Interjú Aaron Garbuttal: Így készül egy GTA

Mik voltak azok a fontos dolgok, amiket a korábbi GTA-knál megtanultál, és amik alkalmazhatóak voltak ennél a projektnél?

Főleg az, hogy ne ragaszkodj semmihez. Legyen az egy folyamat, egy terv, egy cél, valami birtok, vagy egy ötlet, bármi. Hogy teljesen nyitott maradj, adaptálódj a helyzethez, és hogy jobb megoldást találj, ahelyett, hogy leragadnál annál, amit korábban eldöntöttetek. Ezt nem úgy értem, hogy egy csapásra fogod magad és megváltoztatod (az egészet) valami kedvéért, csak hogy engedj annak, ha valami jobban előreviszi a játékot. Egy olyan nagy és összetett játék, mint ez, az ötleteknek folyamatosaknak kell lenniük, és minden aspektusra nagyon oda kell figyelned, hogy azok összehangoltak legyenek.

Egy remek art csapatunk van, akik hihetetlenül tapasztaltak már a nyílt világ készítésében. Már tizenöt éve csináljuk, úgyhogy rengeteg felmerülő probléma és megoldás már a vérünkben van. De mindig jön valami újabb, és ahogy mi hozzáállunk a fejlesztéshez, mindig adaptálódnunk kell. Először a világot alkotjuk meg, azután a küldetéseket, aztán a struktúrát és a sztorit, és minden egyes alkalommal fejlődnek és változnak a módszereink. Minden (részlet) jelentős hatással van mindenre, úgyhogy mindegyiknek igazodnia kell a másikhoz. Mindig játszunk és finomítunk, hangoljuk az egyes játékelemeket, hogy jobban illeszkedjenek a többihez. Ritkán dobunk el tartalmat, sokkal inkább igazítjuk a terveinket, és állandóan a tiszta megoldásokat keressük ahelyett, hogy makacsul ragaszkodnánk a régi döntésekhez.

Mindig úgy gondolok a folyamatra, ahogy a művészeti főiskolán tanultam, amikor rajzolni kell, vagy építeni egy szobrot. Először egy vázlat készül az egészről, egy általános elképzelés, aztán rétegenként haladva egyre részletesebb lesz, és végül kihozzuk belőle a végeredményt. Ez esetben vagy ezer ember rajzolgat ugyanarra a lapra. Szerencsénk van, mert sokan közülünk már régóta csinálják ezt együtt, így tudunk együtt dolgozni.

Ha visszagondolsz, a végleges verzió mennyire hasonlít az első elképzelésre?

Most már nehéz visszaemlékezni az eredeti elképzelésre. Mindig csak egy nagyon alap ötletünk van, hogy mit akarunk elérni, de az első naptól kezdve fejlődik, adaptálódik. Mivel ez egy játék, az első elképzelés nagyon kidolgozatlan. Már a kezdetekkor eldöntöttük, hogy három karakter között akarunk váltogatni, meghatároztuk, kik a fő karaktereink, és megegyeztünk a játék alap színezetében. Ezután csak építgettünk, fejlesztgettünk, és hagytuk, hogy minden menjen magától, ahogy a játék diktálja.

A három főhős igencsak merész ugrás volt. Egy érdekes ötlet, amivel érdekes dolgokat érhetünk el, de tudtuk, hogy alapvetően változtatja meg a játékot, ami könnyen visszaüthet. Szerintem nagyon kidolgoztuk. Nehéz a fejlesztés során perspektívát találnod, folyton problémákba ütközöl, amik után sokszor lehetetlennek tűnik visszalépni, és meglátni a pozitívumokat. Ennél a projektnél, annak ellenére, hogy évekig "éltünk" a világában, folyton újrajátszva a küldetéseket, szórakoztatónak tűnt. Jól éreztem magam, ahogy felfedeztem ezt a világot. Még mindig úgy gondolok rá, mint egy valóságos helyre, különböző módokon. Ez egy csodálatos dolog, megalkotni valamit, ami valóságosnak tűnik, és ahol csaknem harminc millió ember fog élni.

Mint egy csapat ember, sosem aprózzuk el az ötleteket. Mindig felszínre jön valami a fejlesztés során, amit valaki bele akar tenni (a játékba). Gyakran tesszük ezt, de minél közelebb kerülünk a megjelenéshez, ez annál kevesebbszer történik meg. Nem gondolom azt, hogy a játék elmaradt, de kétségkívül nagy volumenű tervek és ötletek összessége, amikkel előrébb akartuk vinni az egészet.

