Az ifjú Róbert Bock kalandjai I, II & III

[NikitaDragovich]

Ciao!
Itt a következő rész! Végre-valahára Gábor Weisz is megjelenik!
Emellett kimásolok ide egy picike részt az ötödik fejezetből, ugyanis abban a fejezetben jelent meg elsőnek Gábor, hiszen a hetedik fejezetig kijavítottam mindent, ezért utólag belekerült Axel és Gábor is. Szóval, kimásolom Gábor kinézetének a leírását, hogy jobban el tudjátok őt képzelni. De ha nem menne, akkor úgy képzeljétek el őt, mint Mark Wahlberget, ugyanis Gábort róla mintáztam!

Tessék:
"Kicsivel később megérkeztem a kijelölt helyre. Leparkoltam az autót az étterem előtt, ahol azonban belebotlottam egy huszonnyolc éves testépítőbe. Fehér izompólóban és egy fekete rövidnadrágban tündökölt. Erős és nagydarab volt, de nálam egyértelműen nem volt nagyobb. Legalább százhetvenhárom centiméter lehetett. Izmai szépen ki voltak dolgozva, a kinézete pedig nagyon sportos volt. Szimpatikus srácnak tűnt. Haja gesztenyebarna színű, rövid és alkalmilag egyenes volt, akárcsak nekem. A frizurájának a hátsó és az oldalsó része rövidre volt vágva, hogy szorosan illeszkedjen a fejhez. Gábor Weisznek hívták, és egy Winter Gym nevezetű konditeremnek az alapítója volt, aki gyakran szórólapokat osztogatott a gyorséttermek előtt, hogy az embereket leszoktassa az egészségtelen ételek fogyasztásáról."

45. Fejezet: Hiszek a fitneszben!
Az est folyamán békésen aludtam drágámmal. Élveztük a közösülést. Elvettem a szüzességét. Érdekesség, hogy nem használtunk gumit; természetesen csináltuk. Szerelmes voltam, immáron három nőbe: Lizába, Felíciába és Julietbe. Noha csalódtam Lizában, mégis szerettem őt. Az ágyban nagyon jó volt.

Ezt megmagyarázva sajnálatosan fel kellett kelnem, mert Adam úgy horkolt, hogy beremegett az egész ház. Dühös voltam, hogy miatta kellett felébrednünk. Bezzeg ő a szomszédszobában volt Scott-tal együtt, mégis hallottuk a horkolását. A legszörnyűbb dolog talán az volt, hogy ötpercenként folyton abbahagyta, majd újra elkezdte.

- Adam, az Isten szerelmére, ne horkolj má'! - kiáltottam rá hangosan.
- Ki furulyázik? - kérdezte Adam orrhangon. Ez a bolond ikergyerek még álmában is beszélt.

Mérgesen ráhúztam a párnát a fejemre, erre a másik klón is horkolni kezdett. Juliettel nagy nehezen vissza tudtunk aludni.

Másnap reggel kissé nyúzottan keltem fel. Juliet nem volt az ágyamban, hanem Scott-tal beszélgetett a konyhában. Kimentem a fürdőbe, hogy megmossam magam és hogy vécézzek is. Connor csak nézett engem mosolyogva. Furcsa volt, hogy így mosolygott rám. Nem értettem, hogy mi van vele.

- Mi van, Connor? Miért mosolyogsz ennyire? - érdeklődtem vécézés közben.
- Baj, hogy vidám vagyok? - kérdezett vissza derűsen.
- Hidd el, nem zavar engem, hogy vidám vagy, csak kíváncsi voltam. Ennyi - vállat vontam egyhangúan.
- Igazából azért vagyok ma ilyen mosolygós, mert rájöttem, hogy még mindig nagyon húzod az időt. Még mindig nem fogtad fel, hogy sietned kéne, ehelyett Juliettel lefeküdtél. Tegnap még Felíciával voltál együtt, most meg Juliettel. Szép.
- Connor, muszáj volt beszélnem Juliettel! Értsd meg, fontos ő nekem! Lehet, hogy ő lesz a jövőbeli feleségem! - álltam ki igazam mellett sértődékeny hangon.
- Azt kétlem. Ha megtudja az igazat, téged dobni fog. El kellett volna mondanod neki még tegnap.
- Connor, elmondtam volna neki, de amint rám néztél, összezavarodtam. Képtelen voltam.
- Ez a te bajod. Előbb-utóbb ki fog derülni, és csúnyán meg fogod szívni!
- Tudod, mit? Megcsinálom a rablásokat, és majd utána elmondom neki! Most a feladataimra kell koncentrálnom, nemde? Te mondod mindig, hogy húzom az időt. Ma szépen beszélek Lesterrel - vágtam neki vissza mérgesen.
- Felőlem. Azt csinálsz, amit akarsz. Nincs beleszólásom, csupán megvédelek téged a bajtól.
- Jól van. Most hallgass, légyszi. Beszélek egy kicsit Juliettel és az ikrekkel.

Nem sokkal ezután társalogtam Juliettel és Scott-tal. Scott egy fehér boxerben és egy fehér ujjatlan trikóban volt, míg Juliet a tegnapi ruhájában, csak most a barna bőrkabátja nem volt rajta. Ezen kívül Adam még mindig aludt, közben pedig baromságokat beszélt. Annyira zavaró volt már. Szerettem Adamet, de ez már sok volt.

- Kelj már fel, Adam! - szóltam rá zajosan.
- Megettem! - felelte éneklő hangon. Nagyon viccesen mondta ki ezt a szót.
- Mit ettél meg, haver? - értetlenkedtem nevetve.
- A nokedlit! - válaszolta énekelve.

Se nyelni, se köpni nem tudtunk. Mindhárman hatalmas röhögésbe kezdtünk. Szegény Adam nem értette a helyzetet. Félálomban volt. Ilyenkor az ember gyakran beszél hülyeségeket. Én is ilyen voltam mellesleg.

Eközben dühösen kopogtak és csengettek az ajtónál. Fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az, csakhogy amint meghallottam, hogy: "Juliet, merre vagy?", egyből tudtam, hogy Curtissel van dolgom. Nyitottam hát ajtót neki. Curtis ideges volt. Arca könnyel és méreggel párosult. Stresszes volt a fia elvesztése és Juliet miatt. Egy fehér inget és egy fekete öltönynadrágot viselt.

- Curtis, maga mit keres itt? - tudakoltam, de erre ő fellökött és Juliethez rohant.
- Juliet, azonnal haza kell velem jönnöd! - rángatta meg a lány kezét, ő mégis elhúzta magát, odabújva hozzám.
- Nem megyek sehová, Curtis.
- Inkább választod ŐT?! INKÁBB ŐT?! - Curtisből foszlott az indulat. Sohasem láttam még ilyen idegesnek.
- Igen!
- Felneveltelek. Évek óta ismertelek, erre mégis őt választod helyettem? Ezt a csavargót? Miért, Juliet? Miért? - követelte tőle a válaszokat felpaprikázva.
- Mert szabadnak érzem magam mellette - szögezte le könyörtelenül, miközben pár könnycseppet eresztett. Keserű könnyek voltak ezek. - Curtis, egész életemben kísérleteztek velem! Sohasem lehettem szabad! Elegem van! ÉLNI AKAROK!
- Hát nem érted?! Ez a férfi egy gazember! Bántani akar téged! - próbálta meg lebeszélni sikertelenül.
- Bántani akar? Megmentette az életemet számtalanszor!
- Juliet, meghalt a fiam! Nem akarlak téged is elveszíteni! Fontos vagy nekem! - enyhült meg Curtis szíve. Kirázott a hideg a párbeszédtől; meg se mertem szólalni. Scott sem szólalt meg, csak figyelte őket velem együtt.
- Meguntam a sok kísérletezést, Curtis! Szabad ember vagyok én is! Tartsd ezt tiszteletben! - jelentette ki a lány őszintén. Curtis remegett a haragtól. Sőt Adam is rátett az egész ügyre egy lapáttal, mert a kiabálás végett fel kellett kelnie.
- Jó reggelt, testvéreim! Olyan jól aludtam máma! - sóhajtott kacarászva. Csak egy fehér boxer volt rajta. Egy spermás zsebkendőt tartott a kezében. Gatyája spermás volt. - Nagyon nagyot recskáztam az előbb!
- Mi a franc? Inkább ezt a két b*zi ikergyereket és ezt a csavargó és gyilkos Róbert Bockot választod?
- Az ikrek a legjobb barátaim, Róbert pedig életem szerelme. Lefeküdtem vele, Curtis. Nem vagyok többet szűz; nő lettem! - vallotta be kíméletlenül. Curtis majd' idegrohamot kapott.
- Rendben, legyen akkor. Válaszd akkor őket! Barátkozzál csak, DE azt te is tudod, hogy az IAA keresni fog téged emiatt!
- Szarok az IAA-re! Basszák meg magukat! Mondd meg nekik, hogy ha megpróbálnak engem megtalálni, megölöm őket! Mondd meg nekik, Curtis! - súgta neki gonoszan.
- Takarodjon innen, Curtis! - zavartam el őt.
- Legyetek boldogak! Legyetek boldogak mind a négyen! Az IAA végezni fog veletek! - S azzal kifutott a házból.
- Ez ki volt? - maradt tátva Adam szája.
- Ügyes voltál, Juliet. Megtetted. Kimondtad az igazat! Büszke vagyok rád, bébi - öleltem át, midőn zokogott a vállam fölött. Nagy mérföldkő volt ez az életében.

Az esemény után megvigasztaltuk Julietet. Sírt sokat a történtek miatt. Nehéz volt kimondania az igazat, de megtette. Az ikrek együtt tudtak vele érezni, ahogyan én is. Sajnáltam őt. Ekkor jöttem csak rá igazán, hogy mennyire is fontos volt neki Curtis. Olyan volt neki Curtis, mint az apja. Apaként szerette és vigyázott rá. Curtist két veszteség is érte: egyik a fia, másik pedig Juliet volt. Biztos voltam benne, hogy Dr. Curtis Baker teljesen megváltozott; depressziós lett ő is.

Ezt letisztázva kicsit magukra hagytam lakótársaimat. Az ágyamnál lévő bőröndömben nézegettem az irataimat. Benne voltak a regényeim fejezetei kinyomtatva. Ki akartam adni. El akartam vinni egy kiadóhoz, de nem volt rá időm. Éveken át dolgoztam velük, és már itt volt az ideje, hogy író legyek én is. Nézegettem a lapokat, azonban rábukkantam egy szórólapra, melyet még Gábor Weisz adott nekem, mikor még Hiller élt.

Abban a pillanatban jutott eszembe Gábor. Megígértem neki az első találkozásunkkor, hogy felkeresem majd őt, de nem tudtam a maffia, a rablások és Gyuri miatt sem. Furdalt a lelkiismeretem. Majdnem két hónapja volt, hogy odaadta nekem ezt a szórólapot, hogy ellátogassak a konditermébe, a Winter Gymbe. Habár Lesterrel kellett volna beszélnem, mégis felhívtam Gábort. A papírra rá volt írva a telefonszáma. Gyorsan bepötyögtem a telefonomba, majd fel is hívtam.

- Helló! Itt Gábor Weisz. Kivel beszélek? - szólt bele a telefonba teátrálisan.
- Helló, Gábor. Én vagyok az, Róbert Bock. Remélem, emlékszel még rám. Két hónapja találkoztunk a Cluckin' Bellnél - emlékeztettem kedvesen.
- Ó, hát te vagy az? Hol voltál eddig? Miért nem hívtál? - lepődött meg a kagyló másik végéből.
- Hát, izé... Nagyon sok dolgom volt... Le voltam teljesen fárasztva, haver - dadogtam szégyenlősen.
- Lustaság, mi? Megmondtam, hogy lusták az adrwingtoni emberek! Azonnal gyere a Winter Gymbe. Öt perced van, hogy ideérj, különben seggbe rúglak! - Hangja türelmetlenséggel és udvariatlansággal keveredett. No meg volt benne egy kis agresszivitás is.
- Nyugi, tesó, jövök - csillapítottam parásan. Ki voltam teljesen ábrándulva belőle. Nem gondoltam volna, hogy Gábor ennyire bunkó lenne.
- Addig nem leszek a tesód, amíg ki nem gyúrod magad, szaros! Induljál azonnal! - bontotta a vonalat.

Ettől eltekintve felöltöttem magamra egy fekete Sadidalm sportnadrágot, egy fehér ujjatlan trikót és egy kék sportcipőt, illetve egy barna bőrdzsekit is a hideg ellen. Villámgyorsan elköszöntem az ikrektől és Juliettől, majd beszálltam a piros Infernusomba, hogy eljussak Gáborhoz. A rádióból most a The Bieberstől a Sorry c. szám szólt. Meglepő, hogy a The Biebers valójában egy adrwingtoni együttes volt. Szerettem őket, mert jó volt a zenéjük.

Egy rövidke utazás után eljutottam a Winter Gymhez. Leparkoltam az autót, belépve a konditerembe. Bent az izmos izomagyak súlyzóztak, tornáztak és sportoltak. Tengernyi súlyzós gépek, szobakerékpárok, futó- és edzőpadok, és egyéb edzőgépek voltak ott. A tömegben hirtelen nem tudtam megtalálni Gábort. Kerestem őt összevissza, de nem jártam sikerrel. Gábor nem volt sehol. Félni kezdtem a testépítőktől. Én gyenge voltam; izmom is alig volt. Egy-két ütésből megölhettek volna, hiába voltam náluk magasabb. Sokan mondták még kamaszkoromban, hogy gyúrjam ki magam, mert megvannak hozzá az adottságaim, de én nem foglalkoztam ezzel. Hát rosszul tettem...

- Elnézést, uram. Nem tudja, hogy merre találom Gábor Weiszet? - szólítottam le egy súlyzózós nagydarab állatot. Kopasz volt. Csupán egy kis fekete körszakállal rendelkezett. Izmos teste és erős kezei tetkókkal voltak tele.
- Mit akar Gábortól egy ilyen nyeszlett gyökér? - gúnyolódott, folytatva tovább a gyúrást.
- Tessék? Mi az, hogy nyeszlett gyökér?! Normális vagy, ember?! - Amint kimondtam ezt a mondatot, elcsöndesült minden. A pasas felkelt helyéről, és felállt harci állásba.
- Verekedni akarsz?
- Nem, nem! Én csak Gábort keresem! Haver, erre tényleg nincs szü... - nyögtem ki, de ő nem kímélt. Megcsapta az orromat.
- Hajrá, Nagyfiú! Hajrá, Nagyfiú! Hajrá, Nagyfiú! - éljenezte a tömeg fülsértve.

Kifeküdtem a földre, mire a fickó számtalanszor bevágott nekem az arcomba. Azt hittem, hogy meghalok. Meg se tudtam őt ütni. Arcomat vér öntötte el. Szerencsére Connor megmentett. Az erejével fojtogatni kezdte az ipsét. A férfi fuldoklott, kapálódzva a levegőért. Feltápászkodtam, és egy gyors mozdulattal megcéloztam száját. A fogai kipotyogtak, aztán testével rázuhant egy súlyzóra. Társai megpróbáltak becsatlakozni a küzdelembe, de Connor kilökte őket az ablakon. Pánik tört ki emiatt. Ordítottak és jajgattak az izompacsirták, mígnem Gábor berontott az épületbe. Fehér melegítőnadrág, fehér kicipzárolt pulcsi - alatta egy fehér trikó - és egy fekete edzőcipő volt rajta. Hamar csillapította a kedélyeket, előtte pedig Nagyfiú sírva eliszkolt előlem.

- Ez egy démon! Ez maga az ördög! - kiáltott fel beparázva.
- Úgy van, és most takarodj el előlem, különben megöllek, te kisfiú! - Haraptam egyet a levegőbe, s ennek köszönhetően Nagyfiú eltűnt az utamból.
- Te meg mit csináltál?! - vádolt meg Gábor megráncigálva. Azt hittem, hogy legalább gratulálni fog nekem.
- Mit? Semmit! Ez a barom megtámadott, holott csak megkérdeztem tőle, hogy te merre vagy! Gábor, sajnálom. Én csak téged kerestelek! - védtem álláspontomat hisztizve.
- Azonnal takarodj be az irodámba! Kövess! - utasított, miközben leordította a fejemet. Csúnyán le lettem oltva.

Beinvitált a csinos irodájába. Barna falak, barna padlózat és egy lakkozott íróasztal volt látható bent. A falak tele voltak Gábor képeivel, melyeken az izmait mutogatta. Akkor jöttem rá csak igazán, hogy Gábort félreismertem. Egy nagyképű, önző és pénzéhes testépítő volt ő!

- Ülj le! - ordította. Félve helyet foglaltam egy széken.
- Gábor, sajnálom. Én nem akartam semmi rosszat. Az a seggfej megtámadott! Kivertem a fogait, mert megérdemelte! Megérted, ugye? - sajnálkoztam megbánva tettemet.
- Idefigyelj, nem azért hívtalak ide, hogy szétbasszál mindent! Kitörtek az ablakaim!
- Tudom, és nagyon sajnálom, tesó! Kifizetem.
- Még szép, hogy kifizeted! - helyeselte mogorván. Azt hittem, hogy azt fogja mondani, hogy nem kell kifizetnem, erre nagyot tévedtem.
- Gábor, azért jöttem ide, mert két hónap után eszembe jutottál! Szeretnék egy picit egészségesebben élni. Lehet, hogy kigyúrnám magam. Tudnál segíteni?
- Elkúrtál mindent! - csapott rá az asztalára. - Széttörted azokat a k**va ablakokat és megfélemlítetted a haverjaimat!
- Nagyon sajnálom!
- "Nagyon sajnálom!" - utánozta el vékonyan hangomat. Nagyon bunkó volt. - Csak ennyit tudsz mondani erre?! Azt kéred, hogy ezek után még segítsek neked, hogy bivaly izmaid legyenek?!
- Gábor, kifizetek mindent, ígérem. Felejtsük el az egész ügyet, és legyük barátok, oké?
- Mi nem leszünk barátok addig, amíg ki nem gyúrod magad! Egy ilyen pasinak izmosnak és gazdagnak kéne lennie! A fiatal puncik erre vágynak! k**va jó autók, jó nők és jó sok money kell! - mondta gőgösen és nagyképűen.
- Hogy te mennyire egy pénzéhes f*sz vagy... - próbáltam meg kisétálni az ajtón, de ő visszarántott a vállamnál fogva.
- Ne merj nekem hátat fordítani, te! - mordult rám beképzelten.
- Mit fogsz csinálni akkor velem, ha?! Megütsz? Megölsz? Megversz?
- Elveszem az összes pénzedet! Csak úgy teheted jóvá a balfaszságaidat, hogy segítesz nekem rabolni!
- Szó sem lehet róla! Egy pénzéhes faszfejnek nem segítek! - utasítottam vissza kiábrándulva.
- De, segíteni fogsz, mert te vagy Róbert Bock! Tudom, hogy te raboltad ki a bankot és a Merryweathert! Most nekem fogsz segíteni, szaros!
- Nem segítek neked! Azt hittem, hogy te rendes srác vagy. Amikor megismertelek, nagyon bírtalak, de kiderült, hogy tévedtem! Egy kibaszott lúzer vagy, aki jó nőkre és pénzre vágyik! - szegültem ellen akaratának, de ő még jobban bemérgesedett.
- Mindent elkövetek, hogy gazdag legyek! Milliomosok leszünk mindketten, mert rabolni fogunk!
- Veled aztán nem fogok rabolni! Hagyjál elmenni, seggfej! - rikácsoltam elundorodva.
- Kiképezlek, ha segítesz. Menő harctechnikákat fogok neked tanítani, hogy megvédd magad az ilyen bunyókban. Jóféle mozdulataim vannak. Még ma elkezdjük a gyakorlatot.
- Jó, benne vagyok, de csak akkor, ha ezentúl kedvesebb leszel velem - nyugodtam meg fellélegezve.
- Rendben, nem kiabálok veled. Még valami?
- Ja, igen. Nem fizetem ki az ablakokat!
- Azt azért nem! - kiáltott rám.
- Jó, akkor legyen még az, hogy a haverjaidat leállítod, oksi?
- Oké. Elkezdhetjük akkor? - tért át a lényegre.
- Felőlem igen, de előtte elmennék a mosdóba, hogy lemossam magamról a vért.
- Oké. Jobbra a második ajtó. Ha végeztél, várlak a sporttermemben. A sporttermet balra a harmadik ajtónál találod.
- Jól van. Kösz. - Kiléptem a helyiségből.

Ezt követően beléptem a mosdóba. Lemostam magamról a vért a tükör előtt, majd Connor az erejével meggyógyította a sérülést. Zöld színnel forrt be a karcolás. Nyoma sem volt. Dühített Gábor viselkedése. Ki voltam belőle ábrándulva. Lehet, hogy nem is volt jó ötlet megkeresni őt? - gondoltam magamban, megindulva Gábor sporttermébe.

Ettől a ponttól kezdve megtaláltam a termet. Jó sok bordásfal, zsámoly, dobbantó és egyéb sportolásra alkalmas eszközök voltak ott, mint például bokszzsákok. Gábor két fekete bokszkesztyűt húzott fel magára, én pedig két pirosat.

- Szóval biztos hallottál már a krav-maga küzdősportról. Az izraeli hadsereg fejlesztette ki, teljes mértékben önvédelmi sport. A lényege, hogy gyengébb fizikumú emberek is meg tudják tanulni. Nem a saját fizikai erődre épít, hanem a másikéra, főleg csúsztatásokból áll. Nagyon hasznos, és nem olyan szertartásos hülyeség, mint egy kung-fu - magyarázta tapasztalatokkal tele.
- Aha, jó tudni. Hogyan kell elkezdeni? - tértem a lényegre.
- Várjál má'! Hadd fejezzem be! - mérgelődött. - A másik sport, amit ajánlani tudnék, az a kettlebell, ami kifejezetten arra jó, hogy rendbe hozza a fizikai állapotodat. Szintén nagyon hasznos.
- Értem. Még valami?
- Nincs más. Egyelőre ezt a kettőt tanítanám meg neked. Előbb a krav-magával kezdjük, aztán a kettlebell-lel.
- Oké. Hogy kell csinálni ezt a krav-magát?
- Előbb melegítsél be. Üss a levegőbe néhányszor - utasított minden érzelmet félretéve. Most egyáltalán nem volt velem szélhámos.

Ütöttem párszor a levegőbe. Sajnálatosan én nagyon szabálytalanul ütöttem. Béna voltam verekedésekben. Gábor rögvest megállított.

- Mi a szar volt ez? Normálisan sem tudsz ütni?! Ez most komoly? - csúfolódott.
- Nézd, szar voltam tesiből. Ütni sem tudok rendesen - kerestem kifogásokat.
- Hát az meglátszik - fújt egyet. - Oké. Tegyük fel, hogy én egy utcai tolvaj vagyok, és meg akarlak téged ütni. Lassan elkezdek néhány ütést, te szintén lassan megpróbálod levédeni, majd meg is ütsz. Kezdem is akkor.

Gábor ebben a pillanatban lassítva megcélozta az arcomat a jobb kezével. Kicsit szabálytalanul megpróbáltam levédeni a bal csuklómmal, utána pedig a jobb öklömet a fejéhez irányítottam, de gyorsan meg is álltam, mert ez csak egy próba volt. Nem üthettem meg őt.

- Ez mondjuk nem volt olyan rossz, de még mindig szabálytalanok az ütéseid és a védekezéseid - jegyezte meg folytatva tovább. - Most légy szíves próbálj meg normálisan ütni. Emeld meg a kezeidet, és szabályosan csináld. Lassan megmutatom, hogy hogyan kell ezt.

Tanítóm elkezdte a gyakorlatot. Megpróbáltam utánozni. Leimitáltam a mozdulatokat. Most már szabályosan tudtam ütni. Egyre gyorsabban csináltuk az ütéseket. Kiálltam a próbát.

- Na, ez már nagyon jó volt! Már tudsz szabályosan is ütni! Ügyes - veregette meg a vállaimat, majd visszaállt az eredeti helyére. - Akkor most folytassuk a krav-magát. A lágyékrúgással kezdjük. Ez a technika hatásos, könnyen kivitelezhető és a kivitelezés közbeni sérülésveszély is elhanyagolható. A technika univerzális olyan értelemben, hogy alkalmas pusztakezes és késes támadó ellen egyaránt, sőt az utóbbi esetben ez a preferált megoldás, hiszen megfelelően kivitelezve távolságtartásra is alkalmas, azaz nem kell beengednünk a támadót szúrótávolságra. A távolságtartás egyébként is kulcsfontosságú elem az utcán.
- Aha.
- Mutatom a technikát, te utánozd le.

Mesteremet utánozva megtanultam ezt a mozdulatot is. Betanultam a lágyékrúgást. Gábor szerintem jó tanár volt. Szigorúnak szigorú, de legalább tanulhat tőle az ember.

- Most a köríves és egyenes ütés védése szemből nevezetű technika jön. Az esetek döntő részében annyi időnk van, hogy szembeforduljunk a támadóval, ezért a szemből történő védés fontosabb, mint hogy oldalról érkező ütéseket tudjunk védeni. Mutatom akkor.

Itt már nem volt mese, ezt bizony álmomból felébresztve is tudnom kellett, és talán ez sem igényelt különösebb magyarázatot, hogy miért. Hál' Istennek ezt is könnyen el tudtam végezni, köszönhetően annak, hogy ilyen jó oktatóm volt.

- Egyenes ütés. Enélkül a technika nélkül egyszerűen nem tudjuk megvédeni magunkat. A begyakorlása nem kis idő, de szerencsére nem kell egy ökölvívó kéztechnikájával rendelkeznünk ahhoz, hogy meg tudjuk védeni magunkat. Tenyérrel teljes erőből orrba vágni a támadót elég lehet, de ismernünk és használnunk kell az optimális ütőtávolságot és mindeközben meg kell tudnunk őrizni az egyensúlyunkat. Ezt is bemutatom neked.

Ez már egy fokkal nehezebb volt. Sokkal több időt kellett rászánnunk a kivitelezésre és elsajátításra. Tenyérrel orrba vágtam Gábort, de persze nem volt ez éles. Nem is érhettem az orrához, mert ez csak gyakorlat volt.

- Na, a következő: mozgás, helyezkedés több támadó esetén. Ezt a helyzetet szintén gyakran kell modelleznünk a gyakorláskor, mert ha nem ismerjük a helyes taktikai megoldásokat, akkor mindaz, ami egy támadó esetén elég a megoldáshoz, itt sajnos csődöt mond. Sajnos ezt csak később tudjuk elkezdeni, mert szükségünk lenne legalább még egy emberre, és ugyebár mi csak ketten vagyunk, tehát be sem mutatom neked most ezt.
- Gábor, nagyon elfáradtam. Nem lehetne későbbre hagyni azt a kettlebellt vagy mit? - kértem meg fáradozva.
- Felőlem áttehetjük egy másik napra, de akkor elmegyünk futni pár kört, meg tornázunk egy kicsit, oké?
- Oké - ráztam meg fejemet engedelmeskedve.
- Előtte viszont megmutatok még egy mozdulatot, és mehetünk - várt egy kicsit. - Jöjjön akkor az utolsó, mégpedig az irányított, vagy kontrollált agresszió, vagyis az a képesség, hogy megfelelő helyzetben egy pillanat alatt képesek vagyunk agresszívvá válni és százszázalékos erőbedobással küzdeni. Azért is irányított, mert ugyancsak egy pillanat alatt képesek vagyunk visszanyerni "normális" tudatállapotunkat. Ez inkább képesség, mint technika, de a legtöbb technikai hiányosságot remekül képes ellensúlyozni, így létfontosságú összetevője az önvédelmi képességeknek. A statisztika is azt mutatja, hogy az utcai támadások időben igen gyors lefolyásúak, így nemhogy hátrányos, hanem kifejezetten előnyös, ha a kivitelezett technikát teljes erővel, gyorsasággal, agresszióval hajtjuk végre. Kezdjük is akkor.

