, a negyvenéves Krisztián Csűszösnek, a harmincéves Péter Tüskésnek, a harmincöt éves Miklós Gigantikusnak, az ötvenkét éves Ági Méregnek és a huszonnégy éves barátnőjének, Ágnes Részegnek. Mindannyian apum ismerősei és cimborái voltak. Tibor harminchét éves volt. Fekete hajjal és izmos testtel rendelkezett. Egy kék ingben és kék farmerban pompázott. Krisztián kismértékben duci volt. Barna haja volt, sőt indult képviselőnek a Bongohaze-i választásokon, melyet meg is nyert 2013. október 12-én. Ezen kívül Péter és Miklós majdnem ugyanúgy néztek ki. Olyanok voltak, mint a történelemtanárom, csak öregben. Annyira unottnak és kedvetlennek tűntek. Mindemellett az idősebb Ági vörös és csúnya volt, mígnem a fiatalabbik egy igazi szépség volt. Hosszú, fekete frizurája és feszes segge volt. A lányka kék farmerban és egy rózsaszín pólóban díszelgett. Csinos, aranyos és kedves volt. Ezeket megmagyarázva helyet foglaltam Tibor mellett, aki vett nekem egy EColát, jóllehet elsőnek egy Pißwasser nevezetű sört akartak nekem adni, de azt visszautasítottam. Mellesleg a Pißwasser azt jelenti, hogy húgyvíz. Sohasem értettem ezt az amerikai humort...

- Szia, Robi - köszöntött az italokkal érkező kövérke Patti.
- Szia, Patti. Jó téged látni - üdvözöltem.
- Téged is, Robi. Mi járatban vagy errefelé?
- Épp most voltam a szüretin, de mivel már este van, így haza akartam menni, mégis meghívtak ezek a fickók engem egy italra.
- Értem. Mindegy, én megyek vissza dolgozni. Sziasztok. - Azzal pedig ott is hagyott bennünket.
- Amúgy ti tényleg az apám barátai vagytok? - informálódtam.
- Persze, szeretjük őt. Rendes ember - mondta Krisztián.
- Robi, te most hány éves is vagy? - váltott témát Tibor.
- Most novemberben leszek tizenhat.
- Azt a k**va - káromkodott Ági Részeg meglepődve. - Ilyen magassággal csak tizenhat éves!
- Hát igen - nevettem fel.
- Hova jársz iskolába? - intézte felém kérdését Krisztián.
- A Tolkav-i Gimnáziumba járok. Ez most a második évem.
- Én is oda jártam - kotnyeleskedett bele Ági.
- Bátyám is oda járt. Ő most egyetemen van Szögesen, és anglisztikán tanul.
- Anglisztika? Az mi? - faggatózott Krisztián.
- Mindent angolul tanul. Sajnos nincs állami támogatás, mert pótfelvételivel jutott be a levelezőre, sőt csak kéthetente kell bemennie a kollégiumba - regéltem.
- Aha, és az öcséd? - tájékozódott Tibor.
- Ő még általánosba jár, most fog majd ballagni.
- Na, és te minek tanulsz? - folytatta kérdezéseit Krisztián.
- Én író akarok lenni. Regényeket írok a gépemen.
- A gépen írod őket? - képedt el Miklós.
- Igen, miért? - kérdeztem vissza érdeklődően.
- Ember, mire én beírok egy betűt a gépen, addig valóságban már megírtam volna egy mondatot.
- Hát én ehhez már hozzászoktam. Nekem gépen könnyebb - valltam be illedelmesen.
- Egyébként akkor te ilyen műkedvelő vagy? Irodalmat meg a történelmet szereted, nem? - Krisztián feltette újabb kérdését.
- Igen. Az irodalmat meg a törit szeretem. Ezekből mindig ötösöket írok - vidámodtam meg.
- Csak azt ne mondd, hogy Éva Sárkány volt az osztályfőnököd általánosban! - kiáltott fel Ági Részeg.
- Nem, dehogy! - mormoltam kurtán. - Általánosban nekem Edit Sugár Halogénné volt. Miért, neked ő volt az osztályfőnököd?
- Igen, az egyik. Nyolcadikban volt Gizella Mézes, akkor Mária Buli, aztán Csilla Szemes és utána meg Éva Sárkány - mesélte drasztikusan, ugyanis Éva Sárkány egy nagyon szigorú tanárnő volt. Mindenkivel kiabált, még velem is! Öcsémre például azért, mert sokszor későn ért be a suliba, akárcsak én, ennek ellenére jó oktató volt. Mindig ötösöket és négyeseket adott nekem angolból és töriből.
- Azt a, nektek négy osztályfőnökötök volt. Durva - csodálkoztam el. - Ennyire rosszak voltatok?
- Ne tudd meg, hogy hogyan idegeltük ki őket, főleg Éva Sárkányt... - vett egy nagy levegőt. - Ma láttam őt a szüretin. Tiszta ráncos volt, akárcsak egy öreg béka - gúnyolódott, így mindnyájan röhögtünk, még én is.
- Amúgy az előbb mondtad, hogy te is Tolkavra jártál. Milyen volt a nulladik év, mert szerencsére nekünk már nem volt? - tudakoltam.
- Te, nem volt az olyan rossz. Csak nyelvek voltak meg matek. Tök jó volt - emlékezett vissza boldogan Ági.
- Egyébként tényleg kösz, hogy meghívtál - hálálkodtam. - Hogy is hívnak téged?
- Komolyan nem tudod a nevemet? - kacagott Tibor.
- Engem sok ember ismer, de én mégsem tudom a nevüket - jelentettem ki egyhangúan.
- Tudod, ő az az autószerelő, aki nem tudja megjavítani az autótokat - tréfálkozott a pasiján Ági.
- Mi? Te vagy az autószerelős Tibi? - Tátva maradt a szám. - Mikor javítod már meg normálisan az anyám autóját?! - szóltam be neki mérgelődve.
- Az úgy szar, ahogy van - ismerte be, belekortyolva sörébe.
- Mondjuk ja. Folyton elromlik... - értettem egyet.
- Már nagyon régi, de apád mondta, hogy vesz majd egy másikat anyádnak.
- Aha, biztos - vállat vontam, megemésztve burgonyámat. - Mellesleg hány éves is vagy, Tibi?
- Én harminchét.
- Aha. Anyám meg harmincnyolc - jegyeztem meg. - Na, és te? - mutattam rá Krisztiánra.
- Most januárban leszek negyven.
- És ők ketten? - kérdezősködtem.
- Én harmincöt vagyok - válaszolt az unatkozó Miklós, majd a mellette lévő társa folytatta a válaszolást.
- Én pedig harminc - Péter Tüskés megvakarta homlokát.
- És ez az öreg nő?
- Ó, ő már nagyon öreg, Robi. Ötvenkét éves és Ági Méregnek hívják - vágta rá Tibi.
- Értem. Amúgy ti ketten testvérek vagy rokonok vagytok-e? - kíváncsiskodtam, feltéve kérdésemet Áginak és Tibinek, mégis tudtam, hogy valójában ők járnak egymással.
- Kicsim, ők egy pár. Tudod, fiú és lány - demonstrálta a vörös Ági Méreg.
- Fúj, hát nagyon öreg vagy hozzá, Tibi, már bocs - undorodtam el, ily módon sokáig nyerítettünk közösen.
- Ugye? Egy öregember a pasim - baromkodott Ági.
- Tizenhárom év van közöttetek. Durva - vicsorítottam.
- Igaz, hogy nem kellett volna őt választanom? - humorizált Ági.
- Áh, de. Jó ember ő - törődtem bele dadogva.
- Inkább téged kellett volna, úgyis csak nyolc év van közöttünk - kacsintott.
- Én még gyerek vagyok, akkor inkább a bátyámat. Ő négy évvel fiatalabb nálad. Ő illik hozzád.