Amit szeretek a GTA Online terveinkben, hogy a játék többé már nem statikus. Továbbra is hozzáadhatunk, fejleszthetjük. És ez még érdekesebb manapság a fórumok, Reddit, stb. világában. Közvetlen kapcsolatunk van a játékosokkal. Felmérhetjük, mi az, amiben benne lennének, és hogy mit utálnak a legjobban. Ez igencsak beleillik a módszerünkbe, ahogyan dolgozunk, a módszer, amellyel mindig próbáljuk adaptálni az élményt, és elkerülni a vakvágányokat.

Los Santos hasonlít eddig a legjobban valamilyen valós területre a sorozatban. Hogyan befolyásolta ez a tervezését?

Mindig ugyanazt a sémát követjük: valós városokkal dolgozunk, a makroszinten kezdve először meghatározzuk a negyedeket, amiket fel akarunk használni. Szerintem az egyetlen eltérés, hogy egyszerre mennyi valós területet akarunk felhasználni, amíg elérünk a saját elképzelések szintjéig. Mindig úgy érzem, hogy a saját világunkat építjük meg, messze vagyunk attól, hogy a valóság diktáljon. Inkább csak kiindulópontként használjuk (a valóságot). Komplett negyedeket mozgatunk geografikusan, nem törődve az egyéni épületekkel.

Sohasem építenék meg újra egy (kész) várost. Úgy gondolom, ez sem nekünk, sem a játékosok számára nem lenne kielégítő. Ráadásul sok tekintetben nem lenne olyan meggyőző. Vagy legalábbis én ezzel magyarázom magamnak. Relatíve kevés játékos ismeri a valós LA-t és New York-ot. Többnyire a filmekből és a TV-ből ismerik, vagy rövid látogatásokból, és ez egy erősen megszerkesztett reprezentáció. Ugyanazt csináljuk: elcsípjük az egyik város érzését, amit tapasztalunk, amikor körbejárjuk és megismerjük azt egész életünkben a médián keresztül, és megépítjük. Sűrítünk, változtatunk, kiemelünk néhány dolgot, és végül befejezünk valamit, ami bizonyos értelemben szerintem jobban hasonlít egy népszerű felfogásra, mint a valós városra. De csak azért, mert a népszerűbb percepció valójában sosem egyezik meg a valódival, ha ennek van értelme.

A játék fényei igencsak jól tükrözik a hangulatot. Ezt mennyire tartod fontosnak a végleges játékban?

Abszolút életbevágó. A jó fények teszik a különbséget, és ez kapcsolja össze az élményt. Nagyon szuper lighting csapatunk van, közösen dolgoztak azon, hogy minél többet és többet hozzanak ki ahhoz képest, ami korábban lehetséges volt. Borzasztóan sok munka és hangolás, összehangolni a legoptimálisabb, okos kódokat a cseles trükköket tartalmazó rétegekkel, hogy előcsaljuk azt, ami elvileg lehetetlen.

Dan Houser egyszer azt mondta nekünk, hogy a neonfények megvalósítása a Vice City-ben hatalmas áttörés volt a fejlesztésben. Mik voltak a hasonló mérföldkövek a IV-ben és az V-ben?

A IV-ben, hogy a fények - és részben a valós idejű árnyékok -, online is működtek. Anno ezt határoztuk meg annak, miután PS2-n évekig statikus fényekkel dolgoztunk. Hirtelen minden szilárd lett. Az V-ben hasonlóan: a fények rendszerét újradolgoztuk, és egy olyan rendszerünk lett, ami sokkal szebb árnyékokat rajzol, nagyobb távolságban. Amikor először megláttam az árnyékokat mindenféle távlatban, mikor végigrepültem a város felett, az volt az egyik pillanat, és amikor a fényeket kezelő rendszer összeállt, egyszer csak lett egy világunk, ami sokkal élőbbnek hatott este.

Mint art director, mi volt számodra a legélvezetesebb rész a játék készítésekor?

Nagyon szeretem, amikor a pályákon dolgozunk. Amikor elkészítjük a világot, és blokkoljuk is azt, a játékmeneten gondolkodunk, és előjönnek a küldetés ötletek. Mindig azon vagyok, hogy a lehető legjobban valósítsam meg ezeket, de szerintem a legélvezetesebb része a projektnek, amikor megpróbálsz mindenfélét elhelyezni ebben a világban. Ha a helyszínek a helyükre kerülnek és a pályakészítők mindent összehangolnak, és beépítik a bejátszásokat, játékká teszi az addig csak halom, különálló elemet. Ebben a pontban van: amikor egyszer bizonyos mértékben minden a helyére kerül, na valójában akkor kezdődik a meló. Az utolsó etap, amikor még komoly döntéseket kell meghoznod, amikor változtatnod és alakítanod kell ez elemeken, amik nem működnek. Ez nehéz, és sok időt igényel. De ez az a kicsi, ami mindent megváltoztat. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez a legélvezetesebb rész, de mindenképp a legjobb."