Végül ezt a technikát is sikerült elsajátítanom. Ez tényleg nehéz volt. Agresszívvá kellett válnom, de Gábor hamar fel tudott idegesíteni a mocskos beszólásaival, habár szerintem a jó szándék vezérelte, hogy meg tudjam tanulni ezt is.

Ezek után futottunk néhány kört a konditermen belül. Jól megizzasztott engem ez az állat! Soha életemben nem voltam még ilyen fáradt. Meg merném kockáztatni, hogy Gábor elvette a katonaságtól a kedvemet, de kénytelen voltam belépni katonának, hogy el tudjak jutni Afganisztánba.

Ez idő tájt csináltuk sok fekvőtámaszt és felülést is. Gábor megtanította nekem a fekvőtámaszt, mert azelőtt nagyon szar voltam ebben is. Testnevelésórákon mindig kinevettek, mert nem tudtam megtartani az egyensúlyomat fekvőtámasz közben. Szerencsére Gábor segített leküzdeni eme nehézségemet.

Befejezésül véget ért a mai oktatásom. Leültem egy székre, majd Gábor leült mellém, átadva egy vízzel teli üveget.

- Jó voltál, Róbert - adta át az italt.
- Kösz, Gábor - kortyoltam bele a vízbe nehézkesen.
- Van akaraterőd, az látszik. Hiába vagy béna, mindenképpen le akarod győzni a nehézségeket, és ezt becsülöm. Remélem, megérted, hogy szigorúnak kell lennem veled, hogy elérjünk ketten valamit - bátorított baráti lojalitással. Elkezdtem kedvelni őt.
- Megértem, Gábor, hidd el.
- Tudom, néha köcsög vagyok, de azért teszem, hogy fejlődjél!
- Elhiszem, Gábor, elhiszem - mosolyodtam el.
- Örülök, hogy kitartottál a végsőkig. Nem adtad fel, Robi. Megcsináltad! - gratulált lelkesítve.
- Jólesnek szavaid, tesó.
- Mikor érsz rá legközelebb?
- Hát, az a helyzet, hogy rablásokat csinálok, és... - Be sem tudtam fejezni, mert Gábor közbeszólt.
- Ne mondj semmit! Benne vagyok! Holnap rablásokat fogunk csinálni ketten! - rukkolt elő lelkesen.
- Szerintem nem lenne jó ötlet, Gábor. Ez veszélyes dolog - hezitáltam.
- Mindenben benne vagyok! Gazdag akarok lenni, és jó nőkkel akarok dugni! Kell a pénz! Mindent elkövetek, hogy gazdag legyek, érted? - dicsekedett nagyravágyóan.
- Gábor, hidd el, ez nem élet. Bármikor megölhetnek - próbáltam lebeszélni aggályok közepette.
- Nem számít. Én és Róbert Bock rabolni fogunk! Ketten, Róbert!
- Tudod, Gábor, én ebbe ez egész rablásos dologba véletlenül csöppentem bele. Azért rabolok a haverjaimmal, hogy sok pénzünk legyen, hogy kijussunk Amerikába. A maffiára vadászunk, mert megölték az egyik legjobb barátomat, László Hillert.
- Akkor ketten levadásszuk a maffiát! Mindenben benne vagyok, Robi! Kimegyünk majd ketten Amerikába, én már úgyis voltam ott - bizonygatta céltudatosan.
- Gábor, én nem mehetek Amerikába.
- Miért?
- Afganisztánba kell mennem. Ez a sorsom - ismertem be kötelességtudóan.
- Akkor megyünk ketten Afganisztánba. Legyőzzük a terroristákat! Yeah!
- Tényleg eljönnél velem? - csodálkoztam el.
- Igen, mert a barátom vagy.
- Barátok vagyunk? - állt el szemem-szájam. Egy Y generációs férfi azt mondta nekem, hogy a barátja vagyok. Azt a k**va!
- Igen.
- Gábor... azt a, ez most meglepett!
- Miért olyan meglepő ez?
- Hát, én nagyon magányos vagyok. Sokszor azt érzem, hogy nincsenek barátaim és hogy kihasználnak, erre egy Y generációs fiatal pasi azt mondja nekem, hogy a barátja vagyok. Ez most meglepett.
- Hány éves vagy, Robi? - kérdezett rá kíváncsian.
- Tizenkilenc.
- Én huszonnyolc.
- Á, akkor nem lehetünk barátok, Gábor. Nagyon sajnálom - szomorodtam el bánatosan.
- Miért ne lehetnénk?
- Mert te kilenc évvel vagy idősebb nálam. Te Y generációs vagy, én meg Z-s - ismertem el szégyenkezve.
- És ez ki a faszt érdekel? Mit számít az, hogy idősebb vagyok nálad? Nem az a lényeg, hogy a barátod szeretnék lenni? Engem rohadtul nem zavar az a kilenc év - hangoztatta baráti bizalommal.
- Tényleg nem zavar?
- Nem. Engem nem érdekel a korkülönbség. Haverkodni szeretnék veled. Járhatnánk sztriptízbárba, mehetnénk enni, inni, bowlingozni, dartsozni, biliárdozni és sportolni is. Elvileg megvan neked a számom. Mentsél el a névjegyzékbe, és hívj fel, ha ráérsz. - Nem hittem a fülemnek. Gábor Weisz ezen a napon a barátom lett. Nagyon boldog voltam.
- Gábor, benne vagy a csapatban! Nagyon szeretnék veled rabolni! Sohasem voltam még ilyen boldog! Te elfogadsz engem olyannak, amilyen valójában vagyok! Köszönöm! - öleltem át, de ő erre ellökött magától.
- Azért ne ölelgessél, légy szíves! Attól, hogy barátok lettünk, még mindig szigorú leszek hozzád! - ragaszkodott "szabályaihoz".
- Persze, megértem, haver! - örömködtem elpirulva. - Tesó, annyira jó lesz veled rabolni! Élményekkel fogunk gazdagodni mindketten! Sőt, elküldöm neked a csapatom lelőhelyének a címét SMS-ben. Nézz majd be oda. Mondd, hogy én küldtelek téged, mert te is rabolni szeretnél velünk!
- Jól van. Küldd majd el.
- Egyébként elhozhatom majd a barátaimat ide? - tettem fel a kérdést elvörösödve.
- Az előbb még azt mondtad, hogy nincsenek barátaid.
- Azért mondtam, mert ők is idősebbek nálam, pedig vannak azért barátaim.
- Jól van. Hozzad őket - vállat vont, majd kortyolt egy nagyot italából. Én is így tettem.
- Amúgy a barátaimat úgy hívják, hogy Raleigh Wayne, Michael De Santa, Franklin Clinton, Trevor Philips és Vladimir Borodin, aztán vannak még ikrek is, Adam és Scott Taylor.
- Az ikreket ismerem.
- Tényleg? - ámultam el.
- Persze. 2011 és 2012 között az edzőjük voltam. Szép kockásak, ugye? Miattam lettek ám ilyen izmosak! - büszkélkedett.
- Az igen. Ezt nem gondoltam volna.
- Tudod, én voltam Chicagóban. Megnéztem, hogy milyen ott az élet. Sokkal jobb, mint itt.
- Aha. És hallod, Axel Osborne-t ismered? Ő is chicagói - tájékozódtam kíváncsiskodva.
- Persze, ismerem őt is.
- Ez komoly? - hökkentem meg.
- Neki is az edzője voltam. Axel és az ikrek együtt jártak konditerembe. Barátok voltak. Axel is jó srác. Bírtam őt, csak ugyebár történt vele egy nagy tragédia, és most Afganisztánban van.
- Igen, arról hallottam én is. Axel az én legnagyobb példaképem, Gábor. Haza akarom őt hozni Afganisztánból. Azt akarom, hogy újra együtt legyen Felíciával.
- Ja, Felícia! Őt is ismerem! Axel mindig róla beszélt. Felícia k**va jó nő! Szúrnám! - viccelődött, mire mindketten heherészni kezdtünk.
- Képzeld, tegnapelőtt lefeküdtem Felíciával! - kérkedtem férfiasan.
- Az igen! Hogy sikerült? Elvileg még mindig Axelbe szerelmes.
- Sokat várt Axelre; feladta a reményt, ezért megpróbálta velem. Lefeküdtünk kétszer is!
- Ejha! Te egy sperminátor vagy! - csapott rá egy nagyot a vállamra a gratuláció jeleként.
- Szerintem nem kellett volna megdugnom Felíciát Axel miatt. Bűntudatom van, Gábor - szégyelltem el magam.
- Ne legyen. Lehet, hogy Axel már nem is él.
- De, még mindig él! Hallottam, hogy Ronald Lerman beszélt vele telefonon.
- Jézusom, ismered Ronald Lermant? - esett le az álla.
- Ja.
- A csávó tiszta gáz! Egyik legnagyobb riválisom!
- Én megvertem egyszer!
- Jól tetted! - dicsért meg.
- Mindegy. Szerintem én megyek, Gábor. Örülök, hogy barátok lettünk. Ha hazaérek, elküldöm a címet, meg majd hozom a barátaimat is. - Felálltunk helyünkről mind a ketten.
- Rendben. Én is örülök. Szia!
- Ciao! - Kezet ráztunk, majd megindultam haza, de előtte szóltam hozzá pár szót. - Gábor, két hónappal ezelőtt volt egy álmom. Ezt azután álmodtam, hogy találkoztunk volna. Az volt az álmomban, hogy Te, Raleigh, Axel, Én és az ikrek beálltunk katonának, és felszabadítottuk Afganisztánt és Irakot.
- Úgy legyen, testvér. Veled megyek majd Afganisztánba, ha gondolod - állt meg egy szösszenetre. - Az ablakkal ne foglalkozz. Egy barátnak bármit szabad tennie! Majd a biztosító elintézi.
- Rendben. Köszönök mindent. Ciao!

Végezetül már az Infernusomban ültem, mikor is megcsörrent telefonom. Liza volt az. Felvettem.

- Szia, bébi - köszöntöttem mosolygósan.
- Szia, harcosom. Régen voltunk már együtt. Nem megyünk el valahová?
- Hát, izé. Tudod, mostanában elfoglalt vagyok. Hamarosan csináljuk Michaelékkel a harmadik rablást, és most erre kell koncentrálnom - szövegeltem kimagyarázva magam.
- Nem lenne kedved szexelni? Régen csináltuk már - tette fel a csábító ajánlatot.
- Hát, nem tudom.
- Na, gyere már. Várlak a lakosztályomban. Tegyél magadévá!
- Jól van, legyen. Pár perc és ott leszek. Szia! - egyeztem bele, hogy még jobb legyen a napom.

Még a mai napig sem tudom, hogy minek fogadtam el Liza meghívását. Ostoba voltam. Ha úgy nézzük, akkor 2016. november 14-én Felíciát keféltem meg, 2016. november 15-én Julietet, 2016. november 16-án pedig Lizát. Julietet sajnáltam a legjobban. Szegénykémet egyszerre csaltam Lizával és Felíciával, de hát kanos és perverz is voltam. Ez van.

[NikitaDragovich]

Üdv!
Itt a második bérgyilkos merénylet. Azért jött ez a rész ilyen sokára, mert javítottam az előző fejezeteket. Kijavítottam a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik fejezetet. Megérné újraolvasni őket.
Emellett a következő fejezetben jön a harmadik rablás, melyben a csapat meglopja a triádokat!

46. Fejezet: A bérgyilkos - Gergely Leveli
– Gyerünk, gyorsabban! Még egy kicsit, srácok! – biztatott minket Gábor, miközben fekvőtámaszoztam az ikrekkel.
– Már nem kell sok! Gyerünk!
– k**va életbe, nem bírom! – lamentáltam. Majdnem összeestem.
– Igenis bírod! Az ikreknek megy, neked is menni fog!
– Á, bassza meg! – kiáltoztam a fájdalomtól.
– Mondd azt, hogy megcsinálod! Gyerünk! Sikerülni fog! – Gábor egyre jobban kiabált. Nem akarta, hogy abbahagyjam a gyakorlatot.
– Menni fog! Menni fog! Menni fog! – bizonygattam magamnak, hogy meg tudjam csinálni.

Akaraterőmnek és kitartásomnak köszönhetően megcsináltam. Lihegve feküdtem hason a parkettán. Gábor és az ikrek éljeneztek és gratuláltak. Boldog voltam, hogy legyőztem a nehézségeket. Arcomról és testemről erősen folyt az izzadság. Fehér trikóm és fekete edzőnadrágom nedves és büdös volt. Haverjaim büszkék voltak rám, és úgy éreztem, hogy most igazán vidám voltam. A sport tényleg jót tesz az egészségnek és a depressziónak is.

Eközben megcsörrent a telefonom a kék tornazsákomból. Kicipzároltam, majd felvettem a mobilt. Lester keresett.

– Helló, Lester – köszöntöttem. – Harmadik rablást mikor kezdjük?
– Helló, Róbert. Épp emiatt kereslek.
– Ó, már nagyon vártam ezt. Ma indultam volna hozzád, de már mindegy.
– Figyelj, holnap kezdenénk a rablást, ma viszont lenne egy újabb bérgyilkos feladat. Érdekel?
– Persze, nagyon jó lenne egy kis pénz! – örömködtem derűsen.
– Apropó, el lett utalva mindannyiótok bankszámlájára a pénz az előző rablásból. Ezt a pénzt tedd fel a tőzsdére.
– Na, ennek már örülök. Szólok majd az ikreknek a pénzről – töröltem meg izzadt homlokomat.
– Rendben. A rablásos pénzt neked be kell fektetned a tőzsdére. Utána pedig megölöd a célpontot, eladod az adott részvényeket, majd felvásárolod a rivális vállalatnak a részvényeit.
– Aha, értem. És ki lenne a célpont?
– Gergely Leveli, a VinewoodOldAgency vezérigazgatója – vágta rá a választ teátrálisan.
– Mi van?! – képedtem el tátott szájjal. – Már megint egy remek videóst öljek meg?! Hülye vagy te, Lester?!
– Róbert, ez a férfi egy csaló; meg kell halnia! Péter Danubius is halott, és most Gergely Leveli is halott lesz – nevetett fel gonoszan.
– Lester, te tiszta hülye vagy! Így is utálnak engem az emberek Videómegszállott halála miatt. Ezt nem tehetem meg – utasítottam vissza kiábrándulva.
– Tedd, amit tenned kell, Róbert Bock. Gondolj a pénzre, és arra, hogy egy csalótól szabadítod meg a világot, aki butítja a népet a hülyeségeivel. Halnia kell Gergelynek!
– Jól van, legyen! – egyeztem bele mérgesen. – Hol van a lelőhelye?
– Kiscserko Bár, Wintershore.
– Várj-várj-várj! – dadogtam hadarva. – Az a bár nem a Lupisella maffiacsalád tulajdona?
– Pontosan. Gergely Leveli titokban a Lupiselláknak dolgozik. A Don lányával, Dani Lupisellával jár. Meg kell ölnöd Levelit. A Dont és a lányát nem szükséges, mert nem szabad, hogy észrevegyenek téged az őrök! Csakis Levelit öld meg! Észrevétlenül végezz vele, és ha ez megvan, akkor húzz el a helyszínről – magyarázta megkomolyodva.
– Értem. Szerintem a bár közelében megölök egy maffiózót, felveszem a ruháját és az iratait, majd bemegyek a bárba, ahol megölöm Levelit.
– Rendben. Előtte viszont menj fel a Wintershore National Exchange-re, aztán vedd meg a VinewoodOldAgency részvényeit. Ha ezzel megvagy, megölheted a célpontot. Szerintem most azonnal vedd meg az értékpapírokat.
– Oké, megveszem. Még valami?
– Ja, és ha mindennel végeztél, vásárold meg a BAWSAQ-n a rivális cég, a FrankieD's Agency értékpapírjait. Öt nap múlva stabilizálódik, és ekkor már el is lehet adni. Végül tízmillió tnirof üti majd a markodat. Ugyebár mind az öten négymilliót kaptatok az előző rablásból, és te még hatot fogsz kapni a tőzsde miatt, ha mindent jól csinálsz.
– Rendben. Megveszem most a részvényeket. Köszi a tájékoztatást. Szia – bontottam a vonalat, majd Gáborhoz fordultam. – Gábor, el kell mennem. Feladatom van. Majd legközelebb bepótolom a lemaradásomat.
– Jól van, menjél. Legközelebb viszont dupla annyi gyakorlatot fogsz csinálni, Robika – hívta fel rá figyelmemet szigorúan.
– Értettem, Gáborka. – Vállat vontam, és az ikrekhez intéztem pár szót. – Ikrek, én most megyek. További jó edzést. Lester üzeni, hogy el lett utalva mindkettőtök bankszámlájára négymillió tnirof. Sziasztok! – Az öltöző felé vettem az irányt.
– Rendben. Szia, Robi. Mondd meg Julietnek, hogy szeretjük! – kiabálta utánam Adam nevetve.

Beléptem az öltözőbe. Juliet volt bent. A Trónok harcát olvasta. Olvasás közben is gyönyörű volt. Egy padon ült, kezében a Tűz és jég dala első regényciklusát, a Trónok harcát tartotta. Elhoztam őt is, mert félő volt, hogy az IAA megpróbálja majd elrabolni, ezért nem tehettem meg, hogy otthon hagyom egyedül. Úgy gondoltam, hogy odaadom neki a Trónok harcát, hogy egy kicsit lefoglalja magát. Tetszett neki a könyv. Azt terveztem, hogy megnézetem vele és az ikrekkel a PS4-en a Trónok harca első hat évadát, mert a hetediket csak 2017 áprilisában adták ki, és az még eléggé messze volt.

– Na, milyen a könyv, bébi? – kérdeztem rá mosolyogva.
– Nagyon jó! Sohasem olvastam még ilyen jó könyvet! Tetszik. – Felemelte fejét, abbahagyva az olvasást. Juliet vidám és derűs volt.
– Ennek nagyon örülök, Juliet.
– Már végeztetek is az edzéssel?
– Az az igazság, hogy nekem el kell mennem hamarabb, mert van egy kis dolgom a tőzsdével. Egy pár órára elmegyek, de aztán visszajövök ide. Kérlek, addig maradj itt, és ne menj sehová! Az IAA vadászik rád, és nem lenne jó, ha elrabolnának téged – kértem meg aggódva.
– Nyugi, itt fogok maradni – szorította meg kezeimet a vigasztalás jeleként.
– Menj, és nézd meg inkább Gábort és az ikreket, ahogyan gyúrják magukat. Úgyis szereted az izmos pasikat.
– Jól van, megnézem őket. Előtte viszont nem akarsz egy kicsit szexelni? Nagyon kívánlak, bébi – tette fel a csábító ajánlatot kacsintva.
– Áh, most nem akarok, bocsi. Majd legközelebb. Sietnem kell. Gyorsan átöltözöm, és már megyek is.
– Rendben, akkor majd legközelebb. – Egy finom csókot lehelt ajkamra.

Visszahúztam fekete sportcipőmet, kék farmernadrágomat és sötétkék amerikai baseballdzsekimet, melynek ujjai halványbarnák voltak. Juliet adott még egy búcsúcsókot, majd otthagytam őt új barátaim társaságával.

Ezután beszálltam piros Infernusomba, mellyel azonnal elindultam a Kiscserko Bárhoz, de előtte megvettem a VinewoodOldAgency részvényeit a tőzsdén. Mégis mielőtt elhagytam volna a területet, figyelmes lettem rá, hogy a konditerem kitört ablakát egy fából készült hatalmas deszka váltotta fel átmeneti megoldásként.

Egy rövid időn belül megérkeztem a bárhoz. Az épület elegánsnak és gyönyörűnek tűnt: vörös-bordó falak, színes barna csempék, díszes ablakok, gazdag elegancia. Halványlila öltönyt viselő maffiózók őrizték ezt a szórakozóhelyet. Fegyveresek kísérték a fontosabb maffiatagokat, akik vendégek voltak. Mark Lupisella egy fekete limuzinnal érkezett meg a lányával, Danivel és a nagybátyjával, Vincenttel. Mark ötvennyolc éves volt, Vincent nyolcvanhét, Dani pedig huszonhét. Mark erős ősz hajjal és kövér pocakkal rendelkezett. Vincent egy nagyon sovány és gyenge ember volt, sőt kopaszodni kezdett; már csak egy-két ősz hajszál volt a feje tetején. Mark egy fekete öltönyt, egy fekete öltönynadrágot és egy fekete lakkozott cipőt viselt, akárcsak Vincent, annyi különbséggel, hogy Vincentnek volt egy keretes szemüvege is.

Ezen kívül az autómban ülve rápillantottam a szépséges Dani Lupisellára. Amint ránéztem, elpirultam és a péniszem megmerevedett. Hirtelen szerelmes lettem belé. Gyengéd arcvonala, szép zöld szemei és hosszú, hullámos, világosbarna frizurája volt. Arca ki volt sminkelve, hosszú haja pedig egyenesre és hullámosra volt kefélve, hogy megakadályozza a töredezettséget. Soha életemben nem láttam még ilyen vonzó és szexi nőt, mint Dani Lupisellát. Most már négy nőbe voltam szerelmes: Lizába, Julietbe, Felíciába és Danibe. Tudtam, hogyha eljön az ideje, a magamévá fogom tenni, és amennyiszer csak lehet, le fogok feküdni vele.

Ezt végiggondolva megparancsoltam Connornak, hogy szálljon bele egy maffiózó lelkébe, és vezesse őt a mellettem lévő sikátorba. Szemeim sárgák lettek, a fekete lila csíkokkal teli öltönyben tündöklő pasas pedig belépett egy sikátorba. Odamentem, majd leütöttem őt. Connor kiszállt a testéből, én pedig felvettem a ruháit, majd zsebre tettem az iratait. A saját gönceimet összecsomagoltam, és visszatettem a kocsimba őket. Az ürge elvesztette eszméletét, ezért egy közeli kukába dobtam a testét, hogy nehogy véletlenül megtalálják őt.

A bár ajtajánál megállítottak, de én felmutattam az irataimat, ezért beengedtek. Bent iszogattak, beszélgettek és pókereztek a maffiózók az asztaloknál. Az inasok ételt és italt hoztak nekik. Mark Lupisella a barátaival kártyázott egy asztalnál, míg Vincent egy bárpultnál ücsörgött és whiskyt ivott. Még mindig nem tudtam, hogy merre van Leveli, azonban ránéztem a csinos Danira, aki egy emeleti szobába indult meg. Követni kezdtem őt. Óvatosan és halkan haladtam a lépcsőfokokon, mert nem akartam, hogy észrevegyen. Rengeteg öltönyös bűnöző fel-le járkált a lépcsőkön, ezért nem kellett annyira tartanom attól, hogy gyanakodni fog rám. Igazából nem bántam volna annyira, ha lebukok előtte, mert az biztos, hogy megkeféltem volna egy csendes szobában. Az volt a tervem, hogy megölöm Levelit, és Leveli helyett én fogok lefeküdni vele.

Időközben Dani megállt egy rövid, világosbarna hajú, barna szemű és gyenge barna szakállú férfi előtt, akinek volt egy kicsi barna bajusza is, melyet mindig leborotvált. Gergely Leveli volt a fickó. Egyből felismertem őt, mivel az interneten sok videóját megnéztem még régebben. Levelinek hosszúkás feje volt, mely inkább egy jó nagy tökre hasonlított, mintsem egy férfi fejére.

Számomra talán az volt a legmeglepőbb dolog, hogy megcsókolták egymást, és szobára mentek. Ideges, dühös és irigy lettem. Bezárkóztak, majd szexelni kezdtek. Erotikus szavakat lehetett hallani tőlük a folyosóról. Én az ajtójuk előtt álltam, leskelődve a kicsi kulcslyukon. Már ruha sem volt rajtuk, mikor már az ágyban élvezték a közösülést. Megszorítottam a farzsebemben lévő pisztolyt, mindazonáltal egy járőröző maffiatag elkapott engem.

– Hé, te meg mit leskelődsz?! – ordított rám idegbajosan. Tele volt méreggel és indulattal.
– Ó, én...? – akadoztam meg az izgalomtól. Féltem, hogy lebukok. – Hát, izé... az van, hogy szeretnék bemenni oda, ezért meg kellett néznem a kulcslyukon, hogy vannak-e bent emberek.
– És vannak bent? – kérdezett rá unottan.
– Úgy tűnik, hogy vannak – bólogattam mosolyogva, de ő ezt nem vette be.
– Persze! Gyere, elmegyünk ketten a Donhoz, és elmeséled neki a problémádat – rángatta meg kezeimet, erre előrántottam pisztolyomat, mellyel fejbe vágtam őt. A gazember összeesett.
– Ezt neked, te balfasz! Most szépen baszni fogok Dani Lupisellával, te macskapöcs! – Leköptem, és bevonszoltam a testét egy üres szobába.

Ezt követően leskelődtem még egy rövid ideig. Szerencsére Leveli felkelt a helyéről, feltett magának egy fülhallgató és leült vécézni. Dani csupán feküdt az ágyon és nézte a plafont. Dani szép meztelen mellei ragyogtak és csillogtak. Erekcióm lett és teljesen elpirultam. Szorongattam a kezeimet a kilincsen, mert nem mertem kinyitni az ajtót a félelemtől. Mi van akkor, ha megijed és szól a pasijának? – gondoltam magamban, ámbár Connor meglökött az erejével, így az ajtó kinyílt, én pedig beestem a szobába. Dani romantikusan és egy picit megilletődve nézett engem. Mosolygott rám és puszit is küldött a levegőből. Tetszettem neki. Szerelmes voltam belé, és ő is énbelém.

– Szia – köszöntöttem szégyenlősen.
– Szia. Te ki vagy? – kíváncsiskodott elandalodva.
– Én csak egy... én egy... inas vagyok, akinek ellenőriznie kell a szobákat – böktem ki nehézkesen.
– Kicsit furcsa vagy te inasnak – simogatta melleit, hogy jobban elcsábítson. – Nem szeretnél befeküdni egy kicsit az ágyamba?
– Ó, dehogynem! – rukkoltam elő vigyorogva.
– Gyere, szépfiú! – nyújtotta felém kezeit. Leültem az ágy szélére, majd kutyaülésben odakúsztam hozzá. Közelebb hajoltunk egymáshoz, utána pedig csókolóztunk egyet.

A nyelve finoman csiklandozta a számat. Olyan erős ingereket okozott a nyelves csókjával, hogy letéptem az öltönyömet, kivettem Leveli nadrágjából egy óvszert és gyorsan bejuttattam kukacomat a gyönyör kapujába. Erotikus szavakat adtunk ki ketten, miközben zihálva vettük a levegőt. Meztelenül voltunk mindketten. Testünk izzadni kezdett, mert nagyon sokáig feküdtünk egymáson lágy csókok közepette.

A szerszámom egyre erősebben és gyorsabban mozgott a lány lábai között. Sőt, Dani simogatta a hátamat és a seggemet is, ez pedig maradandó vizuális ingereket okozott, viszont ennél sokkal emlékezetesebb volt az, amikor Dani felegyenesedve térdelt. Kezemet ráhelyeztem a fenekére, és így jobban megtarthattuk az egyensúlyt. Ennek köszönhetően már sokkal mélyebbre tudtam behatolni.