Az események után trécseltünk és ökörködtünk egymással sokat a kocsmában. Jó volt beszélgetni egy idősebb korosztállyal. Én valahogy az idősebb emberekkel mindig is jobban szeretek dumálni, mint a saját korcsoportommal, hiszek az öregebbek átadják tudásukat és bölcsességüket a fiatalabbaknak, de ez csakis az én tendenciám. Végül megígértem nekik, hogy beleírom ezt a találkozást a regényembe, merthogy én a valóságból merítem az ötleteket. Kétségtelen, hogy jó ihletet kaptam, de aminek a legjobban örültem, az az, hogy megfogadták, hogy megveszik majd a könyveimet és hogy Krisztián azt mondta, hogy én egy nagyon jó ember leszek. Szép dolog, ha az ember nála idősebekkel is tud kommunikálni. Az idő megy tovább, semmi sem változik...

[NikitaDragovich]

31. Fejezet: Ördög és pokol
2013. október 3. életem egyik legrosszabb napja volt, ugyanis kinevettek az osztálytársaim és az A-sok, illetve majdnem sikerült tönkretennem a saját regényemet is, de hogy miért? A válasz egyszerű: naiv és őszinte voltam. Az egész azzal kezdődött, hogy németóránk volt. Sámuel tanár úrnak dolga akadt, így nem volt jelen a tanórán, helyette egy feladatlapon oldottunk meg feladatokat. Az óra fele unalmasan telt, mígnem Kinga Pletykás és Barbara Kétszínű megkérdezték, hogy hogyan haladok a regényírással. Érdekes, hogy én kilencedikesen annyira megbíztam Kingában és Barbiban, hogy majdnem elmondtam nekik depresszióm okát. Hál' Istennek okosabb voltam, ekképpen nem öntöttem ki nekik virágzó szívemet. Szomorú, hogy elhittem, hogy a barátaim, mégis kibeszéltek 2013 májusában, mikor is összevesztem Eszterrel, Szandival és Petrával. Bezzeg a WC-ből hallottam minden egyes szót...

- Robi, hogy haladsz a regényeddel? Még mindig írod? - kérdezte Kinga ravaszan. Foszlott belőle a rafináltság.
- Hát mostanában nem haladtam vele, mert elkezdődött az iskola és beteg is lettem, de most hétvégén folytatni fogom - feleltem büszkén és szerényen.
- És az a "furcsa" dolog is benne van? - érdeklődött a mellettem ülő Csenge Lepkés óvatos utalásokkal.
- Milyen furcsa dolog? - tudakolt a néger Jázmin kíváncsian.
- Nos, a regényemben írtam egyszer egy tizenötmondatos szexjelenetet - szóltam el magam, mivel azt hittem, hogy ezzel a vallomással menőnek fognak tartani, de nem így lett.
- Mi van? - nevette el magát Jázmin, s erre a reakcióra teljesen összetört a szívem.
- Mit mondott? - tudakolt a szőke Kinga és Barbi széles mosollyal megspékelve.
- Semmit - válaszoltam Jázmin helyett. - Nem lényeges.
- Azt, hogy tizenötmondatos szexjeleneteket irkál! - árult be a hosszú, barna hajú Luca Óriás. Szép lány volt ő. Magas, kedves és aranyos, de hazudott nekem. Átvert és beárult a többiek előtt.
- Hogy mi? - értetlenkedett Alexandra Szemetes, midőn nyerítettek rajtam Anitáék és a saját osztálytársaim. Kellemetlenül éreztem magam. Az egyik legjobb barátom, Patrik, sőt még az unokatestvérem, Tess is viháncolt rajtam.
- Ez a gyerek tiszta hülye! Fogyatékos! - gúnyolódott rajtam Redzsio Kalabria, aki nagyapám barátnőjének az unokája volt. Redzsio egy hülye k**va volt. Folyton kiabált velem és még le is anyázott párszor, bezzeg sohasem köptem be őt a nagyanyjának, mert nem akartam, hogy bántsa.
- Ti ezt nem érthetitek. Mindenkinek tetszett. Az olvasóim szeretik, amit írok. Engem kedvelnek - magyarázkodtam szomorúan.
- Akkor elég hülye olvasóid vannak - vágott vissza Alexandra.
- Az én regényeimben fontos szerepet játszanak az erotikus jelenetek - böktem ki.
- Aha. Robi, te egyáltalán még szűz vagy? - tette fel a kérdést sértően Alexandra.
- Hogy a... - mérgelődtem. - Nem mondok semmit!
- Robi, ki volt az a lány, akivel csináltad? Ismerjük? - tudakozódott Luca, utalva Anitára.
- Igen, Robi. Ki volt az? - Kinga hangosan megpróbálta kiszedni belőlem az igazat.
- A képzeletem szüleménye. Nem létezik. Én találtam ki - álltam ki igazam mellett, mégis azt hitték, hogy hazudok, pedig nem. A lányt, akivel szexeltem a regényemben, Lizának hívták, meglepő, hogy a jövendőbeli feleségemet is így hívják.
- Persze - hagyta rám Alexandra.
- Mondom, hogy nem létezik! Nem ismeritek, mert kitaláltam! Miért nem lehet nekem hinni?! Sohasem hazudok! Most is elmondtam ezt nektek! - ordítottam idegbajosan.
- Akkor mondd el a nevét! - követelte Alexandra.
- Nem! Nem fogom, mert ez az én magánügyem! Ez az én regényem! - idegeskedtem depressziósan.
- Tudjuk, hogy Anita volt! - vádolt meg Luca, közben a többiek Anitára mutogattak, aki teljesen elsüllyedt szégyenében.
- Nem vele szexeltem! Basszátok meg, ti faszok! Szűz vagyok még! Megmutassam?! - káromkodtam, viszont a megmutassam szóval elbasztam mindent. Azok a kurvák félreértelmezték a helyzetet, ekképpen oly fülsértő kacagásba kezdtek, hogy majd' elsírtam magam.