Végül volt még időnk még egy pózra: szerelmem az ágyon ült terpeszben. Vele szemben ráültem. Lassacskán hátrahajoltam, és amint az ágyhoz értem, megfogtam egyetlenem lábát. Elcsodálkoztunk a felszabadító élményen mindketten, ám Connor elrontotta ezt az ingert a hülyeségeivel.

– Robi, hagyd abba! Meg kell ölnöd Levelit! Ki fog jönni a WC-ről, ha nem sietsz. Üsd le a csajt, és nyírd ki Levelit! – sürgetett parásan.
– Hagyjál már békén, Connor! – parancsoltam rá felpaprikázva szex közben. Dani össze volt zavarodva.
– Connor? Milyen Connor? Azt akarod, hogy Connornak szólítsalak szex közben? – érdeklődött gyors beszéddel. A szextől gyorsan és hadarva beszélt.
– Nem, nem! Csak a képzeletbeli barátommal beszéltem. Szeretek szex közben beszélgetni szellemekkel. Érted, nem? – daráltam a szavakat lendületesen, mert az együttlét leszippantotta az erőmet.
– Fura vagy, bébi – jegyezte meg, majd bekapta a számat. Ezután nem figyeltem már Connorra.
– Robi, csinálj már valamit! Hagyd már ezt a ribancot! Sietned kell, mert mindjárt kijön a pasija! – siettetett nyugtalankodva, de én nem figyeltem rá. – Jól van, akkor basszál ezzel a kurvával... Majd megöl a pasija. Na, szevasz!

Ebben a pillanatban benyitott a szobába az Alzheimer-kórban szenvedő Vincent Lupisella. Az öregember nagyon bolond volt. Folyton-folyvást baromságokat beszélt, hallucinált, mindent elfelejtett, agresszív volt, sokat nyugtalankodott és téveszmés is volt. Nézett bennünket a vaskos szemüvegével.

– Hát te... te meg... ki-ki-ki... vagy? – Hangja mély akadozással és beszédzavarral keveredett.
– Én? Senki, én csak... – Megpróbáltam valamit kitalálni, de Dani kihúzott a csávából.
– Ő az én új pasim! Lefeküdtem az egyik inassal, mert nagy volt a pöcse! – büszkélkedett a lány.
– Ó, ér... tem... – biccentett egyet tudatlanul. Szerintem fel sem fogta, hogy mit mondott neki a leányzó. – Apádnak... apádnak... ne-ne-ne szóljak...? – motyogta megkavarodva.
– Nem, nem kell, Vincent bácsi!
– Ok. – Azzal pedig az ajtó felé vette az irányt, de én megállítottam.
– Egyáltalán tudja, hogy miről beszéltünk az előbb?
– A szitakötőkről? – makogta. Amint meghallottuk a mondandóját, elnevettük magunkat. Vincent sírva kirohant a lakosztályból.
– Ekkora hülyét... – kacagtam Danival együtt. – Ez k**va jó volt! Istenem!
– Ugye milyen hülye rokonaim vannak? – vihorászott galambom, miközben a hasán feküdtem, és csókoltam a száját. Nehezen tudtunk smárolni a nevetéstől.
– Áh, szerintem folytassuk inkább a szexet – tértem vissza a lényegre heherészve, így folytatni kezdtünk a kalandunkat, ugyanakkor Leveli kijött a WC-ről. Tátott szájjal nézett bennünket.
– Hát itt meg mi folyik?! – mordult rám ingerülten. Rögvest kitépte a fülest a füléből.
– Bébi, ő mászott rám! – mentegetőzött a csaj, midőn felhúzta melleihez a fehér takaróját.
– Mi? Ez nem igaz! A csajod mászott rám! Azt mondta, hogy menjek oda hozzá. Én odamentem, de ő megcsókolt, majd keféltünk egyet. Én nem tehetek róla, haver! – magyarázkodtam rettegve. Ez a helyzet most nagyon szarul jött ki.
– Rohadék, ezért most meghalsz! – Leveli kihozott egy baltát a WC-ből. Mikor megláttam kezében ezt a veszélyes fegyvert, sikoltani kezdtem, mint egy asszony. Dani is sikoltott a félelemtől.
– Kérlek, ne! – könyörögtem neki. – A csajod akart szexelni, én nem! – A szó megrekedt torkomban.
– Ó, dehogynem! – Leveli izmai megfeszültek a balta megemelésekor. Lendített egyet. A fejsze egyenesen az ágy közepébe csapott bele. Felkeltem helyemről, és rohantam mindenfelé.
– Kérlek, ne ölj meg!
– PUSZTULJ MEG! – Egy újabb csapást mért rám, de én azt hamar kikerültem, így a falat találta el. Az ablakhoz futottam. A főgonosz kivette a falból a fejszét.
– Ne bántsd! Fegyvertelen vagyok! – feleltem most már hangosabban.
– HALJ MEG, TE b*zi! – Lábai duzzadtak a puha szövésű, fehér bokszergatya alatt, karjainak gyenge izmai megmerevedtek minden vágásnál. Az ablakot érte el a balta nyele. Üvegszilánkok százai lepték el a szobát. A háta mögé futottam, felvettem a földről egy üvegszilánkot, melyet a hátába szúrtam. Gergely Leveli felordított a fájdalomtól.
– Hagyjál békén, te f*sz! – Levettem a spermás kotont a hímvesszőmről, midőn Gergely hátrafordult és kivette a hátából a szilánkot. Egy szempillantás alatt az arcába dobtam a gumit. Gergelyt elvakította a sok sperma, mialatt felkaptam a fehér bokszergatyámat, hogy azért mégis ne egy szál pöcsben harcoljak.
– MOST MEGHALSZ! – Megrántotta a fejszét. Belassult körülöttem az idő. Gergely a fejem fölött volt a baltájával. Felkaptam egy újabb szilánkot, és a nyakába szúrtam azt. Pontot tettem az ügy végére. Véres pontot.

Gergely Leveli elejtette a fejszét, aztán rázuhant a parkettára. Hörgött a haláltól; a nyakából vér serkent. Egy nagy vértócsa keletkezett körülötte. Közben Mark és Vincent Lupisella sietett fel fegyveresek kíséretével. Hallani lehetett őket, hogy a lépcsőkről jönnek felfelé.

– Picsába! El kell mennem, Dani! Köszönöm ezeket a vidám perceket, melyekkel bearanyoztad az estémet. Bárcsak más körülmények között találkoztunk volna! Ég veled, szerelmem! – Adtam neki egy búcsúcsókot, de ő megállított.
– Várj, még a nevedet sem tudom!
– Róbert Bock vagyok. Örülök, hogy találkoztunk. Majd ha minden megoldódik, akkor még kefélhetünk néhányszor, de most tényleg mennem kell! – kinyitottam sietősen az erkély ajtaját.
– Várj, itt a telefonszámom. Hívjál majd fel – írta rá jobb karomra a telefonszámát egy fekete alkoholos filccel, miközben az erkély fekete korlátainál álltunk.
– Majd felhívlak. Ég veled, Dani Lupisella! – S azzal csókolóztunk egy utolsót. Nyelvünket használtuk a smacizás alatt, hogy felejthetetlen legyen mindkettőnk számára ez a nap.
– Ott vannak! – kiáltott fel Mark Lupisella, miután betörték a nyílászárót.
– Ó, basszus! – Gatyástól leugrottam az erkélyről. Egy nagy hókupacra estem rá. Nagyon fáztam, mert esett a hó, és hát gatyában voltam, szóval eléggé hideg volt.

Sprinteltem az autómhoz, kezemben a zöld telefonommal. A Lupisella maffiacsalád tagjai tüzet eresztettek rám, de én szaporán beindítottam az Infernust, és már menekültem is az üldözők elől. Követtek engem sport- és luxusautókkal, valamint tuningolt szedánokkal is.

Ettől a ponttól kezdve az egyik kezem a kormányon, a másik a telefonomon volt, mivel hackelgettem az üldöző járműveket a hackerkedős applikációval, melyet még Lestertől kaptam a születésnapomra. Ez az applikáció a telefonomra volt letöltve, így hát lényegében a telefonomnak köszönhettem, hogy leálltak a maffiózók járgányai. Fellélegezve otthagytam az út közepén az üldözőimet, akiknek végleg tönkrementek a drága autóik.

Fél órával később visszavettem maskaráimat az Infernusomban, és felhívtam Lestert. Gábor konditerme előtt parkoltam le az Infernust, de még mindig az autómban ültem.

– Connor, ez egy mérföldkő volt az életemben! – vigyorogtam büszkén.
– Miért is?
– Mert 2016. november 14-én Felíciával, november 15-én Juliettel, november 16-án Lizával, ma meg Dani Lupisellával voltam együtt! Imádok szexelni!
– Jól van, majd meghalsz AIDS-ben... Hívd inkább Lestert... – ásított egyet, én pedig kiválasztottam Lester számát a névjegyzékemből.
– Lester, Gergely Leveli halott! – közöltem vele megkönnyebbülve.
– Nagyszerű! Gratulálok, Róbert! – éljenezett. – Most add el az előző részvényeket, és vedd meg a BAWSAQ-n a FrankieD's Agency értékpapírjait. Ha mindent jól csináltál, öt nap múlva hatmilliót fogsz kapni.
– Köszönöm, Lester. Holnap jövök az ikrekkel és az egyik barátommal hozzátok a harmadik rablás miatt. Szia.

[NikitaDragovich]

Tessék, itt a harmadik rablás. A következő részben közvetlenül jön a negyedik is. Összesen hét rablás lesz, abból eddig megvolt három.

47. Fejezet: Huang Lee balladája
– És aztán lefeküdtem azzal a jó csajjal, utána pedig bekapta a farkamat – büszkélkedett Scott nevetve a volán mögül. Ő volt a sofőr, Adam ült mellette, én pedig hátul voltam Gáborral és Juliettel.
– Ja, aztán engem is leszopott – jegyezte meg Adam kacagva. Mindannyian röhögtünk.
– Jézusom, ikrek, ti nem vagytok százasok! – nevettem fel.
– De legalább kedvesek és aranyosak vagyunk – mondta Adam büszkén.
– És nagyon jó pasik – javította ki Juliet, miután kacsintott egyet Adamnek. Adam elpirult, én meg féltékeny lettem.
– Tudjátok, mit? Inkább beszéljünk valami másról, oké? – szóltam közbe mérgesen. Hirtelen nagyon irigy lettem Adamre. Tudtam, hogy Adam szerelmes Julietbe is. Scott nem volt szerelmes az én virágszálamba, csak tetszett neki, de az biztos, hogy Adam szívesen járt volna vele.
– Miről beszéljünk, tesóm? – kérdezte Scott, miközben egy picit gyorsabban vezetett.
– Hát, mondjuk arról, hogy mit fogunk venni a rablásos pénzből.
– Ó, én tudom, én tudom! – kiáltott fel Adam lelkesen. – Veszek Julietnek egy luxusházat, egy piros szuperautót, egy nagy jachtot és egy lila vibrátort is, hogy jobban tudjak vele szexelni. – Adam hátrafordult Juliethez, és a ragadós és nyálkás nyelvét nyújtotta neki. Juliet is mosolyogva kinyújtotta a nyelvét, és megpróbálták nyelvesen megcsókolni egymást. Adam pénisze eközben már duzzadt az izgalomtól és a szerelemtől, sőt Juliet annyira égett a láztól, hogy Adam kezét simogatta.
– Mi van?! Ő az én csajom! – mordultam rá a perverz fiúra, akit tenyeremmel fejbe ütöttem. Juliet az ütés miatt visszahúzta kezét Adamtől, és elpirulva simogatta a száját.
– Áú, ez fájt!
– A következő jobban fog fájni, ha még egyszer hozzányúlsz a csajomhoz! – fenyegettem meg bosszúsan. Adam és Juliet mégis kacagtak és csókokat küldtek egymásnak a levegőből. Majd' felrobbantam a dühtől. Gábor nézte mélyen az arcomat; látta rajtam az idegességet.

Nem sokkal ezután megérkeztünk. Scott leparkolta a piros Kurumát Lester rejtekhelye előtt. Kiszálltunk, és megindultunk a bejárathoz. Sajnos megint ideges és irigy lettem, merthogy Juliet a fejét Adam vállára hajtotta, Adam pedig kihasználva a helyzetet, kezét a lány fenekére tapasztotta. A dühtől és a méregtől zihálva vettem a levegőt. Kezeim ökölbe szorultak. Most végzek veled, te szaros iker! – mondtam magamban ingerülten.

Egy gyors mozdulattal odarohantam a szerelmesekhez, akik már majdnem a csókolózásnál tartottak. Egy nagyot löktem Adamen, aki beleesett a hóba. Juliet pusztán mosolygott Adamre és Adam is őrá. Magukkal voltak elfoglalva.

Scott felsegítette fivérét, de fivére annyira kanos volt, hogy megpróbált visszamenni "szerelméhez", aki csak mosolygott elvörösödve. Szerencsére Scott lefogta őt, aztán ráütött egyet fejére, hogy viselkedjen normálisan.

Adam hátrapillantott, felemelte bal kezét, és a nyelvét két ujja közé nyújtotta, sőt még kacsintott is Julietnek.

– Ki fogom nyalni a seggedet, Juliet, és utána csinálunk egy kisbabát – sziszegte Adam romantikusan. Scott haragjában lökött rajta egy nagyot.
– Már alig várom, bébi – küldött csókot neki a levegőből. Adam pénisze rögtön megmerevedett.
– Hülye f*sz... – köptem rá a szavakat úgy, hogy senki se hallja meg. Gábor közben az arcomat nézte.

A többiek már bent voltak Lesternél, mikor is megállítottam Julietet a lépcsőnél. A kezeinél fogva megragadtam őt, és a falhoz szorítottam. Mozdulni sem tudott, mert mire már észbe kapott, addigra a szája az én számban volt. Gondosan végignyaltam ajkait a nyelvemmel, hogy érezze, hogy mit fog elveszíteni, ha Adamet választja. Juliet élvezte ezt a nyelves csókot, legalább egy percig csinálhattuk. Mindketten elpirultunk, de én végül abbahagytam. Megálltam előtte, és szóltam hozzá pár szót, midőn néztem barna szemeit.

– Soha többet nem lesz ilyenben részed, ha Adamet választod. Ne csalj meg, Juliet. Fontos vagy nekem – vallottam be lágy hangon. Gyengén és halkan mondtam, hogy elvegyem szavaim élét.
– Robi... – dadogta a bűntudattól, de én nem hallgattam meg őt. Gyorsan felsiettem a lépcsőn, otthagyva a lányt a földszinten, akit elkezdett bántani lelkiismerete.

Sajnáltam őt, de nem tehettem mást. Meg kellett neki mutatnom, hogy a pasija vagyok, és hogy nem adom oda másnak!

Ezt követően beléptem a nappaliba. Lester és a csapat épp engem várt. A többiek székeken ültek, amíg meg nem érkeztem. A jelenlévők között ott volt Lester, Franklin, Michael, Trevor, Vladimir, György, Brendon, Elvis, a néger Kyrie, a szőke Raleigh és a kínai Ming Wei. Mindannyian fekete öltönyöket, fekete öltönynadrágokat, fehér ingeket és lakkozott cipőket viseltek Ming Wei és Lester kivételével. Lester a megszokott kockás ingében és vászonnadrágjában tündökölt, míg Ming Wei egy fehér pulcsiban és egy kék farmernadrágban.

– Nocsak, végre itt vagy, Róbert – üdvözölt Lester vigyorogva, miközben a sétabotján támaszkodott.
– Szia, Lester. Elhoztam az ikreket, az új barátomat, Gábort és a csajomat, Julietet. – A mondat végére Gyuri megpillantotta egyetlenemet és egyetlenem is őt. A pávagyerek remegett a félelemtől.
– Szia, Gyuri. Milyen régen találkoztunk már – köszöntötte a leányzó gúnyosan.
– Szi-szi-szia... Juliet... – dadogta rettegve.
– Hogy vagy, Gyuri? Annyira hiányoztál már. – Juliet közelebb lépett Györgyhöz, aki még jobban félni kezdett.
– Igen, rég... régen... – akadozott meg, miközben hátrafelé tett néhány lépést. – Nagy... nagy... nagyon jól vagyok... és te?
– Ó, én csodálatosan vagyok, Gyuri. – Juliet még egy lépést tett előre, de Gyuri még mindig hátrált. – Mi történt a szemeddel, Gyuri?
– A... a... szememmel? – Gyuri megérintette fekete szemfedőjét gyengéd ujjaival. – Izé... ki-kivágták...
– Ó, szegénykém. – Juliet a kezét a szájára helyezte, hogy egy kis sajnálatot színleljen. – Te szegény pára! Milyen ember lehetett, aki ezt tette veled, Gyurika? – Juliet elérte Gyurit. A fiú nem tudott menekülni előle, mert a falhoz szorította a leány.
– Juliet, kérlek, ne bánts! – Az áldozat letérdelt a fiatal hölgy előtt, aki gonosz nevetéssel jutalmazta meg a szerencsétlent. Gyuri csak sírt, és ellenfele lábát csókolgatta.
– Juliet, hagyd! Ne bántsd őt! – utasítottam maró hangon.
– Örülök a találkozásnak, Gyurka. – Megsimogatta az ifjú dús, szőke haját, majd visszament hozzám. György megkönnyebbülve feltápászkodott, figyelve tovább Lesteréket.
– Nos, akkor elkezdhetjük végre a terv megbeszélését? – csattant fel Lester türelmetlenül. – Átadnám a szót Ming Weinek – lépett oda a kövér Ming.
– Sziasztok. Remélem, emlékeztek még rám. Én vagyok az a kínai srác, akinek az éttermében ettetek még múltkor a bulin – mutatta be magát derűsen. – Szóval, én most azért vagyok itt, mert szeretném, ha visszalopnátok a Yu Jian kardot a triádoktól. Ez a kard az én családom tulajdona volt, de Huang Lee apja elvette ezt tőlünk még 2009-ben. Jog szerint ez az én tulajdonom lenne, tehát szeretném, ha visszaszereznétek nekem – vett egy nagy levegőt. – A kard jelenleg a Liberty City-i triádok vezetőjének, Huang Lee-nek a birtokában van. Lee-ről annyit, hogy 1983-ban született Hongkongban. 2009 óta ő a triádok vezetője, mert az apját a nagybácsikája ölette meg. Később Lee megölte a bácsikáját emiatt, így ő lett a triádok vezetője. Végül pedig leköltözött Wintershore-ba, hogy megöljön engem. Ez a rohadék rájött, hogy hol tartózkodom! Arra kérlek benneteket, hogy lopjátok vissza a kardot, és öljétek meg Lee-t a csatlósaival együtt. Rendesen megfizetlek benneteket – ismertette a feladatot, de Trevor közbeszólt.
– Elnézést, hogy közbeszólok, de lenne néhány kérdésem Robikához.
– Mit akarsz tőlem, Trevor? – Hangom méreggel és egy kis undorral keveredett. Most nem volt kedvem beszélni Trevorral.
– Csak meg szeretném köszönni, hogy meggyógyítottál. Egyből kiengedtek a kórházból, és most itt vagyok, Roberto! – ölelt át engem tréfásan.
– Trevor, ne ölelgess! – löktem el magamtól, mert undorodtam tőle. Hiába vett fel magára egy elegáns fekete öltönyt, egy fekete inget és egy fekete öltönynadrágot, ugyanolyan büdös volt, mint mindig. Döglött macska szaga volt.
– Most mi van veled? Nem akarod, hogy átöleljelek, Robika? – viháncolt örvendetesen.
– Nem, tőled nem akarok semmit, Trevor! Undorodok tőled, mert büdös vagy! Menj, és fürödjél le!
– Jaj, Robi, el akarsz engem küldeni? Még egyszer sem raboltam veletek, és most itt az ideje, hogy én is segítsek nektek!
– Nem, nem kell segítened! Eddig is megvoltunk nélküled, és most is megleszünk! Bántottad az ikreket a partimon! A te hibád volt, hogy megutáltalak! Én odamentem a kórházba, hogy meglátogathassalak, de te elzavartál! Szégyelld magad! – vádoltam meg, erre ő ideges lett.
– Rohadék, rohadék vagy! UTÁLLAK! – ordított fülsértően.
– Én is téged!
– Mér' nem lehet engem megérteni, ha?! – dühöngött. Fogai összeszorultak.
– Trevor, bántottad az ikreket!
– Azért bántottam őket, mert régi emlékeket hoztak fel bennem! – magyarázkodott zabosan.
– Ez akkor sem jogosított fel arra, hogy bántsd őket! Kérj tőlük szépen bocsánatot! – utasítottam feltüzelten. Trevor az ikrekhez fordult.
– Ne haragudjatok rám, ikrek, nem akartalak bántani titeket – kért tőlük bocsánatot szárazon. Egyértelmű volt, hogy nem szívből tette.
– Nincs semmi baj, Trevor – bólintott Scott.
– Na, folytassuk akkor a rablás megtervezését, oké? – terelte vissza a témát Lester, azonban Trevor újból zaklatni kezdett.
– Várjunk csak! – Trevor barna szemei kitágultak a méregtől. – Az előbb azt mondtad, hogy elhoztad a csajodat is, akit Julietnek hívnak. Nem furcsa ez egy kicsit? Mi van Liz... – S azzal Connor meglökte az erejével Trevort, aki nekizuhant egy könyvespolcnak. Rajtam kívül mindenkinek tátva maradt a szája.
– Hagyd békén a csajomat, te kretén! Juliet a barátnőm már egy éve! Ha még egyszer hozzám mersz szólni, rád fogom uszítani Connort, aki megöl téged! – fenyegettem meg stresszesen.
– Ki az a Connor? – tette fel a kérdést Gábor, megtörve ezzel a többiek meghökkent állapotát. Gábornak még nem beszéltem Connorról.
– Senki! – válaszoltam flegmán. – Majd elmondom később.

A szobában hirtelen nagy csönd lett. Trevor felkelt a földről, Gábor elfogadta a tényt, hogy bunkó voltam vele, Adam pedig Juliet fenekét nézte, és a hímvesszőjét kényeztette. Ming Wei jónak látta az alkalmat, hogy folytassa tovább mondandóját.

– Nos, mivel kibeszéltétek magatokat, így szeretném folytatni a terv megbeszélését. – Ming Wei felragasztott egy arcképet a mögötte lévő fehér táblára, mely a falra volt rátéve. – Ő itt Huang Lee, vele kell végeznetek. Aztán itt van még a Yu Jian kard – tette fel a kard fotóját a táblára. – Elmondanám akkor a rablás kivitelezését. Szóval, tudnotok kell, hogy Huang Lee a kínai negyed területét elfoglalta. Elűzött engem onnét és az éttermemet is elvette! – Mérgében beleverte az öklét a táblába. – Basszus, beszélni is rossz róla! Annyira szerettem azt az éttermet...! Pusztulj meg, Lee!
– Hé, dagika, térjen már a lényegre! – szólta le őt Gábor közönyösen.
– Várjon már, seggfej! Fogja be inkább a pofáját! Tudja, milyen nagy veszteség ért engem? Elvették a területeimet!
– Jól van, mondja akkor tovább. – Vállat vont unottan.
– Tehát, be kell hatolnotok a kínai negyed területére. Rendeztek ott egy kis mészárlást, megtisztítjátok a triádoktól a körzetet, aztán kinyírjátok Lee-t az éttermemnél, ellopjátok a kardot, végül pedig elmenekültük onnét. Ha minden jól sikerül, átadjátok nekem a kardot, és én elhagyom Adrwingtont, mert visszamegyek a karddal együtt Kínába. Ez egy nagyon veszélyes feladat lesz! – váltott komolyabb hangnemre. – Mindenkire szükségünk lesz a rabláshoz! Akik most itt vannak ebben a teremben, azoknak mind részt kell venniük az akcióban! Természetesen ennek a fiatal és csinos hölgynek nem kell. – A dagi kínai elpirult. Mérgesen morogtam egyet, így egyből abbahagyta a flörtölést. – Mindegy. Kelleni fog jó sok fegyveres és három sofőr. Előbb három kínai furgonnal behajtunk a célállomáshoz, mely robbanóanyagokkal van felszerelve. Felrobbantjuk a központnál a furgonokat. A triádok majd megpróbálnak megölni benneteket a robbantás után, de az biztos, hogy kevesen fognak maradni, így nem lesz nehéz dolgotok. Végül Huang Lee erősítést fog majd hívni, szóval gyorsan kell vele végezni! Ha ő meghalt, felszeditek a kardot, majd szóltok nekem a headseten keresztül. Én egy helikopterrel felszedlek benneteket, és elrepülünk Lester bázisához, ahol megkapjátok a jutalmat, oké? Lester és én leszek a helikopterben, szóval mindenkinek lövöldöznie kell.
– Hupsz, az gáz, hogy én nem tudok lövöldözni? Én nagyon béna vagyok tűzharcoknál – kotnyeleskedett bele a dagadt Elvis.
– Hát, akkor te sajnos nem fogsz részt venni a rablásban – nyerített lenézően a munkaadónk, bár csak ezen ő nevetett, mert ez nem volt vicces.
– Van egy ötletem – álltam elő vele. – Mivel Julietet nem hagyhatjuk egyedül, ezért szerintem Elvis és Lester maradjon vele. Nem merem őt otthon hagyni sem, mert félek, hogy az IAA eljön érte. Szerintem Elvis és Lester maradjanak, bár az oroszok is itt vannak, szóval talán nem lesz baj.
– Jó, de akkor én nem fogok pénzt kapni! – mérgelődött Elvis hevesen.
– Nem örülsz neki, hogy egy ilyen csinos lány társaságában lehetsz? Szerintem ez minden pénzt felülmúl! Én biztosan örülnék a helyedben, sőt meg is húznám! – kérkedett Adam bazsalyogva. Ezt hallva újból idegbajos lettem.
– Ugyan, ez csak egy nyomorult ribanc! Nincs rá szükségem!
– Ó, igen? – Odaléptem Elvishez, majd egy erős ütést mértem arcára. – Ha még egyszer ilyet mondasz a csajomra, kinyírlak! – Elvis elvesztette eszméletét, azonban Adamhez is szóltam egy-két szót. – Te pedig álljál le! Juliet az enyém, ikerfiú!
– Robi, mit szólnál, ha megkapnám Julietet, én pedig odaadnám neked Ambert? – ajánlotta fel derültem. Azt hitte ez a bolond, hogy odaadom neki virágszálamat.
– Felejtsd el! – üvöltöttem. – Menj, azt basszál azzal, akivel akarsz, de Juliethez egy ujjal sem nyúlhatsz!
– Istenem, hogy te milyen egy puhapöcsű vagy! – gúnyolódott Gábor lekezelően. – Én a helyedben már régen megvertem volna, ha az én csajomat akarná megdugni! Le akarta smárolni a csajodat és még a seggét is megfogta! Verd már meg, könyörgöm!
– Te ne szóljál bele, izomagy! Ez az én dolgom! Azért nem verem meg Adamet, mert a barátom, csak most egy kicsit eléggé kanos, de ez úgyis elmúlik! Nem bántom őt, érted?! – álltam ki igazam mellett sértődékeny hangnemben.
– Nálad balfaszabb embert soha az életben nem láttam... – űzött csúfot belőlem, mire György elnevette magát a túloldalról.
– ROHADÉK! – kurjantottam vérben forgó szemeimmel. – Bánom, hogy megismertelek, és hogy a barátomnak nevezhettelek, Gábor Weisz! Egy nagyképű faszszopó vagy, aki azt hiszi, hogy a pénz boldogít, és hogy jó nőkkel fog majd kefélni! BASZD MEG! – Amint kimondtam az utolsó szavakat, Gábor kezei megfeszültek, és hasba vágott. Összeestem.
– Sohasem leszel olyan izmos, mint én, Robika!
– Azt te csak hiszed... – Felnéztem Gáborra, miközben a földön feküdtem.

Szemeim kivörösödtek. Gábor teste piros színben izzott. Az izompacsirta a földre hullott, miközben fuldokolt.

– Robi, hagyd abba! Megölöd őt! – könyörgött Juliet, de én nem hallgattam rá.
– Róbert, mondd meg Connornak, hogy hagyja abba! – sipákolt Lester parásan.
– Robi, ne öld meg! – kérlelte Juliet könnyek között. Sajnálta Gábort, pedig nem is ismerte igazán. – Ő a barátod, nem ölheted meg!
– Juliet, ez a f*sz elmondott engem mindennek; meg kell halnia! – védtem álláspontomat felpaprikázva.
– Kérlek, ne bántsd őt! Gábor a barátod! – Juliet ráncigálta a vállaimat, de Connor még mindig fojtogatta Gábort.
– Nem, Juliet, ő nem a barátom!
– Robi, ha megkíméled őt, sohasem fogok flörtölni Adammel! – vallotta be őszintén.

Connor elengedte Gábort, aki levegőért kapkodott. Köhögött és krákogott a fuldoklás miatt. Tüdeje hamar megtelt levegővel, s nagy nehezen feltápászkodott.

– Ha még egyszer megütsz, megöllek! – súgtam oda neki ördögien. Egy szót sem szólt.
– Köszönöm, Robi – hálálkodott szerelmem erőtlenül. Hangja olyan volt, akár egy lágy csók.
– Csak temiattad kíméltem meg őt – válaszoltam tompán, majd Ming Weihez fordultam. – Folytassa, Ming.
– Oké, akkor folytatom – biccentett. – Elvis, Lester, Juliet és én itt fogunk maradni. Ha végeztetek, felveszünk benneteket egy repülővel, és a rejtekhelyünkön odaadom a pénzt. Mellesleg hoztam ám magammal fegyvereket és egyenruhákat is. Srácok, hozzátok be őket – csettintett ujjaival. Öltönyös triádok léptek be a szobába, fegyverekkel és öltözékekkel kezükben.

Nekem, Gábornak és az ikreknek fel kellett vennünk kék és zöld overallokat. Én egy halványkéket viseltem, míg Gábor egy zöldet, az ikrek pedig sötétkéket. Ezen kívül AK-47-es gépkarabélyokkal voltunk felszerelve. A karabélyokat a bombákkal teli furgonokba tettük. Összesen három fehér Burrito furgon volt: az egyiknek én, a másiknak Gábor, a harmadiknak pedig az ikrek voltak a vezetői. Az én furgonomban Trevor, Franklin és Michael utazott, Gáboréban Vladimir, György és Kyrie, az ikrekében pedig Raleigh és Brendon. Lester, Ming Wei és Elvis headseten beszéltek hozzánk, miközben a kínai negyed felé vettük az irányt. Rajtam, Gáboron és az ikreken kívül mindenki öltönyökben és rablómaszkokban virítottak. Nekünk nem szabadott felvenni maszkokat, mert akkor lebuktunk volna a triádok előtt, tudniillik futároknak álcáztuk magunkat, akik szardíniát és egyéb finomságokat szállítottak a kínai éttermekhez, hogy be tudjunk szivárogni a célpontunkhoz. A feladatunk annyiból állt, hogy le kellett parkolni az adott kajáldáknál a Burritókat, hogy felrobbantsuk őket, tönkretéve ezzel a triádok fogadóit. Persze az is benne volt a pakliban, hogy majd meg fognak minket támadni, de hát ez nem okozott problémát olyan kemény bűnözőknek, mint nekünk.

– Srácok, hallotok bennünket? – szólt bele a headsetbe Ming, miközben vezettem az autót.
– Igen, hallunk téged, Ming.
– Nagyszerű. Figyeljetek rám, mert elmondanám a lépéseket. Tehát, Róbertnek, Gábornak és az ikreknek majd le kell tenniük a furgonokat az éttermeknél. A kínaiak át fognak majd engedni benneteket, ne aggódjatok. Ha letettétek a járgányokat, felrobbantjátok őket, ezzel pedig megsemmisül az összes étterem. Ezután valószínűleg megtámadnak majd benneteket, de ti megölitek őket. Végül behatoltok Lee-hez, megölitek az embereit, ellopjátok a kardot, majd végül vele is végeztek, és elszöktök onnan, mert majd jövünk értetek egy repülővel – papolta határozottan.
– Értjük. Szerintem nem lesz ez olyan nehéz – álltam hozzá pozitívan.
– Ha ügyesek vagytok, akkor nem! Ha lehet, ne keltsetek feltűnést, amíg nem vagytok a célállomásnál. Nem szabad, hogy gyanúsak legyetek, mert akkor nem léphettek be a körzetbe.
– Jó tudni. Oké, Ming, köszi az útbaigazítást, innentől már menni fog!
– Sok sikert – bontotta a beszélgetést.

Egy rövid időn belül elértük a kínai negyed területét. Fegyveresek járőröztek az utcákon. Csakis a triádoknak dolgozó futárok léphettek be, akik mi voltunk. Megállítottak bennünket egy hatalmas vörös kapunál.

– Ràng wǒ kàn kàn nǐ de shēnfèn zhèng! (Mutassák fel az igazolványokat!) – szólított fel bennünket egy kínai triád, kezében egy Uzival. Letekertem az ablakot, hogy tudjak vele beszélni.
– Mi? Nem értek semmit, tesó – zavarodtam össze a volán mögül.
– Az igazolványt! Mutassátok fel nekik az igazolványokat, amiket tőlem kaptatok! GYORSAN! – kiabálta bele a headsetbe a főnökünk. Hangja alapján ideges volt, mert félt, hogy le fogunk bukni.
– Ja, az igazolványokat. Jól van, kösz. – Előkaptam zsebemből a hamis igazolványomat, és felmutattam a kínainak. – I-G-A-Z-O-L-V-Á-NY, ID! – Megpróbáltam lebetűzni neki.
– Hǎo ba, zǒu! (Rendben, mehetnek!) – Megrázta fejét a triád, kinyitva a vörös vaskaput előttünk.

A körzet gyönyörű és lélegzetelállító volt. Hagyományos kínai pagodák, kicsi pavilonok, azokról lelógó vörös lámpák és sárkányok szobraival díszített úthálózat jellemezte. A kínai emberek beszélgettek, ittak, ettek, vagy épp gyönyörködtek a csodálatos építményeiken. Szomorú lettem, hogy le kellett rombolnunk ezeket a szépséges csodákat, de hát ez volt a parancsunk, nem tehettünk mást.

(Aláfestő zene: https://www.youtube.com/watch?v=PA1feUtmamY )

Behajtottam az adott étterem egy kicsi raktárába. A triádok kintről figyeltek minket, azonban amint letettük a furgonokat, gépkarabélyokkal karöltve lelőttük az ott beszélgető kínaiakat, majd pedig aktiváltuk a detonációt. Egy hatalmas robbanással megsemmisültek ezek a bámulatos éttermek. Rengeteg triád meghalt a robbanásban, mégis a környező épületekből kirohantak ellenfeleink. Uzikkal, karabélyokkal és sörétesekkel próbáltak meg megölni minket. Gyorsan elbújtam egy sárkányt ábrázoló szobor mögött, ahonnét tüzet eresztettem támadóimra.

Néhány óvatlan kínait lőhettem le első körben, akik belezuhantak a hideg hóba. A következőket Franklin szedte le, aki éppen megpróbált átjutni egy zöld kukán, amikor a vállát eltalálta egy kusza lövedék. A néger Franklin hátraesett a lövéstől. Villámgyorsan szaladni kezdtem a szobortól, hogy megmentsem fekete társamat. Szemből lelőttem a karabélyommal három kínait, akik megpróbálták megölni Franklint. Megragadtam bajtársamat a kezénél fogva, majd felhúztam őt a földről. Óvatosan haladtunk előre, miközben az előttünk lévő falakat és szobrokat használtuk fedezékként. Trevor és Michael több lövést is leadtak a szemből érkező támadóinkra, míg én és Franklin tisztogattuk a területet.

Időközben a Gábor-féle és az ikrek-féle csapat is megérkezett hozzánk. Ők a déli és a keleti éttermeket robbantották fel, mi pedig az északit. Értelemszerűen Huang Lee a nyugati étteremben tartózkodott, ahol korábban a születésnapi partimat rendeztük még meg.

Sajnos a másik két csapatunkat üldözték a triádok, ezért be kellett segítenünk nekik. Előrehaladtunk karabélyainkkal, ámbár nagyon nagy tömeg keletkezett az egyik sikátorban. Belenyúltam halványkék overallom zsebébe, ahonnét előrántottam egy csőbombát. Aktiváltam, majd elhajítottam. A bomba tompa puffanással szétrobbant, a kínaiak nagy része pedig meghalt. Ugyanakkor három vörös Vulkanus sportautó leparkolt elénk, de őket is elintéztem a csőbombákkal.

– Srácok, szerintem többen már nem jönnek! – mondta a szőke Raleigh hangosan. – Menjünk, és öljük meg Lee-t!
– Induljunk! – morogta Brendon sietősen.

Megtaláltuk Lee rejtekhelyét. Az ajtó zárva volt, ezért kirobbantottam egy csőbombával. Amint kirobbant a nyílászáró, SMG-vel, sörétessel és Uzival felszerelt triádok keveredtek velünk tűzharcba. Egy rögtönzött mozdulattal felborítottam az előttünk lévő asztalt, hogy legyen fedezékünk. Néhányan megpróbáltak közelebb jönni hozzánk, de én dinamikusan lelőttem őket, majd újratöltöttem az AK-47-es fegyveremet.

– Xiànzài jiù sǐ! (Most meghaltok!) – ordította egy kínai, aki golyóálló mellénnyel és mindenféle páncéllal volt felszerelve, kezében pedig egy minigun pihent.
– Baszki', Connor, segíts! – sipákoltam rémülten, mert az őrült ellenlábas beindította a minigunt, és megpróbált megölni minket. Társaim behúzódtak az asztal mögé.

Szemeim kisárgultak, Connor pedig sárga fénnyel beleszállt a minigunos férfi testébe. Connor irányításával a férfi lelőtte a társait. A golyók zápora szaporán kioltották ellenfeleink életét.

– Szép munka – mondta Michael, miközben karabélyával elkezdte célozni a Connor által irányított ürgét. A páncélozott sisak leesett a fickó fejéről, majd egy golyó át is hatolt rajta. Connor kiszállt a halott férfi testéből, azonban Michael a lövésekkel fájdalmat okozott nekem.
– Cseszd meg, Michael! Szólhattál volna, hogy lelövöd őt! – Megtöröltem véres orromat, ugyanis az áldozattal össze voltam kapcsolva, mivel Connor megszállta őt. Az orrom vérezni kezdett, miután Michael megölte a gengsztert.
–Bocsi, Robi.

Az események után haladtunk tovább az egyenes folyosón. Eljutottunk abba a terembe, ahol még a partimat tartottuk. A hátunk mögött bezárták az ajtókat, és körbevettek minket. El kellett dobnunk a lőfegyvereinket, mert gépfegyvereket szegeztek fejünkhöz a triádok, miközben Huang Lee lelépett arról a színpadról, ahol még megdobáltuk Mamit a tortákkal. Huang Lee alacsony férfi volt. Rövid, barna haj és egy rövidre vágott barna kecskeszakáll díszítette. Egy zöld sportcipőt, egy kék farmert, egy fehér pólót és egy halványzöld dzsekit hordott magán, mely belül piros színű volt. Ónixfekete szemei gonoszságot és brutalitást sugalltak.

– Wǒmen zhuā zhù nǐ! (Elkaptunk benneteket!) – harsogta öntelten, majd odalépett hozzám, és nézte barna szemeimet. – Nǐ shì Róbert Bock, duì bùduì? (Te vagy Róbert Bock, igaz?)
– Kurvára nem értem, hogy mit beszélsz, haver – súgtam oda neki egyhangúan. Ő erre ideges lett.
– Nǐ shì Róbert Bock, duì bùduì? (Te vagy Róbert Bock, igaz?) – ismételte el most már hangosabb.
– Nem értem, hogy mit pofázol, te balfasz! – kiáltottam rá zsörtölődve. Lee kezei megfeszültek, majd hasba vágott.
– Kànzhe wǒ de yǎnjīng, Róbert Bock! Ràng wǒmen lái kàn kàn! (Nézz a szemembe, Róbert Bock! Nézzél!) – Megfogta fejemet, hogy lássam ónixfekete szemeit.

Amint belenézett szemeimbe, vörösben kezdtem látni a világot. Lee megrémült, de Connor gyorsabb volt. A villanyok maguktól lekapcsolódtak, az asztalok és a szekrények elmozdultak helyükről és az ablakok összetörtek, sőt a gépfegyvereket Connor kilökte a triádok kezeiből, így megtámadtuk fogva tartóinkat. Társaim ütötték erősen a kínaiakat, míg Lee menekülni kezdett. Vettem egy nagy levegőt, és már vágtáztam is utána, midőn Connor gyilkolta az erejével Lee embereit.

– Qǐng bié dǎrǎo wǒ! (Hagyjál békén!) – kiáltozta Lee jajgatva, majd felborított egy asztalt, hogy megnehezítse az utamat, de nem ért el ezzel semmit, mert átsuhantam az asztal tetején.
– Most meg foglak ölni, te g*ci! Elfuthatsz, de el nem bújhatsz, faszszopó! – ócsároltam célpontomat üldözés közben.
– Lí wǒ yuǎn diǎn! (Tűnj el előlem!) – Lee a könyökével kitörte az egyik ajtót, így kijutott az étteremből.

Az üldözés közben Lee eljutott az étterem hátuljában lévő kikötőhöz. Legnagyobb balszerencséjére a víz be volt fagyva, ezért megállt, és levette a hátáról a Yu Jian kardot. Eldobta a vörösen aranyozott tokot, majd hadonászni kezdett a karddal. Valamiféle harci technikákat mutatott nekem, hogy férfiasan megküzdjek vele, erre én bunkó módon elővettem pisztolyomat a farzsebemből, céloztam és lőttem. A golyó áthatolt Lee szívén, aki azonnal összeesett, és meghalt. Lee holtteste körül egy nagy vértócsa keletkezett. A vére ráfolyt a hideg hóra.

(Eddig tart)

– Ég veled, te balfasz! – Leköptem, majd felvettem a kardot a földről, és már mentem is vissza a társaimhoz, csakhogy figyelmes lettem rá, hogy újabb kínai osztag érkezett a területre. Csapattársaim már iszkoltak felém, ezért kénytelen voltam szólni Mingnek a headseten keresztül. – Ming, Huang Lee halott és a kardot is megszereztem. Azonnal jöjjetek ide egy helikopterrel, mert újabb kínaiak érkeztek!
– Ó, nagyszerű! Köszönöm a segítséget, Róbert. Mindjárt ideérünk, tartsatok ki!
– Róbert, Róbert, Róbert! – kiabált Michael az ajtóból. – Újabb kínaiak érkeznek! Szólj Mingnek, hogy hozza a helikoptert.
– Már szóltam neki, mindjárt hozza! Addig tartsátok fel őket!

Öt perccel ezután Ming és Lester megérkeztek egy fekete, katonai helikopterrel, egy Valkyrie-vel, melynek mindkét oldalára egy-egy minigun volt felszerelve. Ming volt a pilóta, Lester pedig mellette ült.

– Gyorsan, siessetek! – visongta Lester a helikopterből. Mindenki fürgén felszállt rá.
– Baszki', követnek minket Buzzardokkal! – kiáltottam fel, majd odaloholtam az egyik felszerelt minigunhoz, és már lőttem is a fekete Buzzardokat. Én a bal oldali minigunt használtam, míg Vladimir a jobb oldalit.

Legalább öt-hat Buzzard lőhetett ránk rakétákat a levegőből. Céloztam és már lőttem is a minigunnal. Megállás nélkül soroztam rájuk a golyókat, melynek köszönhetően kettőt ki tudtam lőni, de még mindig üldöztek minket. Én és Vladimir kegyetlenül robbantottuk a repülőket, de ők még mindig nem akartak lemondani rólunk, ugyanis a kard fontos volt nekik.

– Connor, intézd el őket! – rendeltem el lobbanékonyan.

Connor beleszállt az egyik Buzzard pilótájának a testébe, és kihasználta a helyzetet azáltal, hogy felrobbantotta a mellette lévő Buzzardokat, majd belehajtott a lefagyott Anud folyóba. Egy nagy lyuk keletkezett a folyó közepén, míg mi fellélegezve éljeneztünk.

– Ez remek munka volt, srácok! Köszönöm a segítséget! – felelte Ming büszkén, miután leszálltunk a Valkyrie-vel a bázisunkon. – Menjünk vissza, és már meg is adom a lóvét.

Beléptünk vidáman Lester otthonába, előtte viszont visszavettem Gáborral és az ikrekkel eredeti ruháinkat. Jó érzés volt megszabadulni attól a csúnya overalltól. Sokkal jobban éreztem magam, mikor újra felöltöttem fekete sportcipőmet, kék farmernadrágomat és sötétbarna bőrdzsekimet, illetve a kék és fehér kockákkal teli sálamat.

Juliet Elvissel és az oroszokkal sakkozott egy asztalnál ülve. Meglepődtem, hogy Juliet ennyire jól kijött Elvissel és Vladimir haverjaival.

– Hát ti? – csodálkoztam el tátott szájjal.
– Ó, szia, édes! – Juliet felállt, és megcsókolt. – Megtanítottam sakkozni Elvist és az orosz barátaidat. Nagyon jó arcok!
– Jó látni, hogy ilyen jól kijössz velük. Azt hittem, hogy utálod Elvist.
– Nem, nem utál ő engem! Juliet a barátom, Róbert! – ismerte be Elvis baráti lojalitással.
– Ennek örülök, de most térjünk a tárgyra – fordultam oda Minghez, átadva neki a kardot. – Itt a kardod, és most add át nekünk a pénzt!
– Köszönöm, Róbert. Persze... mindjárt odaadom a pénzt, egy fél pillanat... – dadogta. – Srácok, hozzátok be a lóvét. – Az öltönyös triádok behoztak a terembe egy fekete táskát. Kinyitották. Hárommillió tnirof volt benne. – Hárommillió tnirof. Osszátok szét magatok között. Köszönöm a segítséget. Tényleg nagyon hálás vagyok nektek, de nekem most vissza kell mennem Kínába. Köszönök mindent! Sziasztok! – Azzal pedig kisietett az embereivel együtt.
– Rendben, akkor most szétosztjuk igazságosan egymás között. – Lester odalépett a táskához, számolgatva a pénzt.
– Elnézést, de mondanom kellene valamit! – szólt közbe Gábor, aki odalépett Lesterhez. – Nagyon örülök, hogy segíthettem nektek ebben a rablásban. Rengeteg jó bűnözőt ismerhettem meg a mai napon, és úgy gondolom, hogy kamatoztathatjátok a tehetségeteket egy négyszemélyes rablásban. Holnapra szeretnék három embert, akik segítenének nekem egy drograblásban. Leírom nektek a címemet, várlak majd benneteket.
– Hú, ez jó ötlet. Kik jöhetnének el? – kérdezett rá Gyuri kíváncsian.
– Ne aggódj, te úgysem tartozol közéjük, mert te béna páva vagy – ábrándította ki Gábor a páva Gyurkát, aki elszomorodott. – Elmondanám, hogy akkor kiket szeretnék a holnapi rablásnál látni. Legyen az a szőke menőgyerek és a bajuszos orosz, meg az a nagydarab néger.
– Ez az! – vidámodott meg Kyrie. Nagyon mérges lettem Gáborra, hogy ezt a rohadék Kyrie-t választotta helyettem.
– Mi van?! Gábor, miért Kyrie-t választottad?! Ez a férfi egy balfasz! Ezt kikérem magamnak! – háborodtam fel hisztizve.
– Talán azért, mert ő sokkal jobb lövész, mint te! Ne számíts arra, hogy beveszlek a csapatomba azok után, hogy megpróbáltál megölni engem azzal a Connorral! – vágott nekem vissza nagyképűen.
– Nem akartalak bántani, Gábor!
– Tudod, mit? Menj, azt húzzál haza! Nem szeretnélek többet meglátni a konditermemben. Kitiltalak onnan, és többet nem fogok foglalkozni veled. Gyúrd ki magad egyedül, te balfasz! – szövegelte gőgösen.
– Menj a picsába, te seggfej! – Azzal pedig elfutottam, otthagyva barátaimat a megszámlálhatatlan mennyiségű pénzzel.

Őszintén szólva kurvára nem érdekelt engem az a nyamvadt pénz. Jobban fájt nekem, hogy elvesztettem egy barátot, de ami még ezután jött, az jobban kiverte a biztosítékot!

Éppen mentem volna WC-re, hogy megnyugodjak egy kicsit, csakhogy valaki nyitva hagyta a női mosdót. Odanyúltam a kilincshez, hogy becsukjam, mindazonáltal megláttam Adamet és Julietet csókolózni. Adam nadrágja le volt tolva, és a kukaca erősen duzzadt a fehér bokszergatyája alatt, mi több kezeit Juliet gyengéd melleire tapasztotta. Ott nyelveztek a WC-ben, míg én tátott szájjal néztem őket. Megfagyott bennem a vér, és pár percig sokkot kaptam. Ugyanazt éreztem, mint mikor Gyuri lesmárolta Flórát és Lizát. Keserű könnyek mosták arcomat, miközben néztem őket. Azon gondolkodtam, hogy vajon menjek-e oda, és verjem meg ezt a rohadék ikerfajzatot, de én mégsem bántottam őket, csupán becsuktam az ajtót, utána pedig szomorúan elballagtam hazafelé, előtte viszont belefutottam Scottba.

– Szia, Robi. Nem láttad Adamet?
– Hagyjál békén! – Fellöktem őt, és már rohantam is a kijárathoz. Scott meglepődve nézett engem, amint sírva távozok.

Az időjárás tökéletesen mutatta a hangulatomat: erősen esett a hó, az emberek fáztak a hidegtől és az utak járhatatlanná váltak. Egyértelmű, hogy azért lett ilyen rossz az időjárás, mert a depresszióm újból felerősödött.

Jártam, és csak jártam az utakat bánatosan és elkeseredve. Adam elvette tőlem az én virágszálamat. Tudtam, hogy ezért meg fog fizetni az a rohadék Y generációs seggfej! Talán csak annyi vigaszom volt, hogy Felícia és Dani szeretett engem, és biztos voltam benne, hogyha legközelebb találkozom velük, a magamévá fogom őket tenni.

Pár perces séta után elértem egy buszmegállóhoz. Felszálltam a buszra, miközben Adamen és Julieten járt az eszem. Nem volt kedvem gyalogolni, mert Wintershore Acsóhoz képest nagyon messze volt! Szomorkásan néztem kifelé az ablakokon. Láttam, hogy Adrwington falvaiban az emberek milyen szomorúak. Ha Adam nem jött volna össze Juliettel, akkor biztosan vidám hangulata lett volna mindenkinek, de hát ez hülyeség... én mindig szerencsétlen vagyok...

Végezetül otthon ültem a konyhámban, és whiskyt ittam. Alkoholba kellett fojtanom a bánatomat, hogy megnyugodjak egy kicsit, hiszen amúgy is szar hangulatom volt Connor jelenléte végett. Ha Connor nem lett volna velem, akkor talán boldogabb lettem volna, de legalább nem hagyott magamra. Ő mindig velem volt. Minden egyes másodpercben védett engem a bajtól, hogy nehogy utolérjen engem a végzetem. Gondolatmenetemet azonban hamar megzavarta a csengő fülsértő hangja. Valaki kopogtatott és csengetett az ajtómon. Kinyitottam. Adam csaja, Amber volt az. Feldúltnak tűnt Adam hiánya miatt.

– Amber, hát te? – ámultam el a lányt látva. Nagyon feszült volt.
– Merre vannak az ikrek?! Már napok óta nem alszanak nálam! Azonnal mondd meg, hogy merre vannak! – követelőzött indulatosan, miután beengedtem őt a házamba, és bezártam az ajtót.
– Várjá' má', asszony! Mit vétettem neked, hogy így kiabálsz velem? – tudatlankodtam meglepődve.
– Temiattad züllöttek el az ikrek! Te tehetsz róla, hogy sohasem tudok szexelni azzal a fapöcsű Adammel! Teherbe akarok esni, érted?!
– Jól van, nyugodj már meg! – csillapítottam a kedélyeit. – Adam és Scott Lesteréknél vannak. Épp a harmadik rablás összegét osztják szét egymás között.
– Tudtam én, hogy nem volt jó ötlet eljönni Amerikából! Minden a te hibád! Az ikrek veszélybe kerültek miattad, mert ti folyton rabolni akartok! – hibáztatott ingerülten.
– Idefigyelj, leány, én nem erőltettem az ikrekre a rablásokat, ők akartak segíteni nekem, hogy több pénzük legyen. Sajnálom, hogy szarul kerestek az amcsiknál. Ez nem az én hibám, oké?! – álltam ki igazam mellett morcosan.
– Az ikrek nem keresnek szarul! Mi Los Santosban élünk egy luxusvillában, és nagyon sok pénzünk van! Az ikrek híres sztárok, érted? – felelte kissé dicsekedve.
– Adam tart csak el téged, igaz?
– Igen. – A szó megrekedt torkában. Kis könnycseppeket hullatott szemeiből. Sajnáltam őt. Tényleg csak Adam tartotta el. – Tudod te, hogy ő mennyiszer megcsalt már engem? A kis Z-s picsák folyton zaklatják őket. Autogramok, közös szelfik, kompromittáló hírek terjesztése, és még sorolhatnám! Tudod, milyen rossz, hogy a pasim egy híres ember? Folyton jönnek az újságírók meg a paparazzik! – sajnáltatta magát elkeseredve.
– Sajnálom, biztosan nem lehet jó ez nektek, azaz neked. Az ikrek élvezik a hírnevet, ezt én is tudom jól. Múltkor is egy csomó csajt keféltek meg a plázában. Őszintén sajnálom, Amber.
– Ugyan, te nem tudsz semmit. Te Z generációs vagy, te ezt nem érted.
– De, nagyon jól értem, Amber Adams. – Megérintettem ujjaimmal finom vállát, majd hozzáértem melléhez is. Amber szemei felcsillantak. – Van egy nagyon jó ötletem! Tegyük féltékennyé Adamet, és akkor jobban fog foglalkozni majd veled. Feküdjünk le egymással. Mit szólsz?
– Rendben. – Amber levetette letörten kék pólóját, majd kicsatolta fekete melltartóját. Mellei kibuggyantak, míg nekem erekcióm lett.

Közelebb hajoltam hozzá, és csókolóztunk. Amber megnyalta nyelvével az ajkamat, én pedig bekaptam a száját. Több másodpercig tartott ez a nyelves állapot, míg be nem feküdtünk az ágyamba szexelni. Megtettük. 2016. november 18-án megdöntöttem Amber Adamset is. Vele töltöttem el az éjszakámat, mert az ikrek csak reggel jöttek haza Juliettel együtt.

Az idő megy tovább, semmi sem változik...

[NikitaDragovich]

Elérkezett a negyedik rablás is. Már csak három rablás maradt vissza, de azok még később jönnek.
Jó olvasást!

48. Fejezet: Nincs fájdalom, nincs jutalom
Másnap reggel még mindig az ágyamban feküdtem Amberrel, és csókolózgattunk összebújva. Csupasz testünk erősen megizzadt a hosszú szeretkezésben: késő délutántól kora reggelig csináltuk; jóformán vele töltöttem el az egész éjszakát. Amber nagyon jó csaj volt, és az ágyban is nagyszerű! Őszintén szólva örültem neki, hogy lefeküdhettem vele, sőt szerelmes is voltam belé egy kicsit.

– Ó, Amber... ez klassz volt... ez igen... – súgtam oda neki lágy csókok közepette.
– Ha tudtam volna, hogy ilyen jó vagy az ágyban, már régen lefeküdtem volna veled. – Amber a nyelvével bekapta a számat.
– Bébi, ugye nem fogsz beszélni erről Lizának?
– Nem, nem fogok, bár igaza volt Lizának, k**va jó veled kefélni. Adam hozzád képest egy puhapöcs! – Újból lesmárolt. Smárolás közben a seggét és a melleit simogattam.
– Amber, meddig csináljuk még? Adam még mindig nem ért haza...
– Mi van? Máris meguntad, szépfiú? – kérdezte gúnyosan.
– Hát, tegnap délután óta ezt csináltuk. Én egy kicsit elfáradtam. Pihenjünk inkább, oké?
– Oké, te kis szőrös óriás. – Csókot lehelt ajkamra, mielőtt fel nem keltem volna fekvőhelyemről.

Lehúztam péniszemről a spermás kotont, belehajítva az ágyam mellett lévő kukába. Amber csupán figyelt engem szép zöld szemeivel. Égett tekintetéből az Adam iránti bosszúvágya. Ezt Julietért kaptad, Adam. Elvetted a csajomat, így én is elvettem a tiedét – gondoltam magamban, belépve a mosdóba.

Megmostam az arcomat, a szemeimet és a fogaimat, utána pedig belepisáltam a vécékagylóba. Meztelen testemet is megtisztítottam egy kis meleg vízzel, hogy eltűnjön rólam az izzadság. Kicsit lefárasztott ez a hosszú szex. Ebben az öt napban öt nővel feküdhettem le. Élvezni élveztem, nem arról van szó, hanem arról, hogy hűtlen voltam Juliethez, de hát ő is megcsalt engem Adammel, nem?

– Szerintem Juliet és Adam meg fognak ölni téged emiatt – jegyezte meg Connor egyhangúan. Connor velem szemben állt, és nézte barna szemeimet.
– Még örüljenek, hogy nem bántottam őket! Adam elvette tőlem Julietet, így én is elvettem tőle Ambert. Megérdemelte ez a seggfej hülyegyerek! Gábornak igaza volt, meg kellett volna vernem Adamet!
– Ha te mondod. – Vállat vont, mire visszamentem a nappaliba.

Amber visszahúzta fekete melltartóját és fekete bugyiját. A nappali egyik kanapéján ült, és engem várt.

– Na, akkor most mit fogunk csinálni? – kérdezte vidáman.
– Hát, továbbra is várunk. Nem tudom, hogy mikorra érkeznek haza az ikrek.
– Remélem, tudod, hogy ez csak szex volt. Nem fogok járni veled, vagy ilyesmi. Csak féltékennyé akartam tenni a pasimat – ábrándított ki, de engem ez nem zavart annyira.
– Tudom, megértem. Igazából azért akartam lefeküdni veled, mert Adam tegnap összejött a csajommal. Csókolózott vele, és valószínűleg már le is feküdtek.
– Mi? Összejött Lizával? – maradt tátva Amber szája. Ő nem tudta, hogy Julietre gondolok.
– Nem, nem ő. Nekem van egy másik csajom. Ő volt életem első szerelme, és Julietnek hívják. Kérlek, ne beszélj róla Lizának!
– Nem fogok, nyugi. Adam akkor rendesen tönkretette a szerelmi életedet. Sajnálom – érzett velem együtt.
– Már nem számít. Adam előtt még Gyuri jött össze Lizával, szóval ez már nem az első eset – törődtem bele sorsomba szomorúan, majd leültem Amber mellé. – Tudod, eléggé furcsa szerelmi életem van. Az elmúlt öt napban öt nővel feküdtem le összesen. Te voltál az ötödik.
– Ennyire kanos vagy? – nevette el magát. – Adam sokkal több nővel feküdhetett le.
– Aha, értem. De légy szíves, ezt se mondd el Lizának!
– Nem fogom. Nem lenne jó neked, ha még Lizával is rossz lenne a viszonyod, habár talán dobnod kéne őt.
– Miért? Nem dobhatom ki őt, Amber! Gyereket vár tőlem! – mondtam most már hangosabban.
– Igen, gyereket vár tőled... – ismételte el kissé furcsán. Olyan volt, mintha elhallgatott volna valamit. – Bárcsak én is terhes lennék Adamtől, de ez a fatökű képtelen teherbe ejteni engem, mert sohasem tudok vele normálisan szexelni! – háborodott fel maró hangon.
– Szerintem ez nem a te hibád, Amber. Adam mostanában más lányok társaságát keresi.
– Tudom, de akkor is idegesítő, hogy más lányokba is szerelmes! A barátnője vagyok, nem csalhatna meg egyfolytában! – mérgelődött.
– Én is folyton megcsaltam Julietet. Előbb Lizával, aztán még négy másik nővel. Ebből az egyik te vagy. Ha Liza nem lenne terhes, már régen dobtam volna, de ezt nem tehetem. Julietet szeretem, érted? Szerelmes vagyok belé, de Adam elvette őt tőlem! – zsörtölődtem tehetetlenül.
– Beszéljek Adammel? Talán kibékül velem meg veled is.
– Felőlem, csak jöjjenek már meg! Nem is értem, hogy mi tarthat nekik ennyi ideig! Lester csinált egy partit, vagy mi? – A mondat végére Adam, Scott és Juliet benyitottak a házamba. Amint megláttam őket, rámásztam Amberre a kanapén, és csókolgattam a száját.
– Megjöttük! – felelte Adam énekelve, de a látványtól sikoltott egyet. – Jesszusom!
– Mi-mi történt? – Juliet is belépett az ajtón. Hirtelen dühös és mérges lett.
– Robi, óh... ezt nem kellett volna, tesó... – dörmögte Scott meghökkenve.
– Ti meg... ti meg mit csináltok?! – kiáltott fel Juliet ingerülten. – Megcsaltál, te rohadék!
– Te is megcsaltál engem Adammel! – csattantam fel helyemről idegesen. Ott álltam előttük egy szál pöcsben. Az ikrek elundorodtak, ezért egy kicsit elfordultak, hogy ne lássanak engem meztelenül.
– Te meg miről beszélsz?! – A hangja éles volt az ingerültségtől.
– Láttam, Juliet, láttam! Ne is tagadd! Csókolóztál Adammel a vécében! Épp arra mentem el, mikor megláttalak benneteket smárolni! – lepleztem le vehemensen. – Miért tetted ezt velem, ha? Szeretlek teljes szívemből, erre te megcsalsz ezzel a milliomos ikerfajzattal! Azért tetted ezt velem, mert neki sok pénze van és filmekben szerepel?!
– Nem csaltalak meg, csak csókolóztam vele egyet!
– Na, beismerted! Gratulálok – tapsoltam meg csúfolódva. – Miért csókoltad meg?
– Én nem akartam! Véletlenül történt...! – vallotta be őszintén. Igazat beszélt. – Adam bejött hozzám a vécébe, letolta a gatyáját, majd lecsókolt! Nem tudtam megfékezni őt! Nem csaltalak meg, te viszont igen!
– HAZUDSZ! – kiáltottam felpaprikázva.
– Nem, tényleg igazat beszél. Én ott voltam, és leállítottam Adamet. Juliet nem tehet róla, Robi – állt ki Scott Juliet mellett, de én nem hittem neki.
– Persze, csak védeni akarod őt!
– Ez az igazság, Robi! Juliet nem tehet róla, egyedül a fivérem a hibás! Sajnálom, hogy ezt tette veled.
– Igazat beszél a tesóm. Nagyon kanos voltam, ezért megpróbáltam lefeküdni a csajommal, Juliettel! – büszkélkedett Adam kacagva. Amint meghallottam, hogy a csajának szólította Julietet, az ökleim összeszorultak és hangos kiabálásba kezdtem.
– TE f*sz! MEGÖLLEK, MEG FOGLAK ÖLNI! – üvöltöttem teljes erőmből. Megpróbáltam megütni őt, de Scott lefogott. Adam csak nevetett, azt hitte, hogy ez az egész egy vicc.
– Látom, összejöttél Amberrel. Jól tetted, testvérem. Mi tényleg igazi tesók vagyunk, mert megfogadtad a tanácsomat. Te összejöttél Amberrel, én meg Juliettel. Köszönöm ezt neked, Robi. Imádlak téged, tesóm! – örömködött Adam derűsen, míg én ordibáltam vele.
– Mi az, hogy megfogadtam a tanácsodat?! IDIÓTA! Azért feküdtem le Amberrel, hogy féltékennyé tegyünk téged, de te annyira hülye vagy, hogy ezt nem is vetted észre! IDIÓTA! – kiáltoztam feszülten.
– Látod, én nem csaltalak meg, de te engem igen! Minden a te hibád! – hibáztatott Juliet. – Én nem feküdtem le Adammel, csak megcsókolt, te viszont lefeküdtél Adam barátnőjével.
– És hol voltatok ilyen sokáig? – kérdeztem rá most már sokkal halkabban. Nem is tudtam kiabálni, mert nagyon fájt a torkom a sok méregtől.
– Lester tartott egy kis ünnepséget, és ott aludtunk nála, mert sokáig buliztunk. Nem feküdtem le Adammel, érted?
– Picsába... ezt elbasztam... – A szó megrekedt torkomban. Igaza volt Julietnek.
– Kurvára elbasztad! – dörgölte a tényt a fejemhez megsértődve. – Gyere, Adam! Menjünk, és csináljunk egy gyereket. – Juliet megragadta Adam kezét, és otthagytak bennünket.
– Ez az! 69, 69, 69! – Adam örömében két ujja közé nyújtotta nyelvét, azt jelezve ezzel, hogy ő bizony ki fogja nyalni az én virágszálam seggét.
– Nyugi, Robi, nem lesz semmi baj. Nem hagyom Adamnek, hogy lefeküdjön Juliettel. Beszélek majd velük, és biztosan kibékülnek veled. Nyugodj meg, barátom. – Scott a vállamra tette egyik kezét a vigasztalás jeleként. – Lester mellesleg üzeni, hogy menj majd be hozzá a pénzedért. Szia. – Átölelt, majd Juliethez és Adamhez sietett.
– Robi-bébi, nem kefélünk még egyszer? Nagyon felizgultam. – Amber odaállt elém, és simogatta a hímvesszőmet. Mellesleg már visszahúzta a ruháit, szóval nem értem, hogy hogyan akart ez velem kefélni.
– Hagyj békén, te k**va! Az egész miattad van! – Ellöktem magamtól. – Menj, azt kefélj Adammel! Egy picsa vagy! PICSA VAGY!
– Ajánlom, hogy húzz magadra egy gatyát, vagy visszajövök, és megduglak. Ég veled, szépfiú! – Amber egy picit megnyalta a számat a nyelvével, de én löktem rajta még egyet, erre ő beleharapott a levegőbe, és távozott.
– Kibaszott Y generáció! – köptem oda a szavakat halkan, becsukva az ajtót.
– Ezt aztán szépen megcsináltad, Rómeó – vetette oda Connor gúnyosan.
– Fogd be a pofád, Connor! – harsogtam halkabb hangerővel.

Nem sokkal ezután felvettem a gatyámat és a fehér izompólómat. Bánatos és ideges voltam, ezért whiskyt ittam és elszívtam életem harmadik cigarettáját. Megpróbáltam fájdalmamat elfojtani, de nem nagyon sikerült, mert ingerült lettem az előző ügy miatt. Úgy éreztem, hogy meg fogok őrülni, ha így folytatom. Nem volt elég, hogy összevesztem Gáborral, még Juliet is megutált. A depresszióm most még erősebb lett, és tartottam tőle, hogy sohasem fogok kigyógyulni ebből a rohadt stresszből. Kibaszott élet! Utálok élni! – futott át agyamon a gondolat, miközben ittam tovább italomat és szívtam tovább cigimet az asztalnál ülve.

– Róbert, most mit fogsz csinálni? – érdeklődött aggódva.
– Halálra iszom és cigizem magam. Egyéb kérdés? – válaszoltam lazán.
– Szerintem abba kéne ezt hagynod. Hagyd abba az ivászatot és a cigizést. Menj, és kérj inkább bocsánatot Juliettől és Gábortól.
– Connor, mégis hogy a francba kérjek tőlük bocsánatot, ha?! – mordultam rá flegmán. – Elkúrtam mindent, érted? Összevesztem Gáborral, Adammel és Juliettel, aztán lefeküdtem Amberrel. k**va szar az életem!
– Szerintem keresd meg a régi barátodat, Leandrost. Már több hónapja fogságban van.
– Azt sem tudom, hogy hol tartják őt fogva!
– Lester viszont tudja. Kérdezd meg tőle, és mentsd meg Leandrost.
– Persze, egyedül nem fog az menni. Biztosan sokan őrzik őt.
– Nem vagy egyedül, Róbert – tette rá vállamra a kezét. Egy kicsit megkönnyebbültem. – Itt vagyok melletted. Sohasem hagylak magadra, Róbert Bock.
– Igazad van. – Letettem az üveget az asztalra, a csikket pedig beledobtam a lefolyóba. – Mit kell akkor tennem?
– Menj el Lesterhez, mert ő tud neked segíteni. Megbeszélitek a terveket, összeszedtek egy erős csapatot, és megmentitek őt.
– Á, ez több napig el fog tartani, Connor – hezitáltam. – Szerintem előbb elmegyek inkább Gáborhoz, hogy bocsánatot kérjek tőle.
– Tedd azt – helyeselte.
– Rendben. Felöltözöm, aztán elmegyek hozzá. Remélem, megbocsát nekem. Szeretem Gábort, érted? Még ha szigorú is velem, kedvelem őt! Kilenc évvel idősebb nálam, de én mégis úgy érzem, hogy szükségem van rá, mert ő... ő... ő a barátom – érzékenyültem el.
– Kérj tőle bocsánatot. Egy próbát megér – kacsintott, én pedig a szobám felé vettem az irányt, de visszafordultam, hogy szóljak hozzá még pár szót.
– Connor, kösz, hogy te mindig velem vagy. Te sohasem hagysz magamra, és én ennek örülök. Tudod, magányos és depis vagyok, és ilyenkor jól jön egy olyan személy, aki velem van és vigasztal. Azt hiszem, kedvellek.
– Én is kedvellek téged – mosolyodott el. Most már nagyon megkedveltem ezt a szellembarátot.

Ezt követően felöltöttem a tegnapi fekete sportcipőmet, kék farmernadrágomat, sötétbarna bőrdzsekimet és kék sálamat. Utána pedig gyorsan beszálltam sárga Vaccámba, mellyel már száguldottam is a célom felé.

Meglepődve tapasztalhattam útközben, hogy elállt a havazás és az utakat is megtisztították a hókotrók. A gyerekek hógolyóztak és hóembereket építettek, míg néhány öreg baby boom télapónak öltözött be, mivel már egyre jobban közeledtünk decemberhez. Egyből tudtam, hogy azért történt ez a sok jó dolog az emberekkel, mert Connor megvigasztalt és a depresszióm vesztett erejéből.

Néhány perc elteltével megérkeztem a Winter Gym elé. Leparkoltam a Vaccát, és már nyitottam is be az ajtón. Az izomagyak abbahagyták a gyúrást, mikor megláttak engem. Nagyfiú is ott volt a jelenlévők között. Remegni kezdett, amint megpillantott barna szemeivel.

– Nagyfiú, hol van Gábor? – kérdezősködtem egyhangúan. Nagyfiú remegett és félt.
– Azt... azt mondta... nem jöhetsz a konditerme közelébe, mert ki vagy tiltva... – dadogta a félelemtől. – Kérlek, menj el...!
– Nagyfiú, ugye nem akarod, hogy megint elverjelek, mint a múltkor?! – ijesztgettem tompa hangon.
– NEM! Kérlek, ne bánts! – Nagyfiú letérdelt előttem, és csókolgatta a sportcipőmet.
– Akkor mondd meg, hogy merre van Gábor! – követeltem idegességet színlelve.
– Az irodájában! – A következő szavakat egy szuszra elhadarta. – Az irodájában van azzal a bajuszos orosszal meg a fiatal szőke sráccal!
– Köszönöm, kisfiú – megsimogattam kopasz fejét, és már léptem is be az irodába. Az izompacsirták folytatták tovább az edzést. Az irodában Gábor magyarázta a bőrdzsekit viselő Vladimirnak és Raleigh-nek a feladatot. Különös, hogy a néger Kyrie nem volt jelen.
– Srácok, ez a feladat nagyon durva lesz, mert... – Gábor nem tudta befejezni a mondatot, mert meglátott engem. – Te meg mi a faszt keresel itt?
– Jöttem bocsánatot kérni. Sajnálom, hogy bunkó voltam veled, Gábor! – sajnálkoztam megbánva bűnömet.
– Jó, megtetted, most pedig távozz!
– Mi? Nem lehetsz ennyire bunkó! Hallgass végig, kérlek! – lamentáltam.
– Nem, nem foglak, mert egy seggfej pöcs vagy! Takarodj innen! Direkt megmondtam az embereimnek, hogy ne engedjenek be téged!
– Gábor, figyelj, ne haragudj rám! A barátom vagy, érted?
– Nem, nem vagyok a barátod. Egy ilyen lúzernek sohasem leszek a barátja! – tiltakozott, majd üvöltésbe tört ki.
– Gábor!
– Tűnj már el! Hisztizzél másnak, te kislány! – sértegetőzött arrogánsan.
– De én csak... bocsánatot szeretnék tőled kérni, mert... mert... asszem', kedvellek.
– b*zi vagy? – gúnyolt ki nagyképűen.
– NEM! – kiáltottam fel ingerlékenyen. Végtelenül dühített, hogy ez a seggfej kénytelen volt megbocsátani nekem.
– Jó, most tűnj el!
– Gábor, kérlek. Könyörgöm, bocsáss meg nekem! – könyörögtem kétségbeesve.
– Öt másodperced van, hogy eltakarodj innen...! Különben… – fenyegetett meg gőgösen.
– Különben mi lesz?! Megütsz, megversz, netán megölsz? Ne feledd, megkerestelek téged majdnem két hónap után, azzal a céllal, hogy majd megtanítasz engem verekedni és egészségesebben élni. Emlékszel, ugye? Megkerestelek, mert vágytam egy igazi barátra! Vágytam egy olyan barátra, aki majd elfogad és őszintén szeretni fog! Vágytam egy olyan emberre, akire felnézhetek, és a példaképem lehet! Rád vágytam, Gábor Weisz! Csak rád, mert te idősebb, erősebb és szebb vagy nálam. Szimpatikus Y-os férfi vagy te, és ezért szerettelek meg téged! De ha neked ez nem jelent semmit, akkor én már távozom is. Sziasztok. – Az ajtó felé vettem az irányt. Vladimir és Raleigh teljesen meghatódtak a beszédemtől, de Gábort ez nem nagyon érdekelte.
– Rendben, menj csak el, te Z-s faszfej.
– Mi? Te ennyire köcsög f*sz vagy?! – Visszafordultam, és kiabáltam vele megsértődve.
– Most meg mi bajod van? Azt hittem, hogy el akarsz menni.
– Igen, de azt csak azért csináltam, mert azt hittem, hogy meggondolod magad és kibékülsz velem, de látom, hogy te képtelen vagy erre! Túlságosan arrogáns és nagyképű vagy!
– Leszarom, takarodj el! – Megpróbált elzavarni, de Vladimir közbeszólt.
– Srácok, nem akarok közbeszólni, de Kyrie nem jött el, így maradt egy üres hely a rabláshoz. Szerintem tegyétek most félre az érzelmeiteket, és kezdjük el a rablást közösen. Ha végeztünk a rablással, folytathatjátok a civakodást, de most légy szíves, maradjatok!
– Ja, igaza van – biccentettem.
– Jól van, legyen! – hagyta ránk Gábor kissé elkeseredve. Látszott, hogy nem örült annak, hogy én is segítek a rablásban, de kénytelen volt elfogadni ezt a tényt. – Akkor elmagyarázom a tervet, oké? Szóval, tudnotok kell, hogy ez egy nagy drograblás lesz. Egy bolíviai drogkartell két vezetője, Santiago és Ignacio Rodríguez bízott meg engem azzal a feladattal, hogy raboljam ki egy csapattal a legnagyobb riválisuk, a brazil maffia drogkészletét. Jó pénzt fognak fizetni, ha sikeresen ellopjuk a készleteket. Nagyfiú is segíteni fog nekünk, mert ő lesz a sofőr. Róbert, Vladimir, Raleigh és én leszünk a fegyveresek.
– Nagyszerű, már csak az hiányzott, hogy ez a seggfej kisfiú is segítsen nekünk – mondtam magamban.
– Behajtunk a brazilok területére, megölünk mindenkit, felszedjük a drogokat és odaadjuk a bolíviai barátainknak a drogszállítmányt, oké?
– Ez nem tűnik annyira bonyolultnak – jegyezte meg Raleigh.
– De, ez egy nagyon nehéz feladat lesz, mert a brazilok nagyon erősek és sokan vannak! – magyarázta tovább Gábor. – Egy nehéz géppuskával felszerelt Technicallal behajtunk hozzájuk, kinyírjuk őket, felszedjük a drogot és elmenekülünk. Ennyi lenne a terv. Biztos vagyok benne, hogy üldözni fognak majd minket, ezért mindenképpen szükségünk van a Technicalra. Nagyfiú vezeti majd a Technicalt, valaki lövöldözni fog a géppuskával, a többiek pedig megvédik a társaikat és megölik az üldözőinket, oké?
– Rendben, ez menni fog – rázta meg fejét az orosz Vladimir magabiztosan.
– Remek. Adok nektek fegyvereket meg golyóálló mellényeket. Tessék, osszátok szét egymás között. – Gábor átadott nekünk egy barna zsákot, mely fegyverekkel volt tele.

Felszereltük magunkat fegyverekkel és mellényekkel, és már indultunk is a brazilokhoz. Nagyfiú vezette a Technicalt, Gábor ült mellette, Vladimir volt hátul a lövész, én és Raleigh pedig követtük őket a sárga Vaccámmal.

A Brazil Kulturális Központ volt a célállomás. Korábban ez egy akadémia volt, ahol brazil táncot, zenét és portugál nyelvet tanítottak az adrwingtoni embereknek. Később azonban a brazil maffia átvette az irányítását. Ma már drogot és fegyvert árulnak, sőt embercsempészettel is foglalkoznak a brazilok! Tudtam, hogy ki kell irtani Wintershore-ból a brazil maffiát, mert már mindenkinek elege volt belőlük. Lényegében volt értelme ennek a rablásnak.

Ettől eltekintve a brazil maffia tagjaira jellemző volt, hogy az Y generációhoz tartoztak, tehát ők húszévesek vagy fiatal harmincasok lehettek. Farmernadrágokat, kigombolt könnyűingeket, sportcipőket, aranyból készült nyakláncokat és baseballdzsekiket viseltek. Voltak közöttük négerek és fehérek is.

Megérkeztünk a Brazil Kulturális Központ területére. Az épület nagyon rossz állapotban volt, mert a maffia tönkretette! Régen az emberek szívesen jártak ide, de azok az idők már elmúltak, hála a maffiának. Kitört ablakok, összefirkált, erősen fehérre meszelt falak, rozsdás vasajtók és omladozó vakolat jellemezte az építményt. Undorító és gusztustalan volt, nem csodálom, hogy az emberek inkább elkerülték ezt az utcarészt.

– Srácok, a drogokat az épület belsejében őrzik. Kitörjük a vaskaput a Technicallal. Készüljetek, mert támadunk! – mondta nekünk Gábor a headseten keresztül.

Nagyfiú rátaposott a gázra. Az off-road jármű kitörte a barna, rozsdásodó vasajtót, az ott járőröző két brazil maffiatag pedig azonnal meghaltak, mivel a Technical eltaposta őket. Nagyfiú, Gábor és Vladimir az épületben voltak és lövöldöztek az ellenfelekre. Gyorsan kiszálltunk Raleigh-vel a Vaccából, és már lőttük mi is a brazilokat az M4-es karabélyainkkal a földszinten.

A maffiózók Uzikkal és Scorpion géppisztolyokkal lőttek ránk. Vladimir a Technical hátulján lévő géppuskával hamar lelőtte őket, azonban egyre többen és többen jöttek. A farzsebemből kirántottam egy gránátot, melyet célpontjaim közé hajítottam. A gránát felrobbant, melynek köszönhetően sokan meghaltak.

Miután megtisztítottuk a földszintet, Vladimir leszállt a Technical tetejéről, és vele együtt haladtunk tovább. Felfutottunk egy hosszú lépcsősoron, miközben támadóink tüzet eresztettek ránk. Villámgyorsan újratáraztam, majd megsoroztam a gengsztereket. Egyik férfit fejbe, a másikat lábon, a harmadikat pedig mellkasban találtam el. A lábánál eltalált ürge összerogyott és egy pisztolyt vett elő farzsebéből. Mielőtt bármit is csinálhatott volna a pisztollyal, fejbe lőttem az M4-gyel.

Később egy nagy folyosóhoz értünk, ahol újfent megtámadtak minket. A szomszédos termekből nagyon sokan jöttek ellenünk. Szememhez emeltem a karabélyt és lőttem. Öten azonnal meghaltak, azonban még mindig sokan voltak. Bebújtam egy kuka nyújtotta fedezékhez, ahonnét gránátokat dobáltam a termekből kirohanó bűnözőkre. Gyorsan továbbhaladtunk, egyenesen a következő lépcsősoron. Nem jutottunk el sokáig, mert rögtön ránk lőttek. Szerencsére pontatlan lövések voltak, így egyhamar meg tudtuk ölni őket. Közben már a második folyosóra is felértünk, mikor is a brazilok már molotov-koktélokat és gránátokat is dobáltak ránk. Megkértem Connort, hogy segítsen. Connor az erejével visszalökte a koktélokat és a gránátokat, ekképpen a maffiatagok a tűz és a robbanás áldozatává váltak.

– Gábor, a droglabor egy emelettel van felettünk! – szóltam oda neki, miközben a falon lévő táblát néztem, mely mutatta, hogy merre kell mennünk.
– Nagyszerű, induljunk tovább!

A harmadik lépcsősoron is áthaladtunk, amikor megtaláltuk a droglabort. Sörétesekkel felszerelt férfiak szembeszálltak velünk. Egy gyors mozdulattal becéloztam őket és lőttem. Ketten rögvest összeestek, a maradékot pedig társaim intézték el.

Végül beléptünk a drogokkal és kémiai anyagokkal teli laborba. A laboratórium kémcsövekkel, vegyszerekkel és egyéb anyagokkal volt tele. A kábítószerek egy fehér asztalon pihentek, mindazonáltal egy erős, néger férfi őrizte őket, revolverrel a kezében. Ő volt a brazil maffia vezetője. Egy kék sportcipőt, egy barna terepnadrágot és egy kigombolt, kék könnyűinget viselt magán. Nyakán aranyból készült nyakláncok lógtak, teste pedig tetkókkal voltak tele. A szemei barnák voltak, a haja pedig fekete, afro. Mielőtt bármit is tudott volna csinálni, becéloztuk őt mind az öten és lőttünk. A férfi a holtaknál is holtabban esett össze.

Gábor odasuhant az asztalhoz, és levette a hátán lévő zöld kistáskát, melybe belepakolta a drogot. Sietett nagyon, mert lehetett hallani, hogy a lépcsőkről jöttek felfelé a brazilok. Az ajtófélfákhoz simultunk, hogy védeni tudjuk főnökünket. Az ajtófélfa jobb oldalán én, a bal oldalán pedig Raleigh helyezkedett el. Amint felértek hozzánk, kihajoltunk és már soroztuk is őket. Vladimir és Nagyfiú is lőtték a gonosztevőket, akik egyre többen jöttek.

– Megvagyok! Most pedig fogjátok meg a köteleket, és másszunk le az ablakon! – parancsolta Gábor sietősen.
– Adom a köteleket. – Nagyfiú kivette a táskájából a hosszú köteleket, melyeket a közelben lévő ablakokhoz helyeztünk. Mindannyiunknak jutott egy darab.

Támadóink bejutottak a laborba, de addigra mi már régen a köteleken csúsztunk le. Sajnálatosan rájöttek erre célszemélyeink is, ezért vagdosni kezdték késekkel a köteleket, hogy leessünk. Ezt látva előkaptam pisztolyomat és megöltem őket, ilyen módon sikeresen leértünk a földre, majd Gáborék visszaszálltak az off-road Technicalba, én és Raleigh pedig a Vaccába.

Időközben utánunk eredtek fekete, vörös, kék és zöld színű szedánokkal. Minden egyes járműben négy férfi ült, kezükben géppisztolyokat és karabélyokat szorongattak. Vladimir lőtte őket a Technical tetejéről a nehéz géppuskával, Nagyfiú szélsebesen vezette a Technicalt, a mellette ülő Gábor egy Uzival viszonozta a tüzet, én és Raleigh pedig menekültünk a Vaccával. Raleigh is intézett néhány lövést az Uzijából az ellenséges szedánokra, de ezek nem voltak olyan pontos lövések, mert a csúszós utak miatt nehezen tudtam vezetni a szuperautómat. Hál' Istennek a hó miatt sok üldöző karambolozott a szembejövő sofőrökkel, így azért sokkal könnyebb volt a menekülés. Elég keserű állapotok uralkodtak a hajsza alatt, ugyanis három vörös Buzzard helikopter tüzet intézett a Technicalra, engem és Raleigh-t pedig géppisztolyok lövésével próbáltak meg megölni. A mellettünk lévő kocsiban azonban a fegyveresek lövései hirtelen megálltak, majd egy lángszóró csöve jelent meg, melyből forró tűz serkent ki. Ezzel leginkább a bandájának és saját magának okozta a problémát a lángszórós, hiszen a menetszél visszafújta a tüzet egyenesen. Egy hatalmas robbanással megsemmisültek haragosaink, bár a három Buzzard még mindig a levegőben cirkált.

– Baszki', Vladimir, lődd le őket, vagy meghalunk! – kiáltoztam Vladimirnak a volán mögül. Vladimir meghallotta a hangomat, mert le voltak tekerve a Vacca ablakai.
– Mindjárt meglesz! – nyögte ki nehézkesen, majd a géppuskával explodálta mindhárom Buzzardot.

Megmenekültünk. Hangosan éljeneztünk.

Az események után fél órával megérkeztünk Gábor megbízóihoz, akik egy luxusvillában éltek, Tulipándombon. Elvették a bolíviai őrök a fegyvereinket, és beengedtek minket a gyönyörű és lélegzetelállító otthonba. Nagyon szép villa volt nagy havas kertekkel, barna festéssel, díszes csempékkel, golyóálló ablakokkal és drága szuperautókkal. Santiago és Ignacio Rodríguez a világ leggazdagabb drogbárói voltak, akiknek majdnem az egész világon elterjedt a tevékenységük. Santiago és Ignacio mindketten a negyvenes éveikben járhattak. Santiagónak rövid, fekete frizurája és szürke szemei voltak. Testvére, Ignacio kissé kövér volt. Ő is rövid, fekete frizurával és szürke szemekkel rendelkezett, annak ellenére, hogy neki volt egy kis fekete bajusza is és egy barna napszemüveget viselt magán. Ezen kívül Santiago egy fehér öltönyben, egy fehér öltönynadrágban és egy fehér lakkozott cipőben tündökölt, míg Ignacio egy halványkék öltönyben, egy halványkék öltönynadrágban és egy fekete lakkozott cipőben, a nyakát pedig egy rózsafüzér díszítette.

– Megszereztük a drogokat, főnök! – Gábor meghajolt, majd átadta a táskát Santiagónak, aki az íróasztala mögül át is vette.
– Nagyszerű, Gábor! Nagyon hálásak vagyunk neked és a barátaidnak is – mosolyodott el a bolíviai Santiago. Nagyon sunyi mosolya volt.
– Igen, hálásak vagyunk nektek – morogta Ignacio, midőn egy fekete fotelben ülve olvasta a Tűz és jég dala második regényciklusát, a Királyok csatáját.
– Na, és mennyit fogunk kapni? – kérdezett rá Gábor vidáman.
– Barátom, az a helyzet, hogy... – kezdett bele Santiago színpadiasan. Gábor arca váratlanul haragra váltott. – Lenne még néhány feladatunk a számotokra, és csak utána kapnátok meg a zsozsót, rendben? – Gábor amint meghallotta ezeket a szavakat, rácsapott egyet az íróasztalra, és kiabált a bolíviai gazemberrel.
– Hogy mi?! NEM! Majdnem megöltek minket a ti faszságotok miatt, és nem akarod megadni nekünk a pénzt?! – kurjantotta Gábor idegesen.
– Idefigyeljen, Gábor – kelt fel ingerülten helyéről Ignacio –, mi egy nagy befolyással rendelkező bolíviai drogkartell vezetői vagyunk! Velünk maga ne kiabáljon!
– Különben mi lesz, brokifej?! – bosszantotta fel őket a testépítő.
– Megöljük magát és a csapatát! – riogatott minket Santiago.
– ELÉG! – kiáltottam fel. Abban a pillanatban én is a középpontba kerültem. – Nézzék, uraim! Mi megcsináltuk a maguk feladatát, ezért kötelesek kifizetni nekünk a tartozásukat. Mi ma legyőztük a legnagyobb riválisukat, a brazilokat, ezért érhető, hogy Gábor barátom egy kicsit ideges volt. Elnézést szeretnék kérni emiatt.
– Ki ez a fiú? – súgta oda Ignacio a fivérének.
– Róbert Bock vagyok, uram – mutatkoztam be nekik. – Gondolom, ismernek már engem. Az utóbbi időben nagy lett a hírnevem.
– Igen, ismerjük magát, Mr. Bock. Megértjük, hogy kicsit mérgesek ránk a pénz miatt. Megígérjük, hogy kifizetjük magukat hamarosan. Előtte viszont szeretnénk még egy-kettő munkát adni, és csak utána jönne a fizetség. Remélem, megérti – mondta Santiago nyugodtabb hangerővel.
– Tökéletesen megértem, Mr. Rodríguez. Írja bele a telefonomba a számát, és majd beszélünk később a munkáiról. – Átadtam neki a telefonomat, míg Gábor majdnem felrobbant az indulattól.
– Itt én vagyok a főnök! – üvöltött Gábor. Kénytelen voltam rászólni.
– Gábor, ha nem engedelmeskedünk nekik, akkor megölnek, érted? Túl forrófejű vagy! Elvégzünk nekik még néhány munkát, és akkor megkapjuk a lóvét. Nyugodjál le, ember.
– Tessék, Róbert. Hamarosan hívni fogjuk majd magát. Köszönjük az együttműködést, és sajnáljuk ezt a kis incidenst. Viszlát. – Visszaadta a mobilomat, majd megindultunk a kijárathoz. Gábor kifutott idegességében.

Visszakaptuk a fegyvereinket. Vladimir és Raleigh fogtak maguknak egy taxit, míg Nagyfiú Gábort várta a Technicalban ülve. Gábor most már jónak látta az alkalmat, hogy leordítsa a fejemet.

– IDIÓTA! IDIÓTA! IDIÓTA!
– Gábor, sajnálom! Nem tehettünk mást, haver.
– Te mocskos faszszopó! Mindent elkúrtál! A jó k**va életbe! – káromkodott. Sohasem láttam őt még ilyen idegesnek.
– Megölhettek volna minket!
– Nem, engem nem öltek meg volna, mert én egy faszagyerek vagyok! Én öltem meg volna őket, ha befogtad volna a pofádat! – vádolt meg engem lekezelően.
– Gábor, nem lett volna semmi esélyünk! Ezt azért tettem, hogy életben maradjunk! A barátod vagyok, érted?
– Nem, te nem vagy a barátom. Most pedig maradj tőlem távol! Többet nem jöhetsz a konditermembe, és ki is fogod fizetni az ablakot, amit kitörtél még a múltkor! Ég veled, seggfej! – S azzal beszállt Nagyfiú mellé és elhajtottak.
– Legalább megpróbáltad – felelte Connor, midőn ráhelyezte kezét a vállamra. Elmosolyodtam.

A történtek után hazamentem a Vaccámmal. Párszor még felhívtam Gábort, de nem vette fel. Reménytelenül benyitottam a lakásomba, ahol azonban rátaláltam Julietre. A lány megbánta bűnét. Kétségbeesetten nézett engem.

– Juliet? Hát te? – lepődtem meg tátott szájjal.
– Szia, Robi. Visszajöttem hozzád, mert megbántam a dolgot – motyogta őszintén. Elérzékenyültem.
– Bébi, én nem haragszom rád! Nem a te hibád volt, hanem az enyém. Te nem tehetsz róla – léptem hozzá közelebb, majd átöleltem.
– Nagyon sajnálom a dolgot. Ne haragudj rám, hogy csúnyán leoltottalak – szomorkodott elkeseredve.
– Nem haragszom rád, édesem. Apropó, mi van az ikrekkel? – tereltem el a szót.
– Elmentek plázázni. Azt mondták, hogy majd estefelé hazajönnek.
– A rohadékok! Nem vittek el téged? – mérgelődtem.
– Elvittek volna, de én nem akartam. Azt mondtam nekik, hogy otthon akarok maradni.
– Juliet, az IAA elkaphatott volna! Nem szabad egyedül maradnod, érted? – aggodalmaskodtam.
– Az IAA már leszállt rólam. Nem kell velük többet foglalkoznunk – mondta határozottan, de én egy másik témát váltottam.
– Juliet, mi történt veled és Adammel? Lefeküdtél vele? – faggatóztam óvatosan. Aggódtam egy picit.
– Nem, sohasem feküdnék le vele, mert te vagy az én pasim! – Megcsókolt. Igazat beszélt. – Idegességből mondtam, hogy lefekszem vele. Nem tettem volna meg, csak dühös voltam.
– Juliet, bocs, hogy lefeküdtem Amberrel... Hülye voltam... – hajtottam le fejem a szomorúságtól.
– Nem számít, lényeg, hogy megbántad. Megbocsátok neked. Előtte viszont kérdeznék valamit. Kérlek, válaszolj őszintén – vett egy nagy levegőt. – Ebben az egy évben rajtam és Amberön kívül voltál más nővel is? Légyszi, mondd el az igazat! Ha most elmondod, nem lesz belőle baj, mert én megbocsátom.
– Nem, nem volt Juliet – tagadtam le, ő erre erősebben megcsókolt.
– Köszönöm. Örülök, hogy nem csaltál meg. Megyünk szexelni?
– Naná! – nevettem fel, utána pedig befeküdtünk az ágyba.

Őszintén szólva el kellett volna neki mondanom az igazat, de túlságosan is büszke és kanos voltam. Később természetesen megbántam, hogy hazudtam neki. Tudtam, hogy rosszul cselekszem, de féltem, hogy szakít velem, ha bevallom neki az igazat. Mégis hogyan mondhattam el neki azt, hogy egy másik nő terhes tőlem? Biztos voltam benne, hogy egyszer kénytelen leszek neki elmondani az igazságot, és akkor nem fog kegyelmezni nekem.

Az idő megy tovább, semmi sem változik...

[Gonzales]

Ez az én nevemmel megáldott, gonosz, flegma, senkivel nem törödő Ádám tetszik. habár két pofot leadnák neki, késsel a kezemben ... Amber neve is érdekes. Amber-Némber s A végén ez a megyünk Szexelni? Naná! Dolgon nagyot nevettem
S tetszik ez a monólog is a végén.
Csodás könyv lesz ebből a történetből!

[NikitaDragovich]

Köszi, örülök, hogy tetszett a rész. Épp az előbb gondolkodtam azon, hogy vajon mikor fogják olvasni a történetem mostani részeit, erre te elolvastad!
Hirtelen nem tudtam, hogy ki az az Ádám, aztán rájöttem, hogy az egyik ikerre, Adamre gondolsz. XD Adam szerintem nagyon jó srác, én nagyon bírom őt a tesójával, Scott-tal együtt. Szerintem ők a világ legjobb ikrei!
Egyébként ha befejezem és ki is adom az IRBK-t, akkor lesz egy új regényem, melynek az lesz a címe, hogy az ikrek csókja. Adam, Scott és Amber is benne lesznek. XD Nagyon vicces könyv lesz, tele szerelemmel, érzelemmel, depresszióval, és még sorolhatnám. Az a regény inkább tiniknek szól majd.
Mellesleg Adam valóságban is létezik, csak más névvel. Az IRBK-ban a karakterek nagy része mind létezik, csak más a nevük a személyiségi jogok miatt. Adam eredeti neve például az, hogy Max Carver, a tesójának meg Charlie Carver. Emellett Róbert Bock is létezik, aki egyértelműen én vagyok.

[Gonzales]

Csak éppen nézegettem az új hoztászólásokat, láttam, hogy van új rész eddig észre se vettem:)

[NikitaDragovich]

49. Fejezet: Egy nem mindennapi ajánlat
– Utána pedig Adam befingott és a tanár leesett a székéről – mesélte Scott kacarászva. Hangos nevetésbe kezdtünk mindannyian.

Adam, Scott és Juliet az asztalnál ültek, míg én egy serpenyőben tojást és baconszalonnát sütöttem a gáztűzhelynél. Az ikrek egy fehér izompólót és egy fehér bokszergatyát viseltek, míg Juliet egy könnyű, rózsaszín pólót és egy fekete rövidnadrágot, én pedig a megszokott kék pólómat és a fehér bokszergatyámat. Mind a négyen vidámak voltunk. Sokat nevettünk, mert jól éreztük magunkat. A tegnapi eseményeket már elfelejtettük, mert kibékültem Adammel is. Adam megfogadta, hogy többet nem fog Julietre gerjedni, és hogy megpróbálja visszatartani az érzelmeit, én pedig megígértem, hogy soha az életben nem fogok lefeküdni Amberrel, és sohasem bántom többet az ikreket.

Ez a vicces és életvidám hangulat mindenképpen jót tett mindannyiunknak, mi több kisütött a nap is és olvadni kezdett a hó. Egyértelmű volt számomra, hogy ezt is a hangulatomnak köszönhettem.

– Jaj, Scott, ez haláli volt! – nevettem fel, miközben feltörtem egy tojást.
– És mit csinált utána a tanár? – kérdezte Juliet kíváncsian.
– Kiabált... – bökte ki Adam nehézkesen a nevetéstől.
– Istenem, Adam... annyira bolond vagy! – böktem oda jókedvűen. Adam csak vigyorgott. – Tessék, jó étvágyat! – Tükörtojást és bacont tettem az ikrek és Juliet tányérjára.

Lakótársaim éhesen elkezdték fogyasztani az ételt. Gábor mondta még korábban, hogy sok fehérjét kell ennem, hogy izmos legyek, a szénhidrátokat pedig teljesen el kell kerülnöm. Az ikrek ezt a fontos szabályt mindig betartották, ezért is voltak ilyen kockásak és szépek. Sajnos én nem tudtam helyesen táplálkozni, mert nagyon szerettem a zsíros és szénhidrátot tartalmazó ételeket.

Ezt végiggondolva épp leültem volna Juliet mellé, azonban kopogtak és csengettek az ajtómon. Felálltam, és kinyitottam az ajtót. Öltönyös IAA-ügynökök léptek be a házamba, közöttük ott volt a meleg Andrew Williams is, aki egy fekete öltönyt, egy hosszú, piros nyakkendőt, egy fehér inget, egy fekete öltönynadrágot és egy fekete lakkozott cipőt viselt.

– Jó reggelt, Róbert! Bejöhetünk? – kérdezte Andrew illedelmesen. Arca hegekkel és sebekkel volt tele. Még mindig látszott rajta, hogy rendesen megvertem őt.
– NEM! – feleltem kurtán, majd megpróbáltam becsukni előttük az ajtót, de Andrew gyorsan megállított.
– Róbert, kérem, engedjen be engem. Az embereim kint fognak várni. Beszélni szeretnék Önnel.
– Sajnálom, segglyuk, eljátszotta a bizalmát! Megpróbáltak megölni engem még a múltkor! Menjen a picsába! – mérgelődtem ingerülten. Már majdnem becsuktam a nyílászárót.
– Várjon, egy ajánlatom lenne magának! – hadarta el sietősen.
– Nem engedem, hogy elvegye tőlem Julietet! Ő az enyém, érti? Mondja meg annak a f*sz Curtisnek, hogy elmehet a picsába! Julietet nem adom senkinek!
– Nem vesszük el magától Julietet, csak engedjen be engem, kérem – könyörgött őszintén. Most egyszer az életben tényleg igazat beszélt.
– Jó, legyen! Előtte viszont felhúzok egy nadrágot. Várjon addig. – Rázártam az ajtót, és a szobám felé vettem az irányt, de Juliet megállt előttem. Az ikrek figyeltek bennünket, miközben ették a reggelit.
– Róbert, mi történt? Kivel beszéltél? – kérdezősködött egy kicsit aggódva. Szemeiből kétségbeesést és félelmet láttam.
– Az IAA beszélni szeretne velem. Azt mondták, hogy nem fognak elvinni téged, mert alkut ajánlanak – vettem egy nagy levegőt. – Juliet, maradj itt az ikrekkel! Felhúzok magamra egy nadrágot, és megbeszéljük az ügyet ezekkel a rohadékokkal! Mindjárt jövök!

Bementem a szobámba, felvéve egy kék farmert és egy puha, kék szobapapucsot. Juliet izgatottan állt az ajtó előtt, míg az ikrek csak zabáltak és zabáltak.

Kinyitottam a kaput.

– Nos, bejöhetek? – érdeklődött Andrew mosolyogva.
– Csak maga, az emberei kint maradnak! – vetettem oda dühösen. A férfi belépett, én meg bezártam a kaput.
– Jó reggelt. – Andrew ránézett az ikrekre. – Jesszusom, maguk lennének Adam és Scott Taylor?
– Igen, miért kérdezi? – kérdezte Adam csámcsogva. Teli szájjal beszélt.
– Nagy rajongójuk vagyok maguknak, ikrek! Láttalak ám benneteket a Született férjekben, a Teen Wolfban és a Hátrahagyottakban! – örömködött Andrew tréfásan. Az ikrek csak mosolyogtak. – Kérhetnék autogramot?
– NEM! – válaszoltam az ikrek helyett hangosan. – Mondja el, hogy mi a faszt akar, és húzzon el innen, seggfej!
– Rendben, akkor a tárgyra térnék, Róbert – kezdett bele mondandójába színpadiasan. – Az IAA egy alkut kínál fel maguknak. Ha ezt elvégzik, Juliet a magáé marad. Lemondunk róla.
– És mi lesz Curtissel? – jegyeztem meg gyanakodva.
– Curtis majd bele fog nyugodni. Szegény, most eléggé rossz állapotban van. Tudja, meghalt a fia egy balesetben, és...
– Jól van, leszarom, hogy meghalt a fia! Mondja már, hogy mit akarnak tőlünk! – követelőztem idegesen.
– Rendben. Az IAA-nek lenne egy kérése, mégpedig az, hogy ha segít nekünk legyőzni az FIB-t, megkaphatja Julietet. Juliet örökre szabad lesz, Róbert.
– Ez egy csapda! – vágta rá Juliet felfuvalkodottan.
– Nem, ez nem csapda, Juliet! Ez lesz a maga szabadsága, ha beleegyeznek az alkuba! – magyarázta Andrew teátrálisan.
– Szóval, azt kéri tőlem, hogy győzzem le az FIB-t? De mégis hogyan? – értetlenkedtem összezavarodva.
– Ugyebár a tudomásunkra jutott, hogy Lester Crest és csapata szövetkezett ellenünk az FIB kérésére. Az FIB szeretne engem halottnak tudni, ezért én azt kérem magától, hogy ölje meg Talabor Selfet a fiával és az unokaöccsével együtt. Ha ezt megteszi, Juliet szabad lesz örökre. Lemondunk róla. Nos, mit gondol? – ajánlotta fel.
– Hát, nem is tudom... – bizonytalanodtam el. – Nem tudom, hogy Lester mit szólna ehhez. Az FIB megígérte nekünk, hogy Lester és a családja biztonságban lesz a Merryweathertől, ha segítünk nekik kirabolni az IAA-t. Nem tudom igazából, hogy mit válasszak.
– Ki fontosabb magának? Lester vagy Juliet?
– Nyilvánvaló, hogy Juliet! Juliet a barátnőm, Andrew! – Komolyabb hangnemre váltottam.
– Akkor meg ne habozzon! Fogadja el az ajánlatunkat!
– Meg kell még gondolnom. Adjon egy kis időt – hajtottam le fejemet csalódottan. Juliet mérgesen nézni kezdte Andrewet.
– Ne gondolkodjon túl sokáig. Ha mégis meggondolja magát, tudja, hogy hol talál meg. – Andrew visszafordult az ikrekhez. – No, kapok autogramot?
– Persze! – kacagott Scott. – Hová kéri?
– Erre a fotóra kérném, ikrecskék – kacsintott, majd egy csókot küldött nekik a levegőből. Mindkét ikerpalánta elpirult. Érdekes, hogy ezen a képen Adam és Scott volt látható, de meztelenül! Az ikrek gatya nélkül szerepeltek rajta.
– Tessék! – nyújtotta vissza a meleg ürgének Scott, miután mindketten aláírták. Az ikrek teljesen megzavarodtak.
– Köszönöm, drágáim. Majd hívjatok fel, kis csibeszarosok – súgta oda nekik halkan, és egy fekete alkoholos filccel felírta a telefonszámát Adam kezére, majd távozott, előtte viszont még egy csókot küldött az ikreknek, akik heves izgalomba jöttek.
– Robi, ne higgy neki, ez a rohadék átver téged! – győzködött Juliet nyugtalankodva.
– Hát, nem tudom, bébi... Nem akarom, hogy bajod essen. Kénytelen leszek elfogadni – törődtem bele tehetetlenül.
– NEM! Nem lesz semmi bajom! Felnőtt vagyok már, tudok magamra vigyázni!
– Juliet, az IAA megöl bennünket, ha nem segítünk neki! Meg kell tennem! Csakis miattad fogom megtenni, mert szeretlek – vallottam be romantikusan, de Juliet most nem érzékenyült el, csak mérgesen nézett rám.
– Nagy hibát követsz el...
– Figyelj, beszélek Lesterrel. Meglátjuk, hogy ő mit mond. Kérlek, addig maradj az ikrekkel. Most ne menjetek sehová! Majd ha megjöttem, elmegyünk plázázni, és veszünk új ruhákat, de most semmiképpen!
– Jól van, menjél akkor Lesterhez... – köpte oda flegmán, és visszaült a helyére enni.
– Ikrek, vigyázzatok Julietre! Ne vigyétek el őt sehová, mert itthon kell maradnotok, amíg nem jövök haza. Egy óra, és hazaérek. Addig beszélgessetek, vagy mit tom' én – bíztam meg őket, de nem figyeltek rám. Nevetgéltek magukban. El voltak vörösödve. Úgy látszik, Andrew "elcsábította" őket. – Ikrek, halljátok, amit mondok?
– Ja, halljuk – dadogta Adam, hogy fogjam be már a pofámat, mert ők mással vannak elfoglalva.

Levettem a fogasról a sötétbarna bőrdzsekimet és a kék sálamat, valamint belebújtam a fekete sportcipőmbe.

Vehemensen rápillantottam az ételemre. Már régen kihűlt a tükörtojás és a bacon; a tál aljára vékony zsírréteg dermedt. Megfogtam őket, majd az ajtó felé ballagtam, miközben zsíros kézzel megérintettem a kilincset, de visszafordultam, hogy szóljak még egy szót Adamhez, ugyanis félő volt, hogy rámászik Julietre a távollétemben.

– Ja, és Adam, ha hozzányúlsz Juliethez, megöllek! – fenyegettem meg, hogy normálisan viselkedjen.
– Ja, tom'. Már mondtad, tesó.
– Na, szevasztok!

Beültem a sárga Vaccámba, mialatt elfogyasztottam a kocsiban a reggelimet. Sajnos zsíros lett a kezem, ezért a kinti csapnál kezet kellett mosnom. Miután végeztem, rátapostam a gázra.

Útközben Andrew szavain gondolkodtam. Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Andrewnak az ajánlata nagyon tetszett, mert Juliet megszabadulhat az IAA-től, ha segítek nekik. Mi van akkor, ha Lester megharagszik rám emiatt? Remélem, megérti, hogy Juliet fontosabb nekem – gondoltam magamban.

– Te mit gondolsz, Connor? Segítsek az IAA-nek? – kértem ki a véleményét érdeklődve.
– Nem tudom, ez a te dolgod. – Vállat vont. Nagyon mérges lettem rá.
– Kösz a semmit, seggfej.
– Most meg mi bajod van?! – A hangja éles volt az ingerültségtől.
– Azzal van bajom, hogy állítólag te vagy az én őrangyalom, de képtelen vagy tanácsot adni nekem! Téged csak az érdekel, hogy minél hamarabb eljussak abba a kibaszott Obszervatóriumba, hogy megszabadulj tőlem! – keseredtem el hisztizve.
– Nem érted, hogy te kurvára húzod az idődet? Keresd már meg azt a gyökér Leandrost! – idegeskedett.
– Ne beszélj így róla! Leandros a barátom!
– Nem, neked nincsenek barátaid! Még te mondtad, hogy nem barátkozol olyanokkal, akik az Y generációhoz tartoznak. Emlékszel? – gúnyolódott.
– Dögölj meg!
– Kérdezhetnék valamit, Robika? – tette fel a kérdést csúfos hangon.
– Mondjad – ásítottam egyet az unalomtól, de közben a vezetésre is kellett figyelnem.
– Mi a franc bajod van az Y generáció tagjaival?
– Nincs semmi bajom velük – hazudtam egyhangúan, de ő mégis leleplezett.
– Hazudsz! Kurvára hazudsz! Irigy vagy rájuk, igaz?
– Igen! Most boldog vagy?! – kiabáltam könnyek között. – Csak tudod, én félek idősebbekkel barátkozni, érted? Rettegek attól, hogy kihasználnak és becsapnak majd! Mindig irigy és féltékeny voltam az idősebbekre, mert ők menőnek és vagánynak mutatták magukat! – töröltem meg könnyes szemeimet az egyik kezemmel. – Egész életemben arra vártam, hogy találkozzak az ikrekkel. Kamaszkorom óta erre vártam! Az ikrekért én nagyon rajongtam, és bálványoztam is őket! Ők az Y generációhoz tartoznak, ezért nem lehetnek az igazi barátaim!
– Nehéz eset vagy... – fűzte hozzá lenézően.
– Pusztulj meg, Connor...! Kösz, hogy emlékeztetned kellett erre a faszságra! Visszajöttek az emlékeim. Pusztulj meg, te g*ci! – Még jobban sírni kezdtem.
– Nagyon szívesen – felelte cinikusan.

Elfordultam Connortól és a vezetésre figyeltem. Közben pedig azon gondolkodtam, hogy régen mennyire irigy is voltam az Y-osokra, akik tönkretették az életemet.

Harminc perc elteltével elértük Acsót. Leparkoltam a Vaccát a rejtekhely előtt, és beléptem a házba. Az oroszok egyből beengedtek. Miközben a pince felé tartottam, összefutottam Vladimirral.

– Ciao, Roberto. Megyünk szórakozni valahová? – tudakolt heherészve.
– Á, bocs, de most nem érek rá, tesó. Majd máskor – utasítottam vissza illedelmesen. – Figyelj, nem tudod, hogy Lester hol van?
– Lent van a pincében. Vár téged, mert nem vetted még át az előző rablásból a jutalmadat. Megsúgom, hogy ne számíts túl sokra. Mindannyian kétszázezret kaptunk. Lester is kapott egy kis pénzt a rablásból, mert ugyebár ő volt a megtervezője – tájékoztatott a fejleményekről.
– Köszi, Vladimir. Majd felhívlak, ha ráérek. Most sürgősen beszélnem kell Lesterrel. Szia!
– Ciao. – Azzal pedig eltávolodott tőlem.

Gyorsan lesiettem a lépcsőn, hogy minél hamarabb megtaláljam Lestert. Lester a számítógépén böngészte a pornhup.com oldalát. Pornóvideókat nézett, miközben letolt gatyával maszturbált. Azonnal röhögnöm kellett. Lester erre feltolta a gatyáját, bezárta a pornóoldalakat és kikapcsolta a hangfalakat, hogy ne halljam azokat a fura hangokat, melyeket szex közben adnak ki az emberek.

– Na, mi van, Lestike? Megy a pornhup? – nyerítettem mókásan. Lester elvörösödött és dadogott a zavartól.
– Izé... ez... ez... nem az, aminek látszik, Róbert...! – vágta rá a választ kínosan.
– Jó, nyugi. Ez természetes dolog, hogy pornót nézel. Nincs ezzel semmi baj, Lester – csillapítottam a kedélyeit. – Figyelj, beszélnünk kéne, előtte viszont szeretném, ha odaadnád a jutalmamat a rablásból.
– Ó, persze... oda is adom neked, Róbert. – Benyúlt az íróasztala egyik fiókjába, melyből egy zacskót vette elő. Kétszázezer tnirof volt benne.
– Kösz, Lester. – Átvettem, majd leültem mellé az egyik székre.
– Milyen volt amúgy Gábor rablása? – tájékozódott a kíváncsiságtól.
– Semmi különös... nagy szar volt...
– Hogyhogy? Kevés pénzt kaptatok? – lepődött meg.
– Őszintén szólva semmit sem kaptunk. Két b*zi bolíviai voltak a megbízóink. Azt mondták, nem adnak pénzt, amíg nem csinálunk meg nekik még néhány munkát. Gondolhatod, hogy Gábor kivolt idegileg – meséltem szomorúan.
– Esetleg emlékszel a két b*zi bolíviai nevére?
– Santiago és Ignacio Rodríguez.
– Basszus, kerüljétek el őket messziről! – csodálkozott el tátott szájjal. – Mindketten nagyon veszélyesek! A világon nekik van a legnagyobb droghálózatuk. Ők sohasem fognak fizetni nektek! Még idő előtt megszabadulnak tőletek! Szólj Gábor barátodnak, hogy kerülje el azt a két idiótát! – figyelmeztetett aggódva.
– Gábor nem a barátom, Lester. 1988-as, kilenc évvel idősebb nálam, Y generációs, nagyképű, arrogáns, beképzelt, és még sorolhatnám... meg engem nem is érdekel ez a bolíviai ügy. Oldja meg Gábor, ez az ő dolga, nem az enyém!
– Értem.
– Figyelj, beszélnünk kéne valamiről – álltam vele elő lesütött szemekkel.
– Miről szeretnél beszélni? Történt valami? – Lester szemei akkorára kerekedtek, mint egy levesestányér.
– Ami azt illeti, igen. Pár órája meglátogatott minket az IAA. Andrew Williams egy alkut ajánlott, mondván, hogy ha segítek nekik megölni Talabor Selfet, akkor Juliet szabad lesz és örökre békén fognak minket hagyni. Gondoltam, megkérdezem, hogy te mit gondolsz erről.
– Róbert, ugye tudod, hogy az FIB segíteni fog nekünk, hogy legyőzzük a Merryweathert? Ha nem működünk együtt velük, akkor a családomat megöli a Merryweather! Nem hallgathatsz Andrew Williamsre!
– Egy nehéz döntés – sóhajtottam fel. – Szóval, te azt mondod akkor, hogy az FIB-nek segítsek?
– Igen, azt. Tedd meg értem, kérlek – könyörgött, levéve szemüvegét.
– Nézd, a csajom fontosabb, Lester! Habár meggondolom, hogy mi legyen. Pár nap múlva meglátjuk. Most ha nem baj, akkor hazamennék. Majd felhívlak a fejleményekről. – Felálltam. Már a kezem a kilincsen volt, mikor visszafordultam. – Lester, emlékszel még Leandrosra? Megígérted, hogy segítesz nekem megtalálni őt. Készülj fel rá, hogy hamarosan meg fogom őt menteni egy csapattal. Kérlek, hívj össze néhány embert, aki segít majd nekem, és találd is meg Leandros rejtekhelyét. Szia. – Nem vártam meg a beleegyezését.

Távoztam az otthonból.

[NikitaDragovich]

3. Véletlen találkozás: Törökinvázió
Miután elhagytam Acsót, nem volt kedvem még hazamenni, mert egy kicsit rossz volt a hangulatom. Nagyon nehéz döntés előtt álltam, sőt Connor fel is idegesített az előbb, ezért mindenképpen szükségem volt egy kis magányra.

A nap gyönyörűen sütött. Egy kicsit hideg volt még, de legalább a hó olvadni kezdett. Útközben vidám embereket láttam az utcákról. Olyan volt, mintha minden megváltozott volna Adrwingtonban. Ahhoz képest, hogy Radomił Emánuel kormánya tönkretette az embereket, elég jó élet volt hazánkban is. Több mint valószínű, hogy azért, mert Michael Bolton visszavonta a sok felesleges adót, melyet a szerencsétlen emberekre szabtak ki a politikusok. Megmondom őszintén, hogy nem bántam, hogy Bolton lett az elnök. Ő sokkal jobb volt, mint Radomił vagy Mami királynő.

– Most mit fogsz csinálni, Robi? – kérdezte Connor kedvesen, de én kiábrándítottam őt.
– Nincs semmi közöd hozzá, seggfej – válaszoltam lekicsinylően. Ő erre megbánta bűneit.
– Talán nem kellett volna téged felbőszítenem. Ne haragudj, Robi.
– Nem bocsátok meg neked, te szardarab! Ülj a valagodon és fogd be a pofádat! Hidd el, ezzel segítesz magadon a legtöbbet.

Elértük Wintershore-t, de még mindig nem mentem haza, csupán unalomból autókáztam a városban, közben pedig régi dalok szóltak a rádióból. Nagyon szerettem a retrót, ezért egy picit feldobta a napomat a zenehallgatás. Különös volt, hogy Connor most nem kapcsolgatta ki a rádiót az erejével. Valószínűleg rájött arra, hogy nagyon mérges voltam, és hogy ilyenkor nem érdemes idegesíteni engem.

Időközben eljutottam a Sánta Mária nemzetközi repülőtér területére, melynek korábban az volt a neve, hogy a Bobihegyi repülőtér. Ez volt Adrwington öt nemzetközi repülőtere közül a legnagyobb és legismertebb. A repülőtér Bobihegy nagy részét elfoglalta.

Kiszálltam a kocsimból, hogy levegőzzek egy kicsit. Figyeltem az embereket, akik poggyászokat és bőröndöket cipeltek. Egyesek a rokonaikhoz indultak külföldre, mások pedig egy jobb élet reményében, vagy munkalehetőség végett hagyhatták el az országot. Az az érdekes, hogy akik egyszer elhagyják Adrwingtont, azok soha az életbe nem jönnek többet vissza ide. Ez leginkább az Y generáció tagjaira volt jellemző, habár már az én korosztályom, a Z generáció legeleje is követte őket.

Épp visszaszálltam volna a járgányomba, mikor egy férfi megszólított engem a hátam mögül. Odafordultam hozzá. A múltkori pasas volt az, akit még megmentettünk a bérgyilkosoktól a Benedict hotelben a családjával együtt.

– Jó napot, Róbert – köszöntött. Hátrafordultam és belenéztem szürke szemeibe. Hátrafésült, kissé őszülő fekete haja volt. Egy fehér inget és egy kék farmert viselt. Kezén egy aranyból készült karóra díszelgett, nyakán pedig egy rózsafüzér lógott.
– Maga meg kicsoda?
– Nem emlékszik rám, Róbert?
– Nem.
– Én vagyok az, Botond Kávés. Maga mentett még meg a családommal együtt a hotelben – mutatkozott be szerényen. Kedvesten tűnt.
– Ja, már emlékszem. Tudom, a Benedict hotelnél volt. Igen, már rémlik – eszméltem rá. – Nem gondoltam volna, hogy fogunk még azóta találkozni. Hogy van, Botond? A családjával minden rendben? – tettem fel a kérdéseket kíváncsian.
– Hát, hogy őszinte legyek, nem! Semmi sincsen rendben! – Összekoccintotta fogait a méregtől. – Szeretnék elutazni a családommal Adrwingtonból, de ezt nem tehetem meg, mert tartozom a török maffiának. Egyfolytában bujkálnom kell.
– A törököknek? Jézusom, ők nagyon veszettek! Múltkor még felrobbantottam a mecsetüket, és azóta utálnak engem – döbbentem meg. A törökök tényleg veszélyesek voltak.
– Ki kell űzni innen ezeket a muszlim faszszopókat! Segítene nekem, Róbert? Kérem, segítsen! Fizetek érte! – könyörgött barátságosan. Szegényt nagyon megsajnáltam.
– Persze, hogy segítek, Botond. Ez csak természetes. Én is utálom a törököket, szóval szívesen kiirtom őket. Pénzt pedig nem fogadok el, egy ilyen rendes és becsületes embernek bármit megteszek ingyen – mosolyodtam el.
– Ó, köszönöm, Róbert! – Átölelt hálásan.
– Szálljon be az autómba, és mondja, hogy hová vigyem magát.
– Rendben.

Mindketten beültünk a Vaccámba, mellyel már száguldottunk is a Wintershore-i mecsethez, melyet még két hónappal ezelőtt robbantottam fel félig. Azóta már beszögelték a megrongált részeket, de ez eléggé sovány vigasz volt, mert a mecset nagyon rossz állapotba került, hála nekem. A török maffia tagjai felfegyverkezve őrizték a mecset területét, nehogy teljesen felrobbantsa valaki. Botond szólt hozzám pár szót.

– Figyeljen, Róbert. Elmegyünk ketten abba a sikátorba – mutatott rá egy lepukkant sikátorra. – Ott fogok találkozni néhány behajtóval. Egy hangtompítós pisztolyt fogok adni magának, mellyel megvéd engem, hogyha megtámadnak bennünket. Nálam is lesz egy pisztoly meg magánál is, rendben? – demonstrálta a feladatot. Én csak bólogattam.
– Persze, értem a feladatot. Leparkolom a kocsit a sikátorhoz közel, és akkor mehetünk is.

Leparkoltam a Vaccát, és már mentünk is be a sikátorba, mely Allah akbar feliratú graffitikkel volt tele. A török maffia néhány tagja már várták Botondot. Sárga és barna színű kockás ingeket és kék farmerokat, illetve barna és fekete bőrdzsekiket hordtak. A törökök olyanok voltak, mint a cigányok.

– Hé, Botondka, hoztad a lóvét? – kérdezett rá egy dagadt török. Eltakartam az arcomat a sálammal, hogy ne ismerjenek fel.
– Nem, nem hoztam – felelte maró hangon. A törökök idegesek lettek.
– Miért nem hoztad?! – mérgelődött az egyik.
– Mert lefizettem anyádat, hogy megkúrjam – sértegetőzött mókásan. Hangos nevetésbe kezdtünk mindketten.
– Hogy mit mondtál?!
– Jól hallottad! Megkúrtam anyádat! – kérkedett, erre ellenfeleink pisztolyt rántottak.

Előkaptunk hangtompítóval felszerelt lőfegyverünket, mellyel gyorsan leszedtük mind az öt férfit. Sajnos az arra járkáló maffiózók megláttak bennünket, így Uzikkal és pontatlan pisztolyokkal tüzet eresztettek felénk. Szélsebesen elbújtam egy zöld kukánál, ahonnét lőttem őket. Első lövéseimnek köszönhetően hamar megöltem párat, de a törökök túlerőben voltak. Sajnálatosan mind elölről és mind hátulról tudtak lőni ránk, ezért én elöl tisztítottam a terepet, míg Botond hátul.

Legnagyobb szerencsénkre kifigyeltem egy olajfoltot a földön. Céloztam és lőttem. A foltból egy nagy tűz alakult ki, mely megégette a maffiatagokat és felrobbantott egy nagy bordó terepjárót. Hátul már nehezebb dolgunk volt, mert Botond nem bírt velük egyedül, így besegítettem neki. Megpróbáltam az ellenfelek fejére célozni, ilyen módon viszonylag hamar végeztünk velük.

Előrerohantunk az autómhoz, miközben lőttünk a szembejövő támadókra. Úgy gondoltuk, hogy felesleges tovább gyilkolni őket, mert nagyon sokan voltak. Már a kormányon volt a kezem, mikor Botond mérgesen rám parancsolt.

– Jó, most indíts már! – kiáltott fel parásan.
– Köszönés nélkül nem megyünk sehová! – S azzal kihajítottam három gránátot az ablakon, egyenesen a mecset irányába. A mecset eleje lángokban állt. Már másodjára robbantottam fel.
– Szopjátok le Allahot, g*ci muszlimok! – gúnyolódott Botond, mialatt rátapostam a gázra. A törökök nem tudtak követni minket, mert ők a mecsettel voltak elfoglalva, és nekünk amúgy is gyorsabb verdánk volt, mint nekik.

Visszavittem megbízómat a reptér elé. Kiszálltunk mindketten a Vaccából. Botond nagyon hálás volt.

– Róbert, megcsinálta! Köszönöm szépen a segítséget, barátom! – hálálkodott barátságosan. Én pusztán vigyorogtam és mosolyogtam.
– Igazán nincs mit, Botond. Örültem, hogy találkoztunk. Vigyázzon magára és a családjára. Remélem, jó életük lesz külföldön.
– Igen, mi is reméljük – vett egy nagy levegőt a boldogságtól, majd a farzsebéből pénzt vett elő. – Róbert, kérem, fogadja el. Tízezer tnirof. Ez a legkevesebb, amivel meghálálhatom a segítséget.
– Tegye el, Botond. Ez a magáé – utasítottam vissza udvariasan.
– Kérem, fogadja el, Róbert – ragaszkodott hozzá. Vállat vontam és elfogadtam a pénzt.
– Köszönöm. Vigyázzon magára. Talán találkozunk majd egyszer az életben. Viszlát! – A mondat végére kezet fogtam vele, és megindultam hazafelé a Vaccával.

A bejárati ajtó előtt álltam, mikor előkaptam telefonomat és megcsörgettem Vladimirt. Úgy gondoltam, hogy elhívom őt magamhoz, hogy jobban megismerje Julietet, az ikreket és engem is.

– Szia, Vladimir. Én vagyok az, Robi. Mit szólnál, ha átjönnél ma hozzám?
– Az nagyszerű lenne, Robcsi. Persze, átjövök szívesen – fogadta el. Hangjából mély kedvesség és barátság áradt.
– Rendben. Később majd visszahívlak. Szia – bontottam a vonalat, és beléptem a házamba.

[NikitaDragovich]

50. Fejezet: Az ikrek csókja II.
Tegnap éjjel Vladimirral töltöttük el a napot. Vladimir nagyon jól kijött Juliettel és az ikrekkel. Beszélgettünk, ettünk, ittunk és vicceket és történeteket meséltünk egymásnak. Vladimir az éjszakát a házamban töltötte, másnap pedig mindannyian ruhákat és egyéb árucikkeket vettünk magunknak a plázában. Juliet divatos ruhákat vásárolt magának, az ikrek újabb videojátékokat vettek, én pedig egy laptopot, hogy tudjak normálisan játszani és internetezni. Vladimirnak nem volt semmire sem szüksége, helyette inkább jól érezte magát velünk.

Délután kettő vagy három lehetett, mikor hazaértünk. Juliet felhőtlenül betette a ruhásszekrényembe az új ruháit, merthogy közös volt a szekrényünk. Az ikrek bekapcsolták a PS4-et, és kipróbálták az új játékokat, én és Vladimir pedig a laptopomon videókat néztünk, hogy kikapcsolódjunk egy kicsit.

Már vagy egy óra telhetett el, de mi még mindig beletemetkeztünk a teendőinkbe. Továbbra is a netet böngésztem orosz barátommal az asztalnál ülve, Juliet még mindig a ruháival volt elfoglalva, az ikrek pedig folytatták tovább a kockulást.

Én a tegnapi ruháimat viseltem, míg Vladimir egy fekete bakancsot, egy kék farmernadrágot és egy sötétzöld bőrdzsekit, aztán Juliet egy kék hálóinget hordott magán, tudniillik épp az új ruhatárát próbálgatta, az ikrek pedig már megint majdnem ugyanúgy öltözködtek. Adam egy fekete sportcipőben, egy kék farmernadrágban és egy kigombolt, kék farmerkabátban tündökölt, melynek gallérja barna színű volt, illetve a farmerkabátja alatt egy fekete pólót is viselt. Végül Scott is egy fekete sportcipőben, egy kék farmernadrágban és egy szintén kigombolt, kék farmerkabátban virított, csak itt most annyi volt a különbség, hogy ennek a farmerkabátnak a gallérja nem barna színű volt, hanem kék, és a kabát belseje egy kockás ingből állt, sőt a kockás ing alatt még egy fehér pólót is hordott, melyen valamiféle angol felirat volt egy biciklivel kiegészítve.

– Látod, Vladimir, ő itt az öcsém meg a bátyám – mutattam neki a laptopról. – Aztán ő itt az anyám. Apám sajnos nincs fent a Lifeinvaderen.
– Szép család – jegyezte meg bólogatva.
– Hát, nem tudom... nem igazán jöttem ki jól a tesóimmal meg az apámmal, szóval... – Lesütöttem szemeimet a szomorúságtól. Nem kötöttek szép emlékek a családomhoz.
– Hogyhogy? Történt valami köztetek?
– Hát, apám konzervatív, a bátyám Y generációs, az öcsém meg agresszív és bunkó... Nem nagyon szeretnék most róluk beszélni...
– Sajnálom. – Rátette kezét a vállamra, hogy megvigasztaljon.
– Inkább megmutatom neked anyám húgait, akik a nagynénéim – tereltem el a szót egy picit vidámabban, de az ikrek hangoskodni kezdtek, így nem tudtam nyugodtan megmutatni neki a rokonaimat.
– Ez az, Scott! Nagyon jól játszol! k**va jó játék ez a Batman: Knightus Arkhamus! – örömködött Scott derűsen, miközben fivérével együtt a PS4-en játszottak.
– Tök jó, hogy vettünk egy menő plazmatévét is! A régi TV nagyon fos volt... Robinak egyáltalán nincs ízlése – vetette oda Adam jókedvűen.
– Nem tehetek róla, hogy Lester szar tévét adott nekem, mikor beköltöztem ide! Ez nem az én hibám volt, hülyegyerek! – vágtam vissza maró hangon. – Örüljetek inkább, hogy engedem, hogy kockuljatok a PS4-emen.
– Már megbocsáss, Robcsi, de a PS4-et mi vettük, szóval ez igazából a miénk! Te örülj inkább, hogy engedünk rajta játszani! – oktatott ki Scott kissé kiábrándulva.
– Jól van, ki nem szarja le – köptem oda egyhangúan, majd folytattam tovább Vladimirral a laptopozást. – Szóval, ő az anyukám legfiatalabb húga, akit Erikának hívnak, és 1985-ben született, aztán ő itt... – Be sem tudtam fejezni a mondatot, mert Adam és Scott hangosan felkiáltottak és éljeneztek.
– Ú, baszki', ez k**va nagy! – kiáltottak fel mindketten egyszerre. A meglepődöttségtől heves izgalomba kerültek.
– Joker visszatért! Azt a k**va! Robi, Joker visszatért! – magyarázta Adam hangosan. A szíve erősen dobogott az izgalomtól.
– ELÉG! – csattantam fel helyemről idegesen. – Ikrek, fejezzétek ezt be! Nem tudok nyugodtan beszélgetni Vladimirral! Hagyjátok abba ezt az ordibálást!
– Most meg megint mi bajod van?! – mordult rám Scott mérgesen.
– Az a bajom, hogy nem lehet tőletek nyugodtan laptopozni!
– Te meg elkúrtad a feelinget! Ember, Joker nem halt meg az Arkhamus Cityben, érted?! – Adam leszüneteltet a játékot, majd letette a kontrollert és kiabálni kezdett velem.
– Nem érdekel, hagyjátok ezt már abba, ikrek! Ha ez nem tetszik, akkor fogjátok a PS-t és menjetek vissza Amberhöz! – A hangom éles volt az ingerültségtől.
– Igaza volt Gábornak, egy seggfej vagy! – vallotta be Adam a dühtől, majd fivére folytatta az ócsárolást.
– Igen, az vagy! Gábor mondta nekünk, hogy kerüljünk el téged, mert egy seggfej vagy! Igaza is volt!
– Elmentek mindketten a picsába! – üvöltöttem indulatosan. – Menjetek vissza inkább Amerikába, hogy forgassátok tovább a szar filmjeiteket!
– Azt mondtad, hogy szarok a filmjeink?! – Adam közelebb lépett hozzám a méregtől.
– Igen, azt! Azt hiszitek, hogy a világ napfény és szivárvány, pedig nem az! Ez egy kegyetlen, undok hely! Ti mégis folyton buliztok a kibaszott luxusvillátokban, fiatal színésznőket basztok, menő és divatos ruhákban szelfiztek és egyfolytában keménykedtek, mert ti híresek és gazdagok vagytok! Hát basszátok meg! – vádoltam meg őket hibáztatva. Adam újból leszólt engem emiatt.
– Basszus, mi szeretnénk kiélvezni az életet, mert csak egyszer élünk, te üvegpöcsű!
– Fogd be a pofádat, te fatökű! Ambernek igaza volt, egy fatökű b*zi vagy a tesóddal együtt! Bárcsak maradtatok volna Amerikában!
– Miattad jöttünk ebbe a szar országba! Csakis miattad! – mondta Scott feltüzelten, de engem ez nem hatott meg.
– Nem! Ti nem énmiattam jöttetek ide, hanem a pénz miatt! Lester azt mondta nektek, hogy a rablásokkal jó sok pénzt fogtok szerezni, és ti ezért utaztatok el Adrwingtonba. Máskülönben soha a büdös életbe nem jöttetek volna ide! – Zihálva vettem a levegőt, mert ideges voltam. – Mi a faszért kellett nektek még több pénz? Nem volt nektek elég, hogy havonta kétmilliót kerestek a kibaszott filmjeitek miatt?!
– MI CSAKIS MIATTAD JÖTTÜNK IDE! – Adam majdnem felrobbant az idegtől. Olyan hangosan kiabált velem, hogy egy kicsit félni kezdtem tőle. – Liza és Michael mindig mondta nekünk telefonon, hogy mennyire rajongsz irántuk, és hogy folyton rólunk beszélsz. Aztán Lester beszélt nekünk a rablásokról, mi meg eljöttünk ide! Csakis miattad tettük, mert a rajongónk voltál! Soha az életbe nem tettünk ennyit egy rajongóért, mint érted! Az első találkozásunkkor már nem a rajongónk és nem is a barátunk voltál, hanem a testvérünk!
– A... a... testvéretek voltam? – dadogtam a meglepődöttségtől. Közben Juliet kijött a szobámból a zajok végett, és nézett bennünket.
– Igen, te voltál a harmadik ikertestvérünk! – felelte Scott Adam helyett.
– De... de én... én ezt nem tudtam elhinni, mert... – Barna szemem könnyekkel telt meg.
– Mit nem tudtál ezen elhinni? – kérdezte Scott érzelemmentes és furcsán fakó hangon.
– Hát azt, hogy... – szipogtam, majd sírva fakadtam. A sírástól beszélni sem tudtam rendesen. – Azért nem hittem el, mert... mert...
– "Mert... mert..." – ismételte meg Adam flegmán. – Válaszolj már normálisan, ember!
– Na, ebből elég legyen! – emelte fel hangját Vladimir, odalépve hozzám. – Most azonnal hagyjátok ezt abba, ikrek! Nem látjátok, hogy ez a szegény gyerek szenved? Tudjátok, hogy milyen rossz lehet neki ez az egész?! Minden egyes másodpercben egy szellem van vele, aki nem tud tőle elszakadni. Tudjátok, hogy ez milyen rossz lehet neki?! Csodálkoztok, hogy nem tud válaszolni nektek?! – állt ki mellettem a bajuszos orosz. Az ikrek elszégyellték magukat, én meg elkeseredve sírtam és szipogtam, miközben Vladimir ölelgetett engem, hogy megnyugodjak. – Nem látjátok, hogy ez a fiú barátokat szeretne csak? Az egész élete egy szenvedés volt! Utálták őt az óvodában, az általánosban és a gimnáziumban, meg néha otthon is! Szegénynek hiába volt meg mindene, sohasem volt boldog, mert nem voltak barátai és szeretethiányban szenvedett. Tudjátok, hogy milyen nagy szíve van ennek a fiúnak tizenkilenc éves létére?! Ez a fiú egy végtelenül becsületes és őszinte ember, aki csak barátokat szeretne magának. Tudni akarjátok, hogy ő miért nem tudta elhinni, hogy ti tényleg szeretitek őt? Tudni akarjátok, ikrek?! – várt egy kicsit, hogy összeszedje gondolatait. – Azért nem tudta elhinni, mert ti idősebbek vagytok nála! Ti nem az ő korosztálya vagytok, és félt, hogy lenézitek majd őt emiatt. Ti az Y generációhoz tartoztok, ő meg a Z-hez! Őt régen nagyon sokszor bántották az idősebbek, és nagyon félt, hogy ti is bántjátok és kihasználjátok majd, mert ti is Y-osok vagytok! Fogadjátok el ezt a tényt, kérlek! Ez a fiú nem akar nektek ártani, mert mindennél jobban szeret ő benneteket!
– Robi... mi ezt nem tudtunk... mi sajnáljuk őszintén... – szégyellte el magát Scott, majd fivére folytatta tovább.
– Haver, mi most nagyon kellemetlenül érezzük magunkat miattad... ne haragudj ránk az előbbiért! Bocs, hogy kiabáltam veled, tesó! – kért elnézést Adam, de ez engem nem hatott meg, mert álszentek voltak.
– Hagyjatok békén...! – válaszoltam, miután megtöröltem keserű könnyeimet és abbahagytam Vladimir ölelgetését. – Egész életemben arra vártam, hogy találkozzak veletek...! Egész kibaszott életemben! – Csak félig volt igaz, amit mondtam. – 2014 júliusában láttalak meg benneteket elsőnek a TV-ben! A Hátrahagyottak c. sorozatban láttalak meg benneteket, melyet az HBO-n adtak. Amikor elsőnek megláttalak benneteket, akkor döbbentem csak rá, hogy mennyire kedvelem is ezt a két fiatal ikerfiút! Abban a kibaszott pillanatban, mikor elsőnek megjelentetek abban a sorozatban, már akkor tudtam, hogy a rajongótok leszek! Az első rész után felmentem az internetre, hogy megtudjam, hogy mi az igazi nevetek, és hogy hány évesek vagytok. Amikor megláttam, hogy '94-esek vagytok, elkeseredtem, mert tudtam, hogy ti még az Y-osokhoz tartoztok, nem pedig a Z-sekhez. Én mégis kitartottam amellett, hogy egyszer találkozni fogok veletek, és hogy barátok leszünk majd! IGEN, őszintén bevallom, hogy elkaptam a rajongás pszichológiáját, mert ti "TÖKÉLETESEK" vagytok! Benneteket minden egyes tinilány szeret. Ti filmekben és sorozatokban szerepeltek, és gyönyörű színésznőkkel basztok folyton-folyvást! Olyan, akartam lenni, mint ti, mert én egy nyomorult falusi gyerek vagyok, aki nagyon magányos volt már óvodásként! – zsörtölődtem. Szinte csepegett belőlem a méreg.
– Robi, mi nem tudtuk, hogy neked ilyen mély és erős érzelmeid vannak... sajnáljuk... – érzett együtt velem Scott.
– Hagyjatok békén! ELMEGYEK! BASSZÁTOK MEG! – Azzal pedig már a kilincsen voltak a kezeim, mikor hátrafordultam és megpillantottam Juliet szemeit. Kétségbe volt esve és nagyon félt. Láttam rajta, hogy meglepte az előbbi incidens.

Kinyitottam az ajtót, és távoztam.

Sétáltam és csak sétáltam. Már legalább két óra telhetett el. Nagyon hamar sötét lett, mert novemberben már késő délután sötétedik. Most körülbelül este hat óra lehetett. A hó nagyon erősen esett, mert az ikrek miatt a depresszióm újra erősebb lett. Az emberek a házaikba zárkóztak be a sötétség és a hó miatt. Ilyenkor az utcákon csak huligánok, tolvajok és bűnözők járkáltak. Megpróbáltam elkerülni őket. Direkt olyan helyeken voltam, ahol normális emberek is voltak, mint például a Horgászbástyánál vagy az Országházánál, ahová még a forradalom napján, 2016. szeptember 26-án törtem be. Mondjuk, ha mégis megtámadtak volna az utcán, akkor elintéztem volna őket Connorral. Az ikrek természetesen hívtak engem, de én kikapcsoltam a telefonomat, mert most nem volt kedvem beszélni velük.

Időközben elfáradtam, ezért a Gonoszok terénél lévő Városligethez mentem, ahol megtaláltam a Phoenix teret. Korábban mindig itt találkoztam Károllyal, de most nem jött el. Ugyanannál a padnál ültem, mint a többi találkozásunkkor, de ő mégsem jött el. Így hát elővettem egy csikket és rágyújtottam. Életem negyedik cigarettáját is elszívtam aznap este.

Miközben szívtam a cigit, megláttam az ikreket közeledni hozzám. A sok hó teljesen beborította a ruhájukat, eléggé nedvesek lettek. Te jó Isten, ezek hogy találtak meg? Már csak ez hiányzott – gondoltam magamban, majd úgy tettem, mintha nem látnám őket. Rájuk sem néztem.

– Szia, Robi. Végre, hogy megvagy! – köszöntött Scott megkönnyebbülve, de én egy szót sem szóltam, csak szívtam tovább a cigit.
– Nem is tudtuk, hogy te is dohányzol. Zsír! Képzeld, mi is szoktunk néha cigizni – mesélte Adam, hogy felvidítson, de én mégis lekezelő és bunkó voltam velük.
– És ez kit érdekel?
– Nézd, Robi, beszélnünk kell. Leülhetünk? – tért a lényegre Scott.
– Nem! – közöltem velük mereven. – Egyáltalán hogy a francba találtatok meg?
– Lester a telefonod alapján bemérte a lelőhelyedet – motyogta Adam.
– Jól van. Hagyjatok békén, ikrek. Menjetek haza, én már úgysem megyek vissza oda többet. Elmegyek messzire. Előtte viszont megmentem az egyetlen igazi barátomat, Leandrost, akit már két hónapja elraboltak a legnagyobb ellenfeleim!
– Akkor segítünk neked megmenteni a barátodat! – ötletelt Adam egy kis mosolyt erőltetve magára.
– Nem, nem kell a segítségetek. Megmentem őt egyedül. Rajta kívül egy barátom sincs ebben a k**va életben.
– De mi itt vagyunk neked, mi a barátaid vagyunk – mormolta Scott. Feléjük fordultam és belenéztem barna szemeikbe.
– Ti nem vagytok a barátaim.
– De, azok vagyunk, még ha neheztelsz is ránk. – Adam közelebb lépett hozzám, majd leült mellém. Fivére is követte a példáját.
– Persze, hogy neheztelek rátok... Nem gondoltam volna, hogy valaha is ekkorát fogok bennetek csalódni. Azt hittem, hogy a plázás meg a Julietes dolog után nem lesz több incidensünk, erre tévedtem.
– Hidd el, mi sajnáljuk a történteket. Szeretnénk bocsánatot kérni, és megígérjük, hogy soha többet nem fog ilyen előfordulni, rendben? – ajánlotta fel Scott.
– Nem tudom, Scott... Ti ezt nem értitek... Mi nem lehetünk barátok, mert idősebbek vagytok nálam... – mondtam nekik elkeseredve.
– Három év, Robi. Szerinted olyan sok az? – Adam hangja egy kis kioktatással keveredett.
– Igen, mert ti még az Y generációhoz tartoztok.
– Nem számít, attól függetlenül mi szeretünk! Ha tíz vagy húsz évvel lennénk idősebbek nálad, még akkor is szeretnénk, mert a testvérünk vagy – demonstrálta Scott baráti lojalitással. Abban a pillanatban elmúlt a fájdalom és a szívem erősebben kalapált.
– Köszönöm – mosolyodtam el. Szemeimből néhány örömkönny potyogott. Adam gyengéd ujjaival törölgetni kezdte őket. – Bocs az előző miatt.
– Ugyan, nem számít, tesó. Mi kérjük az elnézésedet, hogy megbántottunk. – Scott hirtelen elhalkult, majd egy kínos csönd után nevetve felszólalt. – Megyünk pingpongozni?
– Ja, úgysem pingpongoztunk még, Robcsi – értett egyet testvérével Adam, de én csak vigyorogva hezitáltam.
– Hát, nem tudom, ikrek... én nem tudok pingpongozni...
– Akkor megtanítunk. Nos, jössz velük pingpongozni? – tette fel Scott újból a kérdést. Úgy nézett rám tesójával, mint két kölyökkutya. Elérzékenyültem.
– Srácok, majd holnap, jó? Inkább menjünk kocsmázni. Most úgyis ránk fér egy kis ital. – A mondat végére hangos röhögésbe kezdtünk mindhárman.
– Na, ez sokkal jobb ötlet! Rendben, menjünk! – Adam rácsapott egy erőset a vállamra hangos kacajok közepette.

Az ikrekkel sétálni kezdtünk, hogy találjunk egy kocsmát. Kicsit messze volt a söröző, ezért beszélgetéssel töltöttük az út hátralevő részét. A két kölyökkutya arról beszélt nekem, hogy mennyire kedvelnek engem, és hogy én vagyok a legjobb barátjuk. Aztán meséltek még nekem a tinédzserbeli énjükről, a szép színésznőkről, akikkel csókolóztak, és akiket ágyba is vittek, illetve a családtagjaikról is beszéltek. Említették az édesanyjukat, Annie-t, az édesapjukat, Robertet, aki Afganisztánban katona volt, aztán a nagybátyjukat, Mariót, a két féltestvérüket, Bayardot és Cristinát, a mostohaapjukat, Denist és a nagyapjukat, Pault, aki 2013-ban halt meg. A halálának oka disztanázia volt, azaz rossz, elhúzódó, szenvedéssel teli, gyötrelmes halál. Az ikrek szerint a nagyapjuk nem kapott rendesen levegőt, ezért gépek tartották őt életben. Sajnos a túl sok morfintól nagyon sokat szenvedett, ezért kénytelenek voltak megvonni tőle az oxigént és lekapcsolni a gépeket, hogy ne szenvedjen. A nagypapának az volt az utolsó szava az ikrekhez, hogy köszönöm, utána pedig örökre lecsukta a szemeit.

Jobban belegondolva azért az ikreknek sem volt olyan jó éltük, hiába voltak híresek és népszerűek. Gondoljunk csak bele, a szüleik elváltak, amikor négyévesek voltak, ekkor az anyjuk hozzáment egy borászhoz, Denishez, de mégis serdülőként a bácsikájukhoz, Marióhoz költöztek. Denisnek született egy lánya és egy fia Annie-től, akik azóta fiatal felnőttek lettek. Szegény ikrek sohasem ismerték az apjukat, Robertet, aki Afganisztánban szolgált. Én azért sajnáltam emiatt is ezt a két fiút.

Megérkeztünk egy GAYBY69 nevezetű bár elé. A kocsma mellett motorok pihentek, az ott lévő motorosok pedig beszélgettek és nevetgéltek. Az ikrek azt mondták, hogy ez egy nagyon jó söröző. Én egy kicsit furcsálltam a szórakozóhely nevét, de mégis bementünk.

(Aláfestő zene: https://www.youtube.com/watch?v=g6OnL1cPV_E )

Bent hangosan szólt a Yazootól a Don't Go nevezetű szám. Voltak ott kövér és izmos motorosok, akik egymással táncoltak és csókolóztak nyelvesen. Rémülten körbenéztem. A falak izmos pasik testével és péniszekkel voltak tele, néhány képen még a bűvös hatvankilences szám is szerepelt, sőt mi több a mosdó ajtajának a feliratánál két pálcikaember szerepelt, a másiknál pedig csak egy. A két pálcikaember a homoszexuális embereket szimbolizálta. A motorosok bőrmellényeinek a hátulján egy "The Angels of Love MC" felirat szerepelt. Tehát ők voltak a Szerelem Angyalai nevezetű törvényen kívüli motorosbanda.

– Srácok, biztosan jó helyre jöttünk? – súgtam oda nekik, hogy a motorosok ne hallják. – Ez egy melegbár!
– Nem, ez biztosan nem az, Robi. Kizárt, hogy itt melegek lennének. Gyere, üljünk le és vegyünk egy kis italt – kételkedett Scott, majd tesójával együtt helyet foglaltak a pultnál. Leültem melléjük.
– Mit adhatok, fiúkák? – kérdezte buzisan egy transzvesztita. Amikor megláttam ezt a férfit vagy nőt, tátva maradt a szám. Fogai már rohadtak, ráncos és csúnya volt, sőt egy szőke parókát viselt és a melltartója ki volt tömve két kókusszal.
– Szia. Mindhármunknak jöhet egy kis sör. Én fizetek – mondta Adam a "csajnak", aki elpirult.
– Ó... ti vagytok azok a cuki ikerfiúk a TV-ből... ! Annyira rajongok irántatok, ti kis pöcscibálók. – A transzvesztita lenyúlt a bárpultról, simogatva Adam és Scott hímvesszőjét, akik már majdnem elélveztek volna, ha én nem lépek közbe.
– Jó, ennyi elég volt! Azonnal elmegyünk! – Megfogtam az ikreket és elrángattam őket a dilis "nőtől", azonban körbevettek minket minden oldalról.
– Ide csak buzik jöhetnek be, szerelmeim – felelte egy bajuszos motoros, akinek a nadrágjából egy rózsaszín dildó, azaz egy műpénisz lógott ki.
– Mi mindhárman buzik vagyunk! – kérkedett Adam röhécselve. Scott is röhögött vele együtt, én csak a fejemet fogtam és szégyenkeztem.
– Csak ti ketten, én nem... – javítottam ki őket egyhangúan, de az ikerpalánták még mindig viháncoltak.
– Rendben, jöjjön akkor a dugi zugi! Fiúk, basszuk szét ezt a szexi padawant és a két ikerbabát! – kiáltott fel egy dagadt motoros, miközben rácsapott egyet a fenekére.

A melegek kétméteres, rózsaszín műpéniszekkel csapkodni kezdtek minket. Az ikrek nem ütöttek nekik vissza, mert ők azt hitték, hogy ez az egész egy játék, de én rendesen osztottam a pofonokat a buziknak. Egyik férfit nyakon, a másikat mellkasba, a harmadikat pedig a férfiasságánál ütöttem meg. Közben azért az ikrekre is kellett figyelnem, akik csak nevetgéltek örömükben, de mikor arcon csapták őket azzal a rohadt nagy rózsaszín szarral, ők is becsatlakoztak a küzdelembe. Nekem volt talán a legkönnyebb dolgom, mert találtam egy biliárdütőt egy biliárdasztalnál, mellyel gyorsan kiütöttem az ellenfeleinket. És ha ez még nem lett volna elég, akkor társaim székekkel és asztalokkal csapták agyon az erőszakolókat. Tudtak verekedni ezek az ikrek. Még engem is megvertek volna egy-két pofonból.

– Most meghalsz, te pöcscibáló dugi zugi! – A transzvesztita a melltartójából kivett egy kókuszdiót, mellyel eltalálta a fejemet. Összeestem, és pár másodpercig el is kábultam.

Adam és Scott még mindig hősiesen verekedtek. A motorosok nagy részét már le is győzték, azonban az a ribanc őket is megdobálta kókuszdiók százaival. Az ikrek a földön feküdtek, a "csajszi" pedig rajtuk, miközben erotikus szavakat suttogott nekik.

– Most olyat fogunk szexelni, hogy még a fületek is kettéáll, dugi zugik! – Az "asszony" közelebb hajolt a földön fekvő ikrekhez, akiket megpróbált megcsókolni, de én gyorsabb voltam. Fogtam egy sörösüveget, és fejbe vágtam. A "nő" elvesztette eszméletét, amíg felsegítettem barátaimat a padlóról.

(Eddig tart)

Gyorsan kirohantunk ebből a buzibárból. Noha az udvarnál lévő motorosok megtámadtak minket, Connor elüldözte őket az erejével. Elloptunk három motort támadóinktól, majd elmenekültünk messzire.

Pár méterrel messzebb megálltunk a motorokkal, és hangos hahotázásokba kezdtünk.

– Dugi zugi, pöcscibálók, szexi padawan... Nem bírom – nevettem fel az ikrekkel együtt.
– k**va jó, hogy bejöttünk ebbe a buzibárba! Bearanyozta az esténket! – Adam majdnem összeesett a nevetéstől.
– Istenem, ma aludni sem fogok! Sohasem nevettem még ilyen jót – jegyezte meg Scott nyerítve.
– Hát ja, és tudjátok, hogy mi volt még nagyon vicces? Hát az, hogy... – Be sem tudtam fejezni a mondatot, mert nem messze tőlünk megláttam egykori riválisomat, István Vektort, aki egy 1954-es klasszikus kupé, egy vörös Casco mögött támaszkodott, és az embereivel társalgott. Ugyanazt a sárgásbarna bőrdzsekit és kék farmernadrágot viselte, mint az első találkozásunkkor. Remegni kezdtem a dühtől és a bosszútól. Fekete, göndör haját borzolta az esti szél. – Basszuskulcs, ez nem lehet igaz! Ez István Vektor! Gyorsan, ikrek, kapjuk el! – Felszálltam a motoromra, és már hajtottam is célpontom felé.
– Mi? Robi, most mi történt? Ki az az István Vektor? – tudatlankodott Adam, majd tesójával együtt követtek engem a motorjaikkal.
– Aztán megkeféltem azt a csajt, utána pedig... – hencegett István, azonban félbehagyta a mondandóját, mivel meglátott engem.
– ISTVÁN! – kiabáltam rá teljes hangerővel, miután közelebb léptem hozzá.
– No, kit látnak szemeim? Róbert Bock, a KG Team Gang szégyene! – gúnyolódott meglepődve. Az ikrek a hátam mögött figyelték ezt a fontos találkozást. – Hogy vagy, Róbert? Régen találkoztunk már, barátom. Necrosmoke küldi az üdvözletét.
– Fogd be a büdös pofádat, te majom! – rikácsoltam ingerlékenyen. – Temiattad halt meg Fanni! Bosszút fogok állni ezért!
– Na, meghalt a kis ribanc? Végre valami jó hír – csúfolódott nagyképűen.
– Ne merj így beszélni arról a tiszteletreméltó nőről! Két gyermeket hagyott magára, mert te bántottad őt! Ha nem léptem volna közbe, Necrosmoke bezárta volna a börtönbe!
– Igen, Necrosmoke említette, hogy elmenekültél a kórházból, de azt nem, hogy az a k**va meghalt.
– Küzdj meg velem férfiként, te f*sz! Verekedjünk meg egymás ellen! – tértem a lényegre minden dühtől fűtve.
– Verekedjünk meg? Balhét akarsz, kisfiú?
– Nem vagyok kisfiú, te b*zi! – szóltam vissza neki, erre ő nevetni kezdett öntelten.
– Ugye azt tudod, hogy én a KG Team Gang egyik tagja lettem az utóbbi időben?
– Ki a faszt érdekel, te f*sz? – köptem rá a szavakat lenézően.
– Robi, ki az a két ikerfiú a hátad mögött? Látom, sikerült bepasiznod.
– A barátai vagyok, te dugi zugi! – védett meg engem Adam, de a dugi zugi szó kiverte a biztosítékot. István és az emberei elröhögték magukat. Adam valószínűleg véletlenül mondhatta ki, hogy dugi zugi.
– Jézusom, ezek tényleg buzik...! Istenem, ekkora buzikat...! Hát nem szégyen, srácok? – cikizett ki bennünket, miközben vihorászott kockás inget és kék farmert viselő embereivel. – Jól van, elég volt a gyereknapból! Öljétek meg őket, srácok!

István beszállt a vörös, ISTVÁN1990 rendszámú Cascóba, és elhajtott. Közben megpróbáltak minket megölni a KG Team Gang tagjai, akik késeket és baseballütőket vettek elő. Mielőtt használni tudták volna az ütőfegyvereket, előrántottam pisztolyomat farzsebemből, lelőttem mind az ötöt, majd visszaültem a motoromra az ikrekkel együtt, és belekezdtünk egy nagy hajszába.

– Hagyjatok békén, gecik! – ordította a volán mögül a gyáva alak.
– Most meg fogsz halni, faszszopó! – kiáltottam rá a motoromról, azonban István erősítést hívott a mobiljáról, így néhány fekete és fehér terepjáró üldözőbe vett minket.
– Robi, terepjárók közelednek! – figyelmeztetett Scott sietősen.
– Ikrek, dobok nektek két pisztolyt. Kapjátok el őket. – Hátradobtam a lőfegyvereket. Adam felszedte az egyiket, Scott pedig a másikat, hogy le tudják lőnie az üldözőinket. Ezzel sajnos rendesen befűtöttem magamnak, merthogy csak két pisztolyom volt, és én azokat az ikreknek adtam.
– Úgysem tudsz elkapni engem, Róbert Bock! – kiabálta most már hangosabban.
– Ó, azt te csak hiszed! – Lábaimmal elrugaszkodtam a chopperről. Egyenesen a Casco tetejére estem rá. István csak leste, hogy hogy voltam erre képes.
– Mi a f*sz?! Ezt meg hogyan csináltad?!
– Ez lesz a te végzeted, dugi zugi! – Kezeimet már épp a szélvédőre tapasztottam, mikor István irányt váltott.
– Anyád a dugi zugi! – A főgonosz egy oszlopnak irányította a járgányt. Amint megláttam, hogy ütközni fog, szóltam Connornak, hogy segítsen.
– Connor, ments meg!

A Casco nekicsapódott egy villanyoszlopnak, mindazonáltal az esés közben Connor egy átlátszó pajzsot varázsolt körém, mely megvédett a zuhanástól. Kisebb karcolásokkal megúsztam.

István zihálva vette a levegőt, mert ő megérezte az ütközést. Nehézkesen kiszállt a Cascóból, és egy közeli panelház felé futott. Az ikrek közben megölték az üldözőket. Leszálltak a chopperről, felsegítettek a földről és már rohantunk is István után, aki a panel lépcsőfokait szelte meg fekete bakancsával. Mi is követtük őt a lépcsőfeljárón. Nagyon sokáig tartott a lépcsőzés, én nagyon hamar el is fáradtam, de az ikrek még bírták, mert ők sokkal sportosabbak voltak nálam. Adam és Scott már legalább tíz-húsz lépcsőfokkal lehagytak, sőt ők majdnem utolérték a célszemélyt.

Öt perccel később felértem a panelház tetejére. Az ikrek már vagy hét-nyolc perccel ezelőtt feljutottak, de István elkapta őket. Bajtársaim véresen feküdtek egy tetőszellőzőhöz kötözve. Amint megláttam őket, odasiettem hozzájuk, de István hátulról megragadott a vállaimnál fogva, majd egy nagyot lendített rajtam. Ledobott a tetőről. Zuhantam és csak zuhantam, ugyanakkor megkapaszkodtam egy létrában. Minden erőmet lantba vetve felmásztam a létrán, de mire megpróbáltam volna felkelni, hogy feljussak a tetőre, István a kezével ellökte a létrát, a bakancsával pedig megtaposta a kezeimet. Azt hitte, hogy majd a fájdalomtól abbahagyom a kapaszkodást, de én nem ilyen családból származtam. Nem ám!

István Vektor teste piros színnel izzott a sötétben, így szemeim is kivörösödtek. Connor fojtani kezdte a suhancot, aki levegőért kapálódzott. Megemeltem testemet, ilyen módon visszajutottam a tetőre, ahol István még mindig fuldoklott. Szemtől szemben álltam vele. Ökleim összeszorultak, és löktem egyet rajta. István Vektor sikítva esett le a panelház tetejéről. A teste egy nagy hókupacra landolt. Lenéztem a tetőről. Vértócsa nem keletkezett körülötte, de nem is nagyon láttam rajta, hogy életben lenne, mert mozdulni sem tudott, és ez azért nagy esés volt, hiába esett rá a hóra. Így hát arra a következtetésre jutottam, hogy meghalt.

Odaléptem az ikrekhez, akik megkönnyebbülve figyeltek engem.

– Ikrek, jól vagytok? – Fogtam egy kést a farzsebemből, és elvágtam a kötelet.
– Robi, megcsináltad! Megölted őt! – sziszegte Scott fellélegezve.
– Ez most nem számít! Ugye már jól vagytok? – Nagyon aggódtam értük. Abban a pillanatban látszott rajtam, hogy nagyon megszerettem az ikreket, és hogy féltettem őket.
– Igen, már jobban vagyunk, főleg, hogy itt vagy velük, Robi. – Adam átölelt, utána pedig Scott is. Ők is féltettek engem, mikor a tetőn kapaszkodtam.
– Menjünk haza, ikrek. – Felsegítettem őket a földről, átkulcsoltam a nyakukat és lassacskán leértünk a földszintre.

Miután kijutottunk a panelből, közvetlen előttünk leparkolt egy fekete limuzin. Az ősfőellenségem, Billy Colombo szállt ki belőle. Egy elegáns fehér öltönyt, egy fehér öltönynadrágot és egy fehér lakkozott cipőt viselt. Az ikrekkel együtt meglepődtünk, mikor megláttuk őt.

– Róbert Bock, Adam és Scott Taylor! De jó, hogy látlak benneteket, barátaim! – Billy zajos tapsolásba kezdett. Mindhárman éreztük, hogy gúnyolódik rajtunk.
– Mi a francot keresel itt, Billy?! Megmondtam, hogy maradj tőlem távol, különben megöllek! – mondtam feldúltan, miután elengedtem az ikrek nyakát.
– Hallottuk István Vektortól, hogy megtámadtad őt két ikerfiúval. Egyből tudtuk, hogy ti voltatok az. Gondoltam, megnézlek benneteket.
– Jól van, most pedig takarodj.
– Nem is fogsz velem kezet, Róbert? Milyen udvariatlan vagy – csipkelődött mosolyogva.
– Egy ilyen rohadékkal, mint veled, soha! Menj inkább innen el, seggfej.
– Robi, csak szeretném megüzenni neked, hogy összefogtam a te legjobb barátaiddal, a KG Team Ganggel, az öt nagy maffiacsaláddal, Martin Madrazóval, a United Adrwington Especiával, a Merryweatherrel, a triádokkal, Warwick Eduárddal, Michael Boltonnal és a Denaro maffiacsaláddal – közölte a tényeket csúfolódó hangnemben. – Ja, Mary Valvona pedig az üdvözletét küldi neked, mert úgyis már régen találkoztál vele és nagyon hiányzol neki. Aztán azt mondta még az öreglány, hogy reméli, hogy hamarosan találkozol Hiller barátoddal a sírban. Lényegében ennyi lenne.
– Ó, igen? – A szó megrekedt torkomban. Nagyon ideges lettem. – Üzenem annak a ribanc öregasszonynak meg a többi fasznak, hogy hamarosan megölöm őket az új csapatommal együtt.
– Csapat? Lester Crest csapatára gondolsz? – kacagott egyet. Még mindig folyt belőle az erős gúny.
– Nem, nem az ő csapatára. Én a saját csapatomra gondolok, mégpedig a Remény Gyermekeire. Vésd az eszedbe: a Remény Gyermekei hamarosan kiírtja a ti kis bandátokat. Ennek a csoportban én vagyok az alapítója, a tagok pedig az ikrek, Gábor Weisz, Raleigh Wayne és Axel Osborne. Mi hatan végezni fogunk veletek! – magyaráztam neki, miközben mélyen néztem a szemeit. Egy kis félelmet éreztem rajta, mert újból vörösben láttam a világot.
– Mi pedig a Sötétség Urai vagyunk. Végezni fogunk veletek, Remény Gyermekei! Hamarosan támadunk. Pár nap vagy pár hét, és eltűntök mind a hatan a föld színéről. – Beszállt a limuzinjába és távozott.
– Majd meglátjuk... – fejeztem be hang nélkül.

[The Polar Heavy]

Háromszázhatvannyolc oldal, tizenegyes betűméret, Time New Roman betűtípus.

[NikitaDragovich]

Hát te visszatértél? Azt hittem, hogy sohasem jössz vissza. Az igen! Pont a napokban mondtam azt, hogy úgysem fogsz visszajönni többet, erre visszajöttél!

Igen, azóta én is összeszámoltam az oldalszámot. Nekem is 300 körül jött ki. Ha lehetne egy kérésem, akkor még ne olvasd el! Várj vele még egy hetet, kérlek! Szeretném kijavítani a tizenegyedik, a tizenkettedik, a tizenharmadik és a tizennegyedik fejezetet. Kérlek, várj egy hetet! Ezeket mindenképpen ki kell javítanom, mert 2 éve írtam őket!

[The Polar Heavy]

Utaztam. Stílust váltottam. Várok egy hetet.

[NikitaDragovich]

Köszi. Jövő héten mindenképpen végzek velük. (Tegnap kijavítottam a tizenegyediket.)

[Gonzales]

Közben énis neki fogtam elolvasni az útóbbi részeket:) Háátt énis azon a véleményen vagyok, hogy személyes átvétellel kérek egy különkiadást pár nappal a megjelenés elõtt. Aláirva