Nevettek, s csak nevettek, míg véget nem ért a tanóra. Legnagyobb balszerencsémre Redzsio, Szandi, Kinga és Barbi elpletykálták ezt a többi osztálytársamnak, akik kibeszéltek engem. A legszörnyűbb az az egészben, hogy német után biológiából témazárót írtunk, s remegve kellett megírnom a dolgozatot. Igaz, majdnem négyesre sikeredett, ennek dacára megfogadtam, hogy nem leszek többé naiv és őszinte. Majdnem sikerült tönkretennem a regényemet, mert félő volt, hogy Anita elmondja ezt Gyuriéknak, ők pedig utánanéznek a történetemnek. Szerencsére nem így lett. Jozsótól megkérdeztem Lifeinvaderen, hogy Anita beszélt-e rólam az osztályban, s ő megnyugtatott, hogy nem. Nagy kő esett le szívemről. Patrik is vigasztalt meg anyám is. Én még aznap este elsírtam magam, de anyukám lelket öntött belém. Az idő megy tovább, semmi sem változik...

[NikitaDragovich]

32. Fejezet: Rasszizmus
2013. október 13-án épp a Tolkav-i központban vártam a buszomat, mégis a korábbival, azaz a 14:30-assal mentem, mert nagyon kellett vécéznem. Bárcsak megvártam volna a hármasat, tudniillik a harmincason alig van férőhely. Nincsenek korlátok, így kapaszkodni sem lehet. És ha ez még nem lenne elég, akkor sok cigány utazott azon a buszon, sőt az általánosban megismert osztálytársaim közül páran is azzal a járattal mentek. Szomorú tény, de én utáltam a cigányokat. Kibeszélték anyámat, mert irigyek voltak a pénzünkre, drogokat hoztak be Bongohaze-ba, megölték a szomszédomat, Pisti bácsit 2007-ben vagy 2008-ban, aki apám egyik legjobb barátja volt, aztán prostituáltakat telepítettek be a faluba, akikkel erőszakosan bántak és létrehozták a Cigány Maffiát, melynek tagjai folytonos támadásokat intéztek a parasztok és a rendőrök ellen, így gyakran volt razzia a cigánytelepen. Ettől eltekintve megérkezett a busz. Felszálltam rá, csak sajnos nem lehetett már leülni, így az ülésekbe kapaszkodtam bele. Egy rövidke idő után megpróbáltam beletenni a bérletemet a kabátzsebembe, csakhogy a busz hirtelen fékezett, én meg abbahagytam a kapaszkodást, ily módon a nehézkes táskámmal ráestem egy cigányra, Gödi Füstösre, aki sajnos nagyanyai ágon a rokonom volt. Gödi öreg volt már. Rövid, ősz haja volt, s az egyik szemén vak volt. Ezt letisztázva felkeltem, de ez a rohadék beszólt nekem, míg a körülöttem lévő többi cigány elnevette magát.

- Te, mi a fasznak esel rám?! Baszd meg! - kiabált rám idegesen, én erre hátrafordultam és bocsánatot kértem tőle.
- Elnézést! Véletlen volt. Bocsásson meg - esedeztem bocsánatért, ám ezzel megmutatta, hogy milyenek is a cigányok valójában.
- Baszd meg! Leütsz a táskáddal, te f*sz! Kapaszkodjál normálisabban, baszd meg! - üvöltött hangosan, azt okozva ezzel, hogy ideges lettem és megvártam, míg leszáll a buszról.

Amint kiszálltam a pokol járművéből, hazarohantam és szóltam apámnak, aki elindult megkeresni a gazembert az autójával, mindazonáltal Gödi hazaért, s apum kénytelen volt kinyomoztatni telefonszámát, melynek köszönhetően elbeszélgetett vele. Apukám megmondta neki, hogyha még egyszer hozzám mert szólni, kitapossa a belét. És ez komoly fenyegetés volt apámtól, ugyanis apa mindenkit szétvert Tolkavban és Bongohaze-ben, még a cigányokat is, de ez a nagyapámra és a nagybátyámra is igaz volt. Végül Gödi leszállt rólam, elkerültem őt. Sohasem mentem többet a harmincassal, de már akkor tudtam, hogy a Cigány Maffiát ki kell irtani Bongohaze-ból. Az idő megy tovább, semmi sem változik...

[NikitaDragovich]

Üdv!
Elnézést előre is a három darab kommentért!

Remélem, tetszeni fognak az új részek, jóllehet eléggé rövidek lettek, de ez amolyan visszaemlékezés, és ugyebár ezek mind megtörténtek velem 2014-ben. (1 hónapja voltak.)

Mindegy, jövő héten megírom Róbert és Juliet találkozását, mely nagyon romantikus lesz . Ez is 5 fejezetből fog állni, s utána visszatérünk az eredeti idővonalhoz. További szép estét!

Ui: A mostani részekben észrevehető, hogy Róbert nevét hosszú o-val írtam. Ettől kezdve hosszúval fogom írni, és ezt a hiányosságomat hamarosan pótolom a korábbi részeknél